Túrablog

 ...avagy bőséges aszfaltkoptatás Gerecse 50 helyett

Sokáig a Gerecse 50 volt beírva erre a napra a túranaptárba, aztán a Cartographia kupa okán mégis Szendrőt vettem célba - azzal a könnyítéssel, hogy nem Budapestről, csak Szuhakállóból kellett a rajtba eljutnom. Reggel 8 előtt nem sokkal érkezem, az iskolaudvaron leparkolok - ez egy kedves figyelmesség úgy a résztvevők, mint a helybéliek számára: a résztvevők biztonságban tudhatják a járműveiket, a helyieknek meg nem kell kerülgetni az össze-vissza lerakott kocsikat...
A nevezésnél vonalkódos/számítógépes nyilvántartás van - a csoportos, illetve kerékpáros nevezőket ráadásul külön asztaloknál fogadják, így teljesen gördülékenyen megy: nyolckor már az iskolakapun kifelé sétálva olvasom a leírást, hogy merre is kell menni...?
A leírás szöveges része jó, az A4-es térképet sikerült elfogadható minőségben fénymásolni, rendezői elérhetőség (mobilszám) is van, úgyhogy remélhetőleg ezzel nem lesz gond - meg az ellátással se, hiszen igen-igen sok támogató neve, logója szerepel az itiner első oldalán.
A városból kifelé aszfalton gyalogolok egészen az első EP-ig (2.6km). Itt nem időzök sokat, a szépen festett zöld háromszög jelzést követve előbb szántóföldön, később kellemes erdőben vezet az utam a zöld sáv jelzésig. Közben egy régebbi szalag (meg odébb egy másik...) megtréfál, de gyorsan visszatérek a helyes útra. Az elágazásban míves fa irányjelző táblák: irány a telekesi kápolna, ahonnan a változatosság kedvéért aszfalton gyalogolhatunk le a rudapithecus lelőhelyig, ahol egy fél Bounty az ellátmány - ennek a csomagolását aztán kilométerek múlva is megtalálom az útvonal mentén elszórva... No mindegy.
A Z+ szépen levisz Szuhogyra - helyette sokan az aszfaltot választják lefelé is - én maradok a leírás szerinti útvonalon, és nem bánom meg: szép a kilátás (a sörös dobozokra festett és fákra ideiglenesen felkötözött/aggatott jelzés ötletes, csak nehogy ebből is "ottfelejtett" szemét legyen, mint itt-ott a régi szalagokból...), és az aszfaltos szakaszt is csak egyszer kell megtennem...
A szuhogyi ponton elfogyasztom az ellátmányként kapott fahéjas csigát, aztán nekivágok a faluból kivezető utcának. Hogy is mondjam... Ezt a részt nem fogjuk látni országimázsról szóló reklámokban még egy jó ideig...
Az aszfaltos emelkedő után az itiner szerinti jobbra helyett balra teszünk egy rövid kitérőt Csorba-kő várához. Itt szép almát kapunk ellátmányként - a rom megtekintése opcionális, persze aki Bebek-portyázik is, annak kötelező :)
Még egy picuri aszfalt a már látott kápolnáig, aztán egy jó hosszú szakaszon földúton haladhatunk, a valóban príma jelzéseket követve. A növényzet változatos: szántóföld, erdő, szőlőskert, füves terület... És rengeteg virág mindenfelé... Ez valóban gyönyörű szakasz, sajnos azonban az Ördög-gát kimarad, de talán majd jövőre...
A gerincen hullámzó utunk aztán véget ér, és jobbra tartva egy eléggé sáros völgybe fordul, Szalonna felé. A régi kőfejtőt megnézem ugyan, de megyek is tovább, hiszen a táv felénél sem járok, és... Mehettem volna jobb időt is eddig :)
Szalonna szélén a kőtörő körül minden fehér, kőporos; még jó, hogy a ponton zacskóval kapjuk a támogatói sós ropogtatni valót :-) Ismét lakott terület, ismét aszfalt, előbb a református templomig, aminek az alapjait egy XI. századi körtemplom adja. Ez után némi leírásböngészés következik, majd a település másik temploma felé veszem az irányt.
Nekem minden esetre furcsa az almazöld templom a sötétzöld tornyával és piros tetejével, de ahogy mondani szokás de gustibus non est disputandum...
A Rakaca-tónál aztán bekövetkezik az, amit nagyon nem akartam: másfél km plusz... A pont ugyanis itt is az útvonalról való oda-vissza kitérővel érhető el, én meg mentem egyenesen a tó gátján végig, és csak a végénél néztem meg, hogy hol kéne lenni a pontnak... Tudom, a leírás arra való, hogy az ember olvassa el, a térképvázlat meg arra, hogy nézze meg. Azért a gát előtt egy-két szalag (mondjuk azokból, amik a korábbi évek túrái után a terepen maradtak...), vagy esetleg egy nyilacska nagyon sokat dobott volna az összképen...
A gát tetejét, majd a felénél lefelé a lépcsőt a bélyegzés után megfutom, aztán persze lassítok, mert ha itt volt ilyen "trükk", akkor a következő 1700m-es oda-vissza vajon hogyan lesz jelezve...?
No, annak a jelzésével semmi probléma nem volt - a korábban is látottakhoz hasonló,  szép fa irányjelző tábla mutatta, hogy merre van az arra.
A ponton nagyon kedves leányzóktól kaptam a bélyegzést, aztán elindultam visszafelé - néhány korábban itt járt túrázóval ellentétben, akik nagyjából toronyirányt vettek Galvács felé... (A Tuhu térképen nincs, a TopoGuide-on viszont van járható út Csehipuszta és Galvács között.)
Galvácsig ismét változatos, zömében nyílt terep, meg persze némi aszfalt a faluba befelé - amin a bélyegzés után vissza is kellett jönni... Meg még tovább, egészen a P- jelzésig. Itt egy picit dagonyás szakasz következett, igaz a tavalyi év néhány sárdagasztásával nem vette fel a versenyt, bár jól sem esett... (A Tuhu szerint ez az aszfaltos és dagonyás szakasz is kikerülhető lett volna...)
Abodra egy völgyecske után szintén aszfalton be, majd a leírás szerint a piros rom (PL) jelzésre kellett volna balra letérni, ami a valóságban P+, de ezen az apróságon azért bőven túltehette magát mindenki. A ponton az egyik támogató izotóniás italporából készült folyadékkal kínáltak - saját bögrém terhére :) elfogadtam a kellemes frissítőt.
A pontról vissza a "főutcára", aztán végig a falun, jobb időket látott aszfalton, egészen a jobbra tartó P\ jelzésig.Innentől már tényleg nem volt sok hátra, "csak" fel kellett kapaszkodni 60-70m szintet leküzdve az Abod és Galvács közötti vonulatra, hogy a túloldalon egy szép erdei úton leereszkedjünk a Galvácsot Szendrővel összekötő műútra...  Persze, szép ez a völgy, de a párhuzamos szekérút lehet, hogy kényelmesebb lett volna...
Az aszfalt után elején meredek kaptató, majd kényelmes út vezet fel a vár romjaihoz, ahol megkapom az utolsó EP bélyegzését, illetve feljegyezhetem a Bebek-portya itteni kódját. A túloldalon szép fenyőfák között ereszkedik lefelé az ösvény, majd a házak között kanyarog az út... Még átkelek az árvíz által elsodort híd romjai fölé épített ideiglenes hídon, majd rövid időre megállok a bányász emlékmű előtt, hogy aztán ismerősök biztatására némi kocogással beérjek a célba.
A célban kitűző, oklevél, gyors szedelőzködés, és indulás haza, hiszen Budapestig bő 200km-es út várt még rám.

A túra útvonala minden évben változik egy picit, remélem, ezt a nemes hagyományt is folytatni fogják a rendezők. A kiírásban szerepel, hogy 53.1km táv és 1050m szint - az viszont nem, hogy 3800m oda-vissza szakasz, és 17600m aszfalt... Aki tervezi ezt a túrát, az jó, ha ezt is számításba veszi... A rendezés, a leírás, a térképvázlat teljesen jó volt, ellátásra sem lehetett panasz, bár a célban ezt idő hiányában nem teszteltem :-)

A tavalyi évhez hasonlóan duplázást is tervezhettem volna mára (és terveztem is, igaz, csak "b"-tervként), de a szuper jó idő, meg a lányok egészsége, no meg az, hogy ha ezzel elindulunk, akkor mindenkinek összejöhet a kupa egyértelművé tette, hogy családi sétára jövünk.
Kilenc óra előtt pár perccel érünk a rajtba, a kissé nehézkes nevezés után negyed tízkor vágunk neki az aszfaltnak, hogy nem sokkal később a vasút melletti gyalogútra térve nézzük az aszfalton haladó többséget :-) Közben persze jó néhány ismerőssel találkozom, van, aki meglepődik azon, hogy nem duplázok, de a családi kirándulás megjegyzésem helyreteszi a dolgokat :)
Normafánál a rét sarkánál kapjuk az első bélyegzést, hogy aztán a réteses után a parkolónál útba tudjunk igazítani egy bringás apukát, hogy biza' vissza kell menni, mert a pont mellett szépen eljöttek... Itt is, mint Makkosmáriánál azért egy bója jól jött volna... No mindegy.
A kellemes időben jó tempóban sétálunk lefelé a Z+ jelzésen - egy  nyugdíjas csoportot meg is előzünk, még jóval a Z+ S- kereszteződése előtt... No, itt ma nem fogok még egyszer járni, de sebaj, három hét múlva, ha minden jól megy, remélem igen - addig meg csak kibírom valahogy :-)))
Aztán leérünk Makkosmáriára, ahol valami egyéb rendezvénynek is van találkahelye, de csak sikerül meglelni a pontőrt, és mosolygós bélyegzést kapni tőle. Itt egy-egy piros pöttyöst elfogyasztanak a gyerkőcök - kell is, hiszen eddig csak lefelé jöttünk, most meg azért lesz emelkedő is, hiszen rövid szakaszon a P- jelzést kell követni. Egy régi ismerős, Eszter és egy csapat  gyerkőc is itt van a túrán, a lányaim rögtön elkezdenek barátkozni velük, úgyhogy nekünk "csak" arra kell figyelni, hogy az apróságok ne rohanjanak nagyon előre :-))
A P-S- közös szakaszon az emelkedőn felveszem Jucit, aki eddig hősiesen jött a saját lábán, aztán persze ahogy meglát egy nagyobb mohafoltot, le is kell tenni, mert ha moha, akkor azt meg kell neki simogatnia :-)
A Korányi kerítésénél hallom, hogy jön a vonat, úgyhogy itt is felkapom, és futás...  Így még épp sikerül az átjárónál elcsípni a Hűvösvölgy felől érkező szerelvényt.
A S-S+ elágazáshoz Tündivel, a nagyobbik lányommal érkezek, itt megvárjuk a páromat, aki Jucival gyalogolt fel az ösvényen.
Eszterék társaságával lazán együtt haladunk a Budakeszi útig, itt mi előre megyünk, mert Szépjuhásznénál terveztünk falatozni egy picit.
A padok körbehúzva szalaggal, zsíros kenyér tálcákon... De nem nekünk, hanem a Gyermekvasútnak van valamilyen rendezvénye, úgyhogy csak a futóverseny nevezéséhez szabadon maradt padnál kapunk helyet (köszönjük!). Az erőgyűjtés után nekivágunk a Nagy-Hárs-Hegy meghódításának - nem azon van a nyüszögés, hogy meredek, hanem hogy kinél legyen melyik túrabot :-) Azért a legmeredekebb részen Jucit felveszem, amúgy sportszerű nehezítés gyanánt :-))
Természetesen balra, a jelzést követve érkezünk meg a kilátóhoz, ahol nekünk nincs, de a Város peremén túrát teljesítőknek van pont - kedvesek a pontőrök, és kapunk "bónusz" bélyegzést a lapokra: egy-egy zöld "E" betűt.
A kilátóból érkezik Eszter gyerekcsapata - amíg mi lent falatoztunk, addig ők kilátót másztak :-) Mi kihagyjuk a kilátót, és velük együtt indulunk lefelé.
A Bátori-barlangnál a szokásos válaszút: Jucival lemegyünk a hídhoz, Gabi és Tündi viszont a sziklás részt választják. A hídhoz levezető lejtő egyébként igen csúnyán néz ki - dolgozik az erózió; 3-4 lépcsőfokot, keresztbe fektetett rönköt nagyon megérdemelne, mert így egy-két, a tavalyihoz hasonló esős év, és teljesen járhatatlan lesz.
Az újabb vasúti átkelőnél ismét egy vonat érkezik - sajnos ezt is "lekésem", már ami a fotózást illeti - sebaj, fogok még errefelé járni az éven, ha minden jól megy :-))
Itt már bőven érkeznek szemből a duplázós ismerősök - picit irigyelem őket ezért, hiszen nagyon szép idő van, szép a tavaszi erdő - a családdal kirándulni meg jó dolog :-) A Tótasszonyi út előtt ismét fel kell vennem Jucit - Tündi ugyanis igencsak előrerobogott a többi gyerekkel, és jó lenne együtt beérkezni :-)) A Nagykovácsi út előtti sorompónál megállunk, bevárjuk a Gabit is, aztán átvágunk az úton, és gyorsan berobogunk a célba.

A célban szerencsénk van: nulla sorakozással megkapjuk a díjazást: oklevelet, kitűzőt, meg az elmaradhatatlan vonatos képeslapot :-) Mire végzünk, addigra az aluljáróban az ajtóig áll a sor :-)
Kint kényelmesen letelepszünk, és a "szokásos" túramenü elfogyasztása után gőzös nosztalgiavonattal utazunk vissza a rajtba, az autóhoz.