Túrablog

Nem sok olyan túra van,a min minden túraévben ott voltam - ez az egyik, úgyhogy nem volt kérdés, idén is jövök :-)

Nem csak a szép jelvény, az út közben kapott ellátmány, vagy épp a barátságos rendezés vonz. A táj is nagyon szép, az útvonal jól követhető, a szintek bár többnyire rövid combos emelkedők képében jönnek szembe, de jól oszlanak el az útvonalon - minden adott egy kellemes kiránduláshoz.

Idén az időjárás is príma, úgyhogy reggel a szokásos autós logisztikát választva célzom meg Biatorbágyot.

A rajtnál gyorsan kitöltöm a megfelelő nevezési lapot, aztán a legutolsó autónál való sorakozás helyett az előrébb álló, szintén nevezési helyként működő másikhoz sétálok nevezni - ismerős a kocsiban, váltunk pár szót, amíg elkészül az adminisztráció, aztán megkapva a színes itinert-térképet, elbúcsúzom, és elindulok a jól ismert aszfaltcsíkon.

Nem kocogós túrát tervezek - ötös közeli átlagot azért jó lenne összehozni, úgyhogy  fotózni azt keveset fogok, de azért kéznél lesz a technika :-)

A település szélén megkerüljük a völgyet elfoglaló magánterületet, itt kellően átmozgathatja magát mindenki az első komolyabb kapaszkodó előtt :)

Ez nem is várat sokat magára - mondjuk úgy, hogy nem megy mindenkinek egy szuszra, szerencsére én a sikeres próbálkozók csoportját gyarapítom - szokás szerint.

A pihentető szintúton néhány régebben bedőlt fát kerül ki az ösvény, majd A4-es lap jelzi, hogy ponthoz közeledek - előveszem a lapot, gyors bélyegzés, aztán indulok tovább Régi szép idők, amikor Husi úr és az általa kínált gyümölcspárlatok jellemezték ezt a pontot... Majd otthon bepótolom :-)

A következő völgyben a le-föl a "szokásos" - kevésbé jó erőben lévőknek fölfelé mutatom, hogy hol csinál egy kunkort a meredek(ebb) szakaszt elkerülendő a jelzés. Jut eszembe, egyszer ismét meg kéne nézni azt a szakaszt is :-)

Egy nem túl régi irtást keresztezünk, aztán tovább lefelé, majd a Dobogó-hegy pontjáig újabb, inkább hosszú, mint meredek emelkedőt sikerül legyőzni.

A ponton némi eszmecsere a K100-as webes előregisztráció körüli anomáliákról, ki tudja, lesz-e az ideire regisztrációs számom... Legfeljebb csinálok egy privát százas túrát valami más útvonalon... Egy "Négy színű százas"-on régóta töröm a fejem... :)

Felező táv egyenesen tovább, mi pedig balra a következő elágazásnál, nekünk nincs bedőlt fa, nekik van :-)

Az erdőből kiérve Sóskútig hosszabbnak tűnik az út, mint amire emlékeztem, de aztán csak leérek a pontra, ahol szokás szerint palackos ásványvíz és csomagolt csemege várja a résztvevőket. Van sós is meg édes is: én egy zacskó kakaós nápolyit kérek, és a pecsételés után megyek is tovább - nápolyit rágcsálni menet közben is lehet ugyanis :-)

A kocsmába nem szoktam betérni, viszont jól esne egy kóla: sajnos normális méretben nincs, úgyhogy marad a saját készletben lévő víz, illetve izó.

Ahogy korábban nekem, most egy fiatal párosnak sikerült a kálváriára  vezető ösvény trükkös kezdetét elvéteni: picit tanácstalanul jöttek vissza az enyhén emelkedő utcácskában. Mutatom nekik, hogy merre az arra, aztán utánuk eredek, a nápolyi utolsó darabjait majszolgatva.

A tetőn a szokottnál kisebb szélben gyűjtöm be a bélyegzést - nem mintha hiányozna a fejletépős légmozgás.

A Benta patak völgyében picit unottan gyalogolok, de meglepően gyorsan feltűnik a horgásztó.

Egy lakókocsiból kialakított büfében kérek egy kávét: még épp két adag van lefőve, a másikat a büfés srác kitölti magának. Kávézgatás közben jut idő beszélgetni, de aztán megyek tovább, hiszen van még előttem némi gyalogolni való :-)

Pár éve már a patak partján vezet az útvonal, mióta a függőhíd életveszélyessé vált, a leszórt kőtörmelék szépen tömörödött azóta, úgyhogy most már aránylag kényelmes gyalogosan is.

A vadászháznál az autókat továbbra is takarja a drótkerítésre kötözött nádpaplan - itt-ott azért be lehet látni az udvarba, vannak,akik ki is használják, és fotóznak.

A kedvenc szakaszom jön: enyhe, "pont jó" szögben emelkedő, előzésre is alkalmas árnyas ösvény, úgyhogy rákapcsolok picit a Nyakas-kő alatti pontig.

Itt tényleg csak egy szusszanásnyira állok meg, aztán igyekszem gyorsan magam mögött(alatt?) hagyni a Madárszirtre vezető meredek kapaszkodót - talán még meglehet egy szép kerek teljesítési idő - gondolom én :-)

A panoráma nagyon szép, még akkor is, ha immáron kilencedszer csodálhatom meg - ez utóbbi miatt persze nem nagyon nézelődök, csak megyek előre  hol a keskeny ösvényen, hol beljebb, az egykor szebb napokat látott zártkertek kerítése előtt - ez a végén némi bozótharcot okoz, de sikerül nagyobb sérülések nélkül áttörnöm a sűrű növényzeten, hogy pár méter után jobbra tartva elmaradjon mögöttem a szirtsor vége.

A Szily-kápolna előtti lefelé szokatlanul száraz - de legalább lehet zúzni lefelé, hogy némi lendület maradjon a túloldali emelkedőhöz :)

A kápolnánál gyors pecsételés: innen már nincs több emelkedő, úgyhogy tempósan lehet haladni - egészen a lőtér nevű pontig, ahol immáron szokásos módon egy jetit találok a ponton :-)

Kicsivel később az út mellett működik a kék kút, itt a saját bögrém terhére frissítek egyet az aszfaltkoptatás előtt.
A pályán foci-jellegű játék zajlik, nem túl nagy létszámú közönség előtt. Bár ha arra gondolok, hogy felsőbb osztályban is előfordul, hogy ilyen "tömegek" látogatnak ki a mérkőzésekre, akkor ez egészen szép eredmény - és ha azt nézem, hogy mekkora a lelátók kihasználtsága, akkor pláne jól áll a helyi csapat :-D
A jelzés az Iharos útról balra tart, majd jobbra tér a Turista útról, egy híd a Füzes-patak fölött - ez már kényelmes séta a célig, ahol megkapom a szokásos jelvényt és emléklapot, amiből eddig kilenc van - jövőre jöhetek a tizedikért :-)