Rólam
Zeller (zöldség)
Zeller
(Apium graveolens)
2010. június 28., hétfő
A tegnapi 100. után bevállaltam, hogy a feleségemet elviszem élete első teljesítménytúrájára. Huszonegynéhány kilométer (kiírás szerint 23.83 km), 700m körüli szint, túrafertőzni ha nem is tökéletes (K- a Remete-szurdokból kifelé...), de azért alkalmas ez a gyaloglat.
Némi kavarodás után az adyligeti rajtig megyünk kocsival, így sikerül egy óra körül nevezni az előre le- és kitölthető nevezési lappal, majd pedig 13:10-es rajtidővel nekivágni az ismerős útvonalnak.
Az eleje kényszerűen aszfalt, nem kevés szinttel persze, aztán jön az ösvény - itt valahol megállunk, megmutatom, hogy hova fogunk még felmászni :-) Bár a kerítés melletti szakasz alaposan be van nőve, de azért lehet haladni.
A Remete-szurdokban egész egyszerűen hűvös van, de sebaj, kifelé majd lesz melegünk is :-) A patakátkelés simán megvan, az emelkedő előtt megegyezünk, hogy mindenki a saját tempójában megy föl, a biztonság kedvéért azért a feleségem kezébe nyomom a botokat - neki itt nagyobb szüksége lesz erre...
Bot nélkül szuszogósabb ez a szakasz, de azért sikerül elég jól felcaplatni, és picit körbenézni - nem sok időm van, mert első bálozóként a feleségem is igen jól jön fölfelé, bár a tekintete kissé morcosnak tűnik :-) Sebaj, ez volt az egyik nagy emelkedő ezen a túrán, a másik a S- levágása lesz, no meg a S3 a Kötők padjától, hiszen a Kálvária -hála a zöldhatóságnak- idén kimarad...
A szintesbe forduló szakaszon pihenős tempóban battyogunk - kell is, sőt némi energiapótlást, meg izólöttyöt is belediktálok a páromba, amitől teljesen erőre kap, olyannyira, hogy a K-K+ elágazás után lefelé még kocogni is akar - úgy kell visszafogni, mondván, hogy bőven van előttünk táv, tartalékoljon arra is :-)
A K+ aszfaltba torkollik, de ez még rövid, és aránylag szép részen halad. Aztán a S- felé vezető átkötésre térve azért lesz részünk randa sárban is, de sikerül komolyabb sároskodás nélkül eljutni az oly sokszor járt S- jelzésre.
A turistaútra dőlt fa "természetesen" még a helyén van - talán azért, mert nem be- hanem kidőlt az elkerített telekről, azaz a terület gazdájának kéne eltakarítania az útból...
A Jegenye-völgyben a hidak a helyükön, pikk-pakk, és a Rózsika-forrásnál találjuk magunkat, ahol bélyegzés, majd pedig irány fölfelé... Érdekes, tavaly mintha hosszabb lett volna, most igen gyorsan felcaplatok, aztán az Eboláékkal érkező páromat a tetőn, egy boxkiállás ;-) után vigyorogva várom - ez az emelkedő szinte meg sem kottyant neki :)
A Kálváriát sajnálom, hogy idén kimaradt, bár lehet, hogy jobb így ;-) A S--on hullámvasutazunk a S3 igencsak durva emelkedőjéig - szerencsére csak egy macskaugrásnyi az egész, úgyhogy hamarosan kapjuk az újabb bélyegzést.
Innen már csak lefelé... Jó, persze, egy-két kivétel még lesz, de az már szinte nem is számít :-)) A szalagok szépen mutatják itt is a követendő utat - természetesen a Tök-hegy tetején keresztül :-)
A K- lefelé kocogásra csábít, de vissza kell fognom magam - nagyrészt sikerül is. A hegy aljában a K- jobbos kunkora kimarad, és egyenesen, a szalagozást követve a Határjáráson már megismert ösvényen haladunk a téglagyár felé. Kiérünk az aszfaltra - Gabi itt még örül ennek a burkolatnak (majd elmúlik...) én meg a téglagyárnál a szokásomhoz híven nyomok az igazolófüzetekre egy-egy kéktúrás bélyegzést.
Négyre érünk az Aranyhegyi-pataknál lévő ponthoz, ahol nápolyi, bubis víz fogyasztható, sőt a páromnak kerül buborékmentes ásványvíz is - köszönjük! A patakparti út nem túl régen lett lekaszálva, talán picit könnyebben járható így - összehasonlítási alapnak picit később kapunk kaszálatlan szakaszt is...
A gyalogátkelőhely után ismét emelkedő (ismét morcos tekintet...), de némi pihenővel csak felkapaszkodunk, majd az aszfalt után ismét a természetben sétálunk, jól szalagozott úton.
A tanösvény előtt magasra nőtt fűben vezet az ösvény, a levegő itt szinte fullasztóan párás, alig várom, hogy az erdőbe érjünk - bár a tűz nyomát magukon viselő szélső fák látványa eléggé lehangoló. A szépen jelzett "kérdésre válaszolós" pontnál megállunk, végigolvasom a tábla szövegét, majd bekarikázom a megfelelő választ, és indulunk tovább.
A "lakópark" sarkánál kibukkanva ismét aszfalt kerül a talpunk alá, kanyargunk egy kicsit, majd szembe találjuk magunkat a kőbánya bejáratával. Tavaly itt nem volt pont, idén van, méghozzá lent, a bányaudvaron: privát szalonnasütés illata száll felénk, "sajnos" meg kell elégednünk egy-egy barackkal a bélyegzés mellé. A kőfejtő oldalán lépcsős ösvény vezet fölfelé - a kilátás pazar, már ezért megéri ide eljönni, bár a bizarr szikla is megérdemli, hogy lencsevégre kapjam.
Innen némi "kertek alatti" ösvény, majd ismét aszfalt, később pedig földút következik, korrekten szalagozva. A P- jelzésnél eszembe jut az eddig kétszer teljesített P50A, a P+ jelzésre térve meg... No igen, nem is olyan régen jártam erre; igaz akkor fölfelé jöttem egy picivel hosszabb túrán :-)
Balra tartunk, majd egy széles földúton merőlegesen balra megyünk - és feltűnik a tényleg utolsó (előtti...) emelkedő. A feleségem tekintetét nem is próbálom leírni; maradjunk annyiban, hogy nem tetszik neki :-)) Fizikálisan viszont teljesen rendben van, és ez a lényeg. A következő ponton még egy gyors bélyegzés, majd tovább a hétvégi házak között - picit unalmas szakasz, de szerencsére nincs sok hátra.
A Puszta-dombot és az oda felvezető ösvényt rezignáltan veszi tudomásul Gabi - próbálom poénosra venni a dolgot, és feltenni neki az itt aktuálisan megválaszolandó kérdést :-) A választ szerencsére tudom, hogy hol kell keresni - egy újabb festékcsíktól már nehezen látszik - jövőre lehet, hogy mást kell majd kérdezni...
Most már tényleg csak lefelé, aztán aszfalt, majd feltűnik a cél, ahova tíz perccel este hét előtt érkezünk meg, ez 5óra 40 perces menetidő, 4.2km/ó átlag - első túrának teljesen jó, a tavalyi saját 5:30-hoz képest meg pláne.
Átvesszük az okleveleket, illetve a teljesítések számától függően egy, illetve két határkő képét tartalmazó kitűzőt, majd némi falatozás után elindulunk - én a kocsiért a rajtba, Gabi meg a buszhoz.
Gondolkodtam, hogyan menjek, meg egyáltalán, hogy menjek-e, hiszen a tömegközlekedés talán az egyik leginkább költséges időtöltés ma... Aztán Tajhamer autós útitársakat kereső bejegyzése után már nem volt mese, megbeszéltük, hogy vele/velük megyek, hiszen két embernek már olcsóbb autóval... Visszafelé beszerveztem Szötskét, oda-vissza útra Tajhamer talált túratársat, úgyhogy teljesen baráti áron sikerült összehozni az utazást.
Reggel nem túl korán a Móriczon találkoztunk, aztán némi siófoki kerülővel :-) sikeresen odaértünk Balatonfüredre. Szötske már pénteken este megérkezett, Panni és az egyik orgonista társa Tihanyból buszoztak át a rajtba, Marjanék ugyancsak Tihanyból, de autóval érkeztek.
A nevezés gyorsan zajlott, útravalóként egy A4-es fénymásolt térképet, az útvonal tömör leírását tartalmazó lapot kaptunk a bélyegzőlap mellé. Kaptunk továbbá egy Téry Ödönnel kapcsolatos totót is.
Tajhamer és a másik srác előbb elindulnak, Szötskével és Panniékkal mi picit később megyünk utánuk. Mivel az eső a csepergésen túlmutatóan rákezdte, így az esőkabátok is előkerülnek, majd nekivágtunk a városnak. A Vörös templomnál fotómegállás, majd előbb lassan, később lépcsőzve durvábban a szinteket is elkezdtük leküzdeni.
A Jókai-kilátó előtt, még a keresztnél beérnek minket Marjanék, fotózás, beszélgetés, úgyhogy a kilátóig velük kapaszkodok tovább. Sajnos a levegő párás, úgyhogy szomorkásan konstatálom, hogy az év panorámafotóját nem itt, és nem most fogom elkészíteni, hiába másztam fel a kilátóba :)
Itt csatlakozom ismét Panniékhoz, akik közlik, hogy sietniük kell vissza Tihanyba. Rendben, akkor toljuk, ahogy csak lehet, igaz eleinte csúszós, köves a terep, utána meg még a bot is elkél lefelé, de sikeresen visszajutunk a város szélére.
Teszünk egy sétát a temetőig, pontosabban a vele szemben lévő buszmegállóig, merthogy ott van a követező pont. Bélyegzés után bemegyünk a Lóczy sírhoz is, hiszen azért tesz ide kitérőt a túra, majd némi vízvétel után elindulunk a Koloska-völgy felé.
Tetszik a nyugodt környék, az egyik házon egy parabola-antenna mosolyog ránk :) Aztán kiérünk a lakott területről, ketten lovakat legeltetnek egy dús füves részen. A völgy szép, kellemes az idő, némi kocogás is belefér, olyannyira, hogy alaposan lemaradnak a többiek. Egyszer csak lódobogást hallok, és alig tudok a korábban látott egyik ló elől félreugrani... A forrásnál aztán megáll, túratársak kikötik az egyik fához - picivel később aztán megérkeznek érte, lovasa tényleg nem volt, úgyhogy nem kell aggódni.
A ponton megkapjuk a Recsek-hegy bélyegzését is, hiszen jóval később nyitna a pont, mi meg sietünk. Azért amúgy Bubu-módra végigkóstolom a kínálatot: zsíros kenyér, ecetes lila hagyma, ecetes paprika, illetve margarinos kenyér friss paradicsom kombinációkban. Mivel nem vezetek, így a szívélyes kínálást sem utasítom vissza, és egy pohárka fehér bort is utána küldök a kenyereknek. Beszélgetünk kicsit a borokról, majd a többiek után eredek, hiszen a felénél se tartunk még...
A Recsek-hegyre menet a Bia 25 jut az eszembe: telepített erdőben, egyenesen fölfelé :) De ez az emelkedő most tényleg jólesik. Kilátó itt is van, néhány csoportkép itt is készül, aztán persze mennünk kell tovább...
Kellemesen telik az idő, fogy az út, megállni is csak egy szarvasbogár miatt állunk meg: ahány fotóapparát csak van nálunk, mind előkerül :-) Később aztán valahol sikerül lemenni a jelzésről, de egy párhuzamos földúton kárpótlásként látunk olyan táblát, amit nem lenne szabad :-) meg sarat is.
A lakott területre visszaérve kellemes, nyugodt kisvárosi arcát mutatja Balatonfüred, aztán a vörös-templomnál rátérünk a már ismert útra az állomásig.
Azért a szebb napokat látott épületben lévő zeneiskola mellett még megállunk, hiszen érdekes műalkotás látható a kertjében. Innen már csak pár perc a cél, megkapjuk a kitűzőt és az emléklapot.
Panniéknak is van még idejük a buszig, úgyhogy kitöltjük a totót, majd kijavítjuk a hibás válaszokat :-) A századik túrámat ad-hoc módon egy "túracsoki" elfogyasztásával ünnepeljük meg - no igen, sokkal szebb lett volna pl. a K100-zal ünnepelni, de minden nem sikerülhet, talán majd jövőre a 150-et sikerül :-)
Érkezik a tihanyi busz, Panniék felszállnak, Szötskével integetünk :-)) majd mi is szedelőzködünk, és elindulunk haza.
A leírást itthon átfutottam - no igen. Térkép, és a terepen való tájékozódás fontos ezen a túrán - amit helyismerettel rendelkező túratárssal (Szötske) is ki lehet váltani - ennek ellenére azért lehet kavarni, bár a jelzések többé-kevésbé jól követhetőek, nagyon cseles elágazás, betérés nincs az útvonalon - vagy csak én nem emlékezem rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)