Túrablog

Szinte az indulás reggeléig hezitáltam, hogy hogyan, melyik távokat vállaljam be a Turul túrák közül: 20+90? 70+20? 45+56? Aztán döntöttem: Első nap 45, aztán majd meglátom, hogy vasárnap lesz- e kedvem fáradtan jubilálni a 100. túrámmal, avagy elhalasztom a következő alkalomra a jubileumi gyaloglatot - de ne rohanjunk ennyire előre...

Reggel nyolckor "tömegrajt", azaz illene korán odaérni a Déli pu. közelében lévő rajthoz - ez nagyjából sikerül is; gyorsan veszek egy nevezési lapot a Zongor 45-re, majd egy másik asztalnál megkapom az itinert, illetve egy süket poharat. (süket, merthogy nincs neki füle...) Ismerősök mindenütt, beszélgetéssel megy az idő - mivel a terv az, hogy nem egyedül megyek, legalábbis az első 22km-en...

A rendezők már pakolnak, én még egyedül - gyorsan elintézem Panni nevezését is, megkapom az itinerét, illetve a rajtbélyegzők mellé a turult ábrázoló jelvényeket is. A tér kiürül, Panni is megérkezik, úgyhogy kilenc körül elindulunk fölfelé...
Szent Orbán tér, Diana utca, Z- No, innen azért ismerősnek tűnik az útvonal, most épp sietünk :) hiszen szűk háromnegyed óránk van felérni a Széchenyi emlékig - sikerül.
Bubu fotóz, majd bélyegez,  mi pedig igyekszünk tovább - Normafánál vár ránk (reméljük) a rétes meg a meggylé.

Lassan magunk mögött hagyjuk a Z- városi részét, elsétálunk a Határjárás túra célja előtt - a vasút és az gyalogút között épp kaszálnak, a frissen levágott fű illata kísér minket itt egy darabon - jó lenne leheveredni, csak ne lenne vizes...  Némi aszfalt, aztán a síház előtt megkapjuk a következő bélyegzést, meg egy-egy fél literes ásványvizet, amit most elrakunk, hiszen vár minket a rétes büfé :-)
Panni a legtávolabbi padot szemeli ki, de sikerül kilocsolás nélkül odajuttatnom a két pohár meggylét - kényelmesen leülünk, beszélgetünk, a panoráma a párás levegő ellenére tényleg szép.

A Z+ kényelmesen lejt, a terep teljesen jó, mint ahogy az időjárás is, bár eléggé felhős az ég, de reméljük, nem szakad a nyakunkba - idén elég volt az esős túrákból :)

Makkosmáriánál újabb pont, itt is van ásványvíz, illetve csokit is kapunk – egy-egy snickers az ellátmány. Tovább a P- jelzésen, majd ahol a P-S- fonódó szakasz véget ér, ott balra leficcenünk a S sávon. -- hogy a leírást idézzem :-) A gyermekvasút keresztezésekor épp érkezik a vonat Hűvösvölgy felől, fél tizenkettő körül jár az idő, időben vagyunk. Balra, a S+ jelzésre váltunk picit később, majd a műút előtt újabb pont, itt szintén ásványvizet lehet vételezni.

Innen a korábban emlegetett Határjárás útvonalán, de ellenkező irányba haladunk, azaz a jelzésen a Korányi előtti zebrán át, majd a kőkereszt mellett be az erdőbe, egészen a parkolóig. A jelzés nélküli szakaszon ritkán, de teljesen jól követhetően szalagozás segít eljutni a Petneházy rét (karámok) sarkánál található 6. ellenőrzőpontig. Itt a bélyegzéshez pogácsát is kapunk, illetve itt is van palackos víz. Picit leülünk, hiszen tényleg nem sietünk, szerelvényt igazítunk, aztán nekivágunk a P- jelzésen Nagykovácsiig tartó következő szakasznak. A Vörös pocsolyában jó sok víz van, meg is állunk egy pillanatra.

Nagykovácsiban a főtér teljesen fel van túrva, a buszmegállóban ácsorgó túratársak mutatják, hogy merre tudunk bejutni a plébánia udvarára. Panninak itt van a cél, nekem pont a fele, úgyhogy a bélyegzés, meg a kapott rétes elfogyasztása után elindulunk - ő a buszhoz, én meg a teret teljesen megkerülve tovább a S- jelzést követve.

A faluból kiérve az enyhe emelkedőn folyik szembe a víz, szerencsére simán ki lehet kerülni - bár amilyen meleg idő ígérkezik, gyorsan megszáradna a cipellőm.
A Don Bosco túrától eltérően végig a S- jelzésen kell haladni, így a gerincúton meg lehet csodálni a szép panorámát is. Szerencsém van, hogy ismerős a terület, mert jelzés az nem nagyon van, szalag is csak mutatóba, úgyhogy a leírást itt azért érdemes elolvasni - és a tereppel egyeztetni.
Az erdőből kiérve, majd a vadkerítéshez érve a távolban feltűnik a 7. ellenőrzőpontnak helyet adó ligetecske - az út nagyjából toronyirányt vezet a nyílt terepen, igaz, közben a kissé iszapszagú Békás-patak árkán is át kell kelni.

A ponton ropit kapunk, a paradicsom elfogyott - a távolban egy fehér - no nem vitorla, hanem póló, és benne Bubu tűnik fel, a besöprést elkerülendő megyek tovább, bár eléggé "nemszeretem" szakasz következik nemsokára, jó sok aszfalttal és betonnal, Perbál egyik szélétől a másikig.
Járda, aszfalt, balra a templom (micsoda habzsi-dőzsi frissítőpont volt itt tavaly, a Don Bosco-n...), majd tovább, előre. A leírásnak megfelelően teljesen jól sikerül elnavigálni a gombatelepig, illetve onnan tovább is, egészen Anyácsapusztáig. Itt egy bicikliző kisgyerek óriási nagyot köszön - meglepődök egy picit, sajnos Budapesten ez nem szokás, aztán persze köszönök én is. A következő pontot távolabb, egy elágazásnál találom - a változatosság kedvéért itt háromféle nápolyiból lehetett fogyasztani. Az útvonal innen picit változik: a tó kiöntött, így jobbra indulunk tovább.
Lehet, hogy a valamivel vékonyabb zokni, vagy az időjárás az oka, de a lábam itt picit rosszabbul volt, mint a K100 végén, úgyhogy lassabbra vettem a tempót a szántóföld közepén haladó földúton. Később jobbra fordulunk, előttünk balra a Kakukk-hegy - no, oda még fel kell mászni... Meredek kaptató, de pont olyan hosszú, hogy komolyabb lihegés nélkül sikerül abszolválni - itt már nem kell tartalékolni, úgyhogy mindent beleadva lehet fölfelé robogni. A bélyegzés után persze lefelé vezet az út, meredekebben, mint fölfelé...
Azért sikerül probléma nélkül lejutni a szebb napokat látott kálváriához, majd pedig Szomor házai között egészen a célig.

Még nincs háromnegyed hét, amikor a célban átveszem a kitűzőt és az oklevelet - bő egy óra van a busz indulásáig, úgyhogy kényelmesen letelepedek megenni a gulyást. Két túratárs is leül, beszélgetés közben kiderül, hogy autóval viszik őket vissza Budapestre - beférek hozzájuk, úgyhogy a lehetőséget megköszönve együtt indulunk haza - innen is köszönöm nekik a fuvart.

Nagyszerűen szervezett túra, bőséges ellátás, teljesen jól követhető leírás, a pontoknak nem csak a nyitva tartását, hanem a telefonos elérhetőségét(!) is feltüntető itiner, kitűző, jelvény... Bár messze van még az év vége, de az év teljesítménytúrája versenyben igen előkelő helyet követel magának ez a túra.

A Kinizsi után egy laza átmozgató túraként ezt a távban és szintben is könnyed sétát választottam - főleg, hogy a Cartographia kupában is szerepelt. Az eredeti terv 10 km-es családi program lett volna, azonban Arcüreg Gyuszi sajnos ezt nem engedte meg, így -talán mondhatom- a megszokott túratársakkal indultam útnak reggel.

Bár az iGo térképén nincs olyan, hogy Oroszlány, Fő tér, leírás alapján sikerül a rajtot megtalálni, és 8:05-kor egy A4-es itiner, meg egy két oldalas, fényes papírra nyomtatott térkép+igazolólap társaságában elindulni, a szalagozást követve.

Az első pont a víztorony - innentől a Majki remeteségig az integrálszámítás és alkalmazásai a "téma" - Szötske elemében van, magyaráz - az ember szinte kedvet kap a témához :-)
Beszélgetés közben repül az idő, szalad az út - a Majki remeteségnél állunk meg legközelebb, itt sport szelet jár a bélyegzés mellé. Itt aztán témát is váltunk: a szerzetesrendekről kapunk némi kiselőadást :)
A tó és a környéke nagyon szép, egy újabb kirándulásra csábító helyet sikerült felfedezni - de megyünk tovább, hiszen időre vissza kell érni Budapestre :)
Szalagozott szakasz jön, aszfalt, majd erdő, szántóföld váltakozik, egészen Várgesztes határáig.
Itt ismét aszfaltút kerül a talpunk alá, illetve ahol balról érkezik a K- jelzés is. A település szélén K-S- fonódó jelzésen, majd a KL-en fölmegyünk a várba, a következő EP-ra. Itt a kapott bónt ki-ki beváltja neki tetsző italra - leülünk, kényelmesen frissítünk, majd elindulunk lefelé, hogy aztán a S- jelzésen balra térve folytassuk az utunkat vissza, Oroszlány felé.
Erdő, pocsolyák - az elmúlt hetek időjárása alapján "szokásosnak" mondható terep, majd egy csalós betérés jobbra - Mindig van, aki figyel...

Egy nyiladékban a kerítésen ott az önellenőrző pont - felírjuk a sajnálatos módon  igencsak időszerű "homokzsák" szót a papírra. Picivel távolabb aszfaltutat keresztezünk, majd egy patakot, ami később tóvá szélesedik.

Rövidesen a más ismert salakos úton sétálunk visszafelé, azonban nem fordulunk el balra, a víztorony irányába, hanem egyenesen megyünk be a városba.

Az útvonal még útba ejti a bányász emlékművet, majd pedig feltűnik a cél, ahova pontban délre sikerül beérni.
A célban oklevél, kitűző, illetve választhatóan virsli vagy debreceni jár a teljesítőknek.

Jó sok városi szakasz, kellemes, laza séta, apró szépségek az útvonal mentén. A jelzések követhetősége átlagos, odafigyelést igényel. Jövőre, ha jövök, valamelyik hosszabb távot szeretném teljesíteni.