Túrablog

Pilisi trapp - második alkalommal

Anno 2007-ben már voltam trappolni - három évente belefér a programba ez a túra is :-) így idén is bevállaltam, pláne, hogy az útvonal azóta alaposan megváltozott.

Nem túl kora reggeli indulással, autóval mentünk Jámborral a rajtba, ahol sikerült egy egészen barátságos parkolót találni, úgyhogy teljes nyugalommal vághattunk neki a túrának. A rendezőktől szokásos színvonalú leírás/térkép, hála a helyismeretnek csak akkor került elő, amikor a pontokon a bélyegzést kaptuk - az viszont igaz, hogy csak ezek alapján... Azért itt-ott nem könnyű boldogulni, maradjunk annyiban.

Az időjárás príma, pólóban toljuk, hiszen rögtön az elején kapunk a szintből rendesen - bár annyira nem vészes sem a S+ sem a K+ emelkedője, minden esetre a S- jelzésre már teljesen "üzemmeleg" állapotban van a futómű. Itt a tömegvonzás az úton tart minket (ami a régi S-, az új ugyanis tőlünk pár méterre jobbra, egy nem túl kijárt ösvényen halad, ha minden igaz).
A második megálló a Matyi büfé, itt szinte "kötelező" valamit harapni - a kettéhajtott zsíros kenyér (hagymás szendvics) gyorsan lecsusszan, és megyünk tovább pecsételtetni.
A Rezső-kilátónál valóban csodát láthatunk - fotón nem is lehet megörökíteni, hiszen pillanatról pillanatra változik a látvány, ahogy száll a pára, ahogy a fények játszanak... Ősz van, legalábbis ami az időjárást illeti - a lombok persze még a zöld árnyalatait mutatják, de a pára, a hűvös levegő az már nem a nyarat, hanem az őszt idézi.
Nézelődés után persze indulunk tovább, hiszen bőven van még út előttünk. Az Ilona-pihenőnél kapjuk a következő bélyegzést, meg az egyébként jócskán idejétmúlt tanácsot, hogy a Hoffmann vadászház és Égett-hárs között inkább az úton, mert a Z+ rosszul van jelezve...
Nos, a Z+ jelzés príma, a vadászháznál szépen hívogat az első jelzés a fán a patakmeder felé. Átkelünk a patakon, aztán hullámvasutazva, itt-ott némi sárral nehezítve haladunk a sűrű fiatalosban, az összeboruló fácskák alkotta alagútban. Csodaszép így is, szikrázó napsütésben még szebb lenne - majd talán jövőre...
Égett-hársnál pici nézelődés, majd megtaláljuk a jelzést, és robogunk lefelé - ez a szakasz valóban megérdemelne némi felújítást, mert egy-két ponton elég "saccográf" alapon megyünk.
A romoknál csinálok egy fotót, aztán megkeresem az elszórt cuccomat :-) és megyünk tovább lefelé. Pilisszentlélekre beérve kiderül, hogy a jelzés egy ösvénnyel odébb van - út közben nagyon nem látszott, hogy hol kellett volna jobbra tartanunk... No mindegy.
A bélyegzést megfejelem egy pohár sörrel - kell az erősítés a Z+ emelkedőjéhez, bár a S+ valóban jóval durvább lenne... Elindulunk fölfelé a kocsma mögötti keskeny ösvényen, majd jobbra kikapaszkodunk a vízmosás-jellegű mélyedésből, és tovább emelkedünk. Az aszfaltút keresztezése után a túloldali tisztáson egy picit "elfogy" a jelzés, de némi technikai segítséggel sikerül megtalálni a helyes ösvényt. Elrakjuk a gps-t, és megyünk tovább. Kiérünk az erdei útra, amiről -utólag megnézve- röviddel később balra fölfelé kellett volna tartani. Erre akkor jöttünk rá, amikor balra megláttam a S4 lépcsőjét - el is indultunk rajta azonmód fölfelé.
A Sasfészeknél főzőcskéznek, picit pihenünk, aztán megyünk tovább a pihentető úton Pilis-nyereg felé.
A nyeregnél megállunk az emlékműnél, szóba kerül a K100, no meg az iszinik - utóbbi bár piszkálja a fantáziámat, de idén esélyes, hogy kimarad...
Kikapaszkodunk a nyeregből, majd apróbb-nagyobb emelkedőkkel haladunk egészen a szerpentinig, ahol elkap minket egy erős zápor - én magamra borítom az esőkabátomat, aztán trappolok Jámbor után. A pontra esőben érünk, gyors bélyegzés után megyünk tovább lefelé.
A Szántói-nyereg után a Z- elhagyja a murvás utat egyszer, majd visszatér rá, hogy picivel később ismét jobbra tartson, és kellemes laza emelkedővel felvezessen a Hosszú-hegy gerincére. Arra a Hosszú-hegyre, ahol a kifejezetten útvonalkövetőnek tekintett túrázók számára szervezett, kevés EP-vel megoldott Kinizsi 100-nak is van pontja - minden táv számára... Röviden fogalmazva ezen a túrán is illene ide pontot telepíteni... No mindegy.
Mi fent mentünk, láttunk szép gombát, volt részünk itt is nagyszerű panorámában - meg persze némi szintben is, de valamit, valamiért, nem igaz?
A Z-K- elágazásnál egy tavaszi rendezvényre tasakban kirakott papír árválkodik az egyik fán "Idáig mindenki eljut" a felírandó szöveg... Mivel rég elmúlt már a megadott dátum, így leszedem.
Szentkútnál pici pihenés, aztán nekivágunk az utolsó néhány kilométernek... A jelzés az elején nagyon gyér, Jámbor helyismerete itt is jól jön. A Szurdok parkoló előtt balra tartunk, jobbra egy helyreállított mészégető tetején lévő rács hívja fel magára a figyelmet, balra pedig két magas  fenyőfa egy tisztás közepén, alatta pihenőhely - nagyon szép. Mint ahogy szép a következő szakasz is, hiszen párat lépünk, és máris a Szurdok bejáratánál vagyunk...
A hidak az időjárás rombolása után már újra állnak - az egészre csak a völgyben felhalmozott rengeteg fa emlékezteti az erre járókat... Szép a szurdok, persze, de sokadszor járunk erre, meg közel a cél, úgyhogy meghúzzuk a lépést a célig.
A célban átvesszük a díjazást, fogyasztunk a zsíros kenyerekből (hagyma, paprika, piros arany kerül rájuk, no meg savanyú uborka is - miután hosszas fárasztást követően sikerül kinyitnom az üveget), aztán elindulunk haza.

A túra szép útvonalon halad, kell közben tájékozódni, fontos, hogy legyen térkép és/vagy helyismeret, de ez adja a túrázás lényegét... A nevezési díj kontra szolgáltatás témában én is osztom azt az állítást, hogy nem ez a túra drága, hanem a többi olcsó. A rajtban egy sportszelet, célban korlátlan zsíros kenyér, kitűző, oklevél... Mindez 1000, illetve kedvezményesen 500 Ft-ért. Hozzáteszem, hogy számomra nem a  nevezési díj és a szolgáltatás a lényeg egy túrán - nem ez alapján választok.

Ezt a túrát bátran merem olyanoknak ajánlani, akik térkép alapján képesek tájékozódni, szeretnek önállóan, saját erőből, szép útvonalon kirándulni, gyalogolni.

Lassan vége a nyárnak, így eljött ez a nap, pontosabban este is... A nappali verziókkal együtt hetedik teljesítés, úgyhogy Virágvölgy állomás képével díszített kitűző a díjazás - de ne rohanjunk ennyire előre :)

A tervem idén (is) a rajtidő elején, a tömeg előtt indulni, az elejét tempósan, hogy a szokásos sorállást lehetőleg elkerüljem. A logisztika viszont változott: lemondva az éjszakai vonatozásról az autót a cél közelében rakom le (előtte integetek a hatkor induló vonatnak...), majd a fogaskerekű végállomásához már néhány túratárssal érkezek - aztán szépen gyűlnek az ismerősök, mintha itt lenne a rajt :-) A BKV-s jegyautomata természetesen rossz, szerencsére van két jegyem - no nem mindenki készült így - azért szerencsésen leérünk a János kórház megállóig. Itt a társaság egyik része leszáll, majd kocogósra fogjuk, hiszen épp bent áll a villamos a megállóban - elérjük.
A villamoson is sok ismerős - pedig bőven van még idő a rajtig - gondolom, ők is inkább a rajtban állnak sorban, ha lehet, és nem a pontokon...
Hűvösvölgyben konstatáljuk, hogy sor az természetesen van - bár a hossza elviselhető, ráadásul nagyjából konstans - azaz a négy-öt asztal, ahol lehet intézni a nevezési díj befizetését, meg a paksaméta átvételét, az igen gyorsan tud dolgozni - hála a korábban jól vizsgázott előre kiosztott cetlis módszernek.
Mint kiderül, a rajtot előrehozták, és 7-től már lehetett indulni, úgyhogy a 7:20-as bélyegzésemmel én is nekivágok a múzeum felé vezető első szakasznak :-)
A múzeumban a srác két kézzel :) szórja a bélyegzéseket, mehetünk tovább. A Fazekas-hegy felé vezető éles jobbos letérést rutinosan veszem, és bár van irányjelző lap is kirakva, néhányan azért gondolkodóba esnek, hogy valóban jó felé megyek-e?
A bélyegzés itt is gyorsan megy, mint ahogy a Villám-utcai ereszkedés is - pedig a térdemre vigyázni kéne...
Nagyréten csinálok egy fotót a Hárshegyről és a Holdról - emlékbe jó lesz :) Aztán ismét gyors bélyegzés következik, utána pedig trappolok tovább a Sc, majd S- jelzéseken föl, a Hárs-hegyre. Közben persze beugrok egy bélyegzésre a Hárs-hegy állomásra, illetve a S3 jelzésen a Kis-hárs-hegyen is megteszem a "tiszteletkört".
A Nagy-Hárs-hegyen a pont a kilátó kispista-felőli oldalánál van - néhány futóval azért visszasétálunk a S- jelzésre, és azon folytatjuk az utunkat Szépjuhászné állomásig.
Bélyegzés az irodában, némi frissítés a csapnál, majd -még lámpa nélkül- irány a P-, irány az Erzsébet-kilátó.
Kanyarog a P-, kanyarog, de azért egyszer csak vége lesz, és az erdőből kibukkanva feltűnik a fényben fürdő kilátó - és előtte jópár túratárs: a pont ugyanis még nem nyitott ki - végül is jogosan, hiszen még háromnegyed kilenc sincs...
Készül egy fotó itt is, majd frissítek, ismerősökkel beszélgetünk, téblábolunk - elindulni nem célszerű, hiszen a pontőr két irányból (fent, a jelzésen, és lent az aszfalton) is jöhet, úgyhogy van esély arra, hogy elkerüljük - inkább várunk.
Kilenc előtt pár perccel meg is érkezik a srác, gyorsan sorba rendezzük magunkat, és elibé járulunk a hőn áhított bélyegzésekért :-)) Utána természetesen a jelzést követve indulok tovább Bubu társaságában. A kilátó mögött előkerül a lámpa is - a lépcsőn lefelé azért jól jön.
János-hegy állomáson az épület zárva, a pontőrök az egyik padon rendezkedtek be - sorállás persze itt sincs, hiszen igen jó tempóban haladtunk eddig.
Makkosmária a következő pont, majd ráfordulunk a Z+ jelzésre, egészen Előre, akarom mondani Virágvölgy állomásig, ahol szamóca- illetve narancs ízű szörpökből lehet önkiszolgáló módon frissíteni. A friss csapvíz is jólesik, de a szörp is, úgyhogy alaposan feltankolok folyadékkal.
A gerincen áthaladva meredeken lefelé tartunk Disznófőig - a pont most nem a faháznál van, hanem picit lentebb, ahogy kell. Fölfelé a Z- jelzést követjük, előbb meredeken, majd balra tartva. Jobbról autóbusz kipufogójának a szagát hozza a szél - no, lassan tarthatunk jobbra, fölfelé - akad is egy gyalogút, aminek a végén az autóparkolónál találom magamat. Eddig jó, most át a székelykapun, majd a középső ösvényen lefelé, egészen a vasút keresztezéséig. Persze vannak, akik a könnyebb utat választják, és az aszfalton ereszkednek le Csillebérc állomásig, de lelkük rajta...
A sínek mentén picit botorkálós szakasz következik, aztán lesz ösvény, amin azért kényelmesebben haladunk.
A bélyegzést követően irány Normafa megálló. A változatosság kedvéért itt sincs sor, csak vidám fiatalok, úgyhogy jókedvűen indulok tovább. vagyis picit vissza, majd balra be, az erdőbe. A drótkerítés mögött egy igen haragos kutya ugat - szegény, ha tudná, hogy meddig lesz itt ilyen forgalom :-))
A gázos szerelvények táblái megvannak jobbra, az ösvény is ott van a helyén - bár inkább vízmosásnak lehetne nevezni - nagyon durván néz ki, legalábbis a Budai-hegységhez képest. No mindegy, óvatosan magam mögött hagyom ezt a randa szakaszt, és csorgok lefelé a völgyben, egészen a Z3 jelzésig. Éles balra kanyar, majd szerpentin fel, a kápolnáig, ahol az utolsó előtti bélyegzést is begyűjtöm - innen tényleg csak egy ugrás: Apáca-rétnél a jobbos letérés elsőre megvan, aztán aszfalt, Széchenyi-emlék, bélyegzés helyett aláírás kerül a lapra, aztán a tömeggel ellentétben a Svájci-út lépcsője felé vesszük az irányt. Túratársak érkeznek mögöttünk, kérdezik, hogy hol, merre van a Széchenyi-emlék - így utólag csak tippelem, hogy a Farkasvölgyi útról nem fordultak el jobbra a Rege útra, hanem egyenesen mentek tovább - elmagyarázzuk nekik, hogy merre kéne menniük, elköszönünk, és berobogunk a célba.

A célban, az érkeztetésen van még mit csiszolni - lehet, hogy az aránylag rövid asztal is az oka, de picit nehezen megy a munka, de ez legyen a túra legnagyobb problémája :-) Megkapom az oklevelet, a kitűzőt, illetve egy bélyegzést a Budapest-kupa igazolófüzetbe, majd elfogyasztom a teljesen korrekt minőségű virslit, aztán két túratárssal autóba ülünk, és elindulunk hazafelé, egy kellemes, sorban állás nélküli, pontosan négy és fél órás esti séta után.