Túrablog

Aki a szervezők más túráin már járt, tudhatta, mire számítson: én már jártam, és azt kaptam, amire számítottam. Negyvenes táv, a TTT tagjaként 500Ft-ot kellett leszurkolni (ennyiért nagyjából meg is érte), rajt pontban 9:00-kor. Egy szép park közbeiktatásával aszfalton trapp az első EP-ig, ami papíron 3.5km-re van a rajttól. Papíron, merthogy 9:30-kor már meg is kaptam a bélyegzést, ami 7km/ó átlagnak felelne meg -- mondjuk úgy, hogy nem éreztem ennyinek :)

Innen sárga sáv, térkép, meg saccográf alapján azért sikeresen abszolválva a következő szakasz, ahol kaptam a napsütésből rendesen. Az erdőbe érve örültem, egészen a kerítésig, amin egy rozoga létrán lehet(ett még) átmászni -- remélem, jövőre minimum megerősítik majd, mert egy-két fok igencsak randán nézett ki.

A barát-kúti erdészháznál két sráccal futottam össze, ők valami források-kutak mozgalmat is csináltak, úgyhogy el-el maradtak tőlem. Előtte váltottam pár szót az erdésszel, aki megkérdezte, hogy teljesítménytúráról van-e szó, és hogy meddig tart, meddig leszünk kint a terepen -- aztán útba igazított, megmutatva, hol tér le balra a többek (kispisták) által preferált aszfaltról a sárga jelzés.

A sárgán a két forrás- és kútkeresésben is játszó túratárssal mentünk, közepes tempót diktálva. A sárga +-re a letérést több szem, többet lát alapon sikerült nem elvéteni, az elágazás jelzését én inkább átlagosnak mondanám, mint rossznak, és ugye a szervezőktől nem számíthattunk szalagozásra...

A sárga keresztről egy picit hamarabb kikapaszkodtam az aszfaltra, mert a jelzés mellett gyakorlatilag nincs kijárt ösvény, majd a túra egy szem izmosabb emelkedőjének az aljában tartottam egy 10 perces frissítést, csokival, izotóniás löttyel, ahogy kell :-) A frissítést követően a túra legmasszívabb fél órája következett: emelkedő, bedőlt fák, meg egy darabokban lévő autóroncs megtekintésével. A sárga négyzet helyett balra indultam az erdei úton, de a szembejövő forgalom :) segítségével sikerült pontosítani az útvonalat, köszönet nekik. A turistaházig tartó kapaszkodó legdurvább szakasza ez, az úttól a csúcsig a sárga négyzeten, de sikerült pontban délben a pontra érni, és lerogyni egy padra. Itt volt ivóvíz, illetve lehetett vásárolni ásványvizet is. Nekem még volt az indulás előtt feltöltött kétlityis camelbackben, így nem vettem igénybe egyik lehetőséget sem.

Innen Dobogókőre kényelmesen, egy négy fős társasággal sétáltunk el. Kettőkor már a két pezsgőtablettára engedtem a közkútból a vizet (az egyik sima C, a másik meg multivitamin tabletta volt, egy Ca+Mg kombó talán hasznosabb lenne..), illetve a camelback-be is friss víz került. A bő 20 perces pihenőbe még egy laza sör+virsli is belefért, majd újult erővel robogtam a Sasfészeknél megismert csapat után. A robogásban három előtt pár perccel álltam csak meg, pecsételés céljából.

Röviddel ezután utólértem a korábbi társaságot, és a Hoffmann vadászháznál már együtt sikerült majdnem elkavarni, de a helyiek :) szóltak, hogy "mindenki arra ment", és mutatták a helyes irányt -- köszönjük nekik! Az Égett-hárs után lemaradtam -- nem minden folyadékot lehet kiizzadni :-) felkiáltással, ennek ellenére háromnegyed négykor már az utolsó EP-n kaptam a stemplit, és örömmel konstatáltam, hogy nagyon jól állok idővel, de mivel ígértem két túratársnak, hogy hazaviszem őket autóval, így azért amennyire lehetett, próbáltam kilépni, tudva azt, hogy ők meg a 20-as távon indult barátaikkal mennek, akiknek este 6-ra kell beérni.

A hajdani képesfától lefelé vezető vízmosásban volt csak némi lassulás, így nem sokkal később sikerült is utolérni az immáron hét fős csapatukat, majd jött a randa dzsindzsás, később a Fári-kút, utána meg a hab a tortán: mászás felfelé a Vaskapu-hegy oldalában. A végén azért sikerült hibázni: az előre szaldó két fiatal leányzó -- követve a jelzést -- lement a hegyről, de egy apró telefonos segítség után ők is rendben megérkeztek. Persze ha a Fári-kúttól utánunk jövő úr nem szól, hogy nehogy lemenjünk már a hegyről, akkor lehet, hogy mi is így járunk... Ide, az utolsó elágazásba azért nem lett volna nagy kunszt kirakni egy nyilat/papírkát, hogy felfelé tessék menni.

A célba pontban 18:00-kor érkeztünk meg, így a délben indult, és velünk érkező (útközben vártak ránk egy órát) csapattagok is sikerrel, szintidőn belül célba értek, és megapták a jól megérdemelt kitűzőt meg emléklapot -- mindenféle különösebb gratuláció nélkül.

Jó ízúen fogyasztottunk a zsíros-lilahagymás, vajas-paprikás kenyerekből, majd a piros jelzésen elindultunk lefelé, és bár a jelzést a városon belül nekünk is sikerült elveszíteni, de a túrának ezt a részét is sikerrel teljesítettük :-))


Röviden összefoglalva: A szervezők sohasem vitték túlzásba (khm.) a terepi munkát, illetve az útvonalleírást, ellenben vastagon fog a ceruzájuk, amikor a nevezési díjról van szó. Olyanoknak javasolt, akik tudnak és szeretnek térkép alapján tájékozódni, és van némi helyismeretük az adott területen. Javasolt még valamilyen kedvezményre jogosító tagság (pl. TTT), mert a teljes ár (1000Ft) nincs arányban a nyújtott szolgáltatással.

Terv: nyolc előtt odaérni a rajthoz, és a TTB-s különítménnyel végigmenni. Mivel egy óra sem volt elég arra, hogy átvágjak a városon, így ebből nem lett semmi, így negyed kilenc után sikerült beállni a sorba, ami hosszú volt -- nem kicsit, nagyon, ennek köszönhetően a rajtidő 21:12.

Amit a rajtban kaptunk: Egy A5-ös méretre hajtott karton borítólapot, benne ugyanekkora méretben, ugyanebből a sárga kartonból egy igazolólapot, egy vaskos leírást (16 oldal a térképpel együtt), az éjszaki vasúti menetrendet, illetve egy Bakonyerdő-s szórólapot (az esőerdők meg pusztulnak...).

Indulás után a Gyermekvasúti múzeum előtere volt az első EP, itt gyors bélyegzés, huss tovább. Fejvakarás, majd a jó irányt eltalálva ét a híd alatt, majd egy kivilágított sétányon apríthattam a métereket.

A fazekas-hegyi felmenetelt majdnem sikerült elnézni (ide jó lett volna egy kis tábla, pl. a Hárs-hegy állomásnál kirakott helyett...), de sikerült időben korrigálni. A pont a csúcson volt, és a sorban állás ellenére elég tempósan ment a bélyegzés. (Kicsit problémásnak találtam a pontot, mivel a gerinc, amin sorakoztunk, aránylag keskeny, a két oldalon mély és meredek szakadékkal, ami pláne éjszaka, mindenféle korlát nélkül igen veszélyes is lehet.)

Lefelé ugyanazon az ösvényen kellett visszatérni a sárga körsétaútra, amin felfelé jöttem, így kellemesen lehetett egymást kerülgetni :)

A Nagyrétre egy "nagyonnemszeretem" meredek aszfaltcsík vezetett le -- el bírom képzelni, hogy ez a nappali túrán emelkedőként milyen "kellemes" emlékeket hagy a túrázókban :)

A nagyréti EP-n szerintük már jártam :-)) Mondtam nekik hogy igen, de az egy másik túra volt :-))

Innen zúzás fel a sárgán, Hárs-hegy állomásnál apró kitérő jobbra. Az állomástól vissza a sárgára, és egy futamodással már a Kis-Hárs-hegy következett. A kilátó még mindig lezárva. Pecsételés után gyors indulás, bár azon azért elgondolkodtam, hogy az igazolólap szerint 3.4km-t tettem meg, pont egy óra alatt... Nem tudom, a tempómat ennél többnek saccoltam.

A Kaán Károly kilátó felé menet megdöbbentő volt a lámpa fényében látni az iszonyatosan nagy mennyiségű szálló port.

A sárgára visszatérve robogás lefelé a Szépjuhászné állomáshoz, ahol kétféle finom itallal vártak minket a rendezők, valami narancsszínűvel, meg limonádéval.

Innen a piros (vasutas nyelven vörös, merthogy a majom feneke, az a piros) jelzésen vezetett az út tovább, fel, az Erzsébet-kilátóhoz. Itt több szakaszon el lehetett oltani a lámpát, mivel Budapest fényszennyezése olyan jelentős, hogy a borult ég ellenére elég világos volt a sétához.

A kilátónál gyors bélyegzés, mert némi távoli villámlást már ekkor lehetett tapasztalni, majd az itiner szerint a műúton tovább. A János-hegy állomásra levezető lépcsőt szépen megleltük, az állomásra érve a ponton éppen rámoltak be a forgalmiba, illetve néhány túratárs is bement, hogy ott várják meg a vihar végét, bár akkor még az eleje sem járt arra (és mint kiderült, később is csak a szélét kapta a hegynek ez az oldala.) Ekkor pontban 23:30 volt.

Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, hiszen Makkosmária innen 2.5-3km, ami fél óra alatt behúzható, még akkor is, ha nyakunkba kapjuk a vihart. Erre nem számítottam, mert a villámlások távolsága, illetve a szél (léte és iránya) nem erre utalt. Ebbéli meggyőződésemben csak egyszer inogtam meg: egy legfeljebb 6-700m távolságban, a gerinc irányában (Mint kiderült, Normafánál) becsapó villámnál. Némi esőt persze kaptunk, de nem sokat.

Makkosmáriánál az EP az esőbeállóban volt, néhányan bent álldogáltak, mások kint sorakoztak, de nem tartott sokáig itt sem a bélyegeztetés, így lehetett felfelé törni a zöld kereszten.

Itt a leírás alapján lett volna egy elágazás, ahol a Z+ jobbra tart, mi meg megyünk tovább egyenesen, be a Virág-völgybe. Mivel itt sem volt semmi táblázás, így a Z+ -en mentünk egészen a nagyon friss S+ jelzésig, amin pillanatok alatt Virágvölgy állomásra értünk. A Z+ egyébként változott, és ez a S+ is új jelzés, néhány fán csak jelzésalap volt felfestve (tippelem, hogy a S+ le fog érni Makkosmáriáig).

Virágvölgynél sokan várták a vonatot, egy ismerős mondta, hogy teljesen szétáztak, és számára ennyi... Mire bélyegeztettünk, be is futott a vonat teljesen üresen, úgyhogy integethettünk a túrát itt feladóknak.

Az állomástól felkapaszkodtunk a műútig, majd a zöldön le a Disznófő EP-hoz, ahol a megszokott sorbanállást követően kaptuk a bélyegzést.

Felfelé menet néhány előzéssel sikerült tartani a tempót, egészen Normafáig, ahol a Csillebérc állomáshoz vezető ösvényt nem sikerült meglelni, csak egy olyat, ami vissza kivitt az aszfaltos úthoz. Itt is jó lett volna némi útbaigazító jelzés, avagy a túrát a többség által választott aszfaltos úton vinni.

Normafa állomásig séta, többen jöttek szembe, hogy kihagyták Csillebérc állomást. Innen le kellett menni a Farkas-völgybe. Ezt a régi zöldön lehetett abszolválni (A Hidzsrán itt jöttünk fölfelé...). A leágazást nagyon könnyen be lehetett nézni: széles földútról keskeny ösvény balra be a dzsindzsásba (Javaslat: kis táblácska elhelyezése - még messzire se kellene menni a vasúttól...).

A Hidzsrán megismert tisztáson némi erőgyűjtés, energiaital, meg némi pogi betermelése, ismerve a zöld háromszög kapaszkodóját...

A kápolnánál csak egy bélyegzésnyi pihenő, majd irány az OMK. Kiérve a tisztásra szintén jól jött volna egy jelzés, hogy merre van az arra...
Az elkavarás itt sem sikerült, és bár innen végig aszfalt volt, a Széchenyi-emléket érintve szintidőn belül sikerült beérni a célba, és beállni a sorba a kitűző/emléklap/virsli/kenyér/gyümölcslé átvételéhez.

Miután ez megtörtént, és a virsli elfogyott, a siót meg megittam, választhattam, hogy kint keresek valami követ, amire leülök, vagy a váróteremben teszem ugyanezt -- a várótermet választottam.

A beérkező vonatra némi tolatási manővert követően felszállhattunk, majd szép komótosan elindultunk Hűvösvölgy felé. Mivel esni már nem esett, így nagyszerű kilátásban gyönyörködhettünk az utazás során.

Hűvösvölgyben két kedves túratárssal autóba ültünk, és elindultunk haza, kipihenni ezt a kellemes, "sorban állós" túrát.