Túrablog

Ahogy számolom, a 30 éves hazai teljesítménytúrázás és 20 éves TTT pontgyűjtő mozgalomban jelentősebb pluszpontok nélkül is összejöhet a szükséges 2011 pont, de biztos, ami biztos, ezt a plusz 30 pontot jelentő túrát nem hagytam ki. A változatosság kedvéért BMV-vel (busz-metró-villamos) közelítem meg a rajtot - negyed nyolc körül szállok le a hűvösvölgyi végállomáson.
A nevezés gyorsan megy - két A6 méretű cetli összetűzve: az egyik a nevezési lap, a másik egy "ős Kinizsis stílusú"  pecsételőlap - az előbbit leadva megkapom az "itinert" - végül is a K- majd némi piliscsabai séta Klotildligetig a túra első fele, úgyhogy tényleg fölösleges lett volna kettő mondatnál többet írni erről a szakaszról :-)
Indulási időnek fél nyolcat írok a lapra, van pár percem, ismerősökkel váltok pár szót, aztán nekilódulok, keresztül a vasút alatt, majd a sétányt követően hooooosszan aszfalton.
Ez persze annyira nem baj, hiszen lehet nézegetni a szép és kevésbé szép, meg a totálisan tájidegen építészeti csodákat, a már nyíló virágokat. Laci indulás előtt invitált, hogy tartsak vele - itt egy darabig együtt megyünk.
A templomnál most nincs esküvő - na ja, kora reggel van :-)) Van viszont nagyon kellemes idő - remélem, az idei évre ez lesz a jellemző....
A Remete-szurdok előtt a pont pont ott van, ahol két évvel ezelőtt is volt, úgyhogy már rutinosan szólok egy futó után, hogy ha bélyegzést szeretne, akkor ne menjen tovább :-)
A szurdokban érezhetően hűvösebb van, mint úgy általában mindig, a patak pedig ha nem is nagyon erőteljesen, de azért illendően szép vízhozammal folyik - persze a tavalyi Meteorhoz képest sehol sincs, úgyhogy száraz lábbal át lehet rajta kelni... A bicajosok persze nehezebb helyzetben vannak, de úgy nézett ki, hogy ők is sikeresen veszik ezt az akadályt - Az emelkedőre felkapaszkodásukat viszont nem várjuk meg - elindulok tempósabb fölfelé, Lacitól is elköszönve, hiszen ő egy órával későbbi vonatot célzott meg. Felérek, szuszogós, persze, de azért simán megy egyben a kikapaszkodás, meg után a "levezető" normál emelkedés :-)
Nagykovácsi előtt a természet hívó szavának engedve teszek egy rövid kitérőt, úgyhogy mire visszaérek a jelzésre, Laci utol is ér. Rövidesen érkezik a S- jelzés jobbról, majd jön a két, jól ismert sáros-kerülgetős rész, ahol teljesen korrekt doronghidacskák készültek, úgyhogy "menetből" simán vehettük ezeket az akadályokat is.
A Muflon zárva, Laci azért megáll falatozni - én másodszor is elköszönök tőle, és szaporázom a lépéseimet - jó lenne 4 órán belül beérni, hogy a vonat előtt legyen pár percnyi időm.
A szénásokra fölfelé jó dolog gyalogolni, pláne, ha nincs tikkasztó hőség - szerencsére még nincs, úgyhogy igen rendes tempóban haladok. Itt-ott ibolya nyílik, dokumentálom a tényt :-) majd a sorompó után nem sokkal szólok az erre tévedt bicajosoknak, hogy nem biztos, hogy jó helyen járnak... (Elvileg nekik kimarad a Nagy-szénás).
A levegő friss, a táj még így, tavaszelőn is lenyűgöző, de nincs mese, menni kell. A pont a szokott helyen, bélyegzés után némi frissítés, aztán a majdnem utolsó emelkedőn csúcstámadás :-)

Mennyire más körülmények fogadtak itt Budai trapp idején, vagy akár a Piroson... A szél picit fújdogál, de ez már az a tavaszi verzió :-)
A Kőris-völgy is egészen más arcát mutatja -szerencsére- mint bő egy hónapja - bőven van már hóvirág, az út mentén pedig a szorgos favágók munkája nyomán nem túl régen darabolt rönkök pihennek, és árasztanak nagyszerű illatot.
No igen, így is lehet erdőt művelni: nem tarra vágva, hanem okosan, a természettel együtt "gondolkodva" ritkítani az állományt.
Már majdnem elkezdtem magamban a favágókat is dicsérni, hogy az utat szabadon hagyták, amikor a K+ csatlakozásánál balra tartó utunkat bizony-bizony a földön fekvő rönkök keresztezték - mindegy, óvatosan átlépkedek rajtuk, aztán a meredekebbé váló lejtős részen picit kocogósra fogom.
A kocogós tempó aztán majdnem bosszút áll rajtam: az egyik kanyarnál (amit meredeken le lehet balra tartva vágni) az út jobb oldali ágát választom, és bokáig cuppanok a sárba - szerencsére vastag avar fedi, így a cipellőm nagyjából megússza a dolgot :)
Egy érdekesen nőtt fa azért megállásra késztet - jó lenne tudni, hogy a természet hogyan alkot ilyeneket?
Bár lehet, hogy egy vicces kedvű ember csavarta össze a pici fa két ágát, amiből sok-sok év után ez lett...?
Piliscsabáig kocogósan haladok, aztán aszfalt, főút... Az itinert meg az órát nézve esélyes a 4 órán belüli teljesítés és ezzel a korábbi vonat elérése.
A felüljárón megállok egy picit, lentről túratársak érdeklődnek, hogy van-e itt pont - tudtommal nincs, mondom, aztán tovább indulok lefelé a lépcsőn, aminek az aljánál egy hagyományos vödör van felakasztva szemetes gyanánt - nem hagyom ki a "lehetőséget", és az út közben itt-ott felszedett, túratársak által véletlenül elveszített csokipapíroktól megszabadulok.
Innen egy szép fasorral szegélyezett utca következik, picit emelkedik, és nem, nem az első, hanem a második utcán fordulok jobbra, ott, ahol kell, majd kocogósra fogom... Aztán a távolban feltűnik a vasút - jól állok, bőven lesz időm az elvileg 11:48-as vonatig.

A célban a díjazás mellé egy üdítőre vagy teára beváltható bón jár a kitűző és oklevél mellé - tea helyett inkább buborékos üdítőt választok, majd kényelmesen kisétálok a vonathoz. Pénztár zárva, úgyhogy jegyet majd a vonaton... Vagy sem... De tehetek én arról, hogy a kalauz nem járt felénk...?

Végre sikerült a téli meghűléses-taknyos időszak után találni egy könnyed, és elérhető sétát, amin a tejes családdal részt tudtunk venni. Öt kilométer, délig lehet indulni - tökéletes, még akkor is, ha a reggeli készülődés - amúgy kényelmes hétvégi módon sikerül. Gondoltam én...
Azért egy tankolás beiktatása meg egy apró technikai megállás után sikerült (majdnem) időben megérkezni a rajtba - szerencsére az iskola előtt pont volt egy parkolóhely, úgyhogy beálltam, és amíg a hölgyek készülődtek, addig a nevezést pikk-pakk el is intéztem.
Kellemes időben vágtunk neki a macskaköves utcának, aztán pedig a Kálváriára vezető lépcsősornak. Persze előbb a hídról alaposan meg kellett nézni a patakot is :-)
Minthogy "Dél-Börzsönyi kilátások" a túra címe, így aztán nem hagytuk ki a panoráma megcsodálását már az első 53m szint leküzdése közben sem :-))
Az országzászló és a kápolna megtekintése után folytattuk az emelkedést: itt-ott némi biztatás :) mellett szépen haladtunk fölfelé a kényelmes gyalogúton, ahol anno a NAHÁT-on jöttem lefelé.
Gyerkőcökkel persze nem áll az a jótanács, hogy emelkedőn fölfelé ne állj meg, így aztán hol inni, hol gombát nézni megálltunk - no meg a tájban is lehetett gyönyörködni.
Az emelkedő vége előtt azért Jucit csak fel kellett kapnom - neki még szabad segítséget igénybe venni a túra teljesítéséhez :-) de a pont előtt keresztbe dőlt fa leküzdését már mindenki maga oldotta meg.
 A bélyegzés után picit még feljebb mentünk, virágot, meg tájat nézegettünk, hogy aztán a So jelzés keskeny és itt-ott bizony sáros szerpentinjén ereszkedjünk le, az Ernő-forrásig.
A meredek hegyoldalon már-már valószerűtlen zöld színekben pompázó moha lepi a fákat - bár fotóztam, de messze nem adja vissza a kép a valódi színeket...
A hölgykoszorú :) egészen jól vette ezt a sáros, meredek szakaszt - megmondom őszintén, amikor megláttam egy-két vízátfolyásos részt, én is gondolkodtam, hogy hogyan kéne nem el- vagy lecsúszni, úgyhogy le a kalappal előttük - a végére mindenkinek tetszett a dolog, és ez a fontos, nem?
A forrásnál egy szusszanásnyi időre megálltunk, amíg a párom és a gyerkőcök frissítettek, én levadásztam a GCERNO ládát - természetesen vigyázva a hóvirágokra.
Innen aztán egy lankás völgyben haladtunk lefelé - magyaráztam a nagyobbik lányomnak, hogy hogy alakult ki, meg hogy fönt keskenyebb, aztán lefelé szelídülve kiszélesedik a völgy, és a patak hova folyik...
Kellemes beszélgetéssel telt az idő tehát Zebegényig, ahol aztán aszfalt került a talpunk alá, majd a vasúti sínekkel párhuzamosan sétálva rövidesen elértük az iskolát, a túra célját.
A célban természetesen mindenki személyesen vehette át a szintidőn belüli teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt, és a névre szóló ideiglenes rendezvénykártyát is.
Közben persze sok ismerős érkezik a hosszabb távokról, egy-egy üdvözlésre igyekszem időt szakítani - azt, hogy milyen volta terep a többi távon, azt fölösleges megkérdezni: látszik :-)
A díjazás mellé kapott bónért cserébe mindenkinek jár a célvirsli, amit egy padra letelepedve fogyasztunk el.

Örülök ennek a családi kirándulásnak, annak meg még inkább, hogy kényelmesen, szintidőn belül sikerült teljesíteni - hiszen ettől is teljesítménytúra - és már tervezem, hogy mi is legyen a következő ilyen jellegű családi program.