Túrablog

Még nem jártam korábban Kőszegen, épp itt volt az ideje :) A kellemest a hasznossal összekötve egy hat napos kőszegi nyaralás utolsó napján vághattam neki az "ismeretlennek", azaz a Cartographia kupa következő túrájának.
A csütörtöki nagyon durva eső után szerencsére príma időjárás ígérkezett erre a szombatra.
Utolsó nap Kőszegen, korai ébresztő után már reggel hét előtt a rajtban vagyok, hiszen 11 előtt szeretnék visszaérni a szállodába - a rövid távra 1-es rajtszámmal sikerül nevezni - Petami a hosszabbra megy, ő a déli vonatot célozta meg. Picit fejvakarósan konstatáljuk, hogy az első pont 5-ös, a következő meg az első után 4.3-as átlagra nyit. Ejnye, no, ennek fele sem tréfa, a végét piszkosul meg kell majd tolni, hogy időben végezzünk :-)
Hétkor aztán nekivágunk, le a várárokba egy helyi túrázó nyomában, aki aztán később, még a városban balra el is tűnik a szemünk elől, miközben mi megyünk tovább, egyenesen a jelzést követve. Közben elhaladunk a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont előtt, ahol a családdal már korábban jártunk - nagyszerű hely, pár éves gyerekkel is érdemes megnézni - és vele együtt a tőle nem messze található Chernel-kertet is.
A szénsavas-kút épp, hogy csak csordogál, de azért megkóstoljuk, hiszen kerek egy óránk van az első öt kilire, úgyhogy nagyon nem kell sietni - pedig az aszfaltot azért jó lenne gyorsan letudni...
A jelzések is prímák, ráadásul a szervezők is raktak ki gyakorlatilag minden elágazáshoz kék meg fehér lapokat nyilakkal, úgyhogy elkavarni szinte lehetetlen (mondom szinte lehetetlen...:-)
A S+ kellemesen emelkedik, jó bemelegítés a továbbiakhoz, de azért értékelem, amikor az erdei aszfaltra kiérve balra fordulhatunk, és nem sokkal később jobb oldalon egy rövid kaptató végén megérkezünk az Enikő-forráshoz. A pontos idő 7:55, pontőr még természetesen nincs, úgyhogy fotó, aztán elindulunk vissza az aszfaltig - itt jön szembe a pont őre, akitől begyűjtjük a bélyegzést meg egy mogyorós-tejkrémes nápolyit, és már megyünk is tovább.
Ereszkedés a P- jelzésen, majd rövid kitérőt teszünk az Elektromos forráshoz. Nem, nem azért elektromos, mert villannyal megy, hanem mert a kiépítők voltak villanyosok (ÉDÁSZ természetjáró csoport).
Itt picit belassulok - hiába, a tegnapi kiadós vacsora után nem jó ez a nagy rohanás :-) hiszen nagyon szép erdei ösvényen lehet gyalogolni és a természet szépségeiben gyönyörködni.
Találkozok néhány tájfutóval, aztán ismét kiérek a Kőszeget Velemmel összekötő (autóval is szabadon használható) aszfaltos erdei útra, amin most már Kőszeg felé fordulok, hogy egy éles kanyarnál balra letérve róla a Borha-forrásnál lévő pontot elérjem.
A letérésnél egy "márkatárs" autója parkol - mint kiderül, ő a pontőr, aki épp paprikát, lila hagymát, paradicsomot rendez szépen egy tálcán a zsíros kenyerek mellé - azaz ez a túra "etetőpontja". Én csak bélyegzést kérek, aztán szépen elindulok a fehér lapok által jelzett irányba. Ez nem lenne gond, ha a hosszú távra neveztem volna... Ez a tény szerencsére elég hamar (Jávor-kút) kiderül. Innen már nem sétálok vissza a ponthoz, hanem a forrást magában foglaló völgyben felmegyek, és onnan nagyjából szintben elindulok É-ÉK felé, hogy elérjem a P+ jelzést.  Szerencsére gyér az aljnövényzet, így gyorsan haladok itt is. Mintegy 800m után jobbról érkezik a jelzett út, úgyhogy megnyugodhatok - bár idővel nem állok valami fényesen - viszont innentől szint már gyakorlatilag nincs, a Vörös keresztnél "felírós" pont van, úgyhogy nyitásra sem kell várni, úgyhogy nincs veszve semmi...
A Vörös-keresztnél fotózok, meg felírom a kért évszámot. Innen picit vissza, majd irány lefelé a kellemesen járható S+ jelzésen (erdei út).
A ma már kétszer érintett aszfaltcsíkon most picit többet kell gyalogolni, hogy a Mohás-kúthoz vezető, ahogy az itiner írja "rövid, de meredek ereszkedőt" elérjem... Rövidnek rövid, meredeksége messze nem olyan vészes :-)
A forrást még megpróbálom megörökíteni, aztán eleinte szaporázva a lépteimet, majd az aszfalton kocogásra váltva a Meszes-völgyben lévő üdülők, hétvégi telkek között a reggel már látott elágazásig robogok.
Itt visszaváltok tempós gyaloglásra, és a reggel már látott útvonalon 10:40-re be is érek a célba.

A célban a Hét vezér forrást ábrázoló emléklap és a kitűző mellé jár egy saját kenésű :-) frissen kisült palacsinta is, amit kényelmes tempóban elfogyasztok, majd elindulok vissza, a szállodába.

A táj gyönyörű, rengeteg információs tábla az utak mentén (és mindegyik ép!), szemét a turistautakon gyakorlatilag nincs - mintha egy másik országban járna az ember...  Ide (ha nem is teljesítménytúrára) szerintem el kell jönni, akár többször, hosszabb időre is. Mi - ha minden jól megy - jövünk jövőre is :-)

Több, mint egy hónapja, hogy a Halmi-dűlő túrán "családilag" pontőrködtünk, de csak most sikerült bejárni a túra útvonalát egy kellemes családi séta keretén belül.
Bár nem először járok itt, de sikerül némileg alternatív útvonalon megközelíteni a sportkastélyt - de legalább meg tudom mutatni, hogy hol fogjuk keresztezni az aszfaltcsíkot :-)
A parkoló bejáratánál a leendő sorompó készülget, a szomszédos telek, ahol a túrán a rajt/cél volt, körbekerítve... Mindegy, autó lerak, és bár az aszfalt úgy mindannyiunknak a "nemszeretem" kategória, de bejárás az bejárás, megyünk a házak között.
Aztán végre befordulhatunk jobbra, a szemétkupacokkal tarkított ösvényre. No igen, városban vagyunk, a "civilizáció" ölelésében...
A pingpongasztaloknál épp főzőcskéznek, úgyhogy most nem telepedünk le, hanem elindulunk jobbra, szembe a tornapálya állomásainak a számozásával a sárga pötty jelzést követve.
Kellemest a hasznossal összekötve amíg a lányok frissítenek, én eltűnök a szúnyogoktól hemzsegő bozótban, és a GCERDO geoládát levadászom.
A Flór Ferenc utcai pontra természetesen mindenki ráismer, de gyorsan igyekszünk magunk mögött hagyni, hiszen igencsak magasan jár a nap, és itt egy fiatal akácoson megyünk keresztül, ahol semmi árnyék nincs.
A játszótér persze nem hagyható ki az útvonal északi csücskénél, és ha már megállunk, akkor harapunk is valamit, hiszen bőven van még előttünk a távból.
Aztán persze csak tovább indulunk, megmásszuk a túra legnagyobb emelkedőjét :-) majd óvatosan átkelünk a Péterhalmi út túloldalára.
Itt egy üres utánfutó árválkodik a gyalogút mellett - furcsállom is picit, bár jobbról az erdőből favágás hangjai hallatszanak...
 Az elágazás után a "H61" feliratú rönkfotelt természetesen meg kell örökíteni :-) Mint ahogy a tornapálya állomásainál meg meg kell állni, és elmondani a lányoknak, hogy az adott ponton épp mit kell (kéne) csinálni - mindezt persze csak akkor, ha a tábla a helyén van, és nincs összefújva festékkel. Sajnos ezek az állomások vannak kevesebben :-(
Aztán elérünk a legtávolabbi EP-nek helyet adó padhoz - a fán szépen ott virít a sárga "E"-betű, úgyhogy pontőr legyen a talpán, aki nem találja meg ezt a pontot :-))
Itt is megpihenünk, innen már csak vissza kell sétálni, mondom, bár a java azért még előttünk van...
A körnek ezen az ágán is vegyesen vannak ép és tönkretett állomástáblák - elgondolkodom azon, hogy vajon érdemes-e egyáltalán ebbe a közegbe, ebbe a környezetbe bármit is építeni, szépíteni...?
Egyszerűen nem tudom megérteni azokat, akik tönkreteszik azt, ami épül-szépül, amivel több, szebb lehetne a környezetük...
(Amikor ezt a beszámolót írom, már túl vagyunk egy Kőszegi nyaraláson -ott rengeteg ismertető tábla van a turistautak mentén kirakva, és érdekes módon nincsenek összetörve, összefestve, tönkretéve...)
Visszafelé az utánfutó már rogyásig van pakolva fával, és néhány egyenruhás is áll mellette - a beszélgetésből annyit hallok, hogy most épp rendben van minden, az erdészet tud a dologról.
Visszatérve a Péterhalmi út másik oldalára ismét egy masszív emelkedő következik :-)) majd -hogy dörzsöltek legyünk- egy darabon a betonkerítés mellett haladunk - valljuk be, nem ez az útvonal legszebb része...
A rég nem használt iparvágányhoz kiérve fellélegzünk egy picit, bár az erős napsütés sem túl jó.
A Péterhalmi utat ismét érintjük - erre jöttünk autóval - majd végre újra erdőben sétálunk.
Ha végiggondolom az útvonalat, meglepően változatos ez a pici erdő: borostyánnal benőtt tiszteletre méltó korú fák az elején, fiatal akácos, fenyves... Nem véletlen, hogy tetszik...A keleti tornapályát elérve már örülünk, hiszen nem sok van hátra - bár vár még némi aszfalt is ránk, de egyelőre nem mondom, hogy picit több, mint az elején...
Persze itt már nem állunk meg minden állomásnál, nem akarják a gyerkőcök megcsinálni az összes gyakorlatot...
Aztán ismét feltűnik a focipálya, meg a pingpongasztal is, csak most picit más irányból érkezünk, mint a túra elején.
A főzőcskével már bőven elkészültek, nem akarunk zavarni, meg fáradtak is a gyerkőcök, úgyhogy elindulunk kifelé a  séta elején már látott úton... Az aszfaltos részen Jucit ölbe kell venni, három és fél évesen neki még belefér ennyi segítség :-)

Az útvonal, az erdő mindenkinek nagyon tetszett, úgyhogy jövőre is jövünk :-)