Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2022

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bia 25. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bia 25. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. április 3., vasárnap
Tizedik alkalommal jöttem el Biatorbágyra, erre a kényelmes, jól jelzett útvonalon, profin rendezett túrára - és idén sem kellett csalódnom: nagyszerű élmény volt.
Idén a korábbi évektől eltérően a rajt a főút másik oldalára, egy kis parkba került, ami picit sorban állósra sikeredett, de így is egészen gyorsan túl lehetett esni a formaságokon, és kézbe venni a jól ismert színes, térképes itinert.
Tizedik rajt, azaz kilenc éve volt, hogy nekivágtam az ismeretlennek, és eljöttem ide első alkalommal - hogy aztán egy bokagyötrő kő miatt bicegősre sikeredett teljesítés végén belépjek a TTT-be, és megvegyem életem első túranaptárát... Azóta idült túrafertőzésem van - de ez nem baj :-D
Az aszfalton tempósan robogok, az eleje inkább a mozgás élvezetéé, mint  a tájban gyönyörködésé, persze a jól ismert emelkedő tetejéről azért jó visszatekinteni azokra, akik épp fölfelé kapaszkodnak :-)
Aztán az első pontnál pláne érdemes körbenézni - persze csak óvatosan, hiszen ha innen leesz valakit a fene, akkor legfeljebb kiskanállal szedik össze - és ez fölöttébb káros az egészségre.
A kilenc évvel ezelőtt galád tettet végrehajtó követ már meg sem találom, bár nem is nagyon keresem... MInt ahogy a meredek lejtőn sem próbálom meglelni azt a kiálló gyökeret, amiben egyik évben majdnem felbuktam - el sem merem képzelni, mi lett volna ha...
Jó dolog "sokadszor" járni egy túrán, hiszen rengeteg emléket tartogat az útvonal... A lejtő után persze itt is emelkedő következik - kispistázva vágjuk le a végén a kényelmes kunkort a durván meredek kapaszkodás élményéért :-D
Emelkedő, lejtő, emelkedő... Kellemesen hullámzik az útvonal, aztán újabb pont, elágazás - 25-ös táv balra, rövid táv egyenesen - ha nem lenne jelezve, akkor is vinne a cipellőm a helyes útvonalon :-)
Egy következő elágazásban jobbra tartok, ahogy kell, aztán nyílt terep és meg nem unható panoráma...


Balra, majd lefelé, ahogy a szalagok mutatják, aztán nagy ívben megkerüljük a kőbányát, és hipp-hopp, a frissítőpont következik. A szokott helyen, a szokásos ellátással: egy csomag édes süti vagy sós rágcsálni való és egy palack ásványvíz.
A piskótatallér bubis víz párost választom, és megyek is tovább.Sóskúton kényelmesen keresztülsétálok, a kocsmát most is kihagyom, a trükkös felmenetelt a házak között a kálvária felé megmutatom egy tétovázó párosnak - ők először járnak erre, nem csodálom, hogy keresgélték :-)
Fent újra csak panorámafotók készülhetnek - ez tizedszer is szép, és persze minden alkalommal picit más.



A pont után meredek lefelé jön, sok szép virággal, úgyhogy egy fotómegállást itt is beiktatok - mobillal fotózok, emléknek tökéletesen megfelel, és egyébként sem az a cél, hogy poszternek való képek készüljenek.
A lovastanyák alaposan "belakták" a következő részt, a fiatal erdősáv is megerősödött, mióta először jártam erre...
A horgásztó partja még csendes, ezt is hamar magam mögött hagyom, átkelve a hídon a patakparton vezető útra fordulok - pár éve még nem itt, hanem a házak között vezetett a jelzés, és egy, most már csak nyomaiban látható függőhídon érkeztünk erre az oldalra...
A műúton most épp nincs forgalom, a túloldalon, az erdészház körül rengeteg régi jármű várja jobb sorsát vagy épp a csodát -. a kerítésen nádszövet, úgyhogy nagyobbik részüket kintről szinte nem is lehet látni...
Egy "csodára váró" buszt azért megörökítek, aztán kis pihenő, és jöhet a "kedvenc" emelkedőm, ami pont annyira meredek, hogy "jólesik" rajta felfelé robogni :-)
Aztán persze az út picit csalfa módon lejteni kezd, hogy egy elágazásban jobbra fordulva ismét emelkedjen pcit a következő pontig.
Néhányan felkapaszkodnak a Nyakas-kő tetejére - én nem teszem - a következő szakasz is kellően kitett részen vezet, onnan is csodálatosan be lehet látni a környéket - szerintem...
A szirt tetején sokan nézelődnek - nem csodálom - én megyek tovább, hol az ösvényen, hol pedig beljebb, az egykori kerítések mellett.
A jobbra felfelé vezető letérést most nem nézem be :-) megyek, amerre kell, elbúcsúzva a szirt peremén vezető, szép kilátással kecsegtető ösvénytől.
Rédey-kút, még egy pici lejtő, aztán  DK-nek fordulunk, az Iharos oldalában még emelkedünk picit.
A kápolna előtti kis völgybe a leereszkedés rendszerint sáros, de minimum nedves talaj helyett csont száraz tereppel fogad - picit csodálkozok rajta, persze nem azért, mert hiányzik a sárban csúszkálás :-)
A kápolnánál röviden időzök, megpróbálom a benne lévő márvány fedlapot, illetve annak feliratát lefotózni - nem sikerül jól...
Az évekkel ezelőtti keskeny, kifelé dűlő ösvényből az évek során kényelmes gyalogút lett, aztán normál földút következik egészen a következő pontig, meg egy picit tovább - itt a kék kútnál most nem állok meg, foci most nincs, sok parkoló autó viszont van...
Aszfalt, Iharosi út, majd Turista út (amiről jobbra rögtön le kell térni), híd, át a főúton - cél.
Pici sorakozás után átveszem a jelvényt és a szép oklevelet, majd elindulok haza.

Nagyon jól követhető, kellemes terep, korrekt rendezés és szép díjazás (évente változó jelvény). Úgy gondolom, hogy akár első túrának, akár rendszeres, tavaszköszöntő programnak nagyszerű ez a gyaloglat - pláne, hogy már "babatáv" is van.


Track: Track_20160403_BIA_25_szurt.gdb

2015. március 22., vasárnap

Nem sok olyan túra van,a min minden túraévben ott voltam - ez az egyik, úgyhogy nem volt kérdés, idén is jövök :-)
Nem csak a szép jelvény, az út közben kapott ellátmány, vagy épp a barátságos rendezés vonz. A táj is nagyon szép, az útvonal jól követhető, a szintek bár többnyire rövid combos emelkedők képében jönnek szembe, de jól oszlanak el az útvonalon - minden adott egy kellemes kiránduláshoz.
Idén az időjárás is príma, úgyhogy reggel a szokásos autós logisztikát választva célzom meg Biatorbágyot.
A rajtnál gyorsan kitöltöm a megfelelő nevezési lapot, aztán a legutolsó autónál való sorakozás helyett az előrébb álló, szintén nevezési helyként működő másikhoz sétálok nevezni - ismerős a kocsiban, váltunk pár szót, amíg elkészül az adminisztráció, aztán megkapva a színes itinert-térképet, elbúcsúzom, és elindulok a jól ismert aszfaltcsíkon.
Nem kocogós túrát tervezek - ötös közeli átlagot azért jó lenne összehozni, úgyhogy  fotózni azt keveset fogok, de azért kéznél lesz a technika :-)
A település szélén megkerüljük a völgyet elfoglaló magánterületet, itt kellően átmozgathatja magát mindenki az első komolyabb kapaszkodó előtt :)
Ez nem is várat sokat magára - mondjuk úgy, hogy nem megy mindenkinek egy szuszra, szerencsére én a sikeres próbálkozók csoportját gyarapítom - szokás szerint.
A pihentető szintúton néhány régebben bedőlt fát kerül ki az ösvény, majd A4-es lap jelzi, hogy ponthoz közeledek - előveszem a lapot, gyors bélyegzés, aztán indulok tovább Régi szép idők, amikor Husi úr és az általa kínált gyümölcspárlatok jellemezték ezt a pontot... Majd otthon bepótolom :-)
A következő völgyben a le-föl a "szokásos" - kevésbé jó erőben lévőknek fölfelé mutatom, hogy hol csinál egy kunkort a meredek(ebb) szakaszt elkerülendő a jelzés. Jut eszembe, egyszer ismét meg kéne nézni azt a szakaszt is :-)
Egy nem túl régi irtást keresztezünk, aztán tovább lefelé, majd a Dobogó-hegy pontjáig újabb, inkább hosszú, mint meredek emelkedőt sikerül legyőzni.
A ponton némi eszmecsere a K100-as webes előregisztráció körüli anomáliákról, ki tudja, lesz-e az ideire regisztrációs számom... Legfeljebb csinálok egy privát százas túrát valami más útvonalon... Egy "Négy színű százas"-on régóta töröm a fejem... :)
Felező táv egyenesen tovább, mi pedig balra a következő elágazásnál, nekünk nincs bedőlt fa, nekik van :-)
Az erdőből kiérve Sóskútig hosszabbnak tűnik az út, mint amire emlékeztem, de aztán csak leérek a pontra, ahol szokás szerint palackos ásványvíz és csomagolt csemege várja a résztvevőket. Van sós is meg édes is: én egy zacskó kakaós nápolyit kérek, és a pecsételés után megyek is tovább - nápolyit rágcsálni menet közben is lehet ugyanis :-)
A kocsmába nem szoktam betérni, viszont jól esne egy kóla: sajnos normális méretben nincs, úgyhogy marad a saját készletben lévő víz, illetve izó.
Ahogy korábban nekem, most egy fiatal párosnak sikerült a kálváriára  vezető ösvény trükkös kezdetét elvéteni: picit tanácstalanul jöttek vissza az enyhén emelkedő utcácskában. Mutatom nekik, hogy merre az arra, aztán utánuk eredek, a nápolyi utolsó darabjait majszolgatva.
A tetőn a szokottnál kisebb szélben gyűjtöm be a bélyegzést - nem mintha hiányozna a fejletépős légmozgás.
A Benta patak völgyében picit unottan gyalogolok, de meglepően gyorsan feltűnik a horgásztó.
Egy lakókocsiból kialakított büfében kérek egy kávét: még épp két adag van lefőve, a másikat a büfés srác kitölti magának. Kávézgatás közben jut idő beszélgetni, de aztán megyek tovább, hiszen van még előttem némi gyalogolni való :-)
Pár éve már a patak partján vezet az útvonal, mióta a függőhíd életveszélyessé vált, a leszórt kőtörmelék szépen tömörödött azóta, úgyhogy most már aránylag kényelmes gyalogosan is.
A vadászháznál az autókat továbbra is takarja a drótkerítésre kötözött nádpaplan - itt-ott azért be lehet látni az udvarba, vannak,akik ki is használják, és fotóznak.
A kedvenc szakaszom jön: enyhe, "pont jó" szögben emelkedő, előzésre is alkalmas árnyas ösvény, úgyhogy rákapcsolok picit a Nyakas-kő alatti pontig.
Itt tényleg csak egy szusszanásnyira állok meg, aztán igyekszem gyorsan magam mögött(alatt?) hagyni a Madárszirtre vezető meredek kapaszkodót - talán még meglehet egy szép kerek teljesítési idő - gondolom én :-)
A panoráma nagyon szép, még akkor is, ha immáron kilencedszer csodálhatom meg - ez utóbbi miatt persze nem nagyon nézelődök, csak megyek előre  hol a keskeny ösvényen, hol beljebb, az egykor szebb napokat látott zártkertek kerítése előtt - ez a végén némi bozótharcot okoz, de sikerül nagyobb sérülések nélkül áttörnöm a sűrű növényzeten, hogy pár méter után jobbra tartva elmaradjon mögöttem a szirtsor vége.
A Szily-kápolna előtti lefelé szokatlanul száraz - de legalább lehet zúzni lefelé, hogy némi lendület maradjon a túloldali emelkedőhöz :)
A kápolnánál gyors pecsételés: innen már nincs több emelkedő, úgyhogy tempósan lehet haladni - egészen a lőtér nevű pontig, ahol immáron szokásos módon egy jetit találok a ponton :-)
Kicsivel később az út mellett működik a kék kút, itt a saját bögrém terhére frissítek egyet az aszfaltkoptatás előtt.
A pályán foci-jellegű játék zajlik, nem túl nagy létszámú közönség előtt. Bár ha arra gondolok, hogy felsőbb osztályban is előfordul, hogy ilyen "tömegek" látogatnak ki a mérkőzésekre, akkor ez egészen szép eredmény - és ha azt nézem, hogy mekkora a lelátók kihasználtsága, akkor pláne jól áll a helyi csapat :-D
A jelzés az Iharos útról balra tart, majd jobbra tér a Turista útról, egy híd a Füzes-patak fölött - ez már kényelmes séta a célig, ahol megkapom a szokásos jelvényt és emléklapot, amiből eddig kilenc van - jövőre jöhetek a tizedikért :-)

Track: Track_BIA 25 20150322_szurt.gdb

Endomondo: BIA 25

2014. március 24., hétfő
Idén munka miatt a hétvégék nagyjából harmada kiesik, és bizony ebbe a körbe ez a csodaszép hétvége is beleesett... De egy olyan túrával, amin eddig minden évben ott voltam 2007 óta, és ami - így visszatekintve- igencsak komoly lökést adott ahhoz, hogy ez a szép és kellemes időtöltést az életem része legyen nem tehettem meg, hogy kihagyom.
Netbook a hátizsákba, ügyeleti telefon hangosra állítva az övtáskába, aztán irány Biatorbágy.
Rajtidő vége táján érek a viadukthoz - a sor vége igen-igen messze az elejétől - arra gondolok, hogy a rövid táv miatt, de nem igazán: bőven vagyunk "hosszúsok" is :)
A sor kényelmesen, de halad, az autónál megkapom a "szokásos" színes térképes itinert - belepillantok, az útvonal a "szokásos", úgyhogy az első ep-ig mehet az övtáskába.
Enyhén, nagyon enyhén emelkedik az aszfalt Biatorbágyról kifelé, aztán ez a pici emelkedés is "elfogy", persze lesz még bőven és meredekebben is ;)
Az útra rátelepedett magánterületet szépen kikerüljük, sűrűn vagyunk az úton, de itt még kényelmesen lehet előzgetni.

Aztán a jól ismert jobbos kanyar után botot megmarkol, és... És felgyalogol egy menetben a tetőig - igaz, a 424-es gőzöshöz hasonlatos zakatolás és szuszogás kíséretében, de csak sikerül :-D
Szemben "villanypásztor", automatikusan megyek jobbra az immár szintben futó pihentető ösvényen - a kerítésként funkcionáló villanypásztor kísér balról egy jó darabon.
Az ellenőrzőponton sokan nézelődnek - a panoráma tényleg szép - én igyekszem a tömeget elkerülni, úgyhogy nem várom meg, míg megindulnak; gyorsan elköszönök, és robogok tovább.
Minden emelkedőhöz tartozik egy lejtő - itt is. És ahogy az emelkedő meredek volt, a lefelé talán még meredekebb - szerencsére annyira nem hosszú - igaz, a völgy túloldalán a "varietas delectat" jegyében egy emelkedőt kell leküzdeni, úgyhogy egészen rövid szakaszon alaposan átmozgatom magamat.
Előtte persze rácsodálkozom a völgy túloldalára: a hegytetőn az erdő jelentős részét tarra vágták ugyanis... Egy-két fánál mondjuk érthető, hiszen "érdekesen" néz ki a törzs metszete, de az egész erdőrész eltűnése azért furcsán hat. Mint mindennek, ennek is van praktikusan jó oldala: szépen rá lehet látni a Budai hegyekre :) Elektromos kerítés persze van itt is, sőt, keresztezzük is, méghozzá úgy, hogy se kapu, se átjáró - szerencsére megrázó élmények nélkül sikerül mindenkinek átjutni rajta :-)
A következő hosszú, ellenben nem túl meredek emelkedőn megpróbálok előzni, mert a ponton nem szeretnék sokat sorban állni. Ez sikerül is, tempósan megyek tovább, ismerősöket érek be, Sóskútig kellemesen beszélgetve telik az idő.
A ponton a szokásos trakta: palackos ásványvíz és édes vagy sós rágcsálnivalóból egy csomag - én csokis mézes sütit kérek, ha már lehet választani :)
Egyik túratárs privát frissítést iktat be a híd után, én megyek tovább a Kálvária felé, a jól ismert picit eldugottan induló ösvényen. Az időjárás príma, meglepő módon a szél sem akar elvinni a Kálvária tetejénél, ahol begyűjtöm a következő, nagyon szép egyedi bélyegzést az igazolólapra. Egyébként minden ponton a túrára készült, a ponthoz kapcsolódó ábrát és feliratot tartalmazó bélyegző van, ez is mutatja, hogy komolyan veszik a rendezést.
Egy meredek ereszkedés után hosszú sík szakasz következik - igyekszem gyorsan haladni a horgásztóig, szerencsére a terep príma, és olyan túratársakkal beszélgetve telik ez a szakasz, akik szintén jó tempóban haladnak. Emlékszem, az első alkalommal, amikor teljesítettem ezt a túrát, még nyoma sem volt a lovardáknak, az út sem igazán volt ennyire kijárt... És a horgásztó után is a házak között ment a jelzés, hogy egy gyaloghídon keljünk át a Benta patakon.
Ez a gyaloghíd pár éve már nincs meg, úgyhogy a közúti hídon visz át a jelzés a túlpartra, ahol a durva kőtörmelékkel felszórt ösvény lassan járhatóvá szelídül. A patak partján látunk néhány vadkacsát - mire előszedem a fotómasinát, már el is bújtak egy bokor mögé... Kár, mert tényleg nagyon szépek voltak.
Ugyancsak elbújtak, pontosabban el lettek takarva az erdészház udvarán álló régi járművek - a drótkerítésre nádszövetet húztak - hogy a kíváncsi szemek vagy más ellen, nem lehet tudni... 
Picit frissítek, hiszen kellemes (tényleg kellemes, nem olyan, mint az első kettő) emelkedő jön - pont annyira emelkedik, hogy kényelmesen lehet rajta tempót gyalogolni .- így is teszek, robogok fölfelé, a híd romjainál éles fordulóval már a vízmosás túloldalán járok - egy szép fenyő jobbra, pici lejtő, aztán még egy nekirugaszkodás fölfelé, és máris a Nyakas-kőnél kapom a következő igazoló bélyegzést.
Nem is ez a túra lenne, ha nem egy jó meredek kaptató következne :) Botokkal erősen segítve sem könnyű, de a panoráma megéri - no meg erre visz a túra útvonala is :-) Az ösvény romos pincék előtt visz el, aztán a majdnem utolsó emelkedővel elbúcsúzok a szép kilátástól, és a zártkertek közötti utakon kanyarogva (a jelzések és az itinerben lévő színes térképvázlat teljesen jól mutatja, hogy merre kell menni, bár nekem "könnyű", hiszen sokadszor járok erre), hullámvasutazva érkezek a szokásosan sáros, de minimum kellemesen puhán nedves lejtőhöz. Most príma a talaj itt is, hiszen nagy esők nem voltak, úgyhogy hamarosan a Szily-kápolnánál szusszanhatok egyet, és gyűjthetem be az utolsó előtti bélyegzést.
 Az innen tovább vezető ösvény pár éve még kellemetlen, keskeny csapás volt, mostanra már jóval kényelmesebbre tapostuk - emlékszem, az első alkalommal nem volt nagy élmény fájós bokával itt sétálni.
Szerencsére most minden rendben, sérülés nincs, ügyeleti hívás sem futott be, úgyhogy innen már tényleg "enjoy" módban robogok a cél felé.
Közben persze megállok a Lőtéren, ahol az utolsó ellenőrzőponton is van rágcsálnivaló a bélyegzés mellé - kicsivel távolabb kék kúti vízzel oltjuk többen a szomjunkat :-) aztán focipálya, aszfalt, "Túrista út" (és a táblánál jól le is térünk róla jobbra), rét jobbra... Rajta néhány helyismerettel nem rendelkező túratárs igyekszik "toronyirányt" a célba - közben persze ott a patak, csak innen nem látszik :-D
Néhány túratárssal szépen körbesétálunk, a célban rövid sorakozás után átveszem a díjazást, és egy kellemes túra élményével indulok haza.


Track: Track_BIA_25_2014_szurt.gdb






2013. március 18., hétfő
Eddig minden évben részt vettem ezen a kellemes túrán, így a nem túl kedvező időjárási előrejelzés ellenére is természetes volt, hogy itt leszek - bár a sárban csúszkálós emelkedőktől azért tartottam picit :-) Gyenge forgalomban sikerült gyorsan letudni az utazást - némi szemerkélő esővel Kelenföld táján - ekkor még messze nem bíztam abban, hogy jó időnk lesz...
Ahogy számíthattam is rá, sok autó parkolt már a rajt környékén, de azért sikerült egy kellemes helyet lelni az autónak; övtáska, térképtartó táska ("zabos tarisznya"), esőkabát, bot összeszed - pulcsi némi hezitálás után marad a hátsó ülésen. Pataporcot látom meg, együtt megyünk nevezni - ez a szokott módon, igen gyorsan megy - aztán nekilódulunk az aszfalton.
Bele is kocogunk az elején, egészen az út közepére évekkel ezelőtt kimért magánterületig, ahol balra felfelé megyünk - enyhén sár van. Nem lesz ez így jó, gondolom, de legalább az eső nem esik...
Az első emelkedő aljában dohányzó fiatalokat előzök meg - picit csúszkálós felfelé, meg persze lihegős is, de csak feljutok egy menetben - a továbbindulás előtt van időm jócskán szusszanni, amíg Pataporc is felér. A szintúton aztán elhúz, én fotózok - kilátás van, szép panoráma viszont nem nagyon - eső után nem csoda...
Az ep.-n nem a régebbről megszokott páros pecsétel, velük együtt az egykor oly népszerű frissítő sincs már :-D Az egykoron galádul bokát kicsavaró kő viszont megvan, rég volt, büntetését megkapta, úgyhogy nincs vele idén se dolgom - sokkal fontosabb az, hogy a következő meredek lejtőt és az utána következő aprócska emelkedőt sikerüljön gatyafék és egyéb nadrágsározós móka nélkül abszolválni :-D
A lefelé megvan, fölfelé megállok fotózni picivel a jelzés kiágazása fölött - itt ez az egyenesen fölfelé a szerpentin helyett egy elfogadott "kispista", mondhatni a túra egyik élményszámba menő része - ha sikerül :-D
Az utánam érkezők rendesen kapaszkodnak felfelé, ahogy én is tettem, viszont ha felfelé nézek, akkor azt látom, hogy az érdekes rész még hátra, vagy inkább felfelé van :) Mindegy, bottal kellemes feladat megoldani - bár sáros, meg csúszik, de csak felérek :)
Itt egy pici szusszanásnyi nagyjából szintes szakasz, aztán le az egykori gyümölcsös mellé - hogy a harmadik emelkedőt is leküzdhessük a Dobogó-hegyre felfelé. Szintben több, meredekségben viszont jóval kevésbé durva, mint az előző kettő, de a végére picit elegem lesz a felfeléből :-)
A ponton gyors pecsételés, nekünk, normál távon indulóknak az elágazásban balra vezet az utunk, a "felezős" távon indulóknak egyenesen, a frissen kitűzött (szó szerint kitűzött, hiszen laminált jelzések vannak a fákra tűzve/szögezve - brrr.) p+ jelzésen kell haladni.
Az ismerős, szintben haladó úton gyorsabb tempóra kapcsolok, nézelődök, hogy a szerényen visszahúzódó külsővel megáldott hunyorból látok-e nyíló példányt, de úgy tűnik, hogy még nincs itt az ideje - kár, pedig nagyon szép virág, talán néhány hét múlva...
Pici sár itt-ott, de hamar kiérek az erdőből - a nyílt, itt-ott bokros terepen szalagozás segít - ez a szakasz valahogy most hosszabbnak tűnt, mint amire emlékeztem, de mindegy, kényelmesen, a tervezett idő alatt érek Sóskútra, ahol jellegét tekintve a szokásos ellátmány várja a résztvevőket: én egy zacskó csokis nápolyit és egy palack buborékos ásványvizet kérek.
A pecsételés után a nápolyit majszolva sétálok keresztül a településen, a kálvária felé vezető jól ismert feljárat is egyből megvan :)
A nap épp készül kisütni, az itt szokásos szél sem tépi a kabátomat, meg az itt békésen legelésző birkanyájat, úgyhogy a bélyegzés után immáron sokadszor megcsodálom a panorámát, és első alkalommal megpróbálom meg is örökíteni - ha már elvileg tudja a fotómasinám :-) Oké, az út egyenes, a magaslat pereme sem ilyen hullámos, de majd lesz még jobb is - legalább is remélem :-)


A fotózás után tovább indulok - olyan ez a hely egyébként mint a Gete piciben: fölfelé hosszú, nem túl meredek, lefelé viszont pont ellenkezőleg, rövid és meredek - viszont itt kényelmes széles út vezet lefelé is...
A völgybe leérve előbb balról a szépen fejlődő lovastanya következik, majd egy egyre erősödő fiatal erdősáv - ha az ember csak évente egyszer jár erre, akkor igazán szembetűnőek a változások.
Aztán a hétvégi házakat elérve jobbról feltűnik a Biai horgásztó. Csendes a környék, most épp senki sem áztatja az áztatni való dolgait ebben a nem túl barátságos időben - a tó szárnyas lakóit kivéve :-)
A Benta hídján átmegyünk a mívesen kikövezett patak fölött - ez a szakasz a durva kövekkel/törmelékkel nem igazán kényelmes, de az egykori gyaloghídra már csak a veszélyes állapotára figyelmeztető tábla emlékeztet kicsivel később...
Az erdészháznál az út melletti rész is le van kerítve - néhány igencsak romos állapotú egykori autó mellett azért van - legalább is kívülről - szépen kinéző darab is - bár így, az időjárásnak kitéve ki tudja, meddig marad meg ilyennek... No mindegy, remélem, sokáig.
A kedvenc emelkedőm jön - nem túl széles ösvény, de azért tudok előzni is az egyik "kanyarban" - én megyek, amerre a jelzés mutatja, a megelőzött csapat meg a rövidítésen :-)
A híd romjai előtt ismét rácsodálkozunk arra, hogy mekkora munkát tud végezni a víz ebben a puha kőzetben - aztán némi séta után a szokott helyen lévő ponton begyűjtöm a bélyegzést, és leülök egy picit szusszanni - ráérek. Aztán persze felcaplatok a meredélyen, szerencsére most nem fúj a szél, és eső sem esik, így nyugodtan lehet élvezni a panorámát...
 

A szirt tetején itt-ott azért picit csúszós az ösvény, de messze nem annyira vészes, mint gondoltam, úgyhogy jó tempóban érek az egyik alkalommal alaposan benézett letéréshez - most nem lehet gond, hiszen szép nyilazott jelzés mutatja, hogy fölfelé...
A hétvégi telkek közé érve néhány autó is jön szembe, kút balról, a keresztutcán automatikusan fordulok jobbra, még egy kis kapaszkodó, Béla bácsit érem utol, jönnek az emlékek a következő lejtős szakasszal kapcsolatban - meglepődöm, hiszen most egyáltalán nincs durva sár, pedig a reggeli eső, meg az útvonal eleje alapján nem erre számítottam... Persze ez a jobbik eset :-D
Felsétálunk a kápolnához, Béla bácsi pihen, én elköszönök, és megyek tovább, hiszen innen már könnyed gurulás van csak a célig:-)
Annyira könnyed, hogy a keresztbe lejtő ösvényen rögtön balettozok is egy nagyot - jó szolgálatot tesz a bot, nélküle azért lehet, hogy ücsörögtem volna egy picit :-D
A lőtérnél van a következő pont, itt az utolsó méterekre kapok energiapótlás gyanánt egy csomag -bár délután van- Jó reggelt kekszet - mire megkerülöm a focipályát, már el is rágcsálom :)
Az aszfaltos részen pocsolyát keresgélek, lemosom a cipőmet, amennyire tudom, aztán szintén egy régi elkavarásra emlékeztető elágazásnál konstatálom, hogy itt most az a helyes, ha letérek a Túrista útról :-)
Itt tehát jobbra tarok, ahogy a szalagozás mutatja, fahíd, előttem jobbra a viadukt...
Kiérek a főútra, szlpen körbe besétálok a célba - idén is van, aki megpróbál iránymenetben oda jutni, de a szépen csordogáló patak a szokásos módon az útját állja :-)
A célban emléklap, jelvény, gyors adminisztráció, aztán a kocsihoz visszasétálva megörökítem még az út túloldalán, a viadukt lábán található emléktáblát.

Eddig minden évben itt voltam, és nem véletlen. Az útvonal szép, kellemes fizikai erőpróbákat jelentenek a meredek,d e nem túl hosszú emelkedők, szép és nyugalmas erdei szakaszok mellett nagyon szép panorámával jutalmazza az embert a túra több helyen is - ráadásul igen jól jelzett útvonalról van szó, jól felkészült rendezőkkel, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a sétát - pláne, hogy ettől az évtől kezdve van rövid táv is.


Track: Track_BIA 25 2013_szurt.gdb

2012. március 18., vasárnap

Eddig minden alkalommal autóval érkeztem erre a túrára, idén azonban bizonytalan volt picit az indulásom, így telekocsit sem szerveztem, ráadásul tömegközlekedéssel is kényelmesen megoldhatónak nézett ki a gyaloglat.
Reggel fél nyolckor már a 173E buszon ültem zötykölődtem Kelenföld felé tartva, ahol bőven van időm jegyet venni, és a pontosan érkező vonathoz kisétálni.
A felhőzet a vonatról nézve "nem tetszik", de azért reménykedem abban, hogy nem volt hiba otthon hagyni a normális kabátot. Aztán amikor leszállunk, akkor még egy csipetnyit riogat az időjárás :-) Az ELTE csapatával sétálunk a rajthoz; 8:55-kor nevezek, és pontban kilenckor már indulok is. A fiatalok szintidőt közel kihasználósan tervezi teljesíteni a túrát, úgyhogy elköszönök, és már hagyományosan kocogósra veszem az aszfaltos szakaszt.
A magánbirtok felé kanyarodva az út mellett kivágták a fákat, és a birtokot elkerülő jelzés mellett is - így persze sokkal jobban látszik, hogy ez egy ültetett akácos volt valamikor - szép sorban állnak ki a tönkök a földből. Sár már itt is van - mi lesz az Iharos oldalában? Mindegy, az még jóval odébb van (addig jöhet még nagy zuhé is...)
Az első "dombocska" előtt ismerős futók robognak el mellettem, aztán bottal segítve az emelkedőn utol is érem őket - persze a tetőn elporoznak -illetve poroznának, ha száraz idő lenne :-)
Vagdalthúsék őrzik az első pontot, mondhatni szokás szerint - páran már keresték rajtuk a "frissítőt", most nincs, pazar panoráma viszont jó közelítéssel azért van.
Tovább lefelé, igen-igen sokan söröznek, fiatalok boros üveggel a kézben óvatoskodnak lefelé... Komolyan mondom, itt-ott picit úgy tűnt, mintha a rajtban mindenki egy doboz sört kapott volna :-)
Túloldalon fölfelé ismét "elrontom", és végig egyenesen megyek, holott az emelkedő felső harmadánál balra tesz egy kényelmes kitérőt a jelzés - szánom, bánom, hatodik teljesítés ide vagy oda, erről a kunkorról mindig megfeledkezem :-)
Fent aztán újra rákapcsolok, előzgetem a kényelmesen sétálgatókat - három körül otthon kéne lennem, az meg négy és fél óra körüli teljesítést igényel.
A pont picivel távolabb van, mint szokott, az idővel jól állok, de trappolok tovább, hiszen bőven van még előttem szint meg táv is.  Meg persze itt-ott sár, de azért sikerül a sarat is, meg a kényelmesen bandukoló kirándulókat is probléma mentesen kerülgetni.
Sóskútig összesen kb. 150 túrázót megelőzök, ez minimum két tálca dobozos sört és pontosan kettő szál cigarettát jelent - ez utóbbi mondjuk igen jó arány.
A  frissítőponton kétféle piskótatallér közül lehet választani, ahogy a palackos ásványvízből is két lehetőség van - málnás tallér és buborékos víz kombinációt kérek, és gyorsan tovább is állok, remélve, hogy legalább a házak között nem fúj annyira a szél, és közben eszegetem a kapott finomságot, azon mosolyogva, hogy tegnap én is ilyet vettem magamnak erre a túrára :) Mire a Kálvária tetejére érek, elfogy a piskóta, de kell is az energia, hiszen a szokásos ep. mellé a szokásos erős szél társul.
A randa szél miatt kocogni nem érdemes, tempósan gyalogolok, mert igencsak bántja a fülemet a szél. Ennek következtében gyorsan a horgásztóhoz érek - erőteljesen fodrozza a vizét a szél, néhányan mégis kimerészkedtek zsineget áztatni :-)
Szépen követhető jelzést vezet át a Benta hídján; a patak melletti zúzottköves szakaszt nem fogom szeretni, de mindegy, évente egyszer elviselhető :-)
Az erdészháznál csak egy fotó, aztán tovább fölfelé - 120m szint következik a pontig, ráadásul számomra pont kényelmesen emelkedve, úgyhogy a nagyjából sík szakasz unalma után tempósabb botozós gyaloglásra kapcsolok - szerencsére itt egészen príma talajviszonyok fogadnak.
A ponton szusszanok picit, hiszen a túra legmeredekebb és talán legszebb szakasza következik.
A meredek kapaszkodás után ismét szép panoráma, és "természetesen" élénk szél fogad, szerencsére a mélység felől fúj. Óvatos séta a meredek letörés szélén, majd be a kerítések vonalánál futó gyalogútra, aztán vissza... Na ez a rész nem igazán futható, pláne most, hogy itt-ott alattomosan csúszott is, de aztán elértem az ósdi pincéket, illetve az elágazást, ahol jobbra felfelé kell tartani (itt korábban már sikerült egyenesen továbbrobogni...). Pici szusszanás, frissítés, majd be a hobbitelkek közé.
Aztán ismét erdő, jobbra az Iharos, mi balra lefelé tartunk, illetve tartanánk, ha... Meredek, irgalmatlanul csúszik, ráadásul kellemetlenül tapadós sár az oka... Azért oldalt a fák között az avarban csak leóvatoskodok, hogy aztán a túloldalon ripsz-ropsz felkapaszkodjak a kápolnához, ahol az utolsó előtti ponton kapom a bélyegzést.
A tovább vezető ösvény egyszemélyes, besorakozok, aztán lent, a földútnál előzök, és trappolok  az itt-ott mutatóban található sarat kerülve, hiszen innentől már nincs sok hátra, és az is kellemesen lefelé/szintben halad.
Az erdőből kiérve még egy nagyobb pocsolya/sártócsa kikerülése marad, aztán a lőtér ep-n még egy bélyegzés, eddig nagyon jól állok az idővel, de azért meghúzom a lépést az aszfalton - a sár majd lepereg út közben- az elágazásban balra, majd az útról rögtön jobbra a gyalogúton tovább (ezt is sikerült korábban benéznem...), kis híd, főúton jobbra, majd megint és cél.
Emléklap, választható jelvény és gratuláció.
Bubunál beszerzem a család számára a Budapest-kupa igazolófüzeteket, váltunk pár szót, és minthogy a vonat indulásáról nem tudok információhoz jutni, így gyors léptekkel az állomás felé veszem az irányt.
Út közben még alaposan megszemlélem Szent Vendel szobrát, akit egy kedves nótában oly sokszor emlegettünk az egyetemi évek során :-)
Az állomáson működik a pénztár, úgyhogy kényelmesen megveszem a jegyet Kelenföldig, és rövid várakozás után érkezik is ugyanaz a vonat, amivel reggel jöttem - legalábbis a vonatszemélyzet stimmel :-)

Most jártam itt hatodik alkalommal - nem sok túra van, amit eddig minden évben megcsináltam - és úgy gondolom, hogy a jövőben is rendszeres résztvevője leszek ennek a kellemes sétának, akár családdal is, bár az még odébb van egy picit :-)