Túrablog

A tegnapi, Kőszegi-hegységben tett rövid túra után ma már "hazai" tájon gyalogolhattunk - most épp a Budapest kupa újabb túráját megcélozva. Páromnak tavaly ez volt az első teljesítménytúrája, úgyhogy picit "jubileumi" sétáról is van szó.
Minthogy tegnap este értünk haza Kőszegről, így kényelmesen a délutáni programot választottuk, és az autót Hűvösvölgyben hagyva, az épp ott tartózkodó old timer autóbuszt is megtekintve buszoztunk ki a rajtba. A rajtban sok-sok ismerős - volt, aki célba ért, volt, aki a hosszú távon épp áthaladt a ponton, és volt, aki hozzánk hasonlóan a délutáni műszakot :-) erősítette. A nevezést gyorsan letudtam, útvonal a szokásos - mehetünk :-) Gabi még saját idő terhére váltott pár szót a TTT itt serénykedő, civilben kismama elnökével is, úgyhogy a túra időgazdálkodás-szakmai szempontból már az elején sem volt tökéletes :-)
Ezt persze csak viccnek szántam - nem rohanni, hanem túrázni jöttünk, az időjárás szerencsére kellemes túraidőnek néz ki, szerencsére dög meleg sincs.
 Az aszfaltos emelkedőt kényelmesen sétálva tesszük meg, és -talán utoljára- megörökítem a panorámát - persze csak nekünk, gyalogosoknak tűnik el, a majdan itt lakók gyönyörködhetnek benne...
A Remete-szurdokban picit megnyújtjuk a lépést, a patak szépen csobog - az átkelésnél azért jó szolgálatot tesznek a botok. Aztán az emelkedőn is :-)
Nézelődök egy picit, aztán már ismét együtt megyünk tovább.
Éles kanyar jobbra a K+ jelzésre, de előtte ismerős pontőröktől kapjuk az igazolást, hogy itt jártunk. A K+ ismét aszfaltba torkollik, majd váltunk a S+ jelzésre, ami egy útkereszteződésben balra fordul. Így teszünk mi is,  a szalagozás is szépen mutatja, merre van az arra. Mint ahogy a meredek lejtő után a jobbra betérést is, hogy aztán a  "kertek alatt" az Középső Jegenye-völgybe érkezzünk. 
Egy rövid erdei szakasz, majd a Hidegkúti út következik - most néztem csak meg alaposabban a Paprikás patak kiépített medrét.
Az alsó Jegenye-völgy kényelmes gyalogútján ismét jó tempóban haladunk a következő pontig, ami a Rózsika-forrásnál lévő pihenőnél található. Itt Gabi leül falatozni egy picit, aztán némi nógatásra csak elindulunk fölfelé az ezen a túrán szabályos rövidítésen.
A Kálvária felé vezető ösvényt megmutatom, és hozzáteszem, hogy most ezt az emelkedőt nem másszuk meg - igaz, jótékonyan elhallgatom, hogy lesz helyette másik :-)
Nekem tetszik a S3 a Kötők padjától fölfelé - olyan helyes kis kaptató :-)) épp annyi, hogy a S- laza sétája után átszellőzzön picit az ember tüdeje.
A csúcson pont, nézelődés, gyönyörködés a tájban - kilátásban és magasságot tekintve is ez a túra csúcsa, úgyhogy alaposan körül kell nézni :)
Aztán persze elindulunk a szalagozást figyelve, kényelmesen, lefelé, egészen a Rozália-téglagyárig. Hmmm... nemsokára az OKT vándorláson fogok errefelé járni - picit talán kényelmesebb tempóban :-)
Át a vasúton, majd a szokott helyen újabb EP, fincsi nápolyival, vízzel, meg egy Mátra 115-ös pólóban feszítő ismerőssel. A pólóra külön felhívom a párom figyelmét, hiszen ilyet nem túl sokszor lehet látni :-)
A patak melletti magas fűben picit fullasztó a levegő, viszont a vízszint elég alacsony, úgyhogy szépen a híd alatt keresztezzük a vasutat :-)
A 10-es út után ismét fölfelé, majd egy "Magánterület" tábla mellett elhaladva irány a Péter-hegy. Itt sikerül egy rövid megingás erejéig az előttünk haladókat követve rossz irányba indulni, de a szalagok hiánya jobb belátásra térít minket.
 A Péter-hegyen csak zsírkréta van, gyorsan felírom a választ, mert ahogy az órámra nézek... Szóval jó lenne igyekezni.
az igyekvést a házak között egy utcai eperfa zavarja csak meg, illetve az, hogy a Róka-hegy kőbányájában a lenti bányaudvaron nem leljük a pontot. No mindegy, menjünk fölfelé, hiszen arra visz a túra útvonala, és igen, ott a pont. Kapunk bélyegzést a papírunkra, meg barackot (fülenként egyet) - no nem a fejünkre, hanem a kezünkbe.
A panoráma itt is nagyon szép, nézelődésre csábít - és nézelődünk is, legalábbis addig, amíg a barackok el nem fogynak.  Igen, még innen is fölfelé, mondom, és elindulok a kissé leharcolt állapotú lépcsőkön fölfelé.
A bányából kikapaszkodva újabb "szegénynegyed" megtekintése következik, aztán egy rövid szakaszon a P- jelzést követjük - nekem a k100 villan be - idén azért lehet, hogy a Piros-on is kéne erre járni...? Majd kiderül, még az azért odébb van...
Némi bizonytalanság a szalagozás terén - aztán meglátom, mi a gond: a szél úgy fújja a szalagot, hogy épp nem látszik, de Gabi rögtön mondja, hogy bizony balra fölfelé kell menni :-)
Hobbikertes övezet, majd ep, követhető szalagozás, aszfaltos lejtő, aztán a "Gaby+Sanyi" kérdésre választ már nem adó utolsó pontra még felkapaszkodunk, hogy aztán kényelmesen besétálhassunk a célba.

A célban nem túl meglepő módon sok-sok ismerős, gyorsan átvesszük a díjazásunkat - Gabi a második, én a harmadik teljesítésre járó kitűzőt, és az okleveleket, amikre valaki nagyon dekoratívan (tényleg) írta fel a neveket.
Nekilátunk picit falatozni - bár elég későn érkeztünk, de bőven van miből válogatni - csak a szóda fogyott el. Aztán észbe kapok, és másodszor is sorba állok, hiszen a Budapest kupa füzetekbe is jár egy-egy bélyegzés :-)

Még nem jártam korábban Kőszegen, épp itt volt az ideje :) A kellemest a hasznossal összekötve egy hat napos kőszegi nyaralás utolsó napján vághattam neki az "ismeretlennek", azaz a Cartographia kupa következő túrájának.
A csütörtöki nagyon durva eső után szerencsére príma időjárás ígérkezett erre a szombatra.
Utolsó nap Kőszegen, korai ébresztő után már reggel hét előtt a rajtban vagyok, hiszen 11 előtt szeretnék visszaérni a szállodába - a rövid távra 1-es rajtszámmal sikerül nevezni - Petami a hosszabbra megy, ő a déli vonatot célozta meg. Picit fejvakarósan konstatáljuk, hogy az első pont 5-ös, a következő meg az első után 4.3-as átlagra nyit. Ejnye, no, ennek fele sem tréfa, a végét piszkosul meg kell majd tolni, hogy időben végezzünk :-)
Hétkor aztán nekivágunk, le a várárokba egy helyi túrázó nyomában, aki aztán később, még a városban balra el is tűnik a szemünk elől, miközben mi megyünk tovább, egyenesen a jelzést követve. Közben elhaladunk a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont előtt, ahol a családdal már korábban jártunk - nagyszerű hely, pár éves gyerekkel is érdemes megnézni - és vele együtt a tőle nem messze található Chernel-kertet is.
A szénsavas-kút épp, hogy csak csordogál, de azért megkóstoljuk, hiszen kerek egy óránk van az első öt kilire, úgyhogy nagyon nem kell sietni - pedig az aszfaltot azért jó lenne gyorsan letudni...
A jelzések is prímák, ráadásul a szervezők is raktak ki gyakorlatilag minden elágazáshoz kék meg fehér lapokat nyilakkal, úgyhogy elkavarni szinte lehetetlen (mondom szinte lehetetlen...:-)
A S+ kellemesen emelkedik, jó bemelegítés a továbbiakhoz, de azért értékelem, amikor az erdei aszfaltra kiérve balra fordulhatunk, és nem sokkal később jobb oldalon egy rövid kaptató végén megérkezünk az Enikő-forráshoz. A pontos idő 7:55, pontőr még természetesen nincs, úgyhogy fotó, aztán elindulunk vissza az aszfaltig - itt jön szembe a pont őre, akitől begyűjtjük a bélyegzést meg egy mogyorós-tejkrémes nápolyit, és már megyünk is tovább.
Ereszkedés a P- jelzésen, majd rövid kitérőt teszünk az Elektromos forráshoz. Nem, nem azért elektromos, mert villannyal megy, hanem mert a kiépítők voltak villanyosok (ÉDÁSZ természetjáró csoport).
Itt picit belassulok - hiába, a tegnapi kiadós vacsora után nem jó ez a nagy rohanás :-) hiszen nagyon szép erdei ösvényen lehet gyalogolni és a természet szépségeiben gyönyörködni.
Találkozok néhány tájfutóval, aztán ismét kiérek a Kőszeget Velemmel összekötő (autóval is szabadon használható) aszfaltos erdei útra, amin most már Kőszeg felé fordulok, hogy egy éles kanyarnál balra letérve róla a Borha-forrásnál lévő pontot elérjem.
A letérésnél egy "márkatárs" autója parkol - mint kiderül, ő a pontőr, aki épp paprikát, lila hagymát, paradicsomot rendez szépen egy tálcán a zsíros kenyerek mellé - azaz ez a túra "etetőpontja". Én csak bélyegzést kérek, aztán szépen elindulok a fehér lapok által jelzett irányba. Ez nem lenne gond, ha a hosszú távra neveztem volna... Ez a tény szerencsére elég hamar (Jávor-kút) kiderül. Innen már nem sétálok vissza a ponthoz, hanem a forrást magában foglaló völgyben felmegyek, és onnan nagyjából szintben elindulok É-ÉK felé, hogy elérjem a P+ jelzést.  Szerencsére gyér az aljnövényzet, így gyorsan haladok itt is. Mintegy 800m után jobbról érkezik a jelzett út, úgyhogy megnyugodhatok - bár idővel nem állok valami fényesen - viszont innentől szint már gyakorlatilag nincs, a Vörös keresztnél "felírós" pont van, úgyhogy nyitásra sem kell várni, úgyhogy nincs veszve semmi...
A Vörös-keresztnél fotózok, meg felírom a kért évszámot. Innen picit vissza, majd irány lefelé a kellemesen járható S+ jelzésen (erdei út).
A ma már kétszer érintett aszfaltcsíkon most picit többet kell gyalogolni, hogy a Mohás-kúthoz vezető, ahogy az itiner írja "rövid, de meredek ereszkedőt" elérjem... Rövidnek rövid, meredeksége messze nem olyan vészes :-)
A forrást még megpróbálom megörökíteni, aztán eleinte szaporázva a lépteimet, majd az aszfalton kocogásra váltva a Meszes-völgyben lévő üdülők, hétvégi telkek között a reggel már látott elágazásig robogok.
Itt visszaváltok tempós gyaloglásra, és a reggel már látott útvonalon 10:40-re be is érek a célba.

A célban a Hét vezér forrást ábrázoló emléklap és a kitűző mellé jár egy saját kenésű :-) frissen kisült palacsinta is, amit kényelmes tempóban elfogyasztok, majd elindulok vissza, a szállodába.

A táj gyönyörű, rengeteg információs tábla az utak mentén (és mindegyik ép!), szemét a turistautakon gyakorlatilag nincs - mintha egy másik országban járna az ember...  Ide (ha nem is teljesítménytúrára) szerintem el kell jönni, akár többször, hosszabb időre is. Mi - ha minden jól megy - jövünk jövőre is :-)