Túrablog

Közeledik május 25 - kéne még legalább egy jó tempóban teljesített ötvenes... Viszont azt mondják az időjósok, lesz itt eső, bizony jó sok, úgyhogy kedv a padlón, "akarom én ezt?" és hasonló negatív gondolatok a hajnali ébresztő után - aztán megemberelem magam, és "majd a rajtban eldöntöm, hogy 30 vagy 50" alapon megcélzom a rajtidő végét.
Ezt sikerül "elcsípni", viszont arra nem számítottam, hogy a 8km-es családi távon rengetegen indulnak, és ebből kifolyólag szép kis sorállás alakul ki a Szépjuhászné állomáson berendezett rajtban.
A sorban előttem, aztán néhány perc után már mögöttem is sok ismerős, eső még nincs, bár busongós az idő.
Nevezek az ötvenes távra, nyolc húsz kerül a papírra indulási idő gyanánt, de még beszélgetek a sorban ácsorgó ismerősökkel, úgyhogy inkább fél kilenc lehet, amikor nekilódulok a Nagy-Hárs-hegy megmászásának.
Szuszogós, de jó tempóban megy, a jósolt eső ellenére aránylag sokan haladnak fölfelé, tartom a tüdőtágító és erősítő tempót fölfelé, gyors bélyegzés a kilátónál, aztán robogok lefelé.
Nagyon friss papírcetli a sétaút közepén - egy kedvezményes jegy a gyermekvasútra, amivel a rövidtávosok visszautazhatnak a rajtba. Felveszem, és próba cseresznye alapon kocogósan igyekszem utolérni az előttem haladókat - hátha köztük van a jegy gazdája.
Idősebb túratársra köszönök rá, kérdem, melyik táv - a nyolcas, mondja, rákérdezek a vonatjegyre, benyúl a farzsebbe - ott már csak a nyugta figyel... Jegy vissza az eredeti tulajdonoshoz, robogok tovább. A rövid táv felmegy a Kis-Hárs-hegyre is, így, hogy a jegyes probléma megoldódott, nekem nem kell kitérőznöm, roboghatok lefelé.
Katáékat érem utol, lassítok, beszélgetve együtt megyünk tovább - ők is úgy vannak vele, hogy majd eldöntik, 30 avagy 50 lesz a vége.
Határnyeregnél már valami csepereg, a parkolónál még fotózok, de a hátizsákra rákerül az esővédő huzat - aztán az Újlaki tetején már egyértelmű, hogy esik, és az is látszik, hogy pont előttünk van a zuhé. No mindegy, a harminc is szép szám, és azt még amúgy sem teljesítettem egyszer sem :-)
Picit később esőkabát elő - jó ez a pelerin jellegű lebernyeg, néhány tépőzár fogja össze, így kellemesen szellőzik, úgyhogy a dunsztos üveg szindróma szerencsére nem játszik :)
Az eső persze csak játszik velünk (nem úgy, mint a korábban indulókkal), és már a Virágos-nyeregnél "nemesik", de az esőkabát azért marad, hátha újra rákezdi...
A S- itt-ott azért kényelmetlenül keskeny és keresztben lejtős -száraz időben fel sem tűnik, így, eső után azért csúszkálunk picit, de senki sem csücsül le "pihenni".
Lefelé, az Alsó-Jegenye-völgybe ereszkedő út is csúszós, Kata bozótharcra hívja a csapatot az út melletti ösvényre - hősiesen követjük, és problémamentesen érkezünk meg a frissítőpontra, ahol az ezen a túrán szokásos ellátás vár minket: zsíros és margarinos kenyér, minőségi zöldhagyma, és többféle szörp (narancs, málna, szamóca). Saját pohár az esőkabát meg a zsák esővédője alatt, úgyhogy szánom-bánom, egy eldobható poharat beáldozok, és azzal kóstolom végig a kínálatot, miközben a evés közben kenyérre szórt hagymakarikákat igyekszem nem leszórni a földre - jórészt sikerrel, bár ahogy látom a földön, másnak is adódtak hasonló problémái :)
Tempósan sétálunk végig a völgyön, aztán a 30-as és az 50-es táv elágazása előtt még eligazítunk pár gyorsabb lábú túratársat - ők a rövidebb távon indultak, mi meg nekivágunk a további emelkedőnek a hosszabbon. Esni nem esik az eső, ami látszik az égboltból, az biztató...
A Kerek-hegy felé kunkorodó S- helyett a zergefej (vagy muflon?) által mutatott rövidítést követve jön balról a K-, aztán merőlegesen be jobbra az erdőbe, a kényelmes sétaútra. Szépen ki van pucolva az erdő aljnövényzete - nagyon úgy tűnik, hogy itt is vágni fogják a fákat - remélem, nem tarvágással.
A Muflonnál, ahogy másfél hete ígértem, megállok egy pohár sörre, Katáék továbbmennek - Úgyis utolérlek titeket, mondom - így is lesz, igaz, némileg később, mint eredetileg számítottam.
A Muflon után a Zsíros-hegyen pecsételtetek, plusz egy almát is kapok - meg kedves visszajelzést erről a blogról - köszönöm, igyekszem hasznos dolgokkal (is) megtölteni a beszámolóimat.
Az aszfaltos rész után általam talán picit ritkábban járt terület jön, persze minden relatív - de így, benne a nyárias tavaszban idén még nem jártam a szénásokon - a téli, havas-jeges verzió az egészen más :-)
Idővel nagyjából-egészéből jól állok, úgyhogy nézelődök, a tanösvény kitérőit követve kényelmesen sétálva megyek a Nagy-Szénás felé. Az idő príma, nem úgy tűnik, hogy esni akarna - szerencsére, úgyhogy az esőkabát a zsák tetejére költözik a továbbiakban.
A panoráma nagyon szép, valahol a Nagy-Kopasz irányában azért ott ücsörög egy felhő, de remélem, mire odaérek, odébb fog állni.


Az emlékfalnál is megállok egy picit - kissé gondozatlannak tűnik a környéke, már ami a növényzetet illeti. Tudom, hogy szigorúan védett, meg ilyesmi, de az a randa nagy lapulevél akkor sem szép - mindegy, nem bántom, vannak évente emléktúra keretében ide "zarándokló" nyugdíjasok - rájuk bízom, hátha... Tavaly legalább is itt buliztak élő zenére.
A csúcsra érve érdekes látvány fogad: az eső után felszálló párát a gerincen átbukó erős szél ritkás ködfoszlányokként űzi, hajtja - lefelé tartva a Hosszú-árok felől érkezik egy nagyobb adag, később a Kőris-völgy irányából érkező páragomolyagon sétálok keresztül, hogy aztán a Kutya-hegyre felfelé baktatva magam mögött hagyjam ezt az érdekes, de egyébként teljesen természetes jelenséget.
A kapu után kérdezem a pontőröket, hogy Katáék csoportja mennyivel jár előttem - nem emlékeznek rájuk - ezen nem kicsit lepődök meg, hiszen nagyon nem lehet elkavarni a Muflontól idáig, legfeljebb a kéken lefelé, de... Szóval nem olyannak ismerem én őket, hogy így járjanak :)
Itt is kiderül egyébként, hogy jól jártunk a kései indulással: a ponton őrködő rendezők nagyjából két óra erős esőt kaptak...
Ez meg is látszik az úton, ami a jelzésről a szalagozásra letérve rövidít a Z- felé, és persze magán az Anna vadászházhoz vezető, zöld jelzést viselő úton is. Nem vészes, sehol sem kell sárban tipegni, de pocsolyák azért vannak, mint ahogy kellemes idő is, úgyhogy a hosszú felső is lekerül rólam, be a zsákba.
Az Anna vadászháznál egy-két fotó erejéig megállok - tavaly csak átrobogtam ezen a szakaszon, most kényelmesebben haladok, bár tudom, hogy tempósabban kéne menni, hogy jó idővel érjek célba.
Telki fölött, az erdő szélénél immár szépen látható a jelzés balra egy fiatal fán, úgyhogy nem csak a "rutin" visz a balra tartó nem túl kijárt út felé.
Lejjebb mézillatú akácok bódítják az erre járókat, aztán vége a jó világnak, aszfalt következik - egészen Telki túlsó széléig.
Közben persze oda kell figyelni az első balra letérésre, de ez simán megy :) mint ahogy a kellemesen emelkedő egyirányú utca is.
A pont idén visszaköltözött a Kerék nevet viselő műintézménybe - most csak egy pecsételésnyi időre ugrok be, mert azért illene picit sietni, és most egy picit "nemszeretem" szakasz következik.
Nemszeretem ide vagy oda, menni kell. A vízmű védterület kapuja nincs lelakatolva, úgyhogy létrázásra nincs szükség, igaz, a kapu visszazárásával kell egy kicsit ügyeskedni.
A vadászházhoz vezető murvás útra kiérve lentről erős motorzúgás, kőszórás hangja - majd az enyhe kanyarban picit keresztben feltűnik egy rendőrségi autó - nem hiszem, hogy tényleg sietős volt ennyire nekik, mert azonmód, hogy a látóterükbe kerültem, igencsak visszavettek a tempóból...
A S+ hosszú egyenese után jó is, meg nem is a balra letérés a túra saját jelzését követve: jó, mert hamarosan a Tarnai-pihenő következik, és rossz, mert a Tarnai-pihenő következik, ahova azért némi szintet leküzdve lehet feljutni :-)
Persze egyáltalán nem vészes dolog felkapaszkodni odáig, és a panoráma bőven megéri, túrától függetlenül is - pláne ilyen szép időben. Mondjuk ha valaki a Telkibe vezető műúttól jön, annak érdemes tovább kapaszkodni fölfelé, hiszen a Csergezán Pálról elnevezett kilátó sincs messze, és az pláne csodaszép kilátással ajándékozza meg azt, aki megmássza. Én most nem teszem, pláne, hogy nem arra vezet a túra útvonala, hanem tempósan nekivágok az igencsak ismerős P3 jelzésnek.
Érdekes visszaemlékezni arra, amikor a Falasok(k) túrán, de máskor is keresgélni kellett a P3 balos letérését a murvás útról... Most a P3 alatt van ezen a részen (P3Z+ elágazás) széles "autópálya" -ott, ahol pár éve még csak egy keskeny csapás volt a bozótosban...
Az égre nézve csúnya felhő tűnik fel, úgyhogy gyorsabb tempóra váltok - nincs kedvem pont a végén megázni, gyorsan következik a P-,majd balra a Vörös-pocsolya, utána pedig az utolsó előtti pont, ahol Katáék készülnek épp indulni. No, akkor a Kutya-hegynél nem jól emlékeztek, mindegy, a lényeg, hogy mindenki megvan :-) A bélyegzés és a ponton kapott csoki elfogyasztása után együtt indulunk tovább, hiszen egy pont és két emelkedő még hátra van :-)


Néhány félreértés is tisztázódik az elnevezésekkel kapcsolatban, miközben a Fekete-fej felé haladunk - a pont a szokott helyen, a Fekete-fej utcánál van - itt előkerül a bögrém, mert a szívélyes kínálásnak nem tudok ellenállni, és kérek némi buborékos ásványvizet, aztán nekilódulunk. A Fekete-fej ebből az irányból sokkal lazább, hiszen nagyjából 60m-rel magasabbról indulunk fölfelé, mint a túloldalon, az aszfalt felől - igaz, utána még a Nagy-Hárs-hegy oldalába is fel kell kapaszkodni, de az már beszélgetve is jól megy.

A célban  kétféle jelvény közül választhatunk: én a "retró" BKV-Előre feliratút kérem - igaz, a rajta lévő lakk/műgyanta picit sárgás, egy hajszálnyit repedezett is, de emlékeim szerint ebből a fajtából van kevesebb otthon :-)
A rendezőktől tudom, hogy jövőre jubileumi rendezés okán (is) lesz újabb jelvény - persze nem csak azért fogom a jövő évi terveim közé besorolni ezt a túrát.



Track: Track_BUDAI_50_2013_szurt.gdb

Eredetileg családilag szerettük volna teljesíteni, aztán máshogy alakult - fél 11-kor már kocsiban ültem, és reméltem, hogy sikerül rajtzárásra a tavalyról megismert iskolához érni.
Természetesen sikerült út közben egyet kavarni: M5 kivezető, bevásárlóközpontnál le, pálya fölött át, majd a jobbra letérés helyett egyenesen tovább a Méta utcán, át a vasút fölött. Utólag persze rájöttem, hogy továbbmenve, majd jobbra az Ipacsfa u. teljesen jó lett volna... Mindegy,  11:10-kor még tudtam nevezni, és a kellemes langy időben :) kocogósra fogva neki is vágtam az elején-végén aszfaltos túrának.
Az aszfalton még csak-csak szedtem a lábam, de miután az erdő sarkánál a laza, poros sétaútra fordultam, vissza kellett venni a tempóból. Sétálni kellemes a süppedős homok, kocogni már nem annyira...
Ennek ellenére igen hamar megláttam a ping-pong asztalok EP-t jelző bóját, aztán az alatta/mellette ücsörgők mutatták,hogy nem, nem ők a pont, hanem picivel odébb, az asztalnál kaphatok igazolást :)
Igazolás után a tornapálya kényelmes árnyas sétánya ismét kocogásra csábított, egy-két rövid belesétálás, fotómegállás után a Flór Ferenc utca pontján kaptam a jól megérdemelt mosolygós bélyegzést - a túra saját, pontonként egyedi bélyegzése mellé.
Itt két fiatal majdnem a Flór Ferenc utcán robog tovább, utánuk szólunk, hogy balra be a fiatal akácosban futó ösvényre. Elindultam én is, elővéve a futókámat, utol is érem a fiatalokat - egy elágazásnál torpantak meg, mondom a helyes irányt, majd előzök, aztán a focipálya sarka után előre engedem őket, de maradok mögöttük.
Művelik az erdőt - vagy úgy is mondhatnám, hogy itt-ott tarra vágják - remélem, tényleg erdőművelés, és nem beépítéshez történő előkészítés folyik, hiszen egy parkerdőről van szó, olyan helyről, ami üde zöld foltként nem csak pihenőhelyként szolgál a környéken lakóknak, hanem a levegő tisztán és frissen tartásából is alaposan kiveszi a maga részét.
A túra legnehezebb emelkedőjét is megállás nélkül küzdjük le, csak a Péterhalmi út keresztezése előtt állunk meg egy pillanatra, aztán ahogy lehet, kocogunk tovább a túloldalon.

Napon sülős nyílt rész, oda-vissza szakasz, úgyhogy sok-sok ismerős jön szembe itt is - kortyolok az izóból - gyakorlatilag egy fél liternyi izotóniás ital meg egy övtáska van nálam a GPS meg a fotóapparát számára - a pecsételőlap ennek okán alaposan összehajtogatva kerül minden ponton elő.
Ismerősök beszélgetnek - fotózás oda-vissza, majd Geriék pontján pecsételés következik.
A fiatalok frissítenek, egyedül indulok tovább, immáron a sárga helyett a  pötty jelzést követve, hiszen a túra első felén túl vagyok, és a keveredés elkerülése végett Misi a "visszafelé" vezető utat pirossal jelölte meg.
A "napon sülős" oda-vissza szakaszon érem utol Misiéket - mondhatni szokás szerint szembe mennek a túra eredeti irányával, hogy minél több ismerőssel, túrázóval találkozzanak.
 Minthogy utánam már nem nagyon van induló, így aztán a Péterhalmi út után Misi a "normál" bejárási irányra vált, és együtt sétálunk a számára oly kedves erdőben.
Egy születésnap - egy évszám az útvonalon, és persze sok jó sztori, miközben kényelmesen haladunk a cél felé.
Nem egy rettentő nagy terület, de mégis nagyon sok arca van itt az erdőnek, talán ezért is lehet nagyon szeretni - az elágazás és benne néhány fenyő magasabb hegyvidéki környezetet mutat, miközben alig vagyunk a Duna szintje fölött, máshol a laza talaj meg az akácos kifejezetten alföldi-síkvidéki érzetet kelt.
Jó ide kijönni, sétálgatni az amúgy elég sűrű hálózatot alkotó sétányokon és ösvényeken akár "csak úgy"-is, de most persze túrázunk, úgyhogy szigorúan követjük az útvonalat... Misivel persze nem nehéz - naná, hiszen ő találta ki és tartja karban - köszönet érte!
A következő ponton is ismerőstől kapjuk az igazolást - pár éve alatt az, aki rendszeresen túrázik, az már "így jár": bővében lesz az ismerősöknek. Mondjuk ez így van jól, hiszen a természetjárás, a  teljesítménytúrázás közösségépítő tevékenység is.
Újabb, az erdei útvonal elején már látott arcát mutatja később az erdő, nem csoda, hiszen itt érkezik balról az útvonal - a kezdetek kezdetén volt is ebből a kereszteződésből probléma, aztán jött az ötlet, hogy visszafelé más színnel kell festeni az utat :-) 
A ping-pong asztaloknál Misi lemarad beszélgetni, én viszont pörgősre fogom, és tempósan nekivágok az utolsó nem aszfaltos szakasznak. A "tempósan" persze csak visszafogott kocogással kevert sétát takar, mert a laza, süppedős poros gyalogút leginkább sétálni kényelmes :-)
Aztán aszfalt, nem balra, amerről a túra elején jöttem, hanem egyenesen, aztán a leírás szerint balra - meghúzom a lépteimet - illene két órán belül beérni...
Sikerül - 1:51 lesz a vége, kitűző, oklevél - a Budapest-kupa bélyegzést meg jól elfelejtem :-)
A kajálós asztal - ahogy azt a rendező MVTE-től megszokhattuk - bőségesen kínált finomságokat: Rama-s kenyér, kétféle szalámi, csalamádé, zöld uborka, szörpök... Ebola még egy sörrel is megkínált - autóval vagyok, mondtam, erre alkoholmentest ajánlott :-)
A suliből kifelé jövet még megörökítettem a nem túl jó állapotban lévő lőcsös szekeret (jó néhány keréktalp hiányzik), közben egy kisgyerek hintónak titulálja ezt a réges-régi közlekedési/szállító alkalmasságot :-)
Jót mosolygok a dolgon - gyerekként utaztam hasonlón... Nosztalgia ide, vagy oda, inkább az autót választom a hazautazáshoz :-)


Track: Track_HALMI_DULO_2013.gdb