Túrablog

A tavalyi logisztikát követve autó a célban, és irány a fogaskerekű végállomása. Itt konstatálom, hogy pár perccel érkezésem előtt indult lefelé a vonat - sebaj, bőven belefér az időmbe, ráadásul busz+villamos kombinációval sem járnék jobban, úgyhogy megvárom a következő járatot.
János-kórháznál kocogás a villamoshoz, amin természetesen sok-sok túratárs közelíti meg a hűvösvölgyi rajtot.
A rajtban sor van, cetliosztás is, így a nevezés gyorsan, gördülékenyen megy. Van A3-as méretű színes térkép (+200Ft) - nekem igazából csak az igazolólap a lényeges, hiszen az útvonalat elég jól ismerni vélem :)
Indulás után még összefutok néhány kedves ismerőssel - kényelmes sétálós tempót terveznek, holnap reggel 200km autózás vár rám, úgyhogy most nem tartok velük, hanem gyors tempóban megcélzom az első ep-t (19:50). Itt szerencsém van, sor nincs - a Fazekas-hegynél viszont sorakozni kell egy keveset, de ez még "belefér".
Innen a sárga sávig ELTE-s ismerősökkel megyek, szóba kerül az őszi Nagybörzsönyi négylevelű rendezése, és az, hogy jövőre, a téli verzió mikor lenne jó...
Aztán a Hárs-hegyre felfelé ellépek, az állomáson gyors bélyegzést követően még lámpa nélkül robogok a jól járható sétaúton. A Kis-Hárs-hegyre tett gyors kitérő után a "darazsas" szakasz következett - este van, erősen sötétedik, úgyhogy az aktivitásuk ilyenkor már elég alacsony lehet, de azért örülök a kritikus pont után az örök erdő tanösvény utáni erősebb kapaszkodónak. Itt már jó lenne lámpázni, de nem akarok megállni - A Bátori-barlangnál nem is látom, merre van a híd, és megyek fent, a sziklán. A kilátónál azért szusszanok egyet (20:50), hogy aztán robogjak tovább a jelzést követve.
Szépjuhásznéhoz pontban kilenckor érek, "csapra verem" a magammal hozott gyümölcslét, és a vízcsapot is alaposan megfejem :-) Lámpa bekapcs, és irány a János-hegy - Kényelmesen zakatolok fölfelé, egy aszfaltcsík, még egy, meg még egy... szűk fél óra, és a kilátónál vagyok - már csak három "fölfelé", ha jól számolom :-) Sötét van, de a lámpa tökéletes, így nem félek egyedül a kilátó mögötti ösvényen, a lépcsőn sem gurulok le - nem is értem, miért mennek sokan az aszfalton...
János-hegy állomás, majd tovább lefelé, Makkosmáriáig - hogy aztán ismét lehessen fölfelé kapaszkodni a gerincen futó aszfaltig - közben persze egy rövid frissítés Virágvölgy állomáson (22:45) - sajnos nem jegyeztem meg, milyen szörp volt, csak azt tudom, hogy nekem ízlett :-) Természetesen saját bögréből, hogy ezzel is kevesebb hulladékot "gyártsak".
Aztán hosszan, meredeken le Disznófő felé, csak azért, hogy visszakapaszkodhassunk :-) A jelzésünk balos letérését majdnem benézzük, de sikerül korrigálni, és az enyhén emelkedő ösvényen feltűnik  Normafa (23:10), ahonnan az "alternatív sétán" lévők az aszfaltot követik, a túrázók viszont a turistajelzést, hogy aztán a vasút mellett, eleinte picit bukdácsolva, majd egy járható ösvényen érkezzenek meg Csillebérc állomásra. Én ez utóbbi útvonalat választom, sétálok, bukdácsolok, megint sétálok :-) így fél 12-kor kapom a pecsétet az állomáson.
Normafa megállóhely után rákapcsolok picit, a kerítés mögött hangosan csahol egy kutya, szerencsére csak hallani lehet, az útra nem jut ki - aztán a balra letérésnél mondok egy cifrát... Persze, számítottam rá, hogy vízmosás jellegű lesz az ösvény eleje... De ez nem "jellegű", ez pont az. Mély, bokatörős, nehezen járható. Pláne sötétben, lámpával... Sikerül "megúszni", de ezzel kell valamit csinálni, mert lassan, de biztosan elfogy az út. (Már nem, már elfogyott...)

Futó robog el mellettem, majd lent, a völgy majdnem aljában, a majdnem tisztásnál, ahol anno a Hidzsra túrán lokumot kaptunk a ponton, balra látom keresgélni az utat - szólok neki, hogy nem arra... Megköszöni, majd eliramodik lefelé.
Várom nagyon az elágazást - az emelkedőt persze kevésbé, de előbb az egyik, utána a másik is érkezik :-) No, ha emelkedő, akkor kapcsoljunk rá :-) Hamar a Kápolnánál találom magam, aztán onnan sem kímélem az erőmet, annyira, hogy a korábban látott futót utolérem...  Az Apáca-rétnél a benézhető "bokrok között jobbra" letérés simán megvan, aszfalt, egyenes, jobbra, Széchenyi-emlék (00:25), tovább körbe, ahogy kell, aztán cél, bélyegzések, virsli...

Kellemes éjszakai séta, jó túraidőben, a résztvevők számához képes nulla sorban állással. Nagyon szép az éjszakai erdő, az éjszakai Budapest látványa... És persze kellemes élmény az éjszakai vonatozás vissza, a rajtba - amit most kihagytam - jövőre viszont jó lenne ismét kipróbálni :-)

Ez a hétvége sem telhetett el gyaloglat nélkül, ráadásul ismét a Cartographia kupa jegyében történt mindez. A héten gyorsan szerveződött a (majdnem) telekocsi, így szombaton reggel 6-kor autóba ültem, és két túratársamat út közben felvéve hárman robogtunk Gánt felé.
A rajtban gyors nevezés, rövid szerelvényigazítás, és kereken 8:00-kor elindultunk.
Az igazolólap egy háromrét hajtott, A4-es méretnél nagyobb lap, valamennyi táv útvonalát feltüntető térképpel, illetve  távonként külön a követendő jelzések, lényegesebb irányváltások leírásával. Természetesen táv- és szintadatok, hevenyészett szintmetszet, illetve rendezői elérhetőség is szerepelt rajta, ahogy kell. Már itt látszott, hogy alaposan felkészült rendezők jól szervezett túrájára érkeztünk.
Közben a régen volt Vértes 50 túra nyomán szervezett Vértes 50 nosztalgia pontbegyűjtős jelvényszerző mozgalomba is benevezek, hiszen a felkeresendő pontok nagyobbik részét érinti ez a táv - a többit meg majd valamikor családi kirándulás, vagy jövőre valamelyik errefelé rendezett túrán ;) akár plusz kilométerek árán is majd jól összeszedem.
Szóval elindultunk, én még a budapesti felhős-csepergős indulás miatt hosszú nadrágban... Gántról kiérve megkapjuk az első szolid emelkedőt, és bő 3km után az első EP-t is. Előtte persze megállunk a település melletti magaslaton a kitelepítési emlékműnél, és picit a panorámában is gyönyörködünk. Egy szakaszon felhagyott külfejtés szélén kanyarog a K3 jelzés - marsbéli tájnak is nézhetnénk, ha a növényzet nem kezdte volna már jelentősen visszahódítani... Nem érzem túl jól magam, fotózás elmarad, aztán a ponton ballonos szódával kínálnak - nem jöttünk sokat, úgyhogy csak bélyegzést kérünk, és már megyünk is tovább. Nem sokkal később megállok egy picit, társaim el, majd utolérem őket...
Arra persze még jócskán várni kell, de  összeszedem magam, és nekilódulok, hogy ledolgozzam a nagyjából 10 perces lemaradásomat.
Ennek sajnos keresztbe tesz picit az, hogy az aszfalt keresztezése után a bányamúzeumnál megállok fotózgatni, és utána elindulok fölfelé a kerítés melletti úton... Amikor észreveszem, hogy nincs jelzés, akkor nézek rá a gps-re... No, akkor fordulás vissza...
Itt már a S- jelzést követjük - szép dolog az időtálló jelzés, a szöggel rögzített műanyaglap viszont többek szerint nem túl környezetbarát... 
Gyors lábú ismerős érkezik, beszélgetés közben csatlakozom hozzá, aztán a Mária képesfánál elköszönünk - nekem mindenképp lesz egy plusz megállás, ahol rövidre cserélem a hosszúnadrágot... "Derékszögben balra" után így is teszek, és máris sokkal jobban érzem magam, úgyhogy a S- hosszú, picit unalmas egyenesében igen jó tempóban haladok - balra erdő, jobbra irtás/bozótos terület - persze abból is erdő lesz valamikor :)
Egy kellemes lejtő után találkozunk a K- jelzéssel: Itt, az irányjelző tábla oszlopán megtalálom a Vértes 50 nosztalgia túramozgalom kódját, felírom, majd a párhuzamosan futó utak közül a bal oldalin megyek tovább.
A K-K+ elágazás is, mint úgy általában az útvonal egésze nagyon szépen van jelezve - bár az Y-elágazás közepére lettek felfestve a jelzések - de nyilazott alapra.
A K+ jelzés szépen emelkedik - a szintmetszeten is látszik, hogy itt bizony közel 150m szintet kell legyűrni a Géza-pihenőig...
Sikerült, sajnos a pihenőnél dohányosok pihentek, úgyhogy csak egy gyors kódfelírás, és mentem tovább, pedig a kilátás az nagyon szép, ahogy másoknak a fotóin láttam - köszönöm a bagósoknak, hogy ennek az élvezetétől megfosztottak...
Innen a Z- jelzés követendő, gyorsan túlteszem magam a füstölgésen, és rövidesen a Horog-völgy felől érkező aszfaltos úton találom magamat.
Egy nyitott sorompó - meg balra az erdőben egy elég alaposan kitaposott kerülőút, ha netán zárva lenne... Erre nincs mit mondani...
Nem sokkal később szürke ragasztóból nyíl az aszfalton, rajta egy M-betű - és tényleg, nekünk is itt kell jobbra letérni Csákberény felé.
A települést egy nagyon szép, ligetes részen keresztül érem el - közben újabb ismerős robog el mellettem - ő általában fut, úgyhogy nem kell ezen csodálkozni :-)
A falu szélső házának a kertjében egy szép köcsögfa vonja magára a tekintetet, aztán a telefonom - úti- és túratársaim keresnek, hogy hol járok... Elsütöm a reggel hallott viccet, Csák Máté két saját, és egy fogadott gyermekéről - azaz Csák Noriszról, Csák Berényról, meg Nemcsák Károlyról :-)) Örömmel konstatálják, hogy közel járok, úgyhogy megvárnak - én meg ennek örvendezek :-))
Közben azért egy apró megállást beiktatok, hiszen ki tudna ellenállni egy ilyen szép mosolynak...?
Az út túloldalán álló emlékmű sem marad ki a dokumentálásból, hogy aztán pár lépés múlva a csákberényi teleháznál lévő ep-n találjam magamat.
Itt is van ballonos szóda, saját bögrém terhére :) kérek belőle, illetve egy teleházas bélyegzést a Vértes-50 igazolólapra. Társaim közben elindultak, de a szépen emelkedő Z+ cseles jobbra fordulása után nem sokkal feltűnnek előttem, és a két birtok kerítései között húzódó gyalogútnál már együtt haladunk.
Ezen a szakaszon vár ránk a túra teljes szintemelkedésének mintegy negyede, azaz 250méter.  Beszélgetés közben gyorsan fogy a táv, de azért érezhetően emelkedünk.
 Az egykori(?) Mauer kunyhónál megállunk falatozni - nagyjából a túra felén vagyunk túl, idővel egészen jól állunk, úgyhogy némi privát pihenés belefér.
Az irányjelző táblán rengeteg nyíl mutatja, hogy mi, merre hány (kilo)méter - nekünk a Z+ után a ZL jelzésre kell váltani, Csókakő felé.
Meg is találjuk a jelzés letérését balra, előbb kényelmesen, aztán az összeszűkülő völgyben meredekebben ereszkedünk lefelé... Jobbra hosszú lépcsősor vezet fel a várba, azonban a fákon ott a tábla, hogy EP egyenesen előre - lépcsőzés ennek okán kimarad.
A ponton a bélyegzés mellé némi energiapótlást is kapunk: zsíros, illetve házi lekváros kenyér képében. Minthogy meleg van, privát frissítésként egy sör is lecsúszik a közeli lakókocsi-büfénél.
Innen K- egészen Pátrácosig, sőt, picit még tovább, közben a K-Z- kereszteződésében felírom az oszlopon található tábláról a Vértes 50 nosztalgia túramozgalom kocsmárosdombi kódját.
A rendezői honlapon lévő GPS-track ezen a részen csúnyán (kb. 200m-rel) eltér a jelzéstől, de a jelzés príma, úgyhogy nincs belőle probléma.
Pátrácoson kedves pontőrök, műzliszelet fogad minket, itt is írok kódot a másik lapra, aztán rövid szakaszon a 25-ös táv útvonalával szembe megyünk tovább az aszfalton. A megkapott térképen nem látszik, de az út egy erős jobbos kanyarulatában kell letérni balra, követve a K- jelzést, amiről egy éles fordulóval váltunk a zöldre. Ez amolyan "csak hogy meglegyen az ötven km" -nek tűnő kunkor - de erre  van a jelzés, hát erre megyünk.
Szentgyörgyvárnál egy érdekes "valami" az út mellett - én arra tippelek, hogy egy kút szivattyújához épített daru - bár hogy miért ilyen magas, az jó kérdés...
Mindszentpusztánál újabb EP, szóda elfogyott, buborékos ásványvíz van - alig vannak már mögöttünk, úgyhogy kérek egy pohárral, közben pedig bélyegzek egyet a Vértes 50-es igazolólapra - a tizenkét pontból a fele már megvan, Gánt lesz a hetedik - a többit meg majd valamikor begyűjtöm...
Itt figyelek fel egy apró figyelmességre: van kutyaitató edény - nem csak itt, hanem minden olyan ponton, ahol pontőrökkel találkozik a túrázó. Bár nekem nincs kutyám, de egy plusz pontot tőlem is megérdemelnek érte a szervezők :)
Kicsivel később élesen jobbra, délkeletnek fordulunk a Pap-völgyben. A S- keresztezése után villanypásztor állja utunkat - természetesen kiakasztható kapu van rajta. Ez már nyílt terep, a nem is olyan távolban látszik előttünk Gánt - némi földút, majd beton, aszfalt, és a célban találjuk magunkat.
Ahogy az igazolólap, úgy a díjazás is nagyon igényes re sikerült: egy vértet formázó fém jelvény jár az oklevél mellé.
Az iskolában lehet falatozni a "szokásos" túramenüből, illetve van nagyon finom, igazi házi lekvár is, úgyhogy két szelet lekváros kenyérrel készülök fel a hazafelé vezető útra :-)

A szervezés, az igazolólap, az útvonal, a díjazás, az egész túra nagyon tetszett, a lelkes és láthatóan gyakorlott rendezői gárda segített egy kellemes napot eltölteni a Vértesben. A túra egyébként nem nehéz, nincsenek benne durva szintek - a kényelmes terep mellé társuló jól követhető útvonal miatt  kevésbé gyakorlott túrázóknak, első "ötvenesnek" is ajánlható.