Túrablog

A múlt hétre tervezett séta betegség miatt kimaradt, és a mai családi 9km-es tervet is keresztülhúzta Mandula Gyuszi - bár utólag visszagondolva a Nagyszénás jegére, talán nem is baj - de kezdjük az elején...
Rajtidő vége délelőtt 10, úgyhogy kényelmesen készülődtem reggel, aztán jeget kapartam a kocsi ablakáról, aztán a belső oldalról is...
Mindegy, 10 előtt pár perccel azért csak leparkoltam Nagykovácsiban, és pontban tízre a kezembe is kaptam az előnevezéskor kapott azonosítószám alapján a leírást. Térkép nincs, de nem is kell, a követendő jelzések távonként felsorolva, ez nekem bőven elég, hiszen ismerős terepen fogok járni ma, ráadásul párszor gondolatban is végigfuttattam magam előtt az útvonalat.
GPS bekapcs, aztán gyorsan nekilódulok a S- jelzésen. Nagykovácsi belterületén még minden rendben, hó nem nagyon van az úton/járdán, lehet rendesen haladni - bele is kocogok, hiszen lesz még ez (sokkal) rosszabb is... Ráadásul a kesztyűmet is sikeresen otthon hagytam...
Ennek köszönhetően amikor már a földútra érek, egy hóba tenyerelés következtében beszerzek egy csúnya karistolást a kezemre - mindegy, így jártam, menni kell, hiszen még nagyon az elején vagyok...
Sorompó, majd a Budai 50-ről ismerős elágazás balra - bőven előzgetek a keskeny keréknyomban csámpázva - jó szolgálatot tesznek a botok az egyensúlyozáshoz is.
Aztán egy rövid meredekebb szakasz után az első ponthoz, a S-K+ elágazáshoz érek. A tábla előtt sokan ácsorognak - nehezen előkaparom a papírt, kölcsön kérek egy kéznél levő tollat, karikázom a helyes választ, majd biztos, ami ziher alapon fotót is csinálok.
A forgókapu a lefagyott hó miatt nem forog, de épp úgy állt meg, hogy óvatosan át lehet bújni a résen, úgyhogy a létrázást kihagyom.
Télen, hóban még nem jártam erre,  nyáron, amikor minden szép zöld, akkor többször is (Falasok(k), Budai 50) - ismerősökkel beszélgetve szóba is kerül az előbbi szép emlékű túra,meg hogy miért is lett anno az a neve, ami.
Mindegy, ez itt és most a Kutya-hegy, amit egy kellemes havas erdőgazdasági úton küzdünk le - az előttünk haladó csoportot picit lassúnak tartom, és oldalt, a hóban előzök. Félcipőben, kamásli nélkül ez mondjuk nem volt olyan túl jó ötlet - szerencsére vastag a zoknim, de azon keresztül is érzem, ahogy a hó próbál a cipőmbe benyomulni.
Enyhe lejtővel érünk ki a tisztásra, előttünk a jól ismert magányos fa, és alatta a K-K+ elágazásnál az első "emberes" pont. Bélyegzés, Ritter Sport kis csoki, aztán megyek tovább - rápillantva az órára jól állok, de persze ez még nagyon az eleje...
Erdő, ösvény, emelkedő, majd a jól ismert derékszögű kanyar balra... De miért totyog mindenki ilyen lassan...? Ennyire nem meredek... Meredeknek nem meredek, ez tény, ellenben irgalmatlanul jeges.
Mondjuk erre lehetett számítani, hiszen a nyílt részeken a havat is masszív jégkéreg fedte. No, akkor csak óvatosan, de azért tempósan nekivágok - a bot itt is nagyon jó szolgálatot tesz, keményen bele kell vágni a jégbe, hogy tartson, de simán feljutok a csúcsra, ami csak azért nem tükörjég, mert anno a hó alaposan össze lett járkálva.
Valaki felteszi a költői kérdést, hogy most miért is jöttünk fel ide? Egyszerű: erre vezet a jelzés :-D A lemenetel persze nem ennyire egyszerű, de sikerül azt is esés nélkül megúszni.
Lent érdekes, hogy a fákra fagyott hó nem fehér, hanem barnás árnyalatú - a hóban lévő por dúsult fel a folyamatos olvadás-fagyás során. Csúszik az ösvény itt is, de a csúcs környékéhez képest ez már semmi, gyorsan leérek az aszfaltig, illetve a tájékoztató tábláig. Itt megválaszolom a következő kérdést az itinerből, és jöhet a kellemes aszfalt. A temetőnél megcsinálom a kötelező kanyart a kisbolt utcája felé,  aztán a Gyopár előtt még megállok, hogy a kocsmáros hóembert :-) megörökítsem. A kocsma kimarad, autó vár a célnál, "lónyálat" meg nem kívánok, pláne nem a most következő emelkedő előtt.
Érdekes... Nem először járok erre, de eddig általában nehezebbnek tűnt ez a rész - mindegy, a táblánál ismét megállok, hiszen az itiner újabb kérdésére kell megadni a helyes választ.
Ez után enyhül az emelkedő, újabb ismerősökkel 
váltok néhány szót, aztán tempót váltva elköszönök, és a kellemesen letaposott hóban robogok tovább.
Már a P3 jelzésen járva egy népes csoport jön szembe - picit meglepődöm, hogy ilyen sokan kijöttek kirándulni, bár tény, hogy kellemes téli túraidő van. Az ösvényből egy szakaszon széles erdészeti utat csináltak, itt teljes szélességben le lett tolva a hó jelentős része oldalra, úgyhogy némi kocogás is belefér. Pláne az után, hogy egy rövid pihenővel egyben egy fél flaska jéghideg izót is benyakaltam - kell a mozgás, hogy újra átmelegedjek :-)
Ebben segít az emelkedő is, aztán a jól ismert kanyar balra, és nem sokára a Tarnai pihenő fölötti elágazásnál található újabb ep-n állhatok meg egy bélyegzésre, illetve az ellátmányként választható sportszelet vagy nápolyi elfogyasztására.
Még nagyjából 50m szint, és utána szinte csak lefelé, úgyhogy nekilódulok, és próbálom kényelmesen kocogva letudni a Csergezán kilátóig tartó szakaszt.
Nem sikerül, ugyanis a hosszú távon indult ismerősök jönnek szemből - csak felsétáltak megnézni a kilátót, ha már a környéken jártak :-)
A kilátó aljában lévő tájékoztató táblán ott az itinerben kérdezett évszám, a válasz megvan, a kilátóban már sokszor jártam, most kihagyom, és indulok tovább. Egy fiatal pár hezitál, hogy merre van az arra - kiderül, hogy a hosszabb távot célozták meg, úgyhogy őket visszairányítjuk a Tarnai pihenő felé, én meg elindulok a másik irányba.
Az út itt is széles, és egy részén szintén "faltól falig" le van takarítva, úgyhogy kihasználva a kellemes lejtőt és a kényelmes letaposott de nem jeges havat, tempós kocogásra váltok ismét - hátha sikerül legalább egy-két tempósabb kilométert menni :-)
Sikerül, persze a letakarított út nem tart sokáig, de a lendület a letérés után is visz, úgyhogy keskeny nyom ide, beszakadós hó oda, egy kisebb társaságot kielőzök, aztán az erdő szélén, ahol a Z+ jelzés balra, a Sisakvirág tanösvény meg jobbra tart megállok egy szusszanásnyira:


Vannak, akik a jelzést, vannak, akik a tanösvényt követik - én maradok az előbbinél, úgyhogy a korábban keskeny, nyáron csodaszépen összeboruló fák alatt haladó ösvényt választom...
A keskeny ösvény viszont már a múlté - széles sávon ki van pucolva, gondolom, itt is az erdőművelés miatt törtek utat - egy szép helynek viszont annyi :(
Aztán a Széltörés erdőnél balról érkező út is érdekes: hó részben letakarítva, kőporral/törmelékkel felszórva. Az Anna vadászház felől érkezőktől hallom, hogy szinte végig ilyen volt az út. Változik a világ, változik az erdő - remélem, ez a változás nem lesz megrázó és durva, mint ahogy akár a Meteoron, akár a Fóti Somlyón tapasztaltam...
 Innen már csak be kell sétálni Nagykovácsiba, a plébánián található célig.
A célban elég sokan vannak, de az érkeztetés és a díjazás átadása gyorsan megy, és a teához/pogácsához sem kell sokat sorakozni.
A PMTT mozgalomban még nem regisztráltam az eddig (2010 óta) teljesített túráimat, úgyhogy annak a díjazása(i) most nem érintenek, úgyhogy a pogi és két pohárka tea elfogyasztása után elindulok hazafelé.

A kötelező előnevezés viszonylag új dolog teljesítménytúrákon, de ettől függetlenül igen sokan voltunk ezen a túrán - gondolom, ez a sok különböző távnak és a príma időnek is volt köszönhető. Kellemes útvonal, jó rendezés - jövőre, remélem, családilag tudunk jönni.



Track: Track_PMTT_KISNYOLCAS_2013.gdb

Ebben az évben több rendezésnek is szeretnék, szeretnénk részese(i) lenni, így az év első családi túrája egy rendezői bejárás képében érkezett el.
Több időpont közül végül is ez a túra előtti szombat adódott "testületileg" a bejárásra, igaz, a többiek a hosszabb távot sétálták (meg itt-ott csúszkálták)  végig, mi  családilag a rövid, az áthelyezett rajt/cél miatt 6.8km-re rövidült távon gyalogoltunk.
Nem volt sietős az utunk, hiszen pontzárást sehol se lehetett ma lekésni, és persze a friss és tiszta levegőt, még ha reggel csípősen hideg is volt mindenki évezte.
A rajt tehát új helyen lesz - mi is innen indultunk, rögtön átkelve az aszfalton a zöld sávval jelzett, a vasút mellett haladó kényelmes ösvényre.
Az időjárásra egész nap egy panaszos szavunk sem lehetett: szikrázó napsütés, és napközben baráti hőmérséklet volt, így az otthon felejtett kesztyűm sem hiányzott annyira :-D
Normafa előtt a járdáról a szánkópályává alakult lejtőn vezet a jelzett út - csúszik. Itt ott nem is kicsit, úgyhogy mellette próbálunk óvatosan előre jutni.
A lányaim kérdezik, miért Normafa a Normafa? Emlékezetből próbálom összerakni, hogy valami fa, meg hogy valaki, valamikor itt énekelt... Aztán odakeveredünk a táblához, és máris megkapjuk a pontos választ, miszerint Schodelné Klein Rozália 1840-ben énekelte itt Bellini Norma című operájának a nagyáriáját.
Az utunk innen egy darabon kellemesen ereszkedik, hogy aztán egy rövid emelkedővel az Anna-kápolnánál találjuk magunkat.
Aztán persze tovább fölfelé, majdnem az aszfaltig - sokadszor járunk erre, mindenkinek ismerős a kék körtúra jelzés útvonala, bár télen talán ez az első alkalom, hogy erre kirándulunk.
Később futók csapata robog el mellettünk, aztán újabbak - ismerős érkezik, futtában a kérdés/válasz: Holnap? Persze, jön :-D
Az égbolt csodaszép kék háttere előtt pompásan mutatnak a havas fenyőfák, a jobbra tartó ösvényről pedig több helyen más és más irányba nyílik szép kilátás Budapestre.
Kissé odébb egy "hómaci" árválkodik az út mellett - pajzán alkotói voltak, de gyorsan megoldottam a kérdést (bocs, maci...) :-D
Tanösvényen haladunk, az erdő fáinak az életciklusáról, erdőművelésről szólnak a már többször látott tájékoztató táblák - most nem állunk meg olvasgatni (bár ismétlés a tudás anyja), hanem igyekszünk tovább, hiszen nem sokára az Erzsébet-kilátóhoz (pontosabban előbb a Libegő felső állomása előtti parkolóhoz) érünk.
Most szabad a vásár, mármint a lépcső vagy az aszfalt ügyében, de a lányok természetesen a lépcsőt választják fölfelé - becsületükre legyen mondva, tempósan, egy nekirugaszkodással érünk fel a csúcsra (na jó, majdnem a csúcsra, hiszen egy fotómegállás azért volt).
A kilátóban nincsenek sokan, úgyhogy szépen fel is megyünk a megfelelő oldalon (bejárattól balra) lévő csigalépcsőt választva.
A panoráma megunhatatlanul szép, körbesétálunk, nézelődünk, aztán picit megmozdul a levegő, csípősen, igazi téliesen - szerencsére körbe értünk, úgyhogy (a másik lépcsőn) lebattyogunk a kilátó alsó szintjére.
Előkerülnek a harapnivalók, meg a még-épp-langyos tea is - a táv közel felén túl vagyunk, úgyhogy épp itt az ideje :-)
Visszafelé a változatosság kedvéért az aszfaltot választjuk, és bár minden havas, a játszótérnél egy rövid időre szintén megállunk.
Hármaskút-tető felé egy rövid emelkedő, az úttól balra korrekten félreállva két kutyás-dohányos kiránduló pótolja az erdei levegőből hiányzó káros anyagokat egy-egy cigarettával (így is lehet, kedves dohányosok, félrehúzódva, hogy azok, akik a friss levegőt szeretnék élvezni, azokat ne zavarják). Köszönöm, köszönjük, hogy félreálltak dohányozni!
Farakás jobbról - itt is zajlik az erdőművelés, hiszen a fák jelentős része vágásérett, sok közöttük a beteg, problémás fa is, így érthető, hogy nekiláttak az állomány sokáig tartó, de talán a legkevésbé fájó módon történő cseréjéhez.
A Sissi térdeplő előtt is hiányos picit a jelzés, de nagyon elkavarni nem lehet, igaz, ebben a GPS is segít.
Később egy elágazásnál aztán csak megtorpanok, jelzés nincs, a jobban kijárt út balra tart... GPS szerint egyenesen kéne menni - és tényleg. Picit lejjebb ott a jelzés, majd egy elágazás, ahol derékszögben balra fordulunk. Jelentős elkavarodás persze akkor sem történik, ha valaki itt a másik ágat választja, hiszen picivel később az balról becsatlakozik a jelzett úthoz, de ha már van jelzés, meg itiner, akkor azért igyekezzünk a kiírt útvonalat tartani :-)
Hamarosan a Virágvölgy állomás fölötti elágazáshoz érünk - frissen darabolt fa illata lengedez a farakás mellet haladva - itt is folyik az erdő megújítása - lassan, de biztosan.
Innen egy macskaugrásnyira sincs Normafa - természetesen a Székelykapuhoz érkezünk meg, illendően követve a jelzést, és ezzel elkerülve a buszfordulóban terjengő kipufogógázt.
Át az úton, a szánkópályává alakult lejtőn rengetegen csúszkálnak, keresztül a gyalogúton is, úgyhogy a felső szélén sétálunk végig.
Aszfaltos járda, gyalogátkelőhely, majd visszafelé még egyszer a vasúti pálya melletti szép ösvény következik az iskoláig, ahol az autót hagytam.
Príma időben, ismerős útvonalon kirándultunk egy jót, holnap pedig következik a rendezés - remélem, sokan jönnek, úgy erre a kellemes családi távra, mint a hosszabbra.



Track: Track_TELI GYERMEKVASUT-8 2013_work.gdb