Túrablog

A Zongor 45-ön hallottam ennek a túrának a tervéről, akkor elhatároztam, hogy ha csak valami komoly egészségügyi gond közbe nem jön, akkor családilag eljövünk, és begyűjtjük a mikuláscsomagokat :-)
Ehhez persze előnevezésre is szükség volt, néhány kattintás, és ezt is letudtam, így már csak várni kellett a túra napját.
Reggel tehát családilag felkerekedtünk, Szépjuhászné környékén kerestünk parkolóhelyet, majd megpróbáltunk nevezni az idei Monoton Minimaratonról is ismert büfében... A messze kint kanyargó sor nem csak lassúnak tűnt - az is volt... Bőven volt idő wc-re menni, szerelvényt igazítani, amíg be nem értünk a fedett részre.
Itt kiderült, hogy két sor kéne, hogy legyen - feliratok, külön jelzés nélkül nem igazán derült ki, hogy melyik asztalhoz kell az előnevezetteknek állni, de azért csak rátaláltam... Szegény rajtoltatók... Az előnevezettek névsora kinyomtatva előttük - talán ha 6 pontos betűkkel, egy példányban, amiről kézzel másolták a neveket az igazolólapokra, plusz természetesen a nevezési díjakat is kezelték.
Nesze neked előnevezés - ha helyben töltöttem volna nevezési lapot ki, fele ennyi ideig tartott volna az egész. No mindegy, nagy nehezen csak sikerült útnak indulni.
Az útvonal rém egyszerű: S-P-Z+KcP-, a terep illendően télies, havas, itt-ott csúszkálós, de jól járható.
Kényelmes tempóban haladtunk, Virágvölgy után némi frissítés is belefért az időnkbe, közel a P- jobbos letéréséhez, ahol nem, hogy az irányjelző táblák, de még az oszlopra festett jelzések sincsenek meg. Aki nem ismeri ezt a helyet, az a Meredek-csúcs megkerülésével könnyen a Csacsi-réten találhatja magát...

Innen "lecsorogtunk" Makkosmáriáig, pici szusszanás, majd irány a túra egyetlen hosszabb kaptatója: Z+ egészen Normafáig.
Normafánál rövid kétbetűs kitérő :) a várakozás közben megörökítem az erdő fohászát - sajnos vannak, akik nem tudnak olvasni (se), és randán összefújták... Ezt teszi a "civilizáció" (vagy inkább a város?) közelsége...
Ahogy a jelzés mutatja, megyünk az Anna kápolna felé - nagyon kellemetlen, hideg szél fúj ezen a nyílt szakaszon, bele is kocogunk itt-ott :)
Később is támad a hideg szél, de a jobb kéz felől feltáruló panoráma kárpótol érte, igaz, szaporán szedjük a lábunkat, gyakorlatilag a Libegő felső végénél lévő parkolóig. Itt a bélyegzés mellé egy-egy Horalky jár, illetve tipp, hogy ha úgy gondoljuk, mehetünk a járdán, nem kell a lépcsőn felkapaszkodni a János-hegy csúcsára.
Nekem mindegy, a gyerkőcök a lépcsőt választják, úgyhogy lépcsőzünk a csúcsig.
A kilátót kihagyjuk, az időjárás sem kedvez, no meg az idő is fogy, bár már csak lefelé kell menni, de a havas terep itt-ott tréfából csúszós szakaszokat is hozhat, úgyhogy óvatosságra intem a lányokat - rohanni nem kell, ha nem jön közbe semmi, akkor kényelmesen beérünk szintidőn belül.
Így is lesz, minden gond nélkül elérjük a túra elejéről (is) ismerős szakaszt, besétálunk a célba, ahol az oklevél és kitűző mellé a megígért mikuláscsomagot is megkapjuk.
Az ötlet, hogy mikulás környékén legyen a Budai-hegységben is családi, kisgyerekes "Mikulás" túra, nagyon jó, köszönet érte. Az útvonal egyszerű, kényelmesen teljesíthető, és út közben is van lehetőség egy picit melegedni Normafánál, ami azért nem utolsó szempont gyerekkel túrázók számára. Ha a nevezés/indítás környékén látott enyhén kaotikus állapotot sikerül jövőre elkerülni, akkor egy nagyon jó séta lehet belőle.

Szomorkás őszi reggellel indult a nap, de ez a túra nem maradhat ki az éves programból - úgy a megemlékezés, mint a rendezés, no meg az ilyenkor ősz derekán festői színekben pompázó erdő miatt.
Nem is maradt ki, reggel Gabival együtt mentünk a rajtba - neki a Budapest Kupa okán volt "kötelező" gyaloglat.
Napnyugta négy után nem sokkal, úgyhogy igyekezni kéne, hiszen tavaly a vége majdnem lámpagyújtós, nyögvenyelős-kínlódós lett - idén ezt mindenképp el akartam kerülni. Bő hét óránk volt még addig, úgyhogy kényelmesen megoldhatónak tűnt a feladat.
Ismerősök üdvözlése, gyors nevezés, aztán nekivágtunk a jól ismert P- jelzésnek. A hűvöskés levegő ellenére egész hamar "üzemmeleg" lett a motor, úgyhogy az első pontra gyorsan megérkeztünk - majd robogtunk is tovább.
Az aszfaltos utat elérve ki tudja hanyadszorra gondoltam arra, hogy vajon meddig vezet még itt, a szinte útpadka nélküli kanyar külső ívén a jelzés... Amíg valakit el nem üt egy autó?
Aztán szerencsésen megérkeztünk a Fekete-fej lábához - a szokásos módi következett: mindenki saját tempóban fölfelé, és fent megvárjuk egymást.
Ebből az irányból jóval több szintet kell legyőzni a csúcsig, mint a túloldalról, de azért ha fújtatva is, sikerült egy nekirugaszkodással felérni.
A ponton csoki járt a bélyegzés mellé, kényelmesen elfogyasztottam a sajátomat, aztán amikor Gabi is felért, pici szusszanás után indultunk is tovább - a változatosság kedvéért meredeken lefelé :)
A P- P+ elágazásban szalag, jobbra, Adyliget felé kanyarodunk a kényelmes ösvényen, aztán jelzést követve egy határkő mellett aszfalt kerül a talpunk alá.
Gyors számvetés: Hárs-hegy oldala - pipa. Fekete-fej - pipa. Ez eddig kettő, és még van előttünk az utolsó "sunyi hosszúval" együtt nagyjából hat vagy hét kaptató.
Átmegyünk a Nagykovácsi úton, ránézek egy utcanév táblára "Külföldi utca"... Ja, nem Kútföldi :-D Enyhén emelkedik az út előttünk, aztán a kereszt után balra fordulva már nem-annyira-enyhén, egészen a szép nevű Hosszú-erdő-hegy oldaláig, ahonnan szép panoráma tárul a szemünk elé; fel is hívom Gabi figyelmét a Kálvária tetején látható keresztekre... Igen, oda is fel fogunk menni :)
Őszi színekben pompázik az erdő, picit talán lemaradva a naptárhoz képest, de ez legyen a legkisebb probléma - és különben is, majd behozza gyorsan a lemaradást a természet.
A Remete-szurdokban nem csobog a patak, érezhetően pihenőre tér a természet... Mi persze nem pihenünk, csak "rákészülünk" a kikapaszkodásra, hiszen a K- jelzés kellemes emelkedővel jut ki a völgyből.
Ezt bottal segítve saját tempóban tudjuk le - fönt aztán nagyobb pihenő következik - ráfér a felsőruházatra némi átrendezés: hűvösebb időre számítottunk.
Kellemes őszi napsütésben mentünk tovább, a Remete-hegy tetején futó széles, kényelmes ösvényen. Tervek szerint idén még fogok erre járni, hiszen az OKT 60 mozgalom teljesítése is a célok között szerepel - jó kérdés persze, hogy mikor lesz rá egy szabad hétvégém...?
Aztán persze jött a nem túl meredek ereszkedés Budaliget felé a K+ jelzésen - némi aszfalt, jelzés egy oszlopon, két telek között a "kertek alatti" ösvényen máris a Jegenye-völgybe értünk.
A sárga jelzés ismerős, tempósan robogunk le a benzinkútig - nagyjából délidő van, a reggeli kávé is elmaradt, úgyhogy most pótolom - rövid pillantás az órára: bőven belefér a szintidőbe.
Az Alsó-jegenye-völgy hozza a szokásos formát: jó néhány töklámpa vigyorgott/vicsorgott az ismerős ösvény mentén.
A völgy végétől aztán elkezdődött a túra talán leghosszabb emelkedője - ennek is saját tempóban vágunk neki, egy tisztásnál megvárom Gabit, biztatom, hogy a Kálváriáig már csak annyi szint van hátra, mint amennyit a völgytől idáig megtettünk :)
A pihentetően kényelmes, lankás szakasz után persze jön a durva emelkedés, de a nyílt terep adta panoráma -bár ködös, párás volt a levegő- megérte a húzós kapaszkodást.
Az utolsó sziklás szakasz előtt megvárom Gabit, a pontra már egyszerre érkezünk. A hivatalos dolgok (bélyegzés, műzliszleet) után/közben jót beszélgetünk Gerivel - szóba kerül sok minden, de azért a túrázás van a középpontban :)
A "nehezén" nagyjából túl vagyunk, úgyhogy a Virágos-nyeregig hullámvasutazó szakaszt gyorsan letudjuk - a Vihar-hegy előtt azért megállunk frissíteni egy picit.
Ezen az emelkedőn kényelmesen felcammogok, egy szusszanásnyi idő után Gabi is felér, aztán a túloldalon lefelé előreküld - nem kell kétszer mondani, igyekszem gyorsan letudni ezt a "nemszeretem" le-föl szakaszt.
A Hármas-Határ-Hegyre fölfelé tényleg majdnem az utolsó emelkedőt is letudjuk :-) úgyhogy egy rövid pihenő itt is belefér, pláne, hogy pont is van :)
A Kc jelzésen indulunk tempósan lefelé.
S- meredeken lefelé, szlalomozok rendesen, aztán félúton bevárom Gabit, aki egyre bátrabban veszi a kellemetlenebb szakaszokat is.
Lent pici bizonytalanság után megvan a kék sáv, enyhén, de hosszan emelkedünk, közben ránk vicsorog egy K- jelzés, de nem ijedünk meg tőle :-D
Az Árpád-kilátónál ismét ep, megkapjuk az utolsó bélyegzést az útvonalon, és megyünk is tovább.
Apáthy-szikla, lépcső, aszfalt, lépcső, aszfalt, Nagyhíd, aszfalt fölfelé - "csak érjünk már be" érzés - gondolom, a sok beton miatt...
Kunkor balra, Szerb Antal utca, emelkedik, Széher út - az is, sorompó, földút, már nem sok van, de a fenébe is, emelkedő...
Azért ennyire nem volt nyögvenyelős a vége, Gabi is prímán viselte ezt az részt is, úgyhogy a tavalyi teljesítéshez képest negyed órával hamarabb, és jóval kevésbé csoffadtan értünk be a célba.