Túrablog

Nem engedek a 48-ból, úgyhogy menni kell :-) mondtam, és így is lett: 29-én kapott a bakancsom egy impregnálást, ráraktam töltőre az aksikat, hogy ha kell, a gps se hagyjon cserben, útvonalat töltöttem a kütyüre, csoki, váltózokni, egyebek... Szóval készülődtem.
30-án reggel kényelmesen elautóztam Fótra, majd az autót egy mellékutcában hagyva elkocogtam az állomásra.
A vonat már bent állt, aztán kiderült, hogy 10 percet késik, úgyhogy fölösleges volt sietni- de legalább bemelegedtem...
A személyzet békésen beszélgetett a középső kocsinál, megvettem a 305 Ft-os jegyet Erdőkertesig, majd felszálltam. Vonatszemélyzet hátrafelé el - és nem is láttuk őket ezután - lehet, hogy én voltam az egyetlen fizető utas a Fót-Erdőkertes viszonylatban? No mindegy, térjünk a tárgyra.

A vonaton is több ismerős arcot látok - megnyugodtam, nem fogom elvéteni a megfelelő állomást :) és így is lett: Erdőkertesen elég jelentős létszám hagyta el a vonatot, és állt sorba a nevezésnél.
Itt derült ki, hogy Vagdalthús nem jön söpörni, így "csak" négyen (meg egy kutya) leszünk a záró különítmény. Az opcionális gulyásra természetesen benevezek, majd megvárjuk a váci vonatot, illetve még egy buszt, és 9:30-as rajtidővel nekilódulunk.
Erdőkertesről kifelé már emelkedik az út, szalag is van, szedjük szépen, hiszen ez (is) a dolgunk.

A kutya talpára rendszeresen rátapad a hó, meg-meg áll lerágcsálni, de sosem marad le nagyon, így nincs vele gond.
S4, S-, majd némi szalag után P- és meg is érkezünk az első EP-hoz:
Margita, geotorony. A torony alján szerintem barátságos graffiti - nem megyünk föl, a ködös idő miatt most nem érdemes, hanem indulunk tovább.
A P- után P+ majd P3 következik, szinte nyíl egyenesen tartunk Szada felé. Itt egy utcasarkon megnézzük, hogy ki hirdeti magát egy villanyoszlopon, majd pedig a település másik szélén "apró" és ízlésesen megépített házakat csodálhatunk...
A faluból kiérve hosszan, nagyjából egyenesen haladva csodálhatjuk a havas tájat. Az utunkba kerülő patakokon simán át lehet jutni, aztán persze elkezdünk ismét emelkedni, és megmásszuk a Homok-hegyet. Közben persze a korrekten kirakott szalagokat is be kell gyűjtenünk, így aztán tényleg nem lehet rohanni: kesztyűben nehezen megy...
A Z+ balos betérése után elég sokára következik az EP - itt utolérünk két túratársat - ennek örömére megszavazunk 2-9 percnyi pihenőt :)
A HÉV-ig már ismerős az út, az autópálya fölötti hídon nincs járda (miért is lenne, a túloldalra születni kell, nem igaz?),  de sikerül egyben átjutni :-)
A megállónál a sörözőt célozzuk meg, hiszen ott kell megnézni, mennyi a legolcsóbb leves (nem, nem éhesek vagyunk, ezt a kérdést tették fel a rendezők az ellenőrzőlapon). Megnézzük, felírjuk, majd bemegyünk picit melegedni.
Minthogy itt beváltható a Borsodi "nye-rő" kupakpár, így meg is teszem - a csapolt verzió tényleg más, tényleg jobb :)
Bő tíz perces várakozás után indulunk tovább, hiszen bőven van még előttünk táv, ráadásul nem is jó sokat ácsorogni...
A Gyertyános oldalában egy - hogy is mondjam - nekem nem igazán tetsző házat meg a rettenet nagy telket kerüljük meg - szóba kerül, hogy vajon a közművesítés mennyibe kerülhetett...?
A kilátónál gyors lépcsőszámolás, megvárjuk, amíg az ismét utolért túratársak elindulnak, majd indulunk tovább mi is. Szalag itt is van, szépen mutatja a letérést balra - nekünk. Keresztülvágunk a szántóföldön, ahogy kell - a többiek elmentek egyenesen, és pici kerülővel érnek az M3-as autópályán átívelő hídhoz.
Még jó, hogy benézek jobbra az utcába, és észreveszem őket.

Követjük a szalagozást, illetve a leírást, elhaladunk egy jópofa festéssel díszített pince előtt, majd nem sokkal később megérkezünk a Gombai cukrászdához, ahol süteményt és forró teát kapunk ellátmányként - én brüsszeli krémest választok. A cukrászda pici, a kínálat viszont nagy, és igencsak finom: nem is tudom megállni duplázás nélkül :) és veszek egy túrógombóc tortát.
A tea elfogyasztása után lassan a többiek után eredünk - jó lenne lámpa nélkül megúszni a végét is...
Kellemes emelkedőn érünk ki a faluból, majd érkezik a Z+ jelzés, jobbra szalag mutatja, hogy melyik az a villanyoszlop, amiről le kell olvasni a számot. Megtesszük, felírjuk, leszedjük. Mármint a szalagokat :)
Szántóföld széle, erdő, majd egy éles balra kanyarral elindulunk föl a majdnem utolsó :) kellemesen meredek emelkedőn.
A szintúton a Z4-et elérve picit pihenünk egy táblánál - nem, nem ez a kilátópont, az picit odébb, és persze föntebb van :) Kilátás meg nem nagyon, a padok száma rendben - azt azért megvárjuk, hogy az előttünk haladó túratársak pici előnyre tegyenek szert :-) Hmm... Március végén mennyire más volt a táj - no igen, akkor már bőven tavasz volt :-)
Tovább a tavaszi családi kiránduláson is bejárt útvonalon - a mászókának használható fa megvan, bár kétlem, hogy most bárkinek kedve lenne rajta tornázni - hó, hideg, és persze sötétedik, úgyhogy rákapcsolunk.
A csúcskő előtti elágazásnál hezitálnak a túratársak, szólunk nekik, hogy előre, és utána visszafelé jövet kell lefelé indulni. Negyed ötkor megnézzük a csúcskövet, aztán irány lefelé a hegyről - picit tempósra véve próbáljuk húzni a csapatot, hiszen még a Fáy-présházhoz fel kell sétálni, és onnan meg le Fótra, és a cél -elméletileg- ötkor zár.
Sikerül kerek húsz perc alatt elérni a Vörösmarty-kunyhóhoz, megnézzük, felírjuk... Innen már tényleg nem sok van hátra (2.5km), ráadásul lefelé, úgyhogy megszaporázzuk a lépteinket, és a kastély kertjében begyűjtve az utolsó szalagokat is 17:12-es idővel célba érünk.
A rövid adminisztráció és a kitűző+oklevél átvétele után elfogyasztom a nagyon kellemes gulyáslevest pár szelet finom fóti kenyérrel, aztán elsétálok az autóhoz, és irány haza.

Itt-ott a szürke árnyalataiba öltözött táj unalmas is lehetett volna, azonban társakkal túrázva igen jó hangulatban telt a közel nyolc óra, amit terepen töltöttem. Az útvonal szép, a leírás, a térkép szokás szerint nagyon jó, a szalagozás -szerintem- szintén teljesen korrekt volt.

Némi hezitálás után, lemondva a Bakonyi Mikulásról jeleztem a részvételi szándékomat a rendezőknek - a távolság okán szállást is kértem péntekre. Mivel a tömegközlekedős logisztika drágább, mint egy telekocsi, így elkezdtem szervezni ezt is - fórum Facebook, ismerősök körbetelefonálása...
Ebben nem az a lényeg, hogy ki jelez vissza, hogy talán jön, hanem az, hogy ebből hányan maradunk péntek estére? A 3-4 fő gyorsan elkopott, így aztán Pannival ketten vágtunk neki az útnak.

A Balatont elérve elkezdett cseperegni az eső, ami később havas esőre, majd hóra váltott - no, ez azért nem valami jó dolog, de nem zavar minket - nincs rossz idő, csak felkészületlen túrázó :-)
Egy útra "belógó", és sikeresen kikerült szarvastól eltekintve eseménytelen utunk volt, így aztán pontban három órával az indulás után már a szépen felújított iskolában voltunk. Egy röpke vacsora után - konstatálva azt, hogy a hó szépen meg is marad - a tornateremben elraktuk magunkat másnapra.
Reggel korai ébredés, majd kényelmes készülődés, meg persze reggeli után 7:15-kor vágtunk neki a túrának. A rajtcsomagból a bögrét nem kértem - hoztam sajátot - a papírokhoz (leírás, illetve igazolólap) adott tasak viszont igen jól
jött.  Pénteken még 10 órás menetidővel számoltam, a havas táj láttán ezt gyorsan "mindegy, csak a szintidő legyen meg"-re módosítottam - mint kiderült fölöslegesen :-)

Az első feltételes ep (Klastrom-kút) nem pont, fotózás után megyünk tovább - a Kisfaludy-kilátó viszont pont, itt megkapjuk az első színes matricánkat. A kilátó havas, de azért ha már itt vagyunk, felmegyünk rá, és körbenézünk, hiszen innen nagyjából a teljes mai "menüt" láthatjuk.
A Hertelendy-emléknél és a Ranolder-keresztnél is matricázunk. Aztán jön az első "érdekes" szakasz. Négyszázvalahány lépcső... Lefelé. Havas. De nem Henrik... A bot több dologra is jó: egyrészt lehet rá támaszkodni, másrészt itt-ott sikerül a letaposott havat nagyobb darabokban lefejteni vele a lépcsőfokokról.
Itt persze belassulunk, hiszen előzni szinte lehetetlen, ha valaki "megindul" lefelé, az viszi az alatta
haladókat is... Azért csak leérünk épen és egészségben. Badacsonytördemicen tempósan átgyalogolunk - lesz még havas, csúszós "gyökketővel" járható terep, úgyhogy ahol lehet, ott rákapcsolunk.

Szigligetre enyhén emelkedő úton érünk be, majd - ahogy a leírás is mondja - balra letérünk az Avasi templomrom felé. EP nincs, úgyhogy irány a vár.
Az emelkedő nem tetszik, be is lassulok - nem vagyok teljesen ráhangolódva erre a gyaloglatra, úgy érzem... A ponton kapott fincsi nápolyi picit helyrehozza a kedvemet, bár előre látom, hogy ez egy nagyon cipőeláztatós menet lesz, amit nem szeretek...
Mindegy, két bucka megvolt, bár a neheze, ahogy a térképet nézem még előttünk van... Előbb persze hosszan lehet sík aszfaltot koptatni a Horváth-pince nevű feltételes EP-ig. Itt is ragasztunk, majd jöhet a harmadik hegy leküzdése...
Szerencsére a "sár" jelentését sikeresen átértékeltem néhány hete a Cserhátban, így nem rémülök meg attól, ami a lábunk alá kerül ezen a szakaszon - igen, ez tényleg sár... szerencsére nem tart sokáig.
Az oroszlánfejű kútnál frissítünk, majd jöhet a csúcstámadás - bár közben még egy feltételes EP-n megállunk matricázni. Hosszan elnyúló ívben emelkedik az út, majd vége a fölfelének, és ott állunk a Szent György hegy tetején. A kilátás remek - a szürke és a szürkéskék árnyalatok dominálnak - van a télben valami nyomasztó, de ugyanakkor megnyugtató is - látszik, érezhető, hogy pihenőre tér a természet... A levegőt szinte harapni lehet - szerencsére más harapható dolgok sincsenek messze, "csak" a bazaltorgonáknál kell lemenni...
A Bujdosók lépcsője kellemes séta volt ehhez a lefeléhez képest; bot ide, vagy oda, van, ahol inkább leülök, és úgy óvatoskodok lefelé.
A Kaán Károly kulcsosháznál csak frissítés van, matrica nincs - forralt bor, zsíros kenyér, vegyes savanyúság, uborka, majd ezt ismételem meg még vagy kétszer, a forralt bor helyett teával. Az ellátásra már itt beírható a jeles :)
Egy pici lefelé, és már túl is vagyunk - darabra legalábbis - a megmászandó hegyek felén. Az más kérdés, hogy amilyen hegyek vannak még előttünk, és azokra a föl/le milyen lesz...
Az Ürgelyuk buszmegállónál átmegyünk a műúton - a szalagok szépen mutatják, merre kell menni a Gulács felé - persze előbb a frissen épült Pelikán hidat teszteljük, illetve egy feltételes ep-n matricát ragasztunk.
Aztán ismét sár következik. Tényleg sár. Mindegy, a cipőm már korábban beázott, de azért igyekszem kerülni ezt a hűs matériát, ahol csak lehet (Nem nagyon lehet...)
Öröm az aszfalt, és jön egyre közelebb a hegy - látszik az oldalában a szerpentin vonala - de legalább nem toronyirányt másszuk meg :-)
A Csobáncot valóban nem; kanyargunk, Rossztemplom, feltételes pont, emelkedő... Aztán felérünk. A pontőrök fügét mutatnak. Aszaltat. Csemegézünk, ők meg ragasztják a matricát. Innen már csak két hegy - de milyen kettő... Akkor és ott még nem tudtam...
Picinyt nyaktörőnek tűnik az ereszkedés - legalábbis az elején a keskeny ösvény, de épségben leérünk. Idővel jól állunk, erőnlétileg sincs gond, úgyhogy a szőlők között hamar leérünk az Elő-rét sarkához, ahol ismét önkiszolgáló módon ragasztjuk a következő matricát a feltételes ponton, majd aszfalton begyalogolunk Káptalantótiba.
Egy "Lassíts" tábla balról, majd futóknak szánt frissítőpont egy elágazásnál - itt nekünk nem terem matrica, úgyhogy rövid üdvözlés után tovább megyünk.
A faluból kiérve a változatosság kedvéért szőlők között haladunk, majd eltűnik a Gulács a szemünk elől - eltakarja a Tóti-hegy...
Aztán megérkezünk a térképen oly rövidnek tűnő oda-vissza szakasz aljához... Akik szembe jönnek, azzal vigasztalnak, hogy lesz ez még rosszabb is... És tényleg: szó szerint folyik a sár a meredek ösvényen. Többen oldalt, a fák között törnek előre (gyökketőperkettővel persze...), mások meg lefelé jövet próbálnak talpon maradni - jelentős részben azért sikerrel.
Kínomban már röhögök magamban - Solymár mellett, a Szarkavárnál az a sáros lemenetel? Ugyan már, semmiség :-))
Utólag visszagondolva jó móka volt ez az oda-vissza szakasz - az persze meglehet, hogy akkor és ott nem így gondoltam...
Fönt a csúcson féltucatnyi ember már tömeg, ráadásul esélyes, hogy a Gulácsot is sikerül világosban letudni, úgyhogy a matrica begyűjtése után nem sokat ácsorogtunk.

A Gulácsra fölvezető ösvényt hamar elérjük - hosszú oda-vissza szakasz, keskeny, a hó miatt alapvetően csúszós, ráadásul a cipőm talpa is igencsak kopott... A térdem meg elkezd hőbörögni, hogy ő most fájni akar - aztán annyiban maradunk, hogy elviseljük egymást a célig. Nem mondom, hogy könnyen, de sikerül est a csúcsot is elérni - itt tábortűz ég, egy gyors matricaragasztás, majd irány vissza. Panniék gyorsabbak, de megvárnak, aztán elkezdünk sietni - jó lenne lámpa nélkül beérni...
Elérjük a műutat, átmegyünk, a túloldalon pár lépcső fölfelé, aztán az utolsó feltételes pont is megvan - Innen tényleg csak be kell sétálni - az órámra nézek, esélyes a tíz óra körüli idő, de ezért nem fogunk rohanni... Aztán az iskola előtti parkolón átvágva megszaporázzuk a lépést: az érkezési idő 17:15, azaz pontosan 10 órát voltunk úton...

Átvesszük a díjazást, majd jön a jól megérdemelt "nasi": kolbászzsíros kenyér, sima zsíros kenyér különféle savanyúságokkal, desszertnek lekváros kenyerek... A jelentős kajaszakmai feltöltődés után aztán némi szerelvény-igazítás még, aztán autóba ülünk, és irány Budapest.

Nagyon-nagyon jó erőpróba volt, csodaszép, de nem könnyű útvonal, jó sok szinttel. Eltévedésre esély sem volt, szalagozás, térképvázlat, leírás példaértékű (bár a leírást csak itthon olvastam tüzetesen végig...). Az ellátás is szuper, úgyhogy csak ajánlani tudom ezt a "sétát".