Túrablog

Tavaly picit kicsúsztam a 3 órából - gyalogos túrázóként az utolsó hét kilométeren a bőséges szintidő sétálásra csábított - idén szerettem volna jobb időt menni, úgyhogy időben előneveztem, nevezési díjat utaltam... És bőszen figyeltem a meteorológiai előrejelzést, hogy jó lesz-e az idő.
Jó lett, nagyon is, így tikkadós kocogásra készülve érkeztem meg reggel a rajtba.
Jó néhány ismerős arc, átveszem a rajtcsomagot meg a dugókát, kimegyek a kocsihoz a botokért, aztán várom a rajtot, ami pontban nyolckor következik.
Az eleje jól megy, bár a magas fűben a tikkasztóan párás levegő azért nem esik jól, de arra gondolok, hogy az erdős részen remélhetőleg jobb lesz.
Menet közben állítom be a botokat, kényelmesen kocogva, bele-bele sétálva érek fel Virágos-nyereghez. Sokan elhúztak mellettem, nem gond, idő van bőven, nagyjából hozom a tavalyi tempómat, úgyhogy ha ugyanúgy fogom bírni, akkor nem lesz gond.
A K-S- elágazásnál egy rendező mutatja az utat, hogy merre, ugyanígy ott is, ahol a 8km-es táv balra megy. Közben gyorsabb, illetőleg hosszabb távon indult futókat engedek el, bele is sétálok itt ott, hiszen lesz még sok kényelmesebben futható szakasz.
Kötők padja, a sziklakibúváson átóvatoskodok, utána kocogósra fogom... Illetve fognám - a jobb bokám csúnyán megbicsaklik, gyorsan leülök az ösvény mellé - ez nagyon fáj... Barna érkezik, látja, hogy per pillanat nem vagyok jól, rá is kérdez, hogy megvárjon-e. Köszönöm, de menj csak tovább, majd összeszedem magam valahogy...
Bő öt és fél km-re vagyok a rajttól, úgyhogy inkább előre, mint vissza, aztán a solymári benzinkútnál buszra szállok... Erősen bicegve, botra támaszkodva tovább indulok.
Feladni vagy sem - ez jár a fejemben, meg folyamatosan számolom, hogy hol járok, mennyi van még előttem, hogy állok idővel, milyen átlag, mi lesz nehéz, ha végig akarok menni...
Lefelé nagyon nem jó. Milyen lesz így a Remete-szurdokba leereszkedni? Ki kéne szállni... Néhány túratárs megy el mellettem, ők is ezt javasolják a mozgásomat látva.
A Jegenye-völgyben kezdem jobban érezni magam - fél liter izó van nálam, harmada lecsusszan, osztok-szorzok, buszt nem látok sehol, megyek tovább. Legfeljebb a zsíros-hegyi ponton adom fel... Persze nagyon akarom ezt a teljesítést, idő nem számít, bő négyes átlaggal kell végigbicegni, és akkor megvan, úgyhogy gépiesen tolom fölfelé. Utolérek valakit, váltunk pár szót, egy darabig együtt megyünk, de nekem meg kell állni "pihenni"... A ponton már tudják, hogy jövök, és bár néhány perccel a kiírt pontzárás után érkezem, nagy biztatást kapok, ahogy a Muflon előtti köves emelkedőn megjelenek.
Jól esik a biztatás, és kell is, hiszen az a bő hét kilométer, ami hátra van, így az sem lesz könnyű, de már érzem, hogy menni fog - bár a Remete-szurdokba való leereszkedéstől azért tartok egy kicsit...
Lecserélem a közben kiürült izós palackomat egy másikra, alaposan meghúzom, mert már most tikkasztóan meleg van, és indulok tovább, pontosabban vissza felé, hiszen itt egy oda-vissza szakasz van az útvonalban.
Sokszor megállok, próbálok nem leülni, mert utána nagyon nehéz felállni, úgyhogy inkább lassan, egyenletesen, de  folyamatosan farigcsálom a célig hátra lévő távot - és nem gondolok másra, csak arra, hogy be kell érni...
A távvezeték nyiladékánál kezdődik a fekete leves: még ép bokával sem kellemes ez a keskeny köves szakasz - egy-két rosszabbul sikerült lépésnél sikerül "sorba szednem a szenteket", ahogy mondani szokás, de fog összeszorít, és megy tovább.
A szurdokba leereszkedni egyébként sem könnyű, de most... Húsz perc alatt azért sikerül. A szurdok alsó végénél a Budai tájak túra rövid távjának van a dinnyés pontja - bár másik rendezvény, de kínlódásomat látva megkínálnak egy szelet dinnyével - sajnos nem állok jól idővel, úgyhogy köszönettel lemondok róla.
Az aszfaltos szakasz most hosszú, nagyon kezd elegem lenni belőle - a végén még egy pici emelkedő, aztán csak lefelé...
Cél, bebicegek, bent már nem használhatom a botokat - nincs is kedvem rá, mert csúnyán feltörte mindkét kezemet, de az a legkevesebb... Az időm a nyomtatott lista alapján kerek 4:15, az oklevélre 4:15:08 kerül - mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy megcsináltam. Ez volt a 219. teljesített túrám, azt nem mondom, hogy a legküzdelmesebb teljesítés, de hogy bőven dobogós helyen van ebből a szempontból, az biztos.

Jövőre? Messze van még, egyelőre a következő hetek programját kell végiggondolnom. A bokám most jelzett másodszor, hogy vigyázzak rá - tudom, nagyon jól tudom, hogy harmadszor már nem lesz ilyen kegyes, úgyhogy tudomásul veszem, és szomorúan bár, de szigorú pihenés következik.


 Track: Track_BP_TEREP_FELMARATON_2013_szurt.gdb

Erről a hónapról erős túlzás lenne azt állítani, hogy a túrázásról szólt. Február már kimaradt, nem lett volna jó még egy hónapot nullás eredménnyel zárni, ráadásul családi túrának is terveztem ezt a gyaloglatot, de mint tudjuk, ember tervez...
Azért sikerül a rajtidő vége előtt kibumlizni a KFKI-hoz, persze egyedül, hiszen a "csajok" nem jönnek, úgyhogy azt tervezem, hogy futva/kocogva csinálom meg ezt a bő 11km-t. (v.ö: "ember tervez..:")...
A rajtban kedves ismerősök, mosolygós bélyegzés, van idő a GPS-t is beizzítani - no nem a tájékozódás, hanem a trackelés miatt, hiszen jól ismert, bár itt-ott azért igen ritkán járt útvonalon vezet ez a túra.
Az első elágazásnál rögtön átkötök egy fél szalagot, hogy egyértelmű legyen a "merre van az arra", utána csak az igazolólapon szereplő magaslesnél állok meg - igaz a tervezett egy helyett két okból: a kilógatott zsírkrétával bejelölöm a papíromon a helyes választ, illetve a majdnem kibicsaklott bokámat is pihentetem egy picit... Ennyit a futásról...
Van, aki a magaslestől visszamegy a P- jelzésre, és azon folytatja az útját - én nem teszem, megyek, amerre a szalagozás mutatja, így van szerencsém elhaladni egy felfüggesztett "valami" alatt/mellett :) meg etetni a szúnyogokat...
A határárok mentén, nem úgy, mint tavaly, befordulok jobbra, majd könnyed bozótharc következik :)
A szalagozás nagyjából jó, bár ha először járnék erre, biztosan lassabban haladnék, de így picit bátrabban szedem a lábamat - ráadásul a bokám is kezd helyrejönni, úgyhogy a Meteor útvonalával fonódó szakaszon már egészen tempósan haladok. 
Szalag, jelzések, Makkosmária, pont, pecsét. És egy alma - ezt menet közben rágcsálom el.
Béla bácsihoz csatlakozok, nagyon jó tempóban haladunk Budakeszi felé, ahol szerencsére működik a közkút, ahol megállunk frissíteni.
Aszfalt következik, aránylag nem is kevés, V. Majzik Márta Magyar Himnusz kompozícióját érintjük - megörökítem a táblát is, amin az emlékmű alkotójának a leírását olvashatjuk.

A főúton átkelve csatlakozom Edinához, aki "természetesen" az ötvenes távon indult, és együtt érkezünk meg a következő pontra, ahol Dinnye és többféle sós rágcsálni való várja a túrázókat. Dinnye bélyegez és kínál minket - fogok egy adag ropit, aztán indulok tovább, a szinte üres parkolón keresztül - hiába, ha az időjósok rossz időt jósolnak, akkor jó sok ember inkább otthon marad...
Kis kitérő jobbra a panoráma megcsodálása végett, aztán lassan aszfalt kerül a talpunk alá - az elágazás után páran tanakodnak, hogy hol térünk le jobbra az útról - no, az még odébb van egy picit...
A következő pont önkiszolgáló, zsírkrétával és visszafelé tekintve szép kilátással.


Rövid földút, aztán aszfalt,  emlékezetből meg utcanevek alapján tartunk a cél felé. A kis parkban ott áll a szobor, és a közvilágítási kapcsolódobozon is ott van a tavaly is megörökített festés.
A cél a szokott helyen, gyors érkeztetés, kitűző, oklevél, némi falatozás, aztán irány a buszmegálló.

Javarészt szép és nem annyira gyakran járt útvonalon vezet a túrának ez a távja, minimális szinttel, kényelmesen teljesíthető családi kirándulásként is.

Track: Track_BUDA_HATARAN_10_2013_szurt.gdb