Túrablog

 Esős időről volt szó még előző este is, így arra készültem, hogy reggel, a rajtban döntöm el, hogy normál, vagy extra távon szeretnék ázni :) Jelentem a meteorológusok (ismét) mellényúltak: príma időben sétálhattunk egy jót, de kezdjük az elején...
A rajtidő legvégére sikerült Normafához megérkezni, aztán döntöttem: extra adagot kérek a mai napra - igaz, ez az "extra" adag a kiírás szerint is csak 29km, kellemes, 1000m-nyi szinttel megspékelve.
Az aszfaltkedvelő kirándulókkal ellentétben a kék körtúra jelzésen indultam el, lefelé a zöld sávval fonódva, majd az Anna kápolnától visszakapaszkodva az aszfaltcsík mellett futó sétaútra.
Két pogácsa van nálam, azt rágcsálom épp, amikor utolérek egy normál távon indult túratársat - kellemesen csevegve jobban telik az idő, bár az is igaz, hogy egyébként is jó tempóban gyalogolunk.
Az Erzsébet-kilátónál lent, egy padon őrizték a pontot, úgyhogy mi sem másztuk meg a kilátót, hanem robogtunk lefelé a piros sáv jelzést követve.
A népsűrűség egyre nőtt, a Hárs-hegyen kifejezetten sokan voltak, főleg természetben ritkán járó, ezért ott viselkedni nem nagyon tudó fiatalok jelentős számossággal bíró hordái: zaj, pia, bagó... A sárga sáv jelzésre váltva fel a Hárs-hegy tetejére - valakik silabizálják mögöttünk a saját rendezvényükre kapott kérdést: "emberkéz alkotta tárgyból hány darab van a kanyarnál?" (vagy valami ilyesmi...) Gondolom, a négy beton támasztékra gondolt a kérdés kiagyalója :-)
Nekünk a kilátóban kell keresni a pontot, felmegyünk, pecsét, a legfelső szintre is felmászunk, aztán irány vissza, mert nagy a forgalom.
A Kis-Hárs-hegy kilátója a változatosság kedvéért kimarad, csak az asztalnál gyűjtjük be a következő bélyegzést, és már megyünk is. Sárga sáv jobbra, majd zöld körtúra jelzés balra, piros sáv jobbra... Ismerős terep, nem kell a térképet nézegetni.
A Fekete-fej lihegős, persze, egyéni tempó, fent ismerősök pecsételnek, alkalmi túratársamat megvárom, és együtt indulunk lefelé. A felfelé lihegős, lefelé tipegős Fekete-fej megmászása természetesen megérte, hiszen a túloldalon a kedvencem várt - nem, nem az "ellenőrzőpont" a helyes tipp, hanem a Horalky - a háromból (csokis, mogyorós, tejes) az utóbbi jutott; mindegy, mindet szeretem :-D
Innen szólóban indulok a Vadaspark felé, közben a balról érkező, párhuzamos földútra visszasétálok picit, hiszen nagyon szép panoráma tárul itt az ember elé, szinte minden lényegesebb vagy ismertebb Budai hegy látszik.
A Vadasparkban is sokan voltak (az Extrán külön belépődíj fizetése nélkül azt is megnézhettük, a szintidőbe belefért), bár a komolyabb nézelődés most kimaradt - a pont természetesen a kilátóban volt, úgyhogy onnan is szétnéztem, no meg azért egy-két nagyvadat is megszemléltem.
Egy rövid oda-vissza szakasz után, egy nem túl széles völgyben balra, át a kerítésen, és végre-végre csend és nyugalom...
Fiatalokat érek be, térképet néznek, együtt indulunk tovább. A jelzés jól követhető, egy nagyobb tisztás sarkához kikapaszkodunk a mélyútból és körülnézünk - ezt is lehetett látni a Vadasparkban lévő kilátóból - aztán jobbra, fölfelé tart az út, zöld négyzet a helyes irány, bár az eddig követett zöld+ jelzés is oda visz, de ez szerintem kényelmesebb.
Jobbra dagonya, kényelmes murvás út, majd szemből érkezik a korábban is látott z+, mi itt a kerítés sarkánál lévő létrát célozzuk meg, és a jelzetlen, de jól követhető, szinte nyíl egyenes úton megyünk a katonasírok felé.
A katonasírok mellett telepedett le egy társaság, úgyhogy nem állunk meg, csak a picit távolabb lévő ellenőrzőponton, de ott is csak egy bélyegzés erejéig :) Itt már egy másik z+ jelzést lehet követni a Tarnai-pihenő fölötti elágazásig - a fiatalok azt választják, én nekilátok megkeresni a Szarvas-árkon átvezető ösvényt.
Magasles az irtás sarkánál, tuhu szerint út vezet befelé - maradjunk annyiban, hogy át lehet vágni az irtáson, a tuhu-n berajzolt "utat" követve - a Szarvas-árok kényelmesen járható, a túloldalon az a néhány méternyi bozótharc meg a móka része :-D
A dózerúton jobbra fordulok - tavalyról tudom, hogy a bal kézre eső bozótost nem érdemes megtámadni - annál sűrűbb :-)
Ketten jönnek szemből - benézték az elágazást, szerencséjük van, nem jöttek sokat pluszban. Az elágazás után fölfelé picit rákapcsolok - a fiatalok, akik a jelzést követve az úton jöttek végig, itt vannak előttem :-)
Ők a Tarnai-pihenőnél megállnak falatozni, én a pecsételést és egy rövid nézelődést követően tovább indulok.
A Csergezán Pál kilátó ebből az irányból is "cseles" - csak amikor nagyon közel ér hozzá az ember, akkor tűnik fel a felső része a fák koronája fölött, hogy aztán pillanatok múlva teljes valóságában ott magasodjon az ember előtt.
A pontőr lent, a látvány fent, úgyhogy azt a 100 lépcsőt megmászom (azért is jöttem, nem?), körbenézek fentről - az idő príma, esőnek nyoma sem volt eddig, és nem is úgy néz ki, mintha esni akarna - ennyit az időjóslásról :)
Innen már "csak" le kell sétálni Nagykovácsiba... Mennék én tempósabban,d e ha már itt van a Sisakvirág tanösvény akkor a tájékoztató táblákat érdemes megnézni, elolvasgatni. Ráadásul az erdő is nagyon szép - most szerencsére bőven van idő a természet szépségeit is élvezni.
Ez a lefelé vezető út, majd pedig a Nagykovácsiig tartó irtás szélén, az összeboruló fiatal fácskák alatt futó ösvény mindig is tetszett nekem, most sincs ez másképp, úgyhogy picit belassulok, és élvezem az őszi erdőt.
Aztán elérkezik a zöld sáv jelzés és a széles, majdnem egyenes út Nagykovácsi felé; sorompó, parkoló, szemeteszsákok...
A településre beérve egy kevés aszfaltkoptatás után feltűnik a cél: Cartographia zászló, Horalky molinó - végül is nélkülük nem, vagy nem ennyiért (800, illetve Budapest kupa kedvezménnyel 750Ft/fő) jött volna létre ez a príma gyaloglat.
A célban a szokásos "sehova be nem férő" szolidan szép oklevél és kitűző (sajnos az idei extrás elfogyott, de a simából is választhattam) mellett egy nagy tányér gulyásleves is jár minden résztvevőnek.
Jól kitalált, szép útvonal, a nevezési díjhoz képest bőséges ellátás, színes, térképes itiner (szöveges leírás nélkül, de a térkép alapján teljesen jól követhető az útvonal szerintem)... Az extrában ráadásul a Vadasparkban is körül lehet nézni, úgyhogy mindenképp javasolható bárkinek, aki szeret az őszi erdőben kirándulni.

Ez az egyik olyan túra, amin 2007 óta minden évben ott voltam, ráadásul az utóbbi két alkalommal sepertem a hosszú távot, úgyhogy természetes volt, hogy idén is ott leszek.
Rövid egyeztetés után 8:20-kor nekivágok - időterv szerint délben kell a Király-kútnál lennem.
Addig persze Pomázon is végig sétálok egy jót - egy reklámtábla: Női fitness - férfiaknak is, meg egy szimpla kresz-tábla, ami szerint félig a vízben megállni tilos :-D
Az emlékmű után elbúcsúzom a főúttól, és a jól ismert kis utcákon tartok a Kő-hegy felé. Utolérek néhány, rövidebb távon indult túratársat, kellemes beszélgetéssel telik az idő.
Pomáz szélén egy irtásban néhány négylábú legel ezen a szép reggelen - bár esőt mondott mára a meteorológia, nem úgy néz ki, hogy a fejünkre rogyna az ég - ezt majd csak délután lehet biztosan tudni, addig viszont van még néhány kilométer előttem :-)
Elsőként az újonnan festett Z- jelzést nézzük meg: a vízmosásban halad, nem a mellette lévő úton - oda egy most még jó állapotú lépcsőn kapaszkodunk ki. No, ezt a változtatást majd fel kell tölteni a turistautak.hu -ra, aztán valaki csak berajzolja... (Így is lett, másnap már a térképen volt a módosítás.)
A Petőfi-pihenőnél szusszanásnyi megállás: a panoráma csodás, a köd, ahogy az ősszel "illik" megáll a völgyekben...
Pici nézelődés, aztán robogás a Kő-hegyi turistaházig, ahol nagyon finom, forró tea vár a résztvevőkre. Iszom egy pohárral, majd még egyel (nem fogom rá a nyuszira...), aztán megyek tovább, nem lenne jó, ha sokat "túlórázna" a két utolsó (Dömös, illetve Pilismarót) pont.
A Vasas-szakadéknál most két idősebb hölgy várja a túrázókat a pecséttel, váltunk pár szót, aztán innen is tovább indulok a jól ismert úton, Lajos-forrás felé.
A ház mellett a letérést több szalag is jelzi - ezt még nem kell begyűjtenem, úgyhogy a magas fűben/gazban futó ösvényen roboghatok enyhén lefelé.
Pici emelkedő, aztán több helyen is csodás kilátás a Dömör-kapu fölötti gerincről a völgyre. Az erdő még inkább zöld, mint őszies színeket mutat, bár azért láthatóan ősz van már.
Dömörkapu előtt a keskeny lefelé vezető lépcsős ösvényen gyerekekkel sétálnak előttem - 25-ös távon túráznak, le a kalappal a gyerkőcök előtt!
A ponton almát és nagyon.nagyon fincsi csokigolyót kapok - bőven van itt is az ellátmányból, úgyhogy almából duplázok :-)
Pici aszfalt, egy kutyás társasághoz csatlakozom - a kutya pontosan ott megy le balra az aszfaltcsíkról, ahol kell - lehet, hogy ismeri az utat?
A patakátkelésnél nem várom be az alkalmi túratársakat, hiszen sietnem kell - ami ezen a túrán nem könnyű, hiszen nagyon szép a táj, könnyű a terep, de azért jó lenne nagyjából időben érni a pontokra...
Az egyik helyen azért megállok: egy nagy kőre érdekes dolgokat raktak ki kisebb kövekből - nekem speciel tetszik :-)
A Lenkó-emlékmű után a hídnak csak hűlt helye van meg - gondot nem jelent, jobbra tőle kényelmesen át lehet kelni a patakon.
Az erdészházhoz kiérve immáron ismét balra kell tartani a régi-új kék sáv jelzésen a sikárosi pont felé. Jó ide eljönni... Meseszép rét, szinte emberkéz alkotta dolgok nélkül: csend, nyugalom, jó levegő...

Ezt tényleg látni kell... Lassan azért tovább indulok, a rét után balról elektromos kerítés a frissen cseperedő erdő védelmében, majd a jól ismert elágazásban balra fordulok, és némi hullámvasút-jellegű erdei út után megérkezek Király-kúthoz. Késtem kb. húsz percet, úgyhogy a bélyegzés+csoki után tovarobogok az eddig is követett erdőgazdasági úton.
Eszembe jut, hogy többször sikerült rossz helyen kijutnom az aszfaltútra, úgyhogy most jobban odafigyelek: Bingo! A jelzés enyhén balra tart egy helyen, és elhagyja az utat egy ösvény kedvéért :-) Akkor ez is pipa, roboghatok lefelé a Szőke-forrás völgyében...
Itt azért nem teljesen futóbarát a terep, bár jó lenne szaporázni a lépéseimet, hiszen Dömös már biztosan túlórázni fog :-(
A völgy másik oldalán hosszan ki van vágva az erdő, csak néhány hagyásfa tartja a meredek hegyoldalt. A jelzés kikapaszkodik a dózerútra, majd vissza -itt a leírás szerint lehet a dózerúton is tovább menni- mivel az előttem haladónak legalább negyed óra előnye van, így balra tartok, és a völgyben futó jelzést követve érek le a hídig, ahol jobbról érkezik a dózerút - pár percet várok a biztonság kedvéért - frissítek is köben, nem jön senki, úgyhogy robogok tovább lefelé.
Rövid idő után ismét elhagyom a dózerutat - szépen mutatja a jelzés, hogy hol kell a patakmederhez lemenni - kidőlt fák vannak ugyan, de aránylag könnyen letudható ez a szakasz is.
Pihenőhely balra, nő a forgalom - közeledik Dömös, de előtte még a Szentfa-kápolnánál szusszanok egyet  - itt ahogy a jelzés mutatja, jobbra felmegyek az oldalba, aztán a kényelmes sétaúton kocogósra fogom a tempót - forgalom itt épp nincs, terep príma, néhány ér csordogál keresztül az úton - jól esik ez a pici kocogás.
Dömösre a házak közé beérve már figyelni kel, hiszen itt, ha van szalag, az nekem kell begyűjtenem - a korábban látott "elcsavart" fejű kék kútnak már hiányzik a feje - az elágazás után viszont nem hiányzik a szalag, úgyhogy lassítok, és szedem szorgalmasan. Felfedezek egy -szerintem- rossz helyen lévő P- jelzést, mindegy, majd otthon megnézem, csinálni úgysem tudok vele semmit, ellenben a leszedett szalagok csak gyűlnek :-)
A Duna-parton a szokott helyen ott a pont, zsíroskenyér, csalamádé, pezsgőtabletta, illetve az elmaradhatatlan házi sütemény - méteres kalács képében. Mintha tudnák, hogy az egyik nagy kedvencem - pláne, ha ilyen finomra készítik :-D
Kajálás után persze nehéz elindulni, de menni kell - az eddig begyűjtött szalagokat leadom, és megyek tovább. Unalmasnak is lehetne nevezni eszt a szakaszt, de nem az. Jobbra a Duna, egy hajó csorog lefelé rajta, a túlparton sorra húznak el a tehervonatok a Börzsöny Dunában ázó lábára épített vasútvonalon - a folyónak ez a partja a túlpart szinte teljes ellentéteként nyugalmas, csendes, néhány horgásztól eltekintve teljesen kihalt.
Aztán szalagok. Sokan, sőt még többen... Ha nem nekem kéne összeszedni, azt mondanám, hogy prímán, a tájékozódáshoz bőségesen elegendő szalag lett kirakva. Most viszont azt látom, hogy sok :-) Szerencsére nincsenek extrém módon odacsomózva az ágakhoz/gazokhoz/oszlopokhoz, így aránylag könnyű leszedni mindet, de az idő azért megy vele.
Pilismaróton piszkálnak is, hogy a pont már rég bezárt, de azért kapok bélyegzést - és átveszik tőlem a nagy rakat szalagot, aztán mindenki indul a maga módján Dobogókőre: ők autóval, én meg gyalog - ki-ki vállalása szerint.
A túra "érdekes" része ez után következik: Hosszú-hegy, Szakó-hegy, Szakó-nyereg, Jász-hegy... Egyszóval egy rövid kivétellel fölfelé. A faluból nagyjából egyenesen vezet kifelé az aszfaltos út, egy darabon kerítés kíséri, aztán egy bozótos völgy balról, az aszfalton pedig egy megkopott jelzés mutatja, hogy a Z- jelzés balra bemegy egy jól járható, szépen emelkedő ösvényen. Innen tehát fölfelé...
Nincs mit tagadni, 2-3 alkalommal azért megálltam fölfelé, ez nem az a hely, ahol hipp-hopp felkocogok :-)
A Szakó-hegy piszok emelkedője előtt keresztezem a széles dózerutat, frissítés, aztán ezen az utolsó (előtti) kaptatón is felküzdöm magam... Megéri. Nagyon szép panoráma tárul az ember elé balra, a fák között -igaz, ezért a szépségért meg kell picit szenvedni :-)
Gyors ereszkedés a Szakó-nyeregbe, néhány esőcsepp riogat - nem lenne jó, ha most rogyna a fejemre az ég, úgyhogy megpróbálok tempósan felkapaszkodni... Ez még meredekebb, mint a Szakó-hegy az előbb... Fent leülök - vagy öregszem, vagy nem vagyok eléggé edzésben :)
Csoki, izó, ránézek a telefonomra: negyed hatra kényelmesen beérhetek a célba, de talán picit hamarabb is; ötre viszont esélytelen. Mindegy, megvárnak. Azt tervezem, hogy ha bejön balról a S-, akkor telefonálok. Érkezik a jelzés - csörög a telefonom :-) Oké, minden rendben.
A Rezső-kilátóba azért kimegyek, gyorsan körbenézek, aztán tempósan besétálok a célba - 17:10 van, úgyhogy nem kellett sokat várni rám.
A díjazás mellé van még a méteres kalácsból is egy szelet kifejezetten nekem (köszönöm!), de ezt már hazafelé, az autóban fogyasztom el.

Hiába a hatodik alkalom, a vége nem könnyű - pláne az után, hogy idén nem nagyon hajtottam magam, úgyhogy jövőre picit jobb erőnléttel kéne nekivágni - mert az, hogy jövök, az biztos.