Túrablog

Két kupa, no meg a príma időjárás is egyértelművé tette,  hogy ma ismét végigjárok néhány csúcsot a Budai hegyekben, felmászok az útba eső kilátókba (na jó, majdnem mindbe...), és ezzel begyűjtöm a Budapest kupa, valamint a  Cartographia kupa következő bélyegzését.
Persze nem csak a kupa miatt indultam ezen a túrán: a kellemes őszi időjáráson túl maga az útvonal, meg a kínált látnivalók is vonzóvá teszik ezt a sétát.  Az "egyéni tájolással a Vadaspark - Katonasírok - P3 jelzés" sem jelent problémát, hiszen a Fekete-fej után kényelmes, mondhatni egyenes út vezet a Vadaspark bejáratához, onnan meg egy rövid szakasz kivételével (ami szintén egy nyíl egyenes út) végig jelzett úton lehet haladni - bár mi némi bozótharcot azért beiktattunk :-)
A rajtba a BKV szolgáltatását igénybe véve jutok el, amúgy bemelegítésként a Moszkva-téren a metró lépcsőt fölfelé kocogva teljesítem - azért a végén már kapaszkodni is kell egy picit :-)
A rajtoltatás gyorsan megy, "természetesen" a hosszabb távot választom - csak annyi a változás tavaly óta, hogy a cél a templomkertben lesz, nem az étteremben.
A Kc jelzés lent megy a sétányon, annak ellenére, hogy többen úgy  vélik, hogy az aszfalton... Anna kápolna, irány fölfelé, majd tovább az Erzsébet-kilátóig.
A János-hegyen természetesen fent, a kilátóban kapom a bélyegzést - nulla pontért felmegyek a tetejére, és jól körbenézek, hiszen innen (is) látszik szinte valamennyi kilátó,a hova ma még föl fogok mászni :-)
Pozsonyi-hegy lefelé kocogósan, aztán Szépjuhásznénál pici "nemjólérzemmagam", de szerencsére gyorsan elmúlt.  A Kaán-károly kilátóban is fent van a pont - ez jó, csúcsforgalom itt sincs.
A Hárs-hegyi nyeregnél vágtak ki fákat - a darazsasat pont nem... Kis-hárs-hegy, szánom-bánom, de ezt a kilátót most kihagyom - vannak egy páran fent, inkább nem várok.
Zc - no, ezt a szakaszt nemsokára legalább hétszer (szerk.: tizenötször...) meg fogom tenni :-)
Itt beszédbe elegyedek a későbbi bozótharcos csapatunk egyetlen hölgytagjával, együtt sétálunk le az aszfaltig, majd kapaszkodunk fel a Fekete-fejre.
Bélyegzés fent, édesség lent, ahogy szokott lenni, majd két srác is csatlakozik, és elindulunk a
Vadaspark felé, ahol azért némi állatnézegetést is beiktatunk - persze a cél itt is a kilátó, annak is a teteje :-) Egyébként az "extra" táv díjazásán (ami idén is egy szép bögre volt) is ennek a kilátónak a stilizált rajza látható. Érdekes, hogy a kilátóban egyszerre csak meghatározott létszám tartózkodhat a tábla szerint - viszont lentről nem látszik, hányan vannak fent... Gondolom, ha felér az ember, és kiderül, hogy többen vannak, akkor a fölös létszámnak le kell jönni :-) Vagy esetleg az a megoldás, hogy felkiabál az ember, hogy "hányan vagytok fönt?" No mindegy, mi felmásztunk a lépcsőn, és kész.
A mókusoknál, illetve a medvénél állunk megy picit, illetve a színpadnál, ahol épp a patkányok életmódjáról tart egy kedves hölgy előadást a gyerekeknek.
Érdekes dolgokat mond, de nekünk igyekezni kell, úgyhogy elindulunk a kijárat felé, majd vissza, amerről jöttünk, hogy az itteni Zc jelzést megleljük.
Ez sikerül is, aztán némileg letérünk a tavaly követett útvonalról - ellenben látunk őzeket, miközben az első "bemelegítő" iránymenetet tesszük meg a két jelzett út között.
A következő feladat egy kerítésen történő átjutás - könnyítés annyi, hogy van létra, úgyhogy aránylag gyorsan megy :-) Ez után az egyenesen nyugatnak tartó nyiladékot követjük, majd érkezik balról a tavaly óta létező Z3 jelzés, amin jobbra tartva a "Katonasírok" ep-t találjuk.
Itt picit beszélgetünk a természetjárás múltjáról, lövészetről, erről-arról, aztán tovább indulunk, hiszen most jön, illetve jöhet az "érdekes" része a túrának.
No, a tavalyihoz képest sikerül "mellé" lőni a letéréssel, így a fiatalos erdősávot telibe kapjuk, bőségesen átszőve indákkal, de sikeresen és csak minimális morgással át is verekedjük rajta magunkat a Szarvas-árokig, ami egyébként nagyon szép - pláne, hogy túrázó nagyon ritkán jár erre - bár látunk friss nyomokat, tehát mások is jöttek erre :-)
A túloldalon szépen kikapaszkodunk, majd nekivágunk egyenesen a hegyoldalnak - itt hibáztam, az árokkal párhuzamosan kellett volna fölfelé menni, akkor ez az erősen szederindás rész helyett a tavalyi úton jutottunk volna ki az útra... No mindegy, túléltük, megvan az út, irány jobbra. Aztán egy bevágás balra, magaslessel - menjünk-e arra, vagy inkább tovább egyenesen a járt úton, és később, a szemből érkező jelzést kövessük? Elindultunk fölfelé, eleinte kényelmes csapáson, ami a magasles után azért elkezdett fogyni... Jó, GPS ismét elő: Jobbra előttünk nem olyan messze megy a hőn áhított P3 jelzés... Izé... Bozótos... De olyan igazi harcolós... Mindegy, én megyek. A többiek utánam. Egyfajta túraélménynek jó volt, de hogy jövőre a Z3-on megyek (ahogy az a friss kiírásban is szerepel), az tótzicsi... Vagy legfeljebb a tavalyi rövidítésen, ahol összesen nem volt ennyi bozót, mint itt, ezen a rövid szakaszon... De a lényeg, hogy leküzdöttük. Igaz, utána eléggé szófukar lett a társaság :-) Nem értem, miért...?
Lemegyünk a Tarnai-pihenőhöz, a pontőr a sziklára telepedett le - picit sokan vagyunk, így gyorsan bélyegeztetek, és elindulok vissza a többiek után. A következő pont a Csergezán Pál kilátó, itt is fent vannak a pontőrök, úgyhogy itt is megcsodálhatjuk a panorámát, meg azt, hogy honnan, merről érkeztünk, illetve hogy hova tartunk.
No, innen már csak lefelé... Legurulunk a Z3 jelzésen a rét széléig, onnan tovább balra a Z- elágazásáig (tehát nem a képen látható széles úton), hogy aztán azon sétáljunk be Nagykovácsiba.
A többiek előresietnek, én a "nemjólérzemmagam" miatt ismét lemaradok, de aztán csak beérek a templom udvarán található célba, ahol az oklevél és bögre mellé most egy pár virsli jár, valamint van zsíros kenyér, margarinos kenyér, meg lekvár is.

Köszönöm az alkalmi túratársaknak az együtt töltött időt, és elnézést a bozótharc miatt, tényleg nem volt szándékos :)

A túra teljes neve Ну, погоди! 35 - Less Nándor emléktúra a Bükkben - címnek sajnos túl hosszú, de sebaj :-) jókat hallottam róla, no meg a Cartographia kupának is része; telekocsira előző nap összeáll a létszám, úgyhogy reggel némi késéssel ugyan, de elindulunk Cserépfalu felé. Petamit felszedjük Gödöllőn, és a rajtidő végét megcélozva érünk Cserépfalura.
Nem könnyű parkolóhelyet találni, de azért csak sikerül - aztán a rajtban szétválik kis csapatunk: Petami 25-ön megy, SK és Jámbor szintén a 35-ös távon, de ők velem ellentétben nem cserélnek cipőt, úgyhogy egyedül indulok el a faluból kifelé.
Saját idő terhére bakancsot húzok tehát, ráadásul megpróbálok reggelire szert tenni a "bótban" - a rászánható 2-9 percen belül ezt nem sikerül kivitelezni, úgyhogy a többiek már messze előttem járnak valahol...
Príma szalagozás, Egy bucka meg egy bucka (az két bucka) és már ereszkedünk is Cserépváraljára. A faluban az irányjelző tábla mögötti téren kirakodóvásár jelleggel ruha-cipő ez+az kapható...
Az iskolával szemben helyett az emlékműnél jobbra (ugyanott, csak az iskola annyira nem tűnik fel...), előtte azonban egy anyuka+gyerkőc párost igazítok útba - a 12km-es távon indultak volna: ez a cserépváraljai kanyar oda-vissza úgy 6km plusz lesz nekik...
Meredeken fölfelé tartunk, aztán picit enyhül a terep, a Vár-hegy balra van, de mi most jobbra tartunk az úton, hogy aztán balra fordulva a Mangó-tető (milyen szép ősi magyar neve van...) alatt elérjük az első EP-t egy kaptárkő tövében.
Hogy miért kaptárkő? Mert a puha, szürkésfehér tufába még a honfoglalás előtt itt élők vájtak kis fülkéket - méhészkedés céljából.
Hogy merre? Ja, a kaptárkő mellett megyünk tovább fölfelé...  Rendben, akkor a faluból kivezető út csak enyhén emelkedett :-)
A puha kőzetbe mélyen bevágódott szekérútba leereszkedem, aztán picit kilépek, hiszen nem lenne jó, ha sokat kéne a többieknek várni a célban...
Mondjuk felmerül bennem az átnevezés a 25-ös távra, biztos, ami biztos, de aztán ahogy jön, úgy el is száll ez a gondolat - a csodálatos panoráma miatt mindenképp jó döntés volt a "bővített" 35-ös táv, de ne rohanjunk ennyire előre ;-)
Csodaszép az őszi erdő, aztán egy elágazás után jobbra tartva meglátom magam előtt Petamiékat - kényelmes tempót diktálnak, úgyhogy rövidesen utolérem őket - ráérnek, hiszen egy tízessel rövidebbet mennek...
Azért a Lator-patak mentén a Felső-szorosban együtt sétálunk, rohanni nekem sincs kedvem, hiszen igencsak rég volt, amikor legutóbb erre jártam...
Mikor is? Ha jól emlékszem, 1989 őszén... Aki akkortájt az NME bánya- vagy kohómérnöki karának hallgatója volt, annak elég, ha azt mondom KÁCS :-) Régen volt, na...
Persze csak rövid szakaszon egyezik az akkor tett kirándulásunk útvonala a mai túrával, de azért -így utólag, a beszámoló megírásakor rájövök, hogy miért volt olyan ismerős ez a környék, miért tűnt úgy, hogy már jártam itt...
A Dobi-rét előtt ellépek a fiataloktól, a bélyegzés után szépen mutatja a szalag: balra a kényelmes erdei úton. Picit később a leírással ellentétben jól jelzett S- jelzés érkezik jobbról.
Aztán meredeken le egy vízmosás jellegű völgyecskébe, utána pedig... "Nézz a lábad alá - aknamező" következik :-)
Rendszeresen használt legelő, na... Mint tudjuk, minden inputból output lesz - bár itt inkább outpotty van - az viszont bőségesen :-)
 A legelő után átkelünk egy patakon, majd egy aszfaltcsík keresztezése után rövid emelkedőt kell megmászni a Perpác-rétig. Itt a 12km-es Geotóp napi túrának van ellenőrzőpontja, mi mehetünk tovább a tanösvényt követve.
A Hór-patakon kényelmesen átkelünk, az aszfaltcsík előtt pici tanakodás - jobbra megyünk tovább. Várom már a kajapontot - érzem az elmaradt reggelipótlás hiányát... Aztán csak elérkezik az Oszla tájház felé a leágazás - itt ismét találkozom a Cserépfaluból visszafordított párossal: kértek új rajtidőt, és másodszorra már jó irányban indultak el a rajtból.
A veszélyes jókedvre figyelmeztető táblán mosolygok egyet, aztán néhány szelet zsíros, meg margarinos kenyér elfogyasztása, illetve saját bögrém terhére utánaküldött szörp után még csodálom egy picit a tájat - igen, oda fogunk fölmenni :-) Azt itt még nem tudom, hogy milyen lesz a fölfelé, bár hallomásból... Szóval meredek és hosszú.
Motoszkál bennem a 25-re való átnevezés gondolata - rákérdezek, de a szükséges tudás birtokosát nem találják, úgyhogy ezen kérdés egyelőre megválaszolatlan és ennek folyományaként eldöntetlen marad...
Vissza az aszfaltra, és tovább a patak mellett... Egy család apró gyerekekkel sétál, az apróságoknak tetszik a bot - elkérik, odaadom, próbálják ki :-) Örülnek, és ez a jókedv rám is rám ragad, aztán persze gyorsabb tempóra váltok, és elbúcsúzunk - minden esetre kellemesen feldobott ez a találkozás. A feltételes ponton természetesen van pontőr, aláírást kapok a lapra, és megyek tovább, megelőzve egy nagyobbacska harsány gyerekcsoportot, aztán...
Aztán balra át, és neki az emelkedőnek. Durva. Nem kicsit, ellenben nagyon. Olyan igazi "a füleden is levegőt akarsz venni", pláne, ha egyben akarom leküzdeni :-) Ráadásul alattomos is: látja az ember maga előtt a gerincet feltűnni (jaj de jó, már csak addig kell fölfelé...)  - aztán jobbra hajlik az út, és máris a gerinc egy magasabb része van előttünk. És ezt legalább kétszer játssza el az ösvény... Aztán persze felérek, a kövesútra is kikapaszkodok, és lassan, de megyek tovább, mert ilyenkor (sem) jó megállni, nem csak az emelkedőn.
Az ódorvári pontnál a bélyegzés mellé egy szelet Horalky jár, meg a kérdés, hogy melyik táv - 35, mondom, mire a válasz annyi, hogy akkor a felső úton kell menni... Azt nem teszik hozzá, hogy "de utána rögtön jobbra, a szalagokat NE vedd figyelembe..." Én meg szépen elrongyolok a príma szalagozást követve a szintúton...
No, ezt nem kellett volna - legalább is a kiírás szerint, ugyanis a panoráma az csodálatos, úgyhogy bőven kárpótol a plusz kilométerekért - jobbra az Ódor-hegy. balra mintegy 250 méterrel alattunk a Hór-völgy.
A Török-rétnél sem fogok gyanút, megyek tovább balra, a Mákszem oldalában futó kerítéssel lezárt erdőgazdasági úton. A kerítéseken természetesen létrán lehet átkelni - az egyik "hagyományos" kerítésmászó létra, a másik viszont sima szobafestőlétra - komoly láncokkal rögzítve az oszlophoz...
Aztán csak kezdem hiányolni a Völgyfő-házat, beleolvasok az itinerbe, ott van egy jobbos letérés is, miközben a Török-rét elágazásának nyomát sem találom benne.
Akkor és ott elhangzott tőlem néhány, itt nem idézhető gondolat a rendezéssel, meg a szalagozással kapcsolatban... Szerencsére épp senki sem volt a közelemben :-) Irány vissza, futók jönnek szembe - igen, ti mentek jó irányba, mondom, és robogok tovább. Aztán egy lány meg egy fiú jön szembe - ők viszont a 35-ös távon vannak, így visszafordulnak velem együtt...
Szép ez a bő 2km, de nulla pontért, pláne úgy, hogy rám fognak várni a célban... Plusz hab a tortán a Kövesdi kilátónál lévő pont zárási ideje - Utólag végigszámolva a korábbi rendezéshez képest hosszabb távval a pontzárást, bizony 30-40 perccel később illett volna azt a pontot zárni... 
Szóval sietnünk kell, úgyhogy a TuHu-s térképet megnézve úgy döntünk, hogy a Török-rétnél nem jobbra, a pont felé megyünk, hanem balra, a murvás úton, a másik oldalról kerüljük meg az Ódor-hegyet. A panoráma persze itt is szemet gyönyörködtető, azonban az óra kegyetlen, így fotómegállás nem nagyon van.
 Végre aszfalt, tanakodás, térképnézegetés, aztán másodikra eltaláljuk, hogy merre kell menni - enyhén fölfelé, Völgyfő-ház... Innen már csak bő 5km a Kövesdi kilátó - és van bő 70 percünk a pont zárásáig... Trappolnánk, de a Felsőtárkányi patak völgyére nyíló kilátás azért meg-meg állít minket... Egy tarvágásos rész után ellépek a fiataloktól - legalább  én érjek be a pontzárásra, hogy tudjak szólni, hogy még vannak mögöttem...
Szinte percre pontosan pontzárásra érek a Kövesdi-kilátóhoz, kapok nápolyit, meg príma útbaigazítást (ha már előadtam, hogy jól megkevertek Ódorvár után a szalagok...), cserébe elmondom, hogy legalább ketten még vannak mögöttem... Aztán beérkeznek ők is, a pont tényleg bezár, és elindulnak az oda-vissza szakaszon le, a nyereg felé, szemben a forgalommal. Aztán persze megállnak, mert jó pár túrázó érkezik, és nekik is adnak bélyegzést...
A nyeregből jobbra lefelé, Bükkzsérc irányába robogok, a Novaji-kunyhónál élesen balra követem a jelzést... erdőszél, rét, előttem távol a völgyben Bükkzsérc...
A faluba aszfalton kutyagolunk be - nem esik jól a talpamnak... A település túloldalán még vár egy aprócska tréfa: meg kell mászni a Nyomó-hegyet... Megteszem, igaz, a poénból kirakott táblákon és feliratokon inkább csak kínomban vigyorgok... Bár a "Védd a fákat egyél hódot pontőrt" azért tetszik :-D
Megvan ez a pont is, egy, a feljövetelnél sokkal szolidabb lejtő után rövidesen beérek Cserépfalu pincesorára, onnan meg kényelmesen besétálok a célba.

Jámbor segít elintézni az adminisztrációt, én megyek, és gyorsan bekanalazom a levesemet, aztán indulunk haza.

Először jártam ezen a teljesítménytúrán, és remélem, hogy még sokszor jöhetek, ugyanis minden tökéletesen klappolt -  az elkavarásomat a saját figyelmetlenségem számlájára írom, bár szerintem a végig nagyon jó szalagozás miatti "kényelem" is közrejátszott benne.