Túrablog

Ezen a hétvégén ismét dilemma: Budapest-kupa okán Normafa, vagy Cartographia kupa keretén belül Mátrahegy? Előbbi mellett szól, hogy közel van, utóbbi mellett meg az, hogy a Mátrában még nem nagyon túráztam. A Budapest-kupa teljesítése messze nincs veszélyben, a Cartographia esetén meg... Picit rágyúrva akár a legmagasabb fokozat sem elérhetetlen, bár ahhoz azért jócskán kell szerencse is - ha annak lehet nevezni azt, hogy hogyan alakul a kötelező ügyeleti beosztásom idén...
Telekocsit szerveztem, odafelé sikeresen összejöttünk öten, úgyhogy Gödöllőtől teltház volt :-) Reggel 6 után nemsokkal indultunk, és a Gödöllői kitérő, meg a "Gyöngyös nyugat" letérés helyett a város másik végének a megcélzása sem akadályozott meg minket abban, hogy negyed nyolc tájban az akkor még füves placcra szépen leparkoljunk a suli bejárata mellett. Rushboy természetesen a 40-en futott, Petamiék szintén ezt a távot választották - én igyekeztem haza, így Gellérttel a 30-as körnek vágtunk neki.
A nevezés gyorsan ment, számítógépes regisztrálás után külön asztalnál kaptuk meg a rajtidőt (7:34), aztán már indultunk is, a részletes táv- és szintadatokat, valamint a tavalyi teljesítők listáját tartalmazó füzet középső két oldalát kitöltő térkép útvonalvázlatot böngészve.
Mátrafüredet hamar magunk mögött hagyjuk, bár a Muzsla-tetőre fölfelé azért kapunk jeges szakaszokat is, de annyira azért nem vészes :) A fotóapparát autófókusza rendetlenkedik, én meg bosszankodok...
A Rákóczi-forrásnál elköszönünk Petamiéktól - egy kis szíverősítő, csoki cserebere, aztán ők balra, mi meg jobbra megyünk tovább.
A kilátás remek - lenne, ha nem lenne köd, de a táj így is szép, bár azt a teret, azt a valós távolságot egy fénykép nem tudja visszaadni - azért megpróbálom, és egy szélesebb résznél félreállok egy fotó erejéig.
Később rövid időre érintjük a 24-es utat, majd jobbra fölfelé tartunk - a TuHu-s térképen ez a szakasz "ideiglenesen lezárva építkezés miatt" felirattal szerepel, lezárásra utaló jel viszont sehol.
Érintjük a Trianon emlékművet, majd kellemesen emelkedve érjük el Mátraháza parkolót, ahol a második ep található. Kockára tört csoki az ellátmány, én a jó üzleti érzékkel bíró :) lángososnál veszek egy pohár forró teát - tényleg forró, úgy kell a hóban hűteni - hó szerencsére van, bár csak foltokban.
Rövid ideig a főút mellett haladunk, aztán a jelzés balra letér, és ereszkedni kezd.
Egy gyaloghídnál éles kanyar, jég alatt csobogó patak... A talaj még fagyos, itt-ott jég is akad, de gyorsan lehet haladni a P- jelzést követve, nagyjából a főúttal párhuzamosan. Aztán egy rövid időre ismét az aszfaltra kényszerülünk, hogy aztán a túloldalon egy irányjelző tábla után ismét erdei ösvényre cseréljük.
Később ismét aszfalt, ráadásul egy csúnya S-kanyarban... Szerencsére a forgalom -most- gyér, így nincs komoly aggódni valónk. Aztán a szalagkorlát túloldalán virít a fákon a jelzés, ha valaki odafigyel, akkor teljesen egyértelmű a dolog, de ha elbambul, akkor esetleg benézhető. Átlépem a szalagkorlátot, majd rövid emelkedő után eddig kétszer látott tájékoztató lap a fára kirakva: EP 200m-en belül.
No, akkor ez lesz a "mozgó" pont... Így van, megkapjuk a bélyegzést, és nem sokkal később egy széles, havas erdőgazdasági útra érünk. A jelzés balra letér, egy futó meg elrobog. Vagyis elrobogna, de utánaszólunk, hogy nem arra :-)
Parádsasvárig szépen fogynak a méterek, úgy távban, mint tengerszint feletti magasságban - azaz ereszkedünk. A patak partján aztán lassítani kell, mert a meredek oldalban az ösvény keskeny, ráadásul több helyen jeges, úgyhogy a kastélyhotelt is csak a hídhoz leérkezve vesszük alaposan szemügyre.
Az erdőben hívatlan vendégnek számító kétkerekűek behajtása ellen itt is védekezni kell -sajnos- bár ez a megoldás szerintem masszívabb, mint amit a Budai hegyekben itt-ott szétverve láttam...
Az EP jobbra esik, az itt kapható többféle zsíros meg lekváros kenyér meg jól :-) Közel 13km van mögöttünk, meg 506m szint, úgyhogy a fele még odébb van. A ponton 10:29-kor pecsételnek, ami nem sokkal négy fölötti átlag, úgyhogy gyors falatozás a hurka&kolbászzsíros kenyérből (lila hagymával meg csalamádéval), illetve desszertként kóstoló a többféle lekváros verzióból is :-)
A kastély nagyon szép, de sokáig nem gyönyörködünk benne, hiszen a "java" azért még előttünk van. Csevice-üzem, jobbra fölfelé indulunk - azért a nulla lóerős szánt megnézem picit közelebbről is :-)
A Sós-cseri tetőn szúróbélyegző helyett zsírkréta fogad, meg egy szabadkozó felirat - a Rákóczi túramozgalom kódjának a társaságában. A S- jelzésen tovább haladva, jobbra, a fák között feldereng a Kékes is... Mintha felhő lenne - de nem az, bizony-bizony nemsokára oda fogunk felkapaszkodni...
Persze előtte még leereszkedünk a főút ig, hogy aztán a túloldalán egy combos kaptatóval elérjük a Várhegy oldalában futó nagyjából szintes utat. Hófoltok, fenyőillat, aztán kanyargás picit - nagyon szép helyen járunk ismét.
Egy nyereg után jobbról a Kétbükk-közti patak szegődik mellénk - előbb mélyen lent, aztán később egyre közelebb érünk a patak szintjéhez, mígnem Parádóhuta szélén keresztezzük is.
A kocsmában a ponton megkapjuk a következő bélyegzést, és az aszfaltos úton elkezdünk kikapaszkodni a faluból. Előtte persze alaposan szemügyre veszek egy munkagépnek vizsgáztatott öreg, de remek állapotban lévő  Csepel teherkocsit.
A Klarissza csevicéig szolidan emelkedünk, a csevicénél helybeliek töltik a láthatóan régóta erre a célra használt palackokat - többé-kevésbé valamennyi barnás szint kapott a víz vastartalmától. Saját bögre van, így megkóstolom a tetszetős tetővel védett kifolyóból csordogáló vizet. Enyhén kén-hidrogénes, erősen vasas, jó ízű víz, szépen kényelmesen elkortyolgatok egy bögrényit, miközben több túratárs se hall, se lát Dömötör módjára elrobog a forrás mellett...  No mindegy, én ezért is jöttem, hogy lássak, tapasztaljak, nem csak azért hogy menjek. Persze menni azért kell, úgyhogy nekiveselkedek a következő szakasznak, ami... Szóval nagyjából 700m szintet jelent, kevesebb, mint 7 km-en...
Lassan megy, pláne, hogy egy szakaszon épp a kivágott fákat aprítják szorgos kezek...  De azért haladunk, lassan visszaérünk a télbe...
A Pisztrángos tónál szusszanunk egyet a bélyegeztetés mellett, hiszen az eddiginél durvábban emelkedő szakasz következik. Több ismerős is befut a pontra, Gombos "kolléga" a lányával érkezik - a 20-as távon vannak, eléggé szorítja őket a szintidő - gyorsan megbeszéljük, hogy a célban megvárom őket, és hazafelé együtt megyünk.
Ismerős futók is érkeznek, aztán indulnak is - nekik nem jó ácsorogni - meg persze nekem sem, mert a szintidő azért ketyeg...
Aztán elindulok. Meredek, de rövid kapaszkodó jön. A rövid persze relatív fogalom :-) a teljes távhoz képest nem hosszú...
A Gabi halála emléktáblát elolvasom, alaposan, legalább addig is pihenek egy picit :-) Aztán persze nekiveselkedek a következő meredeknek.
A Sötét-lápa nyeregnél szikrázó napsütés, és újabb emelkedő vár ránk - szerencsére ez a part lesz a végső :-) Na jó, majdnem ez... A sziklás ösvény most valahogy nem tetszik, de azért csak feltűnik a meteorológiai állomás, ami egyértelműen jelzi, hogy már tényleg csak pár métert kell fölfelé menni a csúcsig.
Az étteremben van a pont, bent elég nagy a tömeg, alma és forró tea az ellátmány - az almát nem kérem, de teából duplán repetázok :-) Aztán befutnak Gombiék is - döbbenetesen jól jöttek fölfelé, nekem viszont indulni kell, mert a hosszú lefelét nem tudom, hogy fogja bírni a térdem.
Azért a "kötelező" fotókat elkészítem: sípálya, csúcskő, tv-torony... Amikor legutóbb, jó pár éve itt jártam, ősz volt, és iszonyatosan fújt a szél - szerintünk. A TV-toronyban dolgozó kollégák szerint meg nem, hiszen a liftet nem kellett leállítani :-) Már nem is tudom, hogy akkor melyik szintre mentünk föl körbenézni, az biztos, hogy jóval a látogatói terasz fölött jártunk.
No de vissza a mába, azaz a túrához.... Zöld utat kaptunk lefelé, mondhatnám, hiszen a Z- jelzésen megyünk gyakorlatilag végig. Ebben a magsságban még bőven hó van, így ahol lejt, ott lehet kényelmesen robogni-csúszkálni lefelé - egészen a Vályús-kútig. Itt egy romos épületnél kapjuk az utolsó bélyegzést a cél előtt, és azonmód indulunk is tovább. Forrás van, vályú nincs.
Aztán lassan a hó is elfogy, előbb csak foltokban, aztán teljesen eltűnik, és átadja a helyét a sárnak...
Ennek ellenére a völgy, amibe leereszkedünk nagyon tetszik, a csobogó patakkal, mohás köveivel. Itt nekiiramodok, megcélzom a 8 órán belüli teljesítést - egy-két alkalommal csak nehezen sikerül talpon maradni, de azért megúszom esés nélkül.
Egy híd után picit hezitálok, aztán meglátom jobbra lefelé a jelzést - újra kocogósra próbálom fogni, de nehezen megy, mert a keskeny ösvényen előzni nem nagyon lehet, és jó néhányan vannak előttem. Megpróbálom a párhuzamos földutat - egy indában majdnem hasra esek, de ezt is sikerül megúszni... Előzgetek, kerülgetem a sarasabbnak tűnő részeket - kamáslit nem vettem föl, szerencsére az utazónadrágot lecseréltem, úgyhogy mindegy, ha sáros is leszek...
A Csepegő-forrástól már nincs sok hátra, egy saras, de széles földút, majd kellemetlen köves lejtő, amire emlékszem... Mátrafüred szélénél egy pihenőhely, híd, aszfalt, aztán a 24-es út járdája, abasári elágazás, kisvasút, szalagok... Erdészeti szakközép, cél... Érkezési időt gyorsan kapok a füzetbe, meg a számítógépes rendszerbe is bekerül a 7:55-ös időm, az oklevélre viszont várni kell.
Közben megérkezik Gellért is, aztán megérkeznek Gombiék is:  öt percet hagytak bent a szintidőből - minden elismerésem nekik!
Tea, juhbeles virsli, lekváros kenyér desszert gyanánt - az ellátásra nem lehet panasz, az oklevél elkészítésével kapcsolatos probléma, a várakozás így visszatekintve nem is volt olyan nagy gond.
A reggel még füves placc, mint parkoló délutánra picit dagonyássá alakult, úgyhogy rövid átöltözés, pakolászás után a parkolóból való kijutáshoz külső segítséget kértünk és kaptunk (innen is köszönöm!), majd elindultunk hazafelé.

Konklúzióként talán annyit, hogy a Mátra sem viccel. A Budai-hegységben elkényelmesedik az ember, úgyhogy igencsak fontos, hogy ilyen "barátibb" szinteket, emelkedőket tartalmazó túrákra is eljárjak.

Ezt a hosszú nevű túrát év elején még nem terveztem, hiszen erre a napra a Zöld túra valamelyik távja volt nagyon esélyes... Aztán az élet mást hozott: Jött a Cartographia kupa kiírása, aztán számolgatás, hogy mi az, ami odajutás szempontjából vállalható, mi az, ami nem, hogy lesz ebből kupa, vagy legalább jelvény avagy érem...
Egyszerűen: Most az eddig általam nem nagyon járt Bakonyba megyek, aztán a Z- jelzést ráérek szemrevételezni a Tojáson - pláne, hogy az a Sárgával együtt kiadja a Tojás sárgáját :-)
A döntés megszületett: irány Zirc! Facebook-on meg túratopicban hirdetve gyorsan összejött a telekocsi, bár az egyik útitárs jelezte, hogy a délután három körül visszainduló vonat neki lehet, hogy korai - nem lett az, de kezdjük az elején...
Menetrend szerint 8:36-ra érkezett Bubu Zircre, így nekünk is ez volt a célunk - egy veszprémi vargabetűvel térképnézegetéssel :) is kényelmesen sikerült időre a rajtba érni. A jelmezes rendezőknél gyorsan ment a nevezés, az itiner mellé került egy 10km-es vonatjegy is: Porva-Csesznek - Zirc útvonalra. Persze mi tudtunk egy hosszabb utat az erdőn keresztül :-) így a vissza 10km az odafelé 24km lett :-)
Bakancsot húztam, mert riogattak mindenféle patakkal és egyebekkel - sajnos ebből nem sok jutott erre a napra :-) aszfaltból, kövesútból viszont...
Zircen keresztülsétálva előbb a Ciszterci Apátságról, majd pedig Reguly Antal emléktáblájáról készítek fotót. Sajnos az apátság, legalábbis kívülről nézve eléggé... szóval felújításra szorul - remélhetőleg azért az állagmegóváson túl is lesz javulás.
A várost elhagyva a Z- jelzéstől jobbra egy kereszt áll a dombtetőn, mi maradunk a jelzésen, így csak távolról látjuk. Nem sokkal később élesen jobbra fordul az utunk, majd egy nagyrészt frissen kitakarított, járhatóbbá tett bokros terület után azért az első befagyott patakocskán is átkelünk.
Az útviszonyokról annyit, hogy fagyos talaj, az erdőgazdaság járművei által eléggé "szépen" feltúrva - bár ha olvadna, akkor meg óriási sár lenne, úgyhogy lehet, hogy a göröngyökkel jobban jártunk...
Akli előtt az olcsón vett elemek bemondják az unalmast (majdnem), így megállok egy cserére, aztán besétálok a többiek után a faluba. A pont a kocsmaboltban van, tea és műzliszelet jár a bélyegzés mellé.
Veszek négy ceruzaelemet, hogy legyen tartalék, aztán csak megkóstolom a teát, természetesen saját bögre terhére :-) Nagyon finomra sikerült, repetázok is belőle - aztán persze indulni kell tovább.
A faluból kifelé a már látott úton, picit emelkedve haladunk. A szántóföld közepén haladó földút a kirakott tábla szerint a zöld kerékpár jelzést (is) viseli :-)
Pálinkaháznál szép nagy kutyák vigyáznak a szintén szép és nagy épületre - a névadóból viszont egy szemernyit sem látunk, úgyhogy töretlenül törünk előre. Egy érdekesen nőtt útmenti fa azért egy pillanatra megálljt parancsol.
Páliháláson érdekes kiállítást láthatunk a pontőr autó elején: túrák díjazásai a '70-es évekből osztrák módra...
A pont után picit emelkedünk, persze csak szolidan, lankásan, aztán ismét erdő - de milyen :-( Az út bal oldalán tarvágás, bár itt-ott a természet is kivette ebből a munkából a részét :( Persze, a fára, mint nyersanyagra szükség van, hisz elkísér minket egész életünkön át, de mégis, a tarvágást ez nem tudja megszépíteni...
Az egyik elágazásban egy ilyen kivágott rönkre van felrakva a helyes irányt mutató A4-es lap - sokan sikeresen "benézték", és szemből jöttek vissza, köztük pár ismerős is, úgyhogy van idő fotózni - például a fenyőfák gyűrűjében álló vadetetőt. No, ez tetszik :-)
Immáron a P+ jelzést követjük fölfelé - ez az emelkedő erdei út nagyon szép, és ez a pici kaptató kell is, mielőtt teljesen berozsdásodnék :-)
Picit sietősebbre kéne venni a tempót, mert ha nem érjük el a három után pár perccel induló vonatot Zircre, akkor csak két órával később lesz mivel visszautazni, úgyhogy visszafogom magam fotózás szempontjából a továbbiakban.
Egy magaslesnél jobbra fordulunk, ahogy a kirakott nyíl is mutatja, majd picivel később NyÉNy-i irányban feltűnik Kőris-hegy, tetején a radarállomással.
Innen csak egy macskaugrás, és leérkezünk Szépalmapusztához, ahol rövid kitérővel a GCSZEA ládát is levadásszuk. Szerencsére könnyű dolgunk van, mert egy másik túrázó épp a ládánál van, úgyhogy nagyon nem kell keresni :-)
A befagyott tó öble fölötti hídon visszasétálunk az aszfaltra. Jobbra a Szépalma hotel visszafogott eleganciájú épülete, balra az arborétum - mi erre indulunk, hiszen a következő EP itt van.
Ezen a ponton mi is lenne más az ellátmány, mint egy-egy szép alma :-) Az almát rágcsálva sétálok keresztül a parkon, és olvasgatom a növények nevét tartalmazó táblákat. Szép, nyugalmas környék - lehet, hogy családdal is vissza kéne ide jönni? Végül is miért ne, a nagyobbik lányom amúgy is imádja a lovakat :-)
Persze nem csak ló akad errefelé, hanem szürke marha is - idén vajon eljutok-e a Kincsem túrára, amin tavaly olyan fincsi marhapörköltet lehetett fogyasztani...?
A változatosság kedvéért egy darabig aszfalton haladunk, majd a K-S- jelzés (kék-sárga? az a Cartographia színe...) balra bevág az erdőbe, hogy az úttal párhuzamosan haladjon... Mindegy, arra van a jelzés, akkor arra megyünk :-)
Később a S- balra, a K- meg jobbra fordul, mi ez utóbbit követjük, keresztül egy nem túl nagy dombon, aminek a tetején egy fából készült antennatorony vonja magára a figyelmet -előttünk meg a völgyben található Borzavár templomtornyának a teteje - amivel nagyjából egy szintben haladunk :-)
Borzavárra beérve szalag, majd aszfalt, a templom előtt egy emlékmű, majd ismét aszfalt, egészen egy kertes ház alsó szintjén lévő aprócska kocsmáig. Itt már a rövid távval azonos az útvonal, úgyhogy igencsak jelentős a tömeg, ezért egy rövid tartózkodás után, fél kettő tájban a túra utolsó szakaszának is nekivágtunk.
A rövidtávosokkal együtt hirtelen sokan lettünk... Olyannyira, hogy a faluból kiérve, a dombtetőn a Gyermekvasút nyomában jut az eszembe... No nem azért, mert vasút az is, meg ez is... Rakéták begyújt, és sok-sok előzéssel robogunk a cél felé - ennyi embernek ugyanis idő kell, míg érkeztetik, és a vonat az nem vár...
A szántóföld után meredeken lejtő, majd a völgyben szelíden kanyargó erdei úton trappolunk - a völgy még így, a télből kifelé, de még tavaszba nem fordulva is nagyon szép, a levegő friss, tiszta, pláne, ha a dohányzó túrázót sikerül magunk mögött hagyni... Sohasem értettem, hogy miért kell a friss, erdei levegőbe belerondítani...? No mindegy.

A célban beállunk az ekkor még rövid sor végére, megkapjuk a díjazást (oklevél, kitűző), valamint egy vasútbarát térképet. Mire idáig jutok, a sor igencsak megnő - érdemes volt kocogni egyet így, a végén :-)) Pláne, hogy a 25kg kenyér is a végét járta már... Azért egy szeletet elfogadok, a teát viszont nem kívánom, örülök, hogy kint, a napsütésben ücsöröghetek.

Menetrend szerint érkezik a vonat Zirc felé - felszállunk, és rövid vonatozás után Zircre érünk, ahonnan autóval indulunk hazafelé.