Túrablog

Némi hezitálás után, lemondva a Bakonyi Mikulásról jeleztem a részvételi szándékomat a rendezőknek - a távolság okán szállást is kértem péntekre. Mivel a tömegközlekedős logisztika drágább, mint egy telekocsi, így elkezdtem szervezni ezt is - fórum Facebook, ismerősök körbetelefonálása...
Ebben nem az a lényeg, hogy ki jelez vissza, hogy talán jön, hanem az, hogy ebből hányan maradunk péntek estére? A 3-4 fő gyorsan elkopott, így aztán Pannival ketten vágtunk neki az útnak.

A Balatont elérve elkezdett cseperegni az eső, ami később havas esőre, majd hóra váltott - no, ez azért nem valami jó dolog, de nem zavar minket - nincs rossz idő, csak felkészületlen túrázó :-)
Egy útra "belógó", és sikeresen kikerült szarvastól eltekintve eseménytelen utunk volt, így aztán pontban három órával az indulás után már a szépen felújított iskolában voltunk. Egy röpke vacsora után - konstatálva azt, hogy a hó szépen meg is marad - a tornateremben elraktuk magunkat másnapra.
Reggel korai ébredés, majd kényelmes készülődés, meg persze reggeli után 7:15-kor vágtunk neki a túrának. A rajtcsomagból a bögrét nem kértem - hoztam sajátot - a papírokhoz (leírás, illetve igazolólap) adott tasak viszont igen jól
jött.  Pénteken még 10 órás menetidővel számoltam, a havas táj láttán ezt gyorsan "mindegy, csak a szintidő legyen meg"-re módosítottam - mint kiderült fölöslegesen :-)

Az első feltételes ep (Klastrom-kút) nem pont, fotózás után megyünk tovább - a Kisfaludy-kilátó viszont pont, itt megkapjuk az első színes matricánkat. A kilátó havas, de azért ha már itt vagyunk, felmegyünk rá, és körbenézünk, hiszen innen nagyjából a teljes mai "menüt" láthatjuk.
A Hertelendy-emléknél és a Ranolder-keresztnél is matricázunk. Aztán jön az első "érdekes" szakasz. Négyszázvalahány lépcső... Lefelé. Havas. De nem Henrik... A bot több dologra is jó: egyrészt lehet rá támaszkodni, másrészt itt-ott sikerül a letaposott havat nagyobb darabokban lefejteni vele a lépcsőfokokról.
Itt persze belassulunk, hiszen előzni szinte lehetetlen, ha valaki "megindul" lefelé, az viszi az alatta
haladókat is... Azért csak leérünk épen és egészségben. Badacsonytördemicen tempósan átgyalogolunk - lesz még havas, csúszós "gyökketővel" járható terep, úgyhogy ahol lehet, ott rákapcsolunk.

Szigligetre enyhén emelkedő úton érünk be, majd - ahogy a leírás is mondja - balra letérünk az Avasi templomrom felé. EP nincs, úgyhogy irány a vár.
Az emelkedő nem tetszik, be is lassulok - nem vagyok teljesen ráhangolódva erre a gyaloglatra, úgy érzem... A ponton kapott fincsi nápolyi picit helyrehozza a kedvemet, bár előre látom, hogy ez egy nagyon cipőeláztatós menet lesz, amit nem szeretek...
Mindegy, két bucka megvolt, bár a neheze, ahogy a térképet nézem még előttünk van... Előbb persze hosszan lehet sík aszfaltot koptatni a Horváth-pince nevű feltételes EP-ig. Itt is ragasztunk, majd jöhet a harmadik hegy leküzdése...
Szerencsére a "sár" jelentését sikeresen átértékeltem néhány hete a Cserhátban, így nem rémülök meg attól, ami a lábunk alá kerül ezen a szakaszon - igen, ez tényleg sár... szerencsére nem tart sokáig.
Az oroszlánfejű kútnál frissítünk, majd jöhet a csúcstámadás - bár közben még egy feltételes EP-n megállunk matricázni. Hosszan elnyúló ívben emelkedik az út, majd vége a fölfelének, és ott állunk a Szent György hegy tetején. A kilátás remek - a szürke és a szürkéskék árnyalatok dominálnak - van a télben valami nyomasztó, de ugyanakkor megnyugtató is - látszik, érezhető, hogy pihenőre tér a természet... A levegőt szinte harapni lehet - szerencsére más harapható dolgok sincsenek messze, "csak" a bazaltorgonáknál kell lemenni...
A Bujdosók lépcsője kellemes séta volt ehhez a lefeléhez képest; bot ide, vagy oda, van, ahol inkább leülök, és úgy óvatoskodok lefelé.
A Kaán Károly kulcsosháznál csak frissítés van, matrica nincs - forralt bor, zsíros kenyér, vegyes savanyúság, uborka, majd ezt ismételem meg még vagy kétszer, a forralt bor helyett teával. Az ellátásra már itt beírható a jeles :)
Egy pici lefelé, és már túl is vagyunk - darabra legalábbis - a megmászandó hegyek felén. Az más kérdés, hogy amilyen hegyek vannak még előttünk, és azokra a föl/le milyen lesz...
Az Ürgelyuk buszmegállónál átmegyünk a műúton - a szalagok szépen mutatják, merre kell menni a Gulács felé - persze előbb a frissen épült Pelikán hidat teszteljük, illetve egy feltételes ep-n matricát ragasztunk.
Aztán ismét sár következik. Tényleg sár. Mindegy, a cipőm már korábban beázott, de azért igyekszem kerülni ezt a hűs matériát, ahol csak lehet (Nem nagyon lehet...)
Öröm az aszfalt, és jön egyre közelebb a hegy - látszik az oldalában a szerpentin vonala - de legalább nem toronyirányt másszuk meg :-)
A Csobáncot valóban nem; kanyargunk, Rossztemplom, feltételes pont, emelkedő... Aztán felérünk. A pontőrök fügét mutatnak. Aszaltat. Csemegézünk, ők meg ragasztják a matricát. Innen már csak két hegy - de milyen kettő... Akkor és ott még nem tudtam...
Picinyt nyaktörőnek tűnik az ereszkedés - legalábbis az elején a keskeny ösvény, de épségben leérünk. Idővel jól állunk, erőnlétileg sincs gond, úgyhogy a szőlők között hamar leérünk az Elő-rét sarkához, ahol ismét önkiszolgáló módon ragasztjuk a következő matricát a feltételes ponton, majd aszfalton begyalogolunk Káptalantótiba.
Egy "Lassíts" tábla balról, majd futóknak szánt frissítőpont egy elágazásnál - itt nekünk nem terem matrica, úgyhogy rövid üdvözlés után tovább megyünk.
A faluból kiérve a változatosság kedvéért szőlők között haladunk, majd eltűnik a Gulács a szemünk elől - eltakarja a Tóti-hegy...
Aztán megérkezünk a térképen oly rövidnek tűnő oda-vissza szakasz aljához... Akik szembe jönnek, azzal vigasztalnak, hogy lesz ez még rosszabb is... És tényleg: szó szerint folyik a sár a meredek ösvényen. Többen oldalt, a fák között törnek előre (gyökketőperkettővel persze...), mások meg lefelé jövet próbálnak talpon maradni - jelentős részben azért sikerrel.
Kínomban már röhögök magamban - Solymár mellett, a Szarkavárnál az a sáros lemenetel? Ugyan már, semmiség :-))
Utólag visszagondolva jó móka volt ez az oda-vissza szakasz - az persze meglehet, hogy akkor és ott nem így gondoltam...
Fönt a csúcson féltucatnyi ember már tömeg, ráadásul esélyes, hogy a Gulácsot is sikerül világosban letudni, úgyhogy a matrica begyűjtése után nem sokat ácsorogtunk.

A Gulácsra fölvezető ösvényt hamar elérjük - hosszú oda-vissza szakasz, keskeny, a hó miatt alapvetően csúszós, ráadásul a cipőm talpa is igencsak kopott... A térdem meg elkezd hőbörögni, hogy ő most fájni akar - aztán annyiban maradunk, hogy elviseljük egymást a célig. Nem mondom, hogy könnyen, de sikerül est a csúcsot is elérni - itt tábortűz ég, egy gyors matricaragasztás, majd irány vissza. Panniék gyorsabbak, de megvárnak, aztán elkezdünk sietni - jó lenne lámpa nélkül beérni...
Elérjük a műutat, átmegyünk, a túloldalon pár lépcső fölfelé, aztán az utolsó feltételes pont is megvan - Innen tényleg csak be kell sétálni - az órámra nézek, esélyes a tíz óra körüli idő, de ezért nem fogunk rohanni... Aztán az iskola előtti parkolón átvágva megszaporázzuk a lépést: az érkezési idő 17:15, azaz pontosan 10 órát voltunk úton...

Átvesszük a díjazást, majd jön a jól megérdemelt "nasi": kolbászzsíros kenyér, sima zsíros kenyér különféle savanyúságokkal, desszertnek lekváros kenyerek... A jelentős kajaszakmai feltöltődés után aztán némi szerelvény-igazítás még, aztán autóba ülünk, és irány Budapest.

Nagyon-nagyon jó erőpróba volt, csodaszép, de nem könnyű útvonal, jó sok szinttel. Eltévedésre esély sem volt, szalagozás, térképvázlat, leírás példaértékű (bár a leírást csak itthon olvastam tüzetesen végig...). Az ellátás is szuper, úgyhogy csak ajánlani tudom ezt a "sétát".

Néhány héttel a túra előtt derült ki, hogy erre a hétvégére, pontosabban péntek-szombatra szerveztek céges csapatépítést a munkahelyemen... A szombati napra a "lazulós" szabadprogram lett tervezve, így aztán a pénteki vacsora után korán elraktam magam másnapra, minthogy korai rajtot terveztem.

Sikerült tényleg normális időben elindulni, így aztán egy napkeltés fotóra is volt időm - megérte félreállni egy picit az autóval.
A "szokásos" helyen leraktam az autót, csörög a telefonom... Szilvi hív, hogy elindultak, merre járok. Mondom, hogy hol vagyok - ők mennek, úgyis utolérem őket :-)
A nevezés gyors, az időjárás kellemes, bár a hűvös reggelen egy réteg azért még elfért volna - mindegy, már nem megyek vissza érte, ráadásul van kb. 15 perc ledolgozandó hátrányom :-)
A P- laza emelkedőjén már "üzemmeleg" állapotba kerül a motor, egy gyors csekkolás az elágazásnál, majd kocogok lefelé. Itt-ott némi sárnak is nézhető matéria felfedezhető, de semmi komoly, úgyhogy kényelmesen elérem a most épp gyér forgalmú Szépjuhászné utat.
A Fekete-fej fölfelé ismerős, nem is tudom, hanyadszorra mászom meg idén - azért persze lihegős lesz, pláne, hogy az EP. nem a csúcson, hanem az emelkedő derekánál van - szerencsére gyorsan megkapom a bélyegzést meg a csokit, úgyhogy lehet zakatolni tovább.
Szilviék picivel vannak előttem, a csúcsig be is érem őket - innentől nagyjából együtt haladunk.
A P+ helyett az aszfaltra visz ki a szalagozás, majd a Buda határán túráról ismert útvonalon tartunk a Remete-szurdok felé. Előtte persze megállunk körbenézni - nagyjából elmutogatom, hogy hova, merre fogunk még menni...
A patak persze szépen folyik - szerencsére mindenkinek sikerül szárazon megúsznia az átkelést :-) Az emelkedő persze meredek utána, de szépen, egyenletes tempóban teljesen jól megy. Fönt persze bevárom a többieket - igen, lesz még hasonló :-)
Újabb pont, majd egy éles jobbkanyar után elkezdünk ereszkedni a kopottas jelzéseket követve. Ismerős az útvonal, kényelmesen, beszélgetve fogynak a méterek. A S- jelzést elérve azért kapunk némi ízelítőt a sárból - mondom is, hogy a cserháti útviszonyokhoz képest ez még autópálya :-))
 A magas fűben igyekszem lepucolni a cipőmre tapadt sarat, hogy a benzinkútnál pótolhassam a kimaradt reggeli kávémat. A kutas látva a habozásomat szól, hogy nyugodtan menjek csak be. Megköszönöm, és a kávézást követően a többiek nyomába eredek.
Pontosabban erednék, hiszen néhány tökfej az utamba állt, és csak egy fotó elkészítése árán engedtek tovább :-)) Seregeik létszáma jóval nagyobb lehetett, de az idő előrehaladtával jelentősen megfogyatkoztak - elég régen elmúlt már helloween...
A forrásnál lévő pihenőnél egy pillanatra hezitálok, hogy merre - keverem a túrákat, de ez nem a Buda határán, úgyhogy egyenesen tovább, a jelzésen.
A S- hosszú emelkedőjén utolérem Beát, aztán lassan, de biztosan felérünk a Kálváriához is. No, ilyen hosszú emelkedő már nem lesz több, bár azért még a Vihar-hegy előttünk van :-)
Itt is kapunk csokit,  fotók készülnek, kapok egy tippet, hogy a keresztek mögött van egy jó téma - igen, ez a rózsa ez tényleg szép - dacol a késő őszi időjárással a bágyadt napfényben...
A nagyszerű panoráma megtekintése, fotózgatás után aztán elindulunk lefelé, hiszen van még előttünk jócskán a távból. Az útvonal ismerős, lefelé, majd balra tartunk. A S3  jön be balról - nem, nem megyünk le rajta, hanem egyenesen tovább, így szépen lankásan érjük el a S- jelzést.
Innen "hullámvasút" következik, Virágos-nyereg előtt a jó hangulat jegyében némi kolompolást/biztatást kapunk :-) Kell is, hiszen a Vihar-hegy undok emelkedő-lejtő-emelkedő kombinációja van előttünk - de sikerrel vesszük ezt az akadályt is, és megérkezünk a Hármas-határ-hegy tetejére - ahol korábban a teapont szokott volt működni - most némileg lentebb, a parkolónál van a tea- és banánpont.
Jól esik a finom, meleg gyümölcstea meg a banán is - a tea épp elfogyott, úgyhogy várni kell a duplázásra, de legalább megismerkedem Tökivel, aki elvileg pumi, bár a "fajtiszta" jelzőt azért nem lehet ráaggatni :-) Panni vizet ad neki, beszélgetünk, majd tovább indulnak - hogy most melyikük sétáltatja a másikat, az persze jó kérdés :-))
Lassan mi is indulunk, Kc, majd a S- jól ismert meredek szakasza következik, hogy aztán a K- jelzésen visszanyerjünk valamit az így elherdált helyzeti energiánkból :-)
Közben persze elhaladunk az oroszlán szikla mellett - no, ha már itt járok, akkor készüljön egy fotó róla is - szintidővel nem lesz gond, a korábbi időket meg úgysem fogom megközelíteni, úgyhogy ez most egy ilyen sétálós-fotózgatós gyaloglat lesz.
Szilviék elrobognak, aztán  telefonon érdeklődnek, hogy hol tartunk - nem sokkal vannak ugyan előttünk, de sietnek, úgyhogy nem várnak ránk.
Az Árpád-kilátó előtt is megállunk: egy kidőlt fenyőfa "keresztmetszete" ingerel ismét fotózásra - érdekes így látni a fát...
Aztán Bea kezébe akad egy kéregdarab is - no, ez is érdekes, úgyhogy újabb fotók készülnek.
Az Árpád-kilátó után lecsorgunk a buszfordulóig, majd az Apáthy-sziklát célozzuk meg. A kilátóponton sokan nézelődnek - a panoráma ismerős, a lépcsősor, ami következik szintén... És most, lefelé  sem szeretem :-))
A híd után előbb enyhén, majd meredeken emelkedünk, bár van ennél meredekebb aszfaltozott, autók által járt utca is. (Villámkérdés: Melyikre gondoltam?) Aztán a Hűvösvölgyi útra kiérve balra tartunk, aztán egy csöpp kocogással, ahogy a forgalom engedi átkeljünk rajta. Itt már tényleg közel a cél, persze emelkedő az van, de már nem sok... Erdei út ismét, egy emelkedő, meg egy másik, meg egy utolsó... előtti :-) és aztán tényleg feltűnik az állomás lépcsője...
A célban gyorsan átvesszük a díjazást, elintézem az MVTE-érem anyagi részét, csoki, aszalt gyümölcs - csemegézek egy keveset, aztán irány haza.