Túrablog

A három lehetséges vonat közül a másodikkal érkezek a rajtba, pontban 00:00 a rajtidő - Szötske még boldogít azzal, hogy a végén, mivel panasz volt a sok aszfalt miatt, beraktak még egy hegyet - azaz a Törökugratóra fel kell menni.
Ekkor még nem foglalkoztam ezzel, hosszú az a 70km, ráadásul nem is igazán hangolódtam rá a túrára... No mindegy, indulás, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
A térkép szerint a park túloldalán, jelzések alapján a park közepén húzódó sétányon vezet a jelzés - én ez utóbbit követem, a velem nagyjából egyszerre indulók közül senki sem tart velem...
Már az emelkedőn haladva szemembe ötlik egy tábla "Kegytárgy bolt - könyvelőiroda" Hmmm... A NAV-val szemben már csak ez segít...?
Mikrobusz fékez mellettem, a sofőr kérdezi, milyen túra, merre megyünk - mondom neki, hogy Sárga 70, Budaörs a cél, a sárga jelzésen végig. Nem, nem megyünk a Vaskapu menedékház felé, majd máskor - mint kiderült, mostanában nyitnak a felújítások után, úgyhogy a jövőben erre a szép helyen lévő menedékházra is lehet számítani.
A Vörös keresztnél megkapom az első bélyegzést, aztán tovább a fényvisszaverős nyilakat követve.  Szépen megkerülöm a rétet, fentről, a legmagasabb pontról látszik, hogy sokan vannak előttem, mint ahogy az is, hogy az alternatív útvonalakkal is jóban vannak néhányan :-)
Majdnem körbe érek, egy óra van, zár a rajt, úgyhogy visszafordulni nem érdemes - nem vagyok jó passzban, de menni kell, nincs más választásom. Szép, holdfényes éjszaka van, a sűrű erdő kivételével nem nagyon kell lámpa se.
Barát-kút előtt a kapu zárva, folyadékot rezegtetünk. Ja, nem, létrázunk. Zárt sorompó - nem megyek neki, szépen kerülöm jobbra, aztán az aszfaltról az erdő sarkánál automatikusan kanyarodok balra fölfelé. Erdőszél, bemegyünk, lámpa itt már kell.
Fölfelé tovább, aztán széles erdészeti utat keresztezünk - szalagok segítenek- nem sokkal odébb aztán pont.  Lassú vagyok, konstatálom, és ez nem hat biztatóan rám - olyannyira nem, hogy a következő szakaszon alig várom, hogy Pilisszentlélekre érjek.
Rét, fények a távolban, kutyaugatás, falu széle, közepe... vége. És jön az előzetesen "mumusnak" kikiáltott emelkedő Pilisnyeregig. Köhögök, lihegek, de azért jól megy. Majd az aszfaltnál megállok... Nem, majd a murvás út keresztezésénél... Aztán ott sem - beszédbe elegyedek egy túratárssal, ők most vannak itt először, ennek örömére sikerül egy helyen lemenni a jelzésről a széles murvás utat választva, de 100m-en belül korrigálunk, bár az út is Pilisnyeregbe visz. Itt elbúcsúzunk - ő várja a társait, én meg szólok, hogy lefelé alaposan figyelni kell a jelzést, mert a széles útról bemegy jobbra az ösvény. Szalagozás príma, úgyhogy nem igazán lehet panasz erre a részre sem.
A jól sikerült kapaszkodás meghozza a kedvemet, így aztán Klastrompusztán némi társasági életet élve jól odacsapok az átlagomnak - a csoki meg a szörp viszont finom :-)
Rövid emelkedő vezet ki a településről, aztán hogy, hogy nem, ismét ezen a szakaszon jut eszembe az egyetemi nótakincs átismétlése - csak fejben, hátha zavarnám az erre járókat :-)
Pikk-pakk odaérek a S-S+ elágazáshoz, aztán érkezik balról a P-.
Hajnalodik, a madarak előbb elszórtan, aztán egyre többen rákezdik éneküket - most is, mint két éve, csodálatos hangverseny kísér az utamon.
Jobbra a völgyben vaddisznó horkant és csörtet - nem igazán kellemes élmény, bár látni nem látom, de a zajokból úgy tűnik, többen vannak. A gázvezeték nyomvonalán aztán végleg fölöslegessé válik a lámpa, bár elrakni még nem rakom el. Iluska-forrásnál sem, pedig itt megállok egy picit frissíteni, és felkészülni a
Fehér-hegy kaptatójára.
Utolér egy három fős társaság - négyünk közül ketten ismerjük ezt a részt, úgyhogy nem lövöm le a "poént" :) Kellemes kis kapaszkodás, de ahogy kell, egyben letudom - fent azért megvárom a társaságot - nem mondták, hogy nem tetszett ez a kellemes lihegtető...
Gázvezeték fölött lefelé - a geotextília igen sok helyen a felszínen van, de ahol korábban nagyon pusztult a feltöltés, ott azért sikerült némi növényzettel megfogni a talajt, és több élő fűfolt is megmaradt - alakul ez, csak idő kell hozzá. Mint ahogy a tábla leszedéséhez is :-)
A kálváriához felcaplatok, természetesen van pont, itt is jó sokat pletyuzok, de aztán csak továbbállok, hiszen a felénél se' tartok annak, amit mára terveztem.
Egy kis kápolnát is megörökítek - nagyon szépen rendbe van téve, és a környezete is olyan, mintha valahol más országban járna az ember...
A leírás alapján próbálom megtalálni a pilisvörösvári pontnak helyet adó Sramli névre hallgató sörözőt - sikerrel, bár ebben nagy segítséget jelentettek a szembe jövő túratársak is :-) Itt zsíros kenyér, szörp, illetve privátban egy kávé csusszan le, illetve röviden megbeszéljük Szötskével a szombati programot (Nagybörzsönyi négylevelű).
Pilisszentivánon egy néni szorgoskodik a járda és az úttest közötti előkertben - kérdezi, hogy honnan-hova, beszélgetünk egy picit - jól esik a beszélgetés - ez mintha hiánycikk lenne Budapesten...
Szorgalmas, és a környezetére igényes településen járok - ezt mutatja a bányászatról szóló tábla, és a bányászok védőszentjét, szent Borbálát ábrázoló kép is.
Aztán Antónia következik, aki nem hozza a szokásos formáját: nincs pocsolya, és nincs hőség sem.
De egyiket sem bánom: az alsó kaputól a felső tábláig nagyjából 20 perc kell, hogy leküzdjem.
A Muflonnál csak pecsételni állok meg - sietni kéne, hogy legalább 11 óra körülre hozzam az 50-et.
Előtte persze a régen tervezett fotót elkészítem a szemeteléssel kapcsolatos intemeket tartalmazó tábláról (ez most ilyen táblafotózós túra lesz?); azt gondolom, nincs mit hozzátenni...
Tempósan tolom, újabb pont a "csücsökben", majd a lefelé szakaszon (Jegenye völgy) próbálok tovább gyorsítani, pláne, hogy megelőzök egy bagós bácsit... A francért nem lehet félreállni a bagóval, és csak egy helyet bebüdösíteni... No mindegy - ő úgysem érzi a bagó bűzét... Vagy ha érzi, neki az a természetes.
Az Alsó Jegenye völgy bejáratánál szörp és csoki kapható - csak a csokiból kérek, vizem bőven van, időm viszont nem,. és a bögre előhalászása most "nem fér bele" (utólag persze marhaság, mert 1 perc sem kellett volna hozzá...).
A pont persze odébb van, újabb igazolás, aztán irány fölfelé. Kis pihenőt követően... Itt már erősen gondolkodtam azon, hogy ötvennél kiszállok, mert nem akarom ismét megfőzni magamat, mint tettem azt a Nyerges 40-en. Egyszerűen nem éri meg; ha nem esik jól, akkor nem szabad csinálni.
Kötők padjánál a bélyegző is hiányzott, meg a megszokott pontőr is :) de valahogy túltettem magam ezen :-) Azon viszont jóval nehezebben, hogy Virágos-nyereg után totál lemerült a duracel, ráadásul a lábamat is alaposan megviselte a rosszul megválasztott cipő+zokni kombó: Ezt a két problémát mintegy 10 perces üldögéléssel, meg egy géllel sikerült időlegesen megoldani.
Ennek örömére az Újlaki-hegy prímán ment fölfelé, és számolgattam, hogy belül lehetek kényelmesen a 12 órán - 50km-en... No mindegy, voltam már jobb állapotban is.
A parkolótól lefelé óvatoskodott egy szandálos-papucsos társaság, majdnem a legtetején megyek el mellettük, mire megkérdezik, hogy meddig tart ez a meredek? Lehet, hogy antiszociális volt a válaszom? Ugyanis azt találtam mondani, hogy az aljáig :) Végül is addig tart, és a kérdés nem az volt hogy milyen hosszú... vagy nem...? 
A Határ-nyeregben erőt ad az a tény, hogy csak egy hegy van előttem az 50km-hez, úgyhogy egyenletes jó tempót diktálva megyek fölfelé. A túloldalon ismerősök érkeznek, beszélgetünk egy picit, aztán berobogok a célba: 12:02. Nagyon nem tetszik, de ez van...
Először áthaladó bélyegzést kérek a lapomra, aztán 1-2 zsíros kenyér elfogyasztása után úgy döntök, hogy mégsem megyek tovább - elég volt...

Megkapom a második teljesítésre járó kitűzőt, a négytojásos Tojás Sárgája kitűző mellé, illetve az oklevelet. A Négylevelűre invitáló papírt visszaadom - mondván, hogy úgyis ott leszek rendezni :)

Két hét... és mekkora változás az időjárásban: A Gyermekvasút 10-en pityergősre állt az idő, most meg totálisan nyári melegre lehetett számítani.
A bőség zavara jellemezte a tervezést: Gerecse 50, Nyerges 40, OKT 60, Vitézlő 50 volt a mai "választék" - már ami a számomra érdekes túrákat illeti. A négyből kettőn már voltam, egy (OKT 60) egyszeri rendezés, de túramozgalomként is meg lehet szerezni a jelvényt, úgyhogy osztok-szorzok, és Nyergesújfalu felé veszem az irányt.
A rajt/cél közelében rengeteg autó parkol nagyjából :) katonás rendben - lerakom az autót, aztán nulla pontért :) odasétálok a rajthoz - a véradásból ma kihúzom magam - eléggé le fog fárasztani a gyaloglat, úgyhogy gyorsan nevezek, majd kicseréltetem az itinert a 40-es távra szólóra :-D és nekivágok.
Az útvonal jelentős része szalagozással jelölt - picit tartottam tőle, mert a szalagevő- és átkötöző manók "áldásos" tevékenységével máshol már találkoztam... No, itt ilyet nem tapasztaltam: prímán követhetően, ugyanakkor tényleg csak a szükséges mértékben kirakott szalagok és A4-es irányjelző lapok vezették a túrázókat.
Elvadult gyümölcsfák között, kellemesen hullámzó földutakon lehetett haladni az első, Lábatlan szélén található pontig.
Itt víz is van a bélyegzés mellé - tart a saját készlet, úgyhogy meghagyom az utánam érkezőknek.  Szalagozott út tovább - szalagevő- és átkötözgető manók nélkül - ahol kellett, még nyilat is alkottak szalagokból, úgyhogy nyugodtan a szalagokra hagyhattam magam - amellett, hogy az itiner részét képezte egy nagyon szép, színes Cartographia-s térkép is.
Előbb nyílt terepen, majd végre erdőben emelkedett az út, aztán ahogy a térkép is mutatta, érkezett a P- jelzés, amit szinte csak kereszteztünk.
Kényelmesen le a Hajós-völgybe - itt a térképre rajzolttól eltérően végig az aszfalton mutatta a szalagozás az utat, gondolom, a völgyben lévő vadkerítés miatt.
A ponton alma+víz, majd indulás tovább, át a patakon, fel egy szép oldalvölgyben. Egy túratárs falatozik az út mellett, megállok, én is frissítek egy picit, hiszen a Fica-forrásig bőven van előttem szint. Előbb egy nyílt terület következik, aztán kétszer balra, és nem durván, de folyamatosan emelkedő ösvényen föl a K- jelzésig... Szép szép, de azért jó meglátni a távolban a Gerecse 50 mezőnyét nagyjából szintben haladni - de még jobb elérni a jelzést, és balra tartva "hulámvasutazni" az alaposan megjelölt ellenőrzőpontig.
Ez jobbra felfelé kiesik a Gerecse 50 útvonalát jelentő kék sáv jelzéstől, de páran azért a másik túra résztvevői közül is feljönnek.
Egy csoki, és természetesen ásványvíz (bubis és bubitlan) is van a pontőröknél - zsírosdeszka jobb lenne, hiszen bőven van a környéken medvehagyma, bár egy része már a virágzásig jutott, de zsenge fogyasztható leveleket is bőven lehet legelni :-)
A jelzés is jó, helyismeret is van, de ezek nélkül sem lenne könnyű eltévedni: óriási a tömeg - ezt elsősorban a G50-nek lehet köszönni - ennek ellenére azért jó tempóban érek a K- P- elágazáshoz, ahol szinte életmentő módon  hűvös sört is lehet kapni - élek is a lehetőséggel :)
A privát frissítés után elbúcsúzom a G50 mezőnyétől, és Pusztamarót felé veszem az irányt. Maróton -megszokhattam volna- tájfutó rendezvénybe botlok, ez néhány túratársnak problémát okozott, nekem szerencsére nem - a jól ismert fölfelé tartó földutat könnyen megtalálom.
 Ez még a K100 útvonala, igaz visszafelé - nemsokára a szerintem legkevésbé kedvelt részhez érek: balra hosszan be a Domoszló-völgybe, majd a túloldalán vissza, utána pedig hosszan, egyenesen hullámzik az út, több völgyet keresztezve a villamos távvezeték alatt.
Az aszfalt keresztezése után leülök pihenni egy keveset - hiába no, ez egy ilyen túra: nem rohanós, kényelmesen pihengetős... És sosemvolt helyre vízhólyagot szerzős :-( Konstatálom tehát, hogy a talpaimon egy-egy vízhólyagot sikerült alkotni, azaz a cipő+zokni párossal probléma van - cserelehetőség nincs, úgyhogy ez most így marad hazáig...
Pélire kényelmesen átsétálok, az elején emelkedik picit, persze, de egyáltalán nem vészes, csak nem szabad elnézni: Az aszfaltról felfelé tartó széles útról balra meredeken fel kell menni az erdőbe, és akkor nem lesz elkavarás :-)
Péliföldszentkereszten etetőpont működik, zsíroskenyér, hagyma, szörp - a szokásos alap túramenü fogyasztható.
A forrásnál frissítek - meleg van, jól esik a hűs víz, aztán irány a K- jelzésen tovább.
 A szántóföld sarkánál mindkét kapu zárva, úgyhogy szép "sarkosan" követendő a jelzés, (visszafelé tekintve alaposan megnézem a letérést a szekérútról, hiszen néhány hét múlva, ha minden jól megy ellenkező irányból fogok érkezni - picit több kilométerrel mögöttem) aztán némi emelkedő a pihenőig, ahol az utolsó előtti ep-n kapom a bélyegzést.
Kék barlang jelzés lefelé, Bajóton szépen megkerülöm a templomot, aztán a falu túloldalán nekivágok az utolsó emelkedőnek, föl, a Magyar-hegyre.
Nyílt terepre érek, a távolban a pontőrök integetnek, hogy arra :-) Borral kínálnak - autóval vagyok, így kihagyom a lehetőséget, aztán szépen, amerre a jelzés mutatja leereszkedem a hétvégi kertekkel szegélyezett úton a Nyergesújfalu és Bajót közötti aszfaltcsíkig, amin visszafelé (Bajót irányába) kell haladni egy keveset, aztán balra be, el a tavak között, és egy újabb kanyarral vissza a célba. 17:10 a célidőm, gyorsan átveszem a szolid, de szép oklevelet és kitűzőt, elfogyasztom a pizzaszeletet, aztán elindulok haza.
Itinerben szint- és távolsági adatok, rendezői elérhetőség, szintmetszet - egyszóval minden fontos információ megtalálható. Az útvonal leírása olvasmányos, de nem terjengős - a térképpel és szalagokkal együtt több, mint elegendő a problémamentes teljesítéshez.