Túrablog

Egészen pontosan 9:00-ra érek a rajtba (pontosabban ekkor állítom le az autót a parkolóban); olvadás után, elég locspocs/sáros terepre kell készülni, de a kamáslit "majd" felkiáltással bevágom a hátizsákba.
A síház előtt Panni jön szembe, köszönünk, ő elrobog, én meg gyorsan benevezek - a négy szín mozgalomba is - és nekivágok.
A rét alatt a széles gyalogút csúszós, úgyhogy itt-ott mellette próbálok előretörni - ettől persze az útvonalkövetés fontos, de fenékre ülni nem szeretnék rögtön az elején...
Tündér-sziklánál pont, aztán továbbkocogok; már elég sáros vagyok, úgyhogy a kamásli marad a zsákban :) Beérem Tibetet, beszélgetünk, gyorsan kopik a táv, bár a Battai-lépcső nem annyira, de azért leküzdjük azt is.
Apáthy-sziklánál rövid szusszanás, majd picivel később, a buszforduló fölött ismét: az Árpád-kilátó helyett ide települt a pont. Kapunk egy szelet csokit (csak tippelem, hogy az egykoron vadász szeletnek nevezett édességről van szó, mert zacskós csomagolásból osztják), aztán az emelkedőn elköszönök Tibettől, és pörgősen felkapaszkodok a kilátóig.
Cserfes tömeg, úgyhogy balra tartva megyek tovább a tocsogós-sáros gyalogúton. Azon töprengek, hogy ha eddig ilyen "fincsi" saras volt, akkor mi lesz később?
Persze sok időm nincs ezen törpölni, a jelzést követve nemsokára a Hármashatárhegyi utat keresztezem, utána pedig a Z- Z+ kereszteződéshez kell leereszkedni... Itt kijelenthetem, hogy a túrán eddig sehol sem csúszott a terep. Legalábbis ehhez a részhez képest :-D Persze ezt már megszoktam, úgyhogy némi avartaposós, út melletti óvatoskodással teljesen jól és sárbacsücsülés nélkül sikerül abszolválni.
Innen Virágos-nyeregig Anitával beszélgetve telik az idő, meg fogy a táv, de legalább tempósan haladunk, annak ellenére, hogy itt-ott azért fotózni is megállok.
Pannit látom indulni a ponttól, úgyhogy egy futó bélyegzés után elbúcsúzom alkalmi túratársamtól, és nekivágok a hétvégi kertek közötti földútnak, ahol aztán utol is érem Pannit és Tökit, a kutyát. Ők a hosszabb távot választották mára, nekem elég lesz Solymárig; pláne, hogy utána még fel kell buszoznom Normafához az autóért.
Mondhatni eseménytelen utunk van addig, amíg a jelzés ki nem ér az erdő szélére... A szántóföldön nincs út, csak sár, többen konstatálva az állapotokat visszafordulnak, és Z+-on, majd jobbra, a Szarkavár alá érkező földúton kerülnek. Mi nekivágunk, bár én inkább maradok az erdőben, ameddig csak lehet.
A nyílt részen aztán kapjuk az erős és hűvös szelet, de aztán gyorsan elérjük a jól ismert tényleg sáros bevágást a Vár mellett.  Páran, akik a Szarkavárhoz jöttek Solymár felől furcsán nézik,a hogy felnőtt normális (vagy annak tűnő) emberek tapicskolnak lefelé a bokáig érő sárban, de minket speciel nem érdekel :-)
Aztán a szántóföld közepén haladó út mellett egy hófoltban alaposan összevizezem a cipőmet - jó, persze, a rátapadt sárból is jócskán fogy közben, úgyhogy talán felszállhatok majd a buszra a célban :-)
 Az ismerős útvonalon, a célnak helyt adó szokásos kocsmáig tart számomra a mai túra, bár Panni invitál, hogy nagykovácsiig menjek vele, de mára tényleg elég volt ennyi, úgyhogy elbúcsúzunk - mire átveszem a díjazást, addigra ő már tovább is indult.
Sajnos buszjegyet (világvégén túl vagyunk, hétvégi kora délutánon, ezt ne felejtsük el!) venni lehetetlen, és nem is hoztam magammal, így a jószerencsében bízva szállok fel a buszra, ahol Anitával találkozom - mint kiderült, ő is elkerülte a szántóföldi szakaszt, és ott előzött meg minket.

Maga a túra szép útvonalon halad, a szinte kötelező elemévé vált sárral együtt is kellemesen átmozgatott - remélem azért, hogy a Tojás talajviszonyok tekintetében jobb lesz - vagy ha nem, akkor legalább a kamáslit fel fogom venni, még az elején :-D

Kellemesen havas napra virradtunk ma is, szerencsére a korábbi hetek nagy hidegei már elmúltak, így bár a szél picit fújdogált, de kényelmesen várakozhattam Újpest vasútállomásán az esztergomi vonatra.
A vonat pontosan érkezett, túrázó viszont úgy az állomáson, mint a vonaton elég kevés volt, de azért út közben akadt ismerős is, úgyhogy gyorsan eltelt az utazás.
Piliscsabán egy harcias ikerpár védte az egyik kerítés túloldalát - egy fotót azért megengedtek :-)  Futók robognak el mellettem, hogy aztán a település szélén, ahol egy sorompónál jobbra tér a K- jelzés, szemből érkezve folytassák útjukat a helyes irányban. Elsőre tényleg benézhető elágazás; nekem szerencsére sokadik utam erre, úgyhogy a havas, jól járható földúton baktatok tovább.
A Kőris-völgyben fölfelé azért megérzem az erősen kopottas talpú cipő hátrányát: csúszik. Főleg a vége táján, a meredekebb részen. Legközelebb ilyen időben bakancsban jövök - bár azt meg a nem tökéletes térdem ellenezné...
A K-K+ elágazásnál pont, Nagyszénás mindkét csúcsát érintve váltok a P- jelzésre, és...  Gyakorlatilag végig csúszva érkezek Nagykovácsi szélére... Mi lesz így a Fekete fejről lefelé?!
Szerencsére nadrágfék használatára nem kerül sor, és szerencsésen elérem az aszfaltos utcát, amin az évek óta épülő (még most is "Építési terület"-nek jelölt) templom után szigorúan követve a jelzést balra tartok, hogy aztán az Antónia utcát is megcsodálhassam :-)  
Itt is pózol egy kutya, úgyhogy őt is megörökítem, aztán továbbtrappolok - egészen a boltig, ahol mintha megállt volna picit a világ: A kimért felvágotthoz a mérleg természetesen vonalkódot is nyomtat, mint ahogy az minden terméken ott virít: a pénztárgép viszont nem tudja használni, úgyhogy marad a számok bepötyögése... A bolttal és a kaja elfogyasztásával elmegy vagy fél óra - tényleg nem rohanok, de ez azért túlzás, nem? Bár az időmbe bőven(?) belefér...
Nehéz (f)elindulni a P- jelzésen, de menni kell, hiszen még a felén sem vagyok túl.
Ez már ismerősebb szakasz, így télen is csodás - belegondolok, hogy a rekkenő nyári hőségben milyen lesz itt, az irtásban kutyagolni...
Mindegy, most tél, meg hó van, és persze harapni valóan friss a levegő is - bár inkább egy műzliszeletet harapok be desszert gyanánt :)
Kicsivel távolabb a hó alól kibukkan egy magenta festés - elvileg uv-fényre lebomló festék, úgyhogy segítek neki napfényhez jutni, hátha...
Bár Piros túra idén is lesz, úgyhogy ilyen szempontból mindegy a dolog.
A következő pont pont ott van, ahol lennie kell, a Vörös-pocsolyánál. Itt megállok beszélgetni egy picit, miközben az ellátmányként kapott sportszeletet majszolom - aztán utolér egy pár, ők most vannak ezen a túrán először, úgyhogy némi útbaigazítást kapnak a Virágos-nyereg utáni szalagozott szakaszról - bár így utólag nem igazán volt rá szükség, hiszen prímán ki volt táblázva az a rész.
Süt a nap. Süt, és nem csak világít, madarak csivitelnek, úgyhogy visszavonhatatlanul közeleg a tavasz. De mi lesz a jövő szombaton a zöldön? Inkább nem gondolok bele... Bár ami tavaly a trappon volt azt (remélem) nem fogja felülmúlni :-D
Innen egy picit azért belehúzok, hiszen gyakorlatilag megkaptam a "tiszteletbeli seprű" titulust. Fekete-fej fölfelé sima ügy, lefelé meg sima. Nagyanyám a csúszós helyett használta ezt a szót. Mint én most... Legalább felelevenítem általános iskolás emlékeimet a cipőben csúszkálásról... Ja, hogy a Nagyszénásról lefelé is ilyesmit írtam? Az tévedés volt - legalábbis a Fekete-fejhez képest. Igaz, a suli mögötti lejtő ennél jóval-jóval rövidebb volt :-) De szerencsésen leérek. A pont persze itt is a helyén, azaz a csúcson volt.
Az aszfaltnál jól jönne szemben egy híd, hogy ne a forgalmas út szélén kelljen gyalogolni, de -ne legyen igazam- kicsi az esélye annak, hogy megvalósuljon ez a hirtelen felmerült ötlet...
Már csak három bucka: Nagy-hárs-hegy oldala, Nyéki hegy, Újlaki hegy... Meglepődöm, hogy a Nagy-hárs-hegy fölfelé nem megy egy menetben. A csúszkálás sokat kivett belőlem :-( A  Zc-n szerencsére sikerül behozni az ácsorgást, rendesen bele is kocogok, bár csak óvatosan, hiszen a térdemre illene vigyázni.
A S- lefelé kényelmes, a vasút keresztezése előtt le van pucolva a lépcső: nem tudom, kit illet, de köszönjük! Furcsa hangot hallok a hátam mögül, csak nem bringások? De. Ilyenkor... 
Hűvösvölgy, jól esik a privát frissítésként vett forró tea a lángosos bódénál. Nyéki-hegy aljában a S-K- elágazásnál utolér az egyik pontőr hölgy, és szól, hogy én vagyok az utolsó - no, akkor tempó előre, hogy mihamarabb bezárhasson az Újlaki-hegyen a pont. Sajnos nem megy, mert közben dühöngök egy sort a tetőig: a S- jelzés majdnem végig le van faragva a fákról.
Határ-nyereg, S- a parkolóig nagyon nem esik jól, csúszkálok, nem is megy egyben. A parkolóban egy kedves siklóernyőssel váltok pár szót, leplezve magam előtt is a pihenést :-))
Újlaki-hegyen mondom a pontőrnek, hogy nincs mögöttem senki, zárhatjuk a pontot - megvárom, és együtt megyünk be a célba.
Közben persze leszedjük a saját irányító lapokat, meg egy kósza "Kitörés" feliratút is.
Virágos-nyeregtől lefelé ismét sima :) ereszkedés (-100m szint!) azaz sikerül elcsúszás/fenékre ülés nélkül leérni - na ja, drága a goretex kabáthoz a mosószer, vigyázni kell :-D
A célban forralt borral kínálnak - autó vár Újpest állomásnál, úgyhogy köszönöm, nem kérek, a virslit persze elfogadom, aztán veszek egy túranaptárt (ma jött ki a nyomdából), majd Gethe Laci levisz autóval a villamosig.

Kellemes útvonal, picit nehézkesnek tűnő logisztikával (bár a célból 10 perc alatt oda lehet érni az Erdőalja úti buszvégállomáshoz). A Kőris-völgyet nem sok teljesítménytúra érinti, úgyhogy az is pozitívumként említhető.  Ami picit nehéz benne az a szint eloszlása: az elején kényelmesen vezet fel a Nagyszénásra, és a durvább, meredekebb emelkedőket a táv utolsó harmadában kapjuk.