Túrablog

Ez az egyik olyan túra, amin 2007 óta minden évben ott voltam, ráadásul az utóbbi két alkalommal sepertem a hosszú távot, úgyhogy természetes volt, hogy idén is ott leszek.
Rövid egyeztetés után 8:20-kor nekivágok - időterv szerint délben kell a Király-kútnál lennem.
Addig persze Pomázon is végig sétálok egy jót - egy reklámtábla: Női fitness - férfiaknak is, meg egy szimpla kresz-tábla, ami szerint félig a vízben megállni tilos :-D
Az emlékmű után elbúcsúzom a főúttól, és a jól ismert kis utcákon tartok a Kő-hegy felé. Utolérek néhány, rövidebb távon indult túratársat, kellemes beszélgetéssel telik az idő.
Pomáz szélén egy irtásban néhány négylábú legel ezen a szép reggelen - bár esőt mondott mára a meteorológia, nem úgy néz ki, hogy a fejünkre rogyna az ég - ezt majd csak délután lehet biztosan tudni, addig viszont van még néhány kilométer előttem :-)
Elsőként az újonnan festett Z- jelzést nézzük meg: a vízmosásban halad, nem a mellette lévő úton - oda egy most még jó állapotú lépcsőn kapaszkodunk ki. No, ezt a változtatást majd fel kell tölteni a turistautak.hu -ra, aztán valaki csak berajzolja... (Így is lett, másnap már a térképen volt a módosítás.)
A Petőfi-pihenőnél szusszanásnyi megállás: a panoráma csodás, a köd, ahogy az ősszel "illik" megáll a völgyekben...
Pici nézelődés, aztán robogás a Kő-hegyi turistaházig, ahol nagyon finom, forró tea vár a résztvevőkre. Iszom egy pohárral, majd még egyel (nem fogom rá a nyuszira...), aztán megyek tovább, nem lenne jó, ha sokat "túlórázna" a két utolsó (Dömös, illetve Pilismarót) pont.
A Vasas-szakadéknál most két idősebb hölgy várja a túrázókat a pecséttel, váltunk pár szót, aztán innen is tovább indulok a jól ismert úton, Lajos-forrás felé.
A ház mellett a letérést több szalag is jelzi - ezt még nem kell begyűjtenem, úgyhogy a magas fűben/gazban futó ösvényen roboghatok enyhén lefelé.
Pici emelkedő, aztán több helyen is csodás kilátás a Dömör-kapu fölötti gerincről a völgyre. Az erdő még inkább zöld, mint őszies színeket mutat, bár azért láthatóan ősz van már.
Dömörkapu előtt a keskeny lefelé vezető lépcsős ösvényen gyerekekkel sétálnak előttem - 25-ös távon túráznak, le a kalappal a gyerkőcök előtt!
A ponton almát és nagyon.nagyon fincsi csokigolyót kapok - bőven van itt is az ellátmányból, úgyhogy almából duplázok :-)
Pici aszfalt, egy kutyás társasághoz csatlakozom - a kutya pontosan ott megy le balra az aszfaltcsíkról, ahol kell - lehet, hogy ismeri az utat?
A patakátkelésnél nem várom be az alkalmi túratársakat, hiszen sietnem kell - ami ezen a túrán nem könnyű, hiszen nagyon szép a táj, könnyű a terep, de azért jó lenne nagyjából időben érni a pontokra...
Az egyik helyen azért megállok: egy nagy kőre érdekes dolgokat raktak ki kisebb kövekből - nekem speciel tetszik :-)
A Lenkó-emlékmű után a hídnak csak hűlt helye van meg - gondot nem jelent, jobbra tőle kényelmesen át lehet kelni a patakon.
Az erdészházhoz kiérve immáron ismét balra kell tartani a régi-új kék sáv jelzésen a sikárosi pont felé. Jó ide eljönni... Meseszép rét, szinte emberkéz alkotta dolgok nélkül: csend, nyugalom, jó levegő...

Ezt tényleg látni kell... Lassan azért tovább indulok, a rét után balról elektromos kerítés a frissen cseperedő erdő védelmében, majd a jól ismert elágazásban balra fordulok, és némi hullámvasút-jellegű erdei út után megérkezek Király-kúthoz. Késtem kb. húsz percet, úgyhogy a bélyegzés+csoki után tovarobogok az eddig is követett erdőgazdasági úton.
Eszembe jut, hogy többször sikerült rossz helyen kijutnom az aszfaltútra, úgyhogy most jobban odafigyelek: Bingo! A jelzés enyhén balra tart egy helyen, és elhagyja az utat egy ösvény kedvéért :-) Akkor ez is pipa, roboghatok lefelé a Szőke-forrás völgyében...
Itt azért nem teljesen futóbarát a terep, bár jó lenne szaporázni a lépéseimet, hiszen Dömös már biztosan túlórázni fog :-(
A völgy másik oldalán hosszan ki van vágva az erdő, csak néhány hagyásfa tartja a meredek hegyoldalt. A jelzés kikapaszkodik a dózerútra, majd vissza -itt a leírás szerint lehet a dózerúton is tovább menni- mivel az előttem haladónak legalább negyed óra előnye van, így balra tartok, és a völgyben futó jelzést követve érek le a hídig, ahol jobbról érkezik a dózerút - pár percet várok a biztonság kedvéért - frissítek is köben, nem jön senki, úgyhogy robogok tovább lefelé.
Rövid idő után ismét elhagyom a dózerutat - szépen mutatja a jelzés, hogy hol kell a patakmederhez lemenni - kidőlt fák vannak ugyan, de aránylag könnyen letudható ez a szakasz is.
Pihenőhely balra, nő a forgalom - közeledik Dömös, de előtte még a Szentfa-kápolnánál szusszanok egyet  - itt ahogy a jelzés mutatja, jobbra felmegyek az oldalba, aztán a kényelmes sétaúton kocogósra fogom a tempót - forgalom itt épp nincs, terep príma, néhány ér csordogál keresztül az úton - jól esik ez a pici kocogás.
Dömösre a házak közé beérve már figyelni kel, hiszen itt, ha van szalag, az nekem kell begyűjtenem - a korábban látott "elcsavart" fejű kék kútnak már hiányzik a feje - az elágazás után viszont nem hiányzik a szalag, úgyhogy lassítok, és szedem szorgalmasan. Felfedezek egy -szerintem- rossz helyen lévő P- jelzést, mindegy, majd otthon megnézem, csinálni úgysem tudok vele semmit, ellenben a leszedett szalagok csak gyűlnek :-)
A Duna-parton a szokott helyen ott a pont, zsíroskenyér, csalamádé, pezsgőtabletta, illetve az elmaradhatatlan házi sütemény - méteres kalács képében. Mintha tudnák, hogy az egyik nagy kedvencem - pláne, ha ilyen finomra készítik :-D
Kajálás után persze nehéz elindulni, de menni kell - az eddig begyűjtött szalagokat leadom, és megyek tovább. Unalmasnak is lehetne nevezni eszt a szakaszt, de nem az. Jobbra a Duna, egy hajó csorog lefelé rajta, a túlparton sorra húznak el a tehervonatok a Börzsöny Dunában ázó lábára épített vasútvonalon - a folyónak ez a partja a túlpart szinte teljes ellentéteként nyugalmas, csendes, néhány horgásztól eltekintve teljesen kihalt.
Aztán szalagok. Sokan, sőt még többen... Ha nem nekem kéne összeszedni, azt mondanám, hogy prímán, a tájékozódáshoz bőségesen elegendő szalag lett kirakva. Most viszont azt látom, hogy sok :-) Szerencsére nincsenek extrém módon odacsomózva az ágakhoz/gazokhoz/oszlopokhoz, így aránylag könnyű leszedni mindet, de az idő azért megy vele.
Pilismaróton piszkálnak is, hogy a pont már rég bezárt, de azért kapok bélyegzést - és átveszik tőlem a nagy rakat szalagot, aztán mindenki indul a maga módján Dobogókőre: ők autóval, én meg gyalog - ki-ki vállalása szerint.
A túra "érdekes" része ez után következik: Hosszú-hegy, Szakó-hegy, Szakó-nyereg, Jász-hegy... Egyszóval egy rövid kivétellel fölfelé. A faluból nagyjából egyenesen vezet kifelé az aszfaltos út, egy darabon kerítés kíséri, aztán egy bozótos völgy balról, az aszfalton pedig egy megkopott jelzés mutatja, hogy a Z- jelzés balra bemegy egy jól járható, szépen emelkedő ösvényen. Innen tehát fölfelé...
Nincs mit tagadni, 2-3 alkalommal azért megálltam fölfelé, ez nem az a hely, ahol hipp-hopp felkocogok :-)
A Szakó-hegy piszok emelkedője előtt keresztezem a széles dózerutat, frissítés, aztán ezen az utolsó (előtti) kaptatón is felküzdöm magam... Megéri. Nagyon szép panoráma tárul az ember elé balra, a fák között -igaz, ezért a szépségért meg kell picit szenvedni :-)
Gyors ereszkedés a Szakó-nyeregbe, néhány esőcsepp riogat - nem lenne jó, ha most rogyna a fejemre az ég, úgyhogy megpróbálok tempósan felkapaszkodni... Ez még meredekebb, mint a Szakó-hegy az előbb... Fent leülök - vagy öregszem, vagy nem vagyok eléggé edzésben :)
Csoki, izó, ránézek a telefonomra: negyed hatra kényelmesen beérhetek a célba, de talán picit hamarabb is; ötre viszont esélytelen. Mindegy, megvárnak. Azt tervezem, hogy ha bejön balról a S-, akkor telefonálok. Érkezik a jelzés - csörög a telefonom :-) Oké, minden rendben.
A Rezső-kilátóba azért kimegyek, gyorsan körbenézek, aztán tempósan besétálok a célba - 17:10 van, úgyhogy nem kellett sokat várni rám.
A díjazás mellé van még a méteres kalácsból is egy szelet kifejezetten nekem (köszönöm!), de ezt már hazafelé, az autóban fogyasztom el.

Hiába a hatodik alkalom, a vége nem könnyű - pláne az után, hogy idén nem nagyon hajtottam magam, úgyhogy jövőre picit jobb erőnléttel kéne nekivágni - mert az, hogy jövök, az biztos.

 Még az év elején neveztem a "Négy szín" túramozgalomba, így aztán "kellett" egy kék teljesítménytúra is, úgyhogy nem volt más hátra, mint előre, és elkezdtem tervezni ezt a gyalogaltot. Nem körtúra, tömegközlekedés szempontjából sajnos majdnem "világvége"... A rajtidő persze igazodik ehhez, bőséges, de mindenképp autós megközelítéssel, és a célból "gyalog+busszal" tervezem a visszatérést hűséges négykerekűmhöz.
Reggel tehát nem túl korán autóba ülök, és irány a 2-es út. Előbb sikerül hamarabb letérni róla, aztán Keszegen balra helyett jobbra... Ezzel a napi elkavarást már a túra előtt teljesítettem :-) Mindegy, a rajtba így is időben odaérek, ráadásul kiderül, hogy két autó megy át a célba - csatlakozom hozzájuk. Visszafelé egy hölgy hoz minket, a célban őt kell megvárnom, és majd a rajtba fuvarozni.
A színes, az útvonal mellett az érintett településeket is röviden bemutató itineren frissítem a rajtidőt, aztán nekivágok, még a vezetett túra indulása előtt.
A templomnál szépen visz a jelzés balra, enyhe emelkedő, szántásban dolgozó traktorok - szép, nagyon szép vidék.
Magasles, rajta a jövő heti Pálos túra és zarándoklat plakátja - jó magasan, de azért el lehet olvasni.
Balra, majd megint csak balra, a feltételes pont után kellemes gerincen futó erdei úton megyünk tovább, vegyes lombos erdő - még azért nem annyira őszi képet mutatva.
Felsőpetényre szépen rálátunk az útról - szép, nyugalmas táj, kényelmes terep, jó levegő...
Az ep. a kocsmában, némi rágcsálni valóval "körítve" az asztalon az OKT-s bélyegző - ráér, előbb a privát frissítés, no meg a kávé, mert az reggel kimaradt :-)
A kellemes kávé után bélyegzek egyet, aztán nekivágok a következő, az eddigihez hasonlóan számomra ismeretlen szakasznak. TSz-major, tipikus "faluszéli" környezet után enyhe emelkedővel hagyja el az útvonal a települést, majd egy elkerített terület mellett vezet az út. Príma száraz idő, száraz út - kivéve egy mesterséges dagonyát - már szinte hiányolni kezdtem a cserháti sarat :-D
Egy juhászat mellett elhaladva aztán csak elérkezik ismét az aszfalt: Alsópeténybe érek.
A faluban működik a Hármaskönyv fogadó, néhány ismerős fogyasztja a kerthelyiségben az ebédjét - én most kihagyom, és a buszmegállónál lévő ládikánál lebélyegzem a lapomat. A tér közepén ácsorgó párnak a szeme sem rezdül, sőt azt is szó nélkül, rezzenéstelen arccal fogadják, hogy megpróbálok róluk egy sztárfotót készíteni :-D No, ha nem állnak szóba az idegen vándorral, akkor megyek tovább...
Picit húzósabb emelkedő vezet ki a faluból, újabb feltételes ep. helyét hagyom el, aztán erdő, erdő, szépen követhető jelzések, és persze az erdő "csendje".
Aztán egy fán csak meglátom, amire várok: az erdészháznál újabb pont következik.
Bizony ám, újabb pont, és némi harapnivaló is, hogy a még hátralévő táv és szint leküzdése is problémamentes legyen :-) A szívélyesen kínált gyümölcspárlatból csak épp, hogy egy kortyot fogadok el, hiszen közel a cél, és onnan autóval indulok haza.
Némi ücsörgés után aztán nekivágok az utolsó emelkedőnek - irtásban halad az út, kellemes az idő, a tetőre érve az elágazásnál visszatekintek - tényleg szép a Cserhát, kár, hogy csak ritkán járok errefelé... Az elágazástól lefelé indul a túloldalon a jelzés, kényelmes erdei úton - egy darabig. Utána szépen jelzett módon jobbra kell térni, meredeken lefelé.
Szép erdőben vezet tovább az ösvény, majd ismét kényelmes földút következik. Egy T-elágazásban jobbra fordulok, aztán tovább, lefelé, a magasan az út fölé hajló fák alatt ereszkedve, egészen Romhány széléig.
Itt dönteni kell, hogy balra, Rákóczi törökmogyoró fája felé, vagy egyenesen a kék sáv jelzést követve megyek tovább - a most még jelzetlen utat választom, hiszen ki tudja, mikor járok erre ismét.
Nem bánom meg, minimum elgondolkodtató, hogy ha ez a fa mesélni tudna, micsoda érdekes dolgokról beszélhetne, miken mehetett keresztül az élete több száz éve alatt... A lányomnak terméseket és leveleket kell a suliba bevinnie valamelyik nap, úgyhogy pár szép levél, meg néhány, jó szúrós, még egyben lévő termést zsebre rakok, és besétálok a célba.


A presszóig vezető utcákon kevesen vannak, szinte minden második-harmadik házon ott az "Eladó" tábla... Vonat nem jár, munkahely a környéken nem sok van, és a fiatalabb generáció javarészt elvándorol ezekből az amúgy szép és csöndes cserháti településekről.
A célban rendhagyó díjazásként egy szabványos méretű (100x120-as) laminált turistajelzést kapok a kitűző mellé, a presszóban megiszom az utolsó előtti dobozos kólát - a két maradék sütit meghagyom az utánam érkezőknek :-)
Nem kell sokat várakozni, megérkezik a hölgy, aki reggel visszavitt minket a rajtba, úgyhogy két másik túratárssal autóba ülünk, és Ősagárd-Vác-Budapest útvonalat megcélozva elindulunk haza.