Túrablog

Ez a gyaloglat "kötelezően" benne volt a túranaptárban, hiszen a Budapest-kupa mellett a Cartographia-kupában is szerepelt. Persze kupa ide, vagy oda, a látványos útvonal és a nem túl nehéz terep miatt egyébként is egy "kedvenc" túra számomra. Idén először az "Extra" verzióval, azaz egy rövid szakaszon egyéni tájolással fűszerezve.

Szilviékkel megyek, úgyhogy laza sétálós túrára készülök - Panni a tervek szerint a normál távon kutyát sétáltat.

A Normafánál lévő parkolóban van még hely, kényelmesen leparkolok, nevezést is elintézzük, balga módon térképet nem veszek, pedig kedvezményes áron lehet kapni a Cartographia kínálatából sokmindent, és Mecsek térképre lassan szükség lesz... No mindegy, utólag okos az ember. Korrekt, színes itiner, térképpel, szintmetszettel, elérhetőségekkel - a rész- és teljes távolságadatok a térképen vannak feltüntetve - ahogy azt a rendezőktől már megszokhattuk, egyszerűen "szép".

A Kc jelzésen indulunk, Anna kápolna, majd egy vicclap.hu-ra érdemes felirat egy padon... Az Erzsébet-kilátónál pont, 2/3-os többséggel a "nem megyünk föl" nyer - emiatt csak a kilátó aljában található emléktábla kerül megörökítésre.

A fotó elkészülte után irány Szépjuhászné, a jól ismert P- jelzésen lefelé a még-nem-annyira-őszi színezetű erdőben.

Szépjuhászné, majd S- jelzésen föl, a Nagy-Hárs-hegyre. Itt a pont a kilátóban van, úgyhogy nincs mese, föl kell menni - az idő picit ködös, de a kilátás így is szép - viszont torlódik a tömeg, úgyhogy tovább indulunk a Kis-Hárs-hegy felé. Itt a pontőrök a szokott módon az asztalnál ücsörögnek, a kilátón sokan vannak, inkább kihagyjuk...

A S- után a Zc jelzést is megleljük, aztán elhaladunk a Monoton Maratonról ismert pad mellett, és következik a lefelé vezető nem túl kényelmes, eleinte köves, a végén csöppet sáros szakasz a műútig.

A Fekete-fej ismerős, masszív, a végére bedurvuló emelkedője következik - jó kis erőpróba - ellépek picit - saját tempómban tolom fölfelé. Kissé gőzmozdonyos jelleggel, de sikerül egyben letudni. A pontnál zsírkrétázok, majd fönt a vaskályhánál fotózok, amíg a többiek fölérnek. Panni érkezik előbb, köszönünk egymásnak, majd megy tovább.

Lent a frissítőponton találkozunk ismét, váltunk pár szót, kiderül, hogy ő is az extrát csinálja, úgyhogy kis csapatunk négy főre bővülve indul a Vadaspark felé.

Beszélgetve gyorsan fogynak a jelzetlen méterek - nem csoda, hiszen néhány túrán már jártunk erre.  Előbb az aszfalton haladunk, majd a dózerútról picit jobbra tartunk egy bevágásban a kerítés mellé, megtartva az eddigi dél-délnyugati irányt. Távvezeték bozótos nyiladékában haladunk egyenesen, párhuzamosan a tőlünk jobbra eső kerítéssel, jól járható földúton. Egy mélyedésben jobbra feltűnik a Z+ jelzés, meg a kerítésen átvezető létra - erre fogunk tovább menni a  vadasparki kitérő után.

A Vadaspark bejáratánál hosszú sor, mi a kijárati forgókapun keresztül, az itinert bőszen lobogtatva megyünk be - mondanom sem kell, hogy a kutyát nem érdekli :-)

A kilátóhoz, majd a kilátóba felcaplatva gyönyörködünk picit a tájban, majd a bélyegzést megkapva némi pihenőt azért beiktatunk -  a szintidő tartalmaz némi tartalékot a park megtekintésére, így nézelődünk picit, majd indulunk tovább, azaz vissza a korábban látott Z+ jelzésig.

Az egyéni tájolással teljesítendő szakasz "érdekes" része következik, ezt picit részletesebben leírom, hátha valakinek jól jön:

A Z+ jelzésen tehát balra megyünk, át a kerítésen. Egy pici tavacskánál kifeszített háló állja utunkat, meg felirat, hogy ne nyúljunk semmihez - így is teszünk, és szépen, nagy ívben kikerüljük balra az egészet.

Később a jelzés határozottan jobbra fordul, szép emelkedővel - a fű magas, a jelzés hiányos, de azért követhető. Egy távvezeték nyiladékának a keresztezése után a Z+ Z4 elágazásnál a kevésbé meredek Z4 jelzést választva megyünk tovább. A tetőn szemből érkezik a korábban elhagyott Z+, itt egyenesen nyugatnak fordulunk, átmászunk a létrán, és az egykori erdei úton haladunk nyíl egyenesen egészen addig, amíg balról egy másik Z+ jelzés nem érkezik - ezt idén festették föl, Normafától jön, és a Tarnai pihenő fölötti P3-Z3 elágazásig tart, úgyhogy innentől ezt a jelzést is lehet követni.

A katonasíroknál megállok egy picit, majd a kissé távolabb lévő ponton utolérem a többieket, és bélyegeztetés után tovább indulunk.

Mivel ez a szakasz "egyéni tájolással" teljesítendő, így egy alkalmas nyugat-északnyugat irányú erdei útra fordulunk, és egy irtáson átbotorkálva megcélozzuk a Szarvas-árok nyugati oldalán haladó murvás utat, bízva a  gps-re töltött tuhu-s térképben. A művelet sikerrel jár, és hamarosan a P3Z+ letéréséhez érkezünk, ahonnan a jól ismert jelzésen kapaszkodunk fel a P3Z3 elágazásig.

Tarnai-pihenő oda-vissza; az úton az esők nyomán egyre mélyülnek az árkok - azért gyalog még járható :-)) majd tempósan föl a Csergezán kilátóba. Itt megnézzük, hova megyünk

, ücsörgünk is egy keveset, aztán lefelé bele is kocogunk rendesen - érdekes, de a térdem sem ellenkezik, sőt, jó is esik a tempó.

Beérve Nagykovácsiba már csak a célt kell meglelni - nem ördöngős dolog, csak a főúton kell sétálni egy keveset - az Ördöngős étteremig :-))

Itt megkapjuk a díjazást (szokásos négyzet alakú oklevél és kitűző), meg egy bónt, amivel többféle tészta (milánói, sonkás-sajtos, diós-lekváros, ha jól emlékszem...) közül választhatunk.

A késői ebéd/korai uzsonna gyanánt elfogyasztott kaja után beszélgetéssel telik az idő, majd az érkező busszal elindulunk hazafelé.

A túra hozta a szokásos minőséget, az időjárás is príma volt ehhez a bő 26km-es sétához - jövőre ha minden jól megy, ismét ezt a verziót választom, a Vadaspark-katonasírok-P3 jelzés közötti részt ugyanis más teljesítménytúra (még) nem érinti.