Túrablog

Nem engedek a 48-ból, úgyhogy menni kell :-) mondtam, és így is lett: 29-én kapott a bakancsom egy impregnálást, ráraktam töltőre az aksikat, hogy ha kell, a gps se hagyjon cserben, útvonalat töltöttem a kütyüre, csoki, váltózokni, egyebek... Szóval készülődtem.
30-án reggel kényelmesen elautóztam Fótra, majd az autót egy mellékutcában hagyva elkocogtam az állomásra.
A vonat már bent állt, aztán kiderült, hogy 10 percet késik, úgyhogy fölösleges volt sietni- de legalább bemelegedtem...
A személyzet békésen beszélgetett a középső kocsinál, megvettem a 305 Ft-os jegyet Erdőkertesig, majd felszálltam. Vonatszemélyzet hátrafelé el - és nem is láttuk őket ezután - lehet, hogy én voltam az egyetlen fizető utas a Fót-Erdőkertes viszonylatban? No mindegy, térjünk a tárgyra.

A vonaton is több ismerős arcot látok - megnyugodtam, nem fogom elvéteni a megfelelő állomást :) és így is lett: Erdőkertesen elég jelentős létszám hagyta el a vonatot, és állt sorba a nevezésnél.
Itt derült ki, hogy Vagdalthús nem jön söpörni, így "csak" négyen (meg egy kutya) leszünk a záró különítmény. Az opcionális gulyásra természetesen benevezek, majd megvárjuk a váci vonatot, illetve még egy buszt, és 9:30-as rajtidővel nekilódulunk.
Erdőkertesről kifelé már emelkedik az út, szalag is van, szedjük szépen, hiszen ez (is) a dolgunk.

A kutya talpára rendszeresen rátapad a hó, meg-meg áll lerágcsálni, de sosem marad le nagyon, így nincs vele gond.
S4, S-, majd némi szalag után P- és meg is érkezünk az első EP-hoz:
Margita, geotorony. A torony alján szerintem barátságos graffiti - nem megyünk föl, a ködös idő miatt most nem érdemes, hanem indulunk tovább.
A P- után P+ majd P3 következik, szinte nyíl egyenesen tartunk Szada felé. Itt egy utcasarkon megnézzük, hogy ki hirdeti magát egy villanyoszlopon, majd pedig a település másik szélén "apró" és ízlésesen megépített házakat csodálhatunk...
A faluból kiérve hosszan, nagyjából egyenesen haladva csodálhatjuk a havas tájat. Az utunkba kerülő patakokon simán át lehet jutni, aztán persze elkezdünk ismét emelkedni, és megmásszuk a Homok-hegyet. Közben persze a korrekten kirakott szalagokat is be kell gyűjtenünk, így aztán tényleg nem lehet rohanni: kesztyűben nehezen megy...
A Z+ balos betérése után elég sokára következik az EP - itt utolérünk két túratársat - ennek örömére megszavazunk 2-9 percnyi pihenőt :)
A HÉV-ig már ismerős az út, az autópálya fölötti hídon nincs járda (miért is lenne, a túloldalra születni kell, nem igaz?),  de sikerül egyben átjutni :-)
A megállónál a sörözőt célozzuk meg, hiszen ott kell megnézni, mennyi a legolcsóbb leves (nem, nem éhesek vagyunk, ezt a kérdést tették fel a rendezők az ellenőrzőlapon). Megnézzük, felírjuk, majd bemegyünk picit melegedni.
Minthogy itt beváltható a Borsodi "nye-rő" kupakpár, így meg is teszem - a csapolt verzió tényleg más, tényleg jobb :)
Bő tíz perces várakozás után indulunk tovább, hiszen bőven van még előttünk táv, ráadásul nem is jó sokat ácsorogni...
A Gyertyános oldalában egy - hogy is mondjam - nekem nem igazán tetsző házat meg a rettenet nagy telket kerüljük meg - szóba kerül, hogy vajon a közművesítés mennyibe kerülhetett...?
A kilátónál gyors lépcsőszámolás, megvárjuk, amíg az ismét utolért túratársak elindulnak, majd indulunk tovább mi is. Szalag itt is van, szépen mutatja a letérést balra - nekünk. Keresztülvágunk a szántóföldön, ahogy kell - a többiek elmentek egyenesen, és pici kerülővel érnek az M3-as autópályán átívelő hídhoz.
Még jó, hogy benézek jobbra az utcába, és észreveszem őket.

Követjük a szalagozást, illetve a leírást, elhaladunk egy jópofa festéssel díszített pince előtt, majd nem sokkal később megérkezünk a Gombai cukrászdához, ahol süteményt és forró teát kapunk ellátmányként - én brüsszeli krémest választok. A cukrászda pici, a kínálat viszont nagy, és igencsak finom: nem is tudom megállni duplázás nélkül :) és veszek egy túrógombóc tortát.
A tea elfogyasztása után lassan a többiek után eredünk - jó lenne lámpa nélkül megúszni a végét is...
Kellemes emelkedőn érünk ki a faluból, majd érkezik a Z+ jelzés, jobbra szalag mutatja, hogy melyik az a villanyoszlop, amiről le kell olvasni a számot. Megtesszük, felírjuk, leszedjük. Mármint a szalagokat :)
Szántóföld széle, erdő, majd egy éles balra kanyarral elindulunk föl a majdnem utolsó :) kellemesen meredek emelkedőn.
A szintúton a Z4-et elérve picit pihenünk egy táblánál - nem, nem ez a kilátópont, az picit odébb, és persze föntebb van :) Kilátás meg nem nagyon, a padok száma rendben - azt azért megvárjuk, hogy az előttünk haladó túratársak pici előnyre tegyenek szert :-) Hmm... Március végén mennyire más volt a táj - no igen, akkor már bőven tavasz volt :-)
Tovább a tavaszi családi kiránduláson is bejárt útvonalon - a mászókának használható fa megvan, bár kétlem, hogy most bárkinek kedve lenne rajta tornázni - hó, hideg, és persze sötétedik, úgyhogy rákapcsolunk.
A csúcskő előtti elágazásnál hezitálnak a túratársak, szólunk nekik, hogy előre, és utána visszafelé jövet kell lefelé indulni. Negyed ötkor megnézzük a csúcskövet, aztán irány lefelé a hegyről - picit tempósra véve próbáljuk húzni a csapatot, hiszen még a Fáy-présházhoz fel kell sétálni, és onnan meg le Fótra, és a cél -elméletileg- ötkor zár.
Sikerül kerek húsz perc alatt elérni a Vörösmarty-kunyhóhoz, megnézzük, felírjuk... Innen már tényleg nem sok van hátra (2.5km), ráadásul lefelé, úgyhogy megszaporázzuk a lépteinket, és a kastély kertjében begyűjtve az utolsó szalagokat is 17:12-es idővel célba érünk.
A rövid adminisztráció és a kitűző+oklevél átvétele után elfogyasztom a nagyon kellemes gulyáslevest pár szelet finom fóti kenyérrel, aztán elsétálok az autóhoz, és irány haza.

Itt-ott a szürke árnyalataiba öltözött táj unalmas is lehetett volna, azonban társakkal túrázva igen jó hangulatban telt a közel nyolc óra, amit terepen töltöttem. Az útvonal szép, a leírás, a térkép szokás szerint nagyon jó, a szalagozás -szerintem- szintén teljesen korrekt volt.