Túrablog

 Igazi őszi időben kerekedtünk fel családilag erre a rettenetesen nehéz és hosszú, ráadásul totálisan ismeretlen terepen rendezett gyaloglatra, felkészülve arra az eshetőségre is, hogy rommá ázunk - mert az őszi égbolt bizony elég ocsmányul nézett ki.
A Ságvári liget, akarom mondani Szépjuhászné állomás épületében található büfé volt a rajt/cél helyszíne, ráadásul az útvonal is több helyen módosult a korábbi évekhez képest, úgyhogy tényleg elmondható hogy szinte egy új túra született ezen a napon - ezt a monotóniát megtörő változást persze jól ellensúlyozta a monoton szürke őszi időjárás...
Szóval (és tettel, no meg írásban) beneveztünk, elindultunk, itt-ott pocsolyákat kerülgetve a Zc jelzést követve kutyagoltunk egy keveset, sok-sok ismerős túratárs süvített, robogott, kocogott, gyalogolt, vánszorgott el mellettünk :-D Na jó, ez utóbbi túlzás volt, maradjunk annyiban, hogy alaposan kiélveztük az őszi erdő illatát és a friss levegőt :)
A Kis-Hárs-Hegy kilátóját kihagytuk, a nyirkos-nyálkás időben elég csúszósnak nézett ki (és az is volt) a kilátó - no meg a köd miatt úgysem láttunk volna semmit sem :-(
A Nagy-Hárs-Hegyre vezető széles, sziklás, majd meredekebben emelkedő kényelmes gyalogúton már egy szem pocsolya sem volt, így ott már tempósan haladtunk fölfelé - egészen a Báthori-barlang bejárata melletti kaptatóig.
Mivel a bejárat fölötti szikla is csúszós volt (alapból vizes, ráadásul az arra járók cipellőjétől sáros is), így szabályos útvonalkövető módra a fahíd felé küzdöttük le ezt az akadályt, teljes sikerrel.
Néhány kanyar után a Kaán Károly kilátónál várt ránk a következő ep. ahol a pontőrök, saját dolgukat megkönnyítendő, átengedték a lányaimnak a pecsételést :-D
A kilátóba itt sem mentünk föl, hiszen ködöt már láttunk, és hogy ezért még lépcsőt is másszunk, az picit fölöslegesnek tűnt.
Lefelé természetesen szigorúan a jelzést követve indultunk el, egy csoportkép a kanyarban, aztán a közel szintes szakaszon tempós sétája után a meredekbe váltó részen picit visszafogtam a csajokat - kár lett volna ilyen közel a célhoz összesározni magukat.
A legvégére azért jutott egy pici izgalom, hiszen az utolsó néhány méteren az eső is elkezdett cseperegni, de az esőkabátra igazából már nem volt szükség.

A célban kismackó piskótaszelet járt a gyerkőcöknek, a nagyoknak meg műzliszelet - az oklevél+kitűző, illetve a saját bögrébe kapható tea mellé.
Ebben a ramaty időben, gondolva arra is, hogy közeleg a Piros 50B (amire végül nem mentem, de az egy másik történet...) nem igazán volt kedvem nekem sem többet menni, úgyhogy az ellátmány betermelése után haza indultunk - a rajt/cél számára helyet adó büfé előterében lévő mozaik megörökítése után :).

Idén ismét az Éger-völgy volt tervezve, hiszen az MVTE-éremhez kell, és a Mecsek is nagyon szép - de Budapesttől igen-igen messze esik... Szállást megszerveztem időben, telekocsit is próbáltam összehozni, de a 22-én délutáni/esti leutazásra csak nem akadt társaság, úgyhogy nem maradt más hátra, mint lemondani a Mecsekről (meg az éremről), és Szomoron levezetni a heveny túrahiányomat :-)
Persze ez sem volt olyan egyszerű... A rajtidőszak hosszú, nem keltem korán - ellenben Szépjuhászné táján szembe jött egy futóverseny, úgyhogy félpályás lezárás, Budakeszin ácsorgás - aztán Telki felé kavarás okán a rajtidő vége után negyed órával estem be a tornaterembe.
Emiatt aztán adta magát a kérdésem, hogy "melyik távon engedtek el?" A 23-as táv seprűi még az épület előtt toporogtak, úgyhogy megkaptam a lehetőséget előttük indulni. (Köszönöm!)
Csúnya ködös idő volt, de ez Szomoron még annyira nem tűnt fel, csak arról lehetett tudni, hogy valami nagyon sűrű van a fejünk fölött, hogy a GPS nagyon nehezen fogta meg a műholdakat...
Beleolvastam a leírásba, utcanevek, no meg emlékek alapján tempósan haladtam a Kakukk-hegy felé, a településen is prímán szalagozott útvonalon.
A szebb napokat is megélt kálvária végén a keresztek a ködben furcsa hangulatot árasztottak - és a kapaszkodós rész csak itt kezdődött. Egy társaságnak megjegyeztem, hogy nem sok van már lefelé - mire a válasz az volt, hogy ők fölfelé mennek :)
A keskeny ösvényen egyre feljebb érve kezdett kisütni a nap - és a csúcson már szép napsütés - meg egy ep. fogadott. Itt a bélyegzés mellé cukorkát lehetett kapni - egyet elfogyasztottam, miközben körbenéztem a ködbe burkolózó tájon.
A túloldalon aztán ereszkedés vissza - a köd java részét megfogta a Kakukk-hegy, így kényelmes, őszi időjárásban lehetett a rengeteg iskolással együtt az Anyácsa-tó felé sétálni. Itt találkoztam néhány ismerőssel, akik előttem öt perccel indultak ugyancsak a 23-as távon, és innen végig együtt mentünk - bőven a pontzárások, illetve a seprű előtt.
A sok-sok iskolás az Anyácsa-tónál lévő ponton picinyke tumultust okozott, de a pogácsa kihagyásával négyünknek soron kívül pecsételtek (köszönjük!), és mehettünk is tovább.
A szántóföldön haladó ösvény majdnem sáros volt - nem az a vendégmarasztaló "összekenős-tapadós", hanem amolyan puha gyurmaként simult a cipőtalpak alá.
A patakátkelésnél a raklapok még nagyjából megvannak, úgyhogy ott sem volt sároskodás.
A szántó felső sarkánál most jobbra kellett tartani - felirat és szalag is jelezte a követendő útirányt.
Enyhén emelkedő földút, majd a Színházi bázis felé vezető aszfaltcsík után újabb ep. Itt almával kedveskedtek a szervezők - a bélyegzés mellé.
Apropo, bélyegzés... Valamennyi ponton egyedi, a pontra jellemző ábrával és felirattal készített bélyegzővel kaptuk az igazolásokat.
Innen még egy pici emelkedés, aztán kényelmes ereszkedés Zsámbékra, ahol a Mátyás-borozó teraszán kaptuk a következő igazolást, és egy bögre kellemes teára beváltható bónt.
Teázás után a romtemplom sem maradhatott ki a programból, hiszen az itiner felmutatásával ezen a napon a résztvevőknek nem kellett belépőt fizetni - ráadásul a hét órás szintidőbe is bőven belefér.
A templom után ismét ismerős szakasz következett, hiszen a Kézdi 10-en már jártam erre - szép pincesoron, majd egy mélyútban emelkedve értünk fel a település fölötti fennsíkra - sajnos a ködös idő miatt nem nagyon volt néznivaló, úgyhogy nem is nagyon álltunk meg.
Az erdei gyalogút -főleg az elején- igen-igen komolyan hullámzik: föl, le, föl, le.... Mintha egy szellő hintáztatná... Ja, az másik sztori :-)
Az Óriások lépcsőjének a tetején újabb ep., a változatosság kedvéért nápolyit ropogtathattunk ellátmány gyanánt :-)
Indulás lefelé, majd az elágazásnál jobbra tartva nekem újra ismeretlen szakasz következik - szalagozás,
feliratok prímák, úgyhogy aki picit is odafigyel, az nem tud elkavarni itt sem.
Térkép szerint príma panoráma tárulna a következő ponton a szemünk elé - ha nem lenne ködös az idő, így csak egy-egy csokit majszolunk el a Bab-kút nevet viselő pontnál. (Meg némi cigifüst is "jár" az egyik pontőr részéről, de szerencsére a nyílt terepen gyorsan elviszi a szél...)
Egy kissé hiányos kerítésen átkelve kényelmes ereszkedés egy szép völgybe, majd balra meglátjuk a pontnak nevet adó gémeskutat - picit később pedig egy helyközi buszmegálló táblát :-) Menetrend nincs kiírva, meg különben is, gyalog kell teljesíteni a távot, úgyhogy nem várok a -táblához korban igazodó- faros Ikaruszra :-)
A Szomorra bevezető aszfaltútnál újabb pont - 100%-os almalét kaphatunk saját pohárba - helyi termék, Szomorról Páty felé jobbra található a cég, ahol készült.
Az aszfaltcsíkon kényelmesen besétálunk Szomorra, cél, kitűző, emléklap, gratuláció - és az elmaradhatatlan zsíros kenyér mellé nem csak csalamádé, hanem finom ecetes hagyma is kerül - ezt a "túramenüt" pedig teával öblíthetjük le.
Kényelmesen teljesíthető, nagyon jól szalagozott útvonal (rendben, az elején a Kakukk-hegyre föl kell menni, de az az egyetlen "valamire való" kaptató az egész túrán), profi rendezők, és a nevezési díjat tekintve bőséges ellátás. És ha nincs az a fránya köd, akkor nagyon sok helyen szemet gyönyörködtető panoráma a jutalma a résztvevőknek.