Túrablog

A sok 80-as meg 40-es teljesítő után nem is tudom, merjek-e a 20-as távról írni :) "Kissé" megkésve érkeztem az erdőkertesi ovihoz -- pontosabban a _másik_ óvodához, két túratárssal -- 30km-en sikerült bő egy óráig autózni odáig... Telefonos segítség után kiderült, hogy a _másik_ ovit kell megcélozni. Bementünk, rögtön jött a kérdés, hogy mi most jövünk, vagy mennénk (A huszason az első ember akkorra már be is ért...)? Mondtuk, hogy mi még indulni szeretnénk: két 40-es, meg egy 20-as távról lenne szó... Saját idő terhére, szólt a figyelmeztetés, plusz a 40km-en induló párosnak az, hogy a 2. ep. bizonyosan be fog zárni, mielőtt odaérnek, de elfogadják a teljesítésüket anélkül is. Miután 100. indulóként megkaptam az igazolófüzetet a 20-as távra, konstatáltam, hogy 25 perc van az első ep. zárásáig, úgyhogy kocogósra fogtam imitt-amott (az aszfaltot egyébként is szerettem volna mielőbb magam mögött hagyni), és némi késéssel ugyan, de szerencsére még ott értem a pontőrt a Nagy erdőnél. Itt ért utol a velem egyszerre nevező páros (a nevezés után még szedelőzködtek egy kicsit);  ők itt elköszöntek, és kocogtak tovább, én pedig mentem tovább a piros jelzésen a kellemes erdőben. (Ahol a két táv elágazott egymástól, a fára kirakott tábla jelezte, hogy kinek, merre kell mennie.)

A Piros keresztre fordulást majdnem eltoltam, de a kirakott szalag segített (a rajtnál azt mondták, hogy 500 szalag lett kirakva a teljes (20-40-80) útvonalra) a helyes irányba tartani.

A következő eltéveszthető hely a zöld sávon az útról balra letérés -- lett volna, ha a leírás, meg egy jó helyre rakott szalag nem figyelmeztetett volna rá, így itt (is) minimálisra csökkent az elkavarás esélye. Innen némileg valóban gazos/bozótos szakasz jött, majd nyílt terep, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a túra hátralévő részére (is). Sokat nem nézelődtem, mert iszonyatosan tűzött a nap, bár némi szellő segített elviselhetővé tenni a hőséget.

Vácegresen pici vízvételezés, majd némi aszfaltút után balra letérés a feszület után. Itt picit hiányzott a szalag, de az útvonal "adta magát", úgyhogy itt sem volt gond.

Az Egres-pataknál lévő ep-n félliteres palackos vizet, illetve croissan volt az ellátmány, vizet nem kértem, a péksütemény fincsi volt, jól is jött némi energiapótlásként.

A patakon átkelve ismét lehetett barátkozni a homokkal, némi szalag, néhány jelzés, egy elhagyott gyakorlótér, majd Háromháznál ismét egy rövidke aszfalt. A házakat (meg egy igen hangos zenével "csábító" kocsmát elhagyva a balre letérő jelzést követve ismét erdő, nomeg némi emelkedő következett. Itt utólért egy 40-es távon induló szűkszavú túratárs, aztán le is hagyott.

A Lovarda ep-on citromos és sima víz várta az inkább nagyobb, mint kisebb mértékben tikkadozó túrázókat. Itt vettem hasznát a Szurdok túrán kapott bögrémnek -- nem kellett plusz hulladékot -- amiből sajnos az útvonal mentén sokhelyen lehetett kisebb-nagyobb kupacokat látni -- termelni. Némi beszélgetést követően nekivágtam az utolsó szakasznak. A geotoronynál néhány fotó erejéig megálltam, aztán egy-két elkeverés-gyanús elágazást sikerrel véve egy irtás szélén kapszkodás felfelé: na, ez a szakasz sem lesz a kedvencem :-( A túloldalon menetelés lefelé, majd jött a "hőn szeretett" aszfalt, szerencsére nem hosszan, bár pont elég volt belőle :)

A célba nagyjából 5 óra alatt sikerült beérni, ez nagyjából 4-es átlag, bár ebben az időben a 3. ep-n töltött húsz perc is benne van. A célban virsli mustárral és/vagy ketchup-pal és kenyérrel, illetve egy kellemes jégnyalóka volt a jutalom, illetve lehetett választani kétféle kitűző közül.

A túra után rám még várt mintegy 180km autózás, úgyhogy gyorsan elköszöntem, és indultam -- Galgamácsán áthaladva láttam néhány, a 80-as távval birkózó túratársat az autóból: csak gratulálni tudok nekik, meg mindenkinek, aki azon a távon indult a kitartásukhoz.

A rendezés, már amennyit én láttam belőle nagyon jó volt. A szalagozás sehol sem tolakodó "kézenfogós", mindenütt annyi, amennyi ahoz kellett, hogy az esetleges bizonytalanságokat helyrerakja. A túraleírás hasonlóképp: nem szájbarágósan, a lényeges pontokat kiemelve segítette a túrát.

Összefoglalva: a túra nehézsége a döglesztő melegben keresendő, az útvonal kijelölésén, a rendezésen látszott, hogy nem "elsőbálozók" szárnypróbálgatásáról van szó, hanem egy profin megszervezett élményt adó túráról, egy talán kevésbé járt területen. Remélem, sokáig élvezhetjük még ezeket a túrákat!

Erősen gondolkodtam, hogy menjek vagy sem, aztán döntöttem: nevezési lap le- és kitölt (az ötlet nagyon jó, követendő mások számára is szerintem), távnak beírva 30km.

Reggel még kellett egy bevásárlás, majd irány Pomáz. Autót lerak, a 7:20-as buszig még reggelizni is volt időm. Bakancsra cseréltem a terepre eddig kiválóan megfelelt félcipőmet. Buszmegálló, tömeg... Weekendbus-os jármű beáll 7:20 körül (elvileg 7:18-kor érkezett Csobánkáról, úgyhogy nem csoda...), felszállunk, elférünk. A busz gyenge kezdés után erős visszaeséssel, nagyon küszködve, nem sokkal Dobogókő előtt feladja. Engem egy segíteni megálló autós felvesz/visz, úgyhogy a tömeg elõtt sikerül átvenni a bögrét (az ötletgazdának köszi!), leadni a nevezési lapot, és rögtön átíratni 40-re. Így azonnal indulhatok (8:30), nem kell megvárni a 30-as táv 9:00-i startidejét, ráadásul a túra eleje megegyezik a 25-ös távval -- ez később nagyon hasznosnak bizonyul...

Az itiner leírást, térképet, hosszmetszetet, az egyes pontok között táv- és szintadatokat, egyszóval minden információt tartalmaz, amit csak kell.

A Rezső-kilátóban kapom a figyelmeztetést, hogy ne csodálkozzak, ha az első szakaszon (Dobogókőig tartó hurok) lassabban fogok haladni, mint amire számítok...
A sárgán lefelé itt-ott málnaszakmai :) megállások, a szintesebb szakaszokon erős tempó, mert bõven lesz lehetőség lassan haladni. Fél óra után letérés a murvás útról, majd ereszkedés a Lukács-árokba. Most örülök annak igazán, hogy bakancsot húztam: simán veszem az akadályokat. Szalagok mentén ki az árokból (egy túratárs az árokban maradva robog tovább, mondván, mi nem tudjuk, mi az igazi jó...). Persze jóbol is megárt a sok, nekem bő fél óra elég volt :)
Némi aszfalt, majd a Rám-szakadék következett, ez utóbbi húsz percben, amibe belefért egy ep. is, jelzés értékű turbósítóval :)

A Rám-szakadékban bő tíz éve jártam, akkor kellemes láncos-kapaszkodós volt, most jóval komolyabb kiépítés miatt elszomorítóan gyorsan végig tudtam benne száguldani.

A neheze -számomra- csak eztán következett: Rám-hegyre fel, Miklós forráshoz le, majd a villanyvezeték alatt a susnyásban durván felfelé. Emiatt aztán nem is csodálkoztam azon, hogy delet harangoztak, mire a Hegedűs Róbert emlékhelyen elfogyaszthattam a kapott csokit.
Innen még szűk fél órámba került, mire felvánszorogtam a dobogókői parkolóba. Mérleg: 4 óra, 13.42km, benne a Lukács árok meg a Rám-szakadék. Nem is olyan vészesen rossz, bár lehetne sokkal jobb is...

A következő ep. a Zsivány-szikláknál egy kilátópont, ahol megmutatják a következő pont helyét, a Vaskapu-sziklát. Volt, aki viadukt, volt, aki csak kötélhíd után érdeklődött -- sajnos egyik sem állt rendelkezésre, úgyhogy tovább meneteltünk. A Római-úti elágazástól (de mindenütt, ahol szalagozást kellett követni) kellemesen, nem tolakodóan, de biztonságot nyújtva ismét szalagokat, illetve a leírást követve az előző ep.-on a túloldalról megcsodált Vaskapu-sziklánál találtuk magunkat. Itt az ep.-ba épp belógattak fentről két szálasan egy kötelet, de ereszkedni senki sem kezdett rajta. A továbbjutáshoz itt egy picinyke (-190m) szintet kell veszteni, viszonylag szűk távon (600m) belül. Itt nem fotóztam, egy túratárs kifejezett kérésére. (és lentről a többiek sem :-))

Nem csoda, hogy ez az ereszkedés megzavarta nagy tudású és híres túratársaimat is: az itiner szerinti "derékszögben jobbra" értelmezésével adódtak problémák, amit gyorsan sikerült rövidre zárni. Minthogy fél három felé járt az idő, ráadásul a térdem is nemtetszését fejezte ki az előbbi "lejtőcske" miatt, kezdtem sejteni, hogy a 40-es táv nem fog menni :-(

Innen fájós térddel, Klastromkút érintésével gyakorlatilag megkerülve Pilisszentkeresztet, egy jelentős vegetációval bíró szakasz (randa susnyás, na...) után _a_ Szurdok következett, sajna víz nélkül. Itt néhány tábla már hiányzik, illetve egy ki volt törve.

A szurdok aljánál, a parkolóban igazi terülj-terülj asztalkám, illetve egy kérdés várt: megyek-e tovább. Az órára nézve (fél négy elmúlt), meg a térdem tiltakozásának helyet adva a hosszabb táv teljesítését a jövő évi túrára hagytam, így átvehettem a 25-ös táv teljesítéséért járó kitűzőt és a szép, és egyedi szövegezésű oklevelet.
Közben persze fogyaszthattam a jól megérdemelt zsíros- májkrémes- lekváros- meg ki tudja, milyen finomabbnál finomabb kenyerek közül (köszönet a kenyérkenő hölgyeknek!)

A falatozást követően az aszfaltúton lefelé található buszmegállóig kellett még eljutni valahogy, azzal a tudattal, hogy "valamikor" jön a busz... Szerencsére sikerült a busz előtt a megállóba érni, így kellemesen elfáradva bár, de egy nagyszerű élménnyel gazdagodva indulhattam haza.