Túrablog

Hosszú túramentes időszak után, mint utólag kiderült, a hónap egyetlen túrájaként "kötelező" penzumként ismét nekivágtam ennek a sétának. Azt terveztem, hogy tényleg a legelején indulok, "antiszoc" módon szólóban megkocogva az elejét - aztán másképp alakult, de így sem volt rossz :)
Autó a célnál lerak, fogaskerekű, majd villamos - jó néhány ismerőssel. Ekkor még naívan reménykedtem a gyors nevezésben - aztán amikor Hűvösvölgyben az egyébként nagyon szép fedett lépcsősor tetejénél találtam a sor végét, akkor azért kezdtem átértékelni a dolgokat...
Később befutottak Szilviék is - pont előttem álltak ismerőseik, akikkel együtt tervezték a menetet, úgyhogy csatlakoztam, pláne, hogy a bő fél órás várakozás alatt az összes futási ingerenciám elpárolgott, sőt volt, hogy azon gondolkodtam, hazamegyek :)
Szilviék 10 perccel előttem indultak, én még GPS-t indítottam, vizet töltöttem - aztán a Sc leágazását majdnem benézték, úgyhogy kényelmesen utolértem a csapatot :-D
A Fazekas-hegynél bevezettek egy újítást: lent, a rövid oda-vissza szakasz elején állt egy srác, és tízesével engedte fel a túrázókat a ponthoz.
Megkaptuk a bélyegzéseket, indulás tovább - kocogós tempóról már lemondtam, pláne, hogy sehol sem leltem a futókedvemet.
Eseménytelen kutyagolás, Nagyrét, Hárshegy állomás, Kis- és Nagy-hárs-hegy, aztán a jelzést követve le Szépjuhászné állomáshoz. Itt lámpagyújtás, aztán neki a második buckának, azaz a P- János-hegyre vezető emelkedőjének.
A kilátó előtt egy padon ücsörögtek a pontőrök, a tömeg (tán a leírásban is ez van?) az aszfalton, meg mellette a rekortán futójárdán megy tovább - mi nem. Ebből kifolyólag számolhatok be arról, hogy a csúcs után a lépcsők rendbe lettek szedve - bár ez a lépcső inkább az ellenkező irányban, fölfelé hasznos.
A János-hegy állomás felé vezető lépcső tetejénél egy papír mutatja, hogy tovább a jelzésen - csak tippelem, hogy ezt a lépcsőt épp a túra idején (nem, nem éjjel...) javították - mondjuk ráfért már...
Ha nem lenne ismerős a környék, akkor is tudnám, hogy egy völgybe ereszkedik az út: ugyanis szokás szerint érezhetően lehűl a levegő, ahogy a Virág völgybe leereszkedünk. Aztán a túloldalon kimászva visszatér a langy meleg.
Itt kell először komolyabban odafigyelni, ugyanis a széles erdei útról egy tábla maradványainál (gyakorlatilag csak az oszlop van meg) jobbra tér a jelzés - már ha lenne - sajnos már megszokhattuk, hogy csak a hűlt (és csúnyán lefaragott...) helyét lehet látni :-( Néhány túratársat vissza is kell hívni, nekik szerencséjük van, de aki először jár ezen a túrán... Na mindegy, szerintem a rendezők is tudják, hogy problémák vannak a jelzésekkel, illendő lenne emiatt bejárni az útvonalat, és az ilyen problémás helyekre szalagot/táblát kirakni.
Makkosmária után ismét fölfelé, elágazásban jobbra, majd a következőnél balra - túratársak, meg a rutin segít itt is. Virágvölgy állomásnál nincs frissítőpont, megyünk az épület mögött fölfelé tartó ösvényen tovább az aszfaltcsíkig, onnan meg lefelé, hiszen a következő pont elvileg - és mint később kiderül, gyakorlatilag is - egészen lent, a Disznófőnél van. Sűrűn vannak az ösvények, de itt azért akad tábla is, úgyhogy azoknak a jelzéseit követve kanyargunk le a pontig, ahonnan a Z- jelzésen indulunk vissza, meredeken fölfelé. A táblázásnak hála lefelé másik útvonalon jön a tömeg, csak egy-két el- vagy megtévedt túrázó jön szembe :-)
Azért sikerül valahol benézni a jelzés kanyargását, és a réten keresztül kikecmeregni a kék körtúra jelzéssel ellátott sétaútig... Mindegy, belefér, irány Normafa, meg a Székelykapu.
Itt a változatosság kedvéért szintén hiányoznak a jelzések, de másodikra csak eltaláljuk, merre kell lefelé menni; vasút, balra, később ösvény, Csillebérc állomás - innen már nincs sok hátra :-)
Normafa állomásig kényelmes séta, utána a "mumus" - igaz, most az útról való letérést jelezte egy tábla, de... Szóval a vízmosásos rész horror volt: teljesen benőtte a gaz, bokatörően mélyen kimosta a lezúduló víz - illett volna legalább valamennyire kitakarítani ezt a részt... Ha már a tuhu térképen is fent lévő kerülőutat nem teszik be az útvonalba.
Lent a völgy alsó részén lévő tisztásnál kisebb csapat keresi a "merre tovább?" kérdésre a választ: lassítás nélkül tartok jobbra, és ott is van az út, ami levisz egészen a szemből érkező zöld háromszög jelzésig. Itt élesen visszafordulunk, és a Budai-hegység egyetlen víznyelője mellett elhaladva máris az Úti Madonna kápolnánál kapjuk az utolsó előtti pecsétet. (A kápolnát Berger János teológus professzor 1883-ban emeltette. Az egyre pusztuló kápolnát a Pilisi Parkerdő Gazdaság, a Magyar Cserkész-Szövetség és a Farkasvölgyi Baráti Kör építtette újjá. A megújult kápolna felszentelésére 1998 október 3-án került sor.)
A kápolna után még egy nekirugaszkodás, Apáca-rét, aztán a jól ismert ösvény jobbra, keresztül a bokros részen - "természetesen" ezt sem jelöli semmi...
Aztán a másik rét túloldalán már beépített terület következik, közvilágítással, úgyhogy lámpa le, kényelmes séta a Széchenyi emlékműig. Innen a Svájci lépcső felé venném az irányt, de mint a leírásból kiderül, igaza van Szilvinek, mehetünk arra is, amerről jöttünk.
Cél, sor, oklevél, kitűző, Budapest-kupa bélyegzés, virsli. Szilviék vonatoznak - a rajtban hagyták az autót - nekem itt van, úgyhogy néhány ismerőssel beülünk, és elindulunk lefelé.

A nappali verziókkal együtt 11. teljesítés - talán ebből is látszik, hogy a tömeg, az igen sok ep, meg a gyakorlatilag nulla terepmunka  ellenére is kedvelem ezt a túrát. A táv, illetve a szintadatok alapján könnyűnek tűnik, de nem az. A rengeteg jelzésváltás az éjszakával párosulva teszi - elsősorban tájékozódási szempontból - nehézzé ezt a túrát, pláne a területet kevésbé ismerők számára.

 Ügyelet után, pár perccel 10 előtt állok be a nevezésre várakozó sorba. Itt később kiderül, hogy a nevezési díj 500, illetve kedvezménnyel 400Ft-ra csökkent, és nincs meleg kaja a végén - a célban a konyha véges kapacitással rendelkezik, és azt bőven meghaladta az indulók létszáma.
Aztán némi újabb probléma: elfogyott a rajtcsomag (füzet+igazolólap), de az érkező vonat hozott egy kupac fénymásolt igazolólapot, úgyhogy bár csak egy asztalnál, de tovább folyt a nevezés. Az igazolólap mellé kapott mindenki az A3-as méretű színes térképből is, és 10:20-as rajtidővel el is tudtam indulni.  A kapott térkép sokkal szebb, mint ez itt (katt a nagyobb méretű képhez) - sajnos itt-ott eldobta a műholdakat a GPS...
Gyorsan szeretnék menni, így nem sokat fotózok, ellenben szigorúan követni próbálom az útvonalat, és  kissé magányosan :) a Svájci lépcső felé veszem az irányt, majd a Széchenyi-emléknél már meg is kapom az első bélyegzést.
Innen egy gyermekvasútnál munkálkodó túratárssal megyünk jó tempóban tovább, a kápolnánál gyors bélyegzés, utána tempót tartva robogunk tovább.
A terep príma, kényelmes fölfelé is, igaz, már itt is látszik, hogy sokan indultak, úgyhogy szorgalmasan előzgetünk egészen Normafa megállóig, ahol ismét sikerül sorakozás nélkül bélyegeztetni.
Csillebércen aztán az alkalmi túratársat ismerősei meglepik a "hepibörzdéj" intonálásával, úgyhogy innentől szólóban (azt nem mondom, hogy egyedül, mert a több, mint kettőezer résztvevőből bőven jut erre a részre is) bandukolok a vasúti pálya mellett, majd pedig föl, Normafa irányába.
Itt egy privát kitérő a réteseshez - a fő ablaknál sor, oldalt senki, gyors döntés után egy barackos és egy túrós rétes kerül a papírtálcára. A porcukor szép mintát rajzol a fekete polár pulcsira, úgyhogy háttal a lengedező szélnek kell elfogyasztanom a réteseket, hogy aztán a nem is oly rég látott Z- jelzésen ereszkedhessek Disznófő felé.
A pont persze a faháznál van, egy túratárs érdeklődésére elhadarom, hogy mi, hol és miért Disznófő, és hogy az pont nem itt van, hanem "picit" lentebb.
A fölfelé prímán megy, az az érzésem, hogy lassan, de biztosan kezdem összeszedni magam - azért persze jó felérni az aszfaltcsíkhoz... Közben a Kc-n balról érkeznek itinerrel, rákérdezek, hogy a Disznófő megvolt-e nekik? A nemleges válasz után útba igazítom a csapatot, én meg megyek tovább, Virágvölgy állomás felé.
A ponton élénken telefonálnak, annyit hallok, hogy fogytán van a műanyag pohár... Nekem ez nem probléma, saját bögre elő, és abba kérem a meleg teát. Érkezik egy vonat, aztán nem megy tovább - az utasok a következő, gőzös nosztalgiavonatra próbálnak felszállni - kissé hering módra sikerül is; szerencsére mi ebből kimaradunk.
Kényelmesen robogok lefelé a Z+ jelzésen Makkosmária irányába, közben látom, hogy sokan Csacsi-rét felé tartva nézegetik a térképet: Jelzés ugyanis nincs. No nem azért, mert nem lett felfestve: a Virágos-nyereg környékén már évek óta(!) ismert "baltás gyilkos" ide is eljutott, és rengeteg jelzés esett az áldozatául.
Makkosmáriánál a réten sokan vannak, a pontőröket azért sikerül felfedezni, és egy gyors bélyegzés után jöhet a piros sáv rövid, enyhe emelkedője.
Ezt a két kézzel hadonászó fát tavaly is megörökítettem - tetszik, és kész :) Sokan sétálnak, kerülgetem őket - most valahogy gyors robogáshoz van kedvem, bár nem célom privát rekordokat dönteni - ebben "segítségemre lesz" János-hegy állomáson a pont: sorakozni kell egy keveset, de belefér.
Fent, a nyeregben készül a vattacukor, az édes illat messzire száll, a jó idő ide is nagyon sok embert kicsábított. Irány a lépcső fölfelé - no, itt azért picit szuszogósra sikeredik, de egyben sikerül a tetőig felmenni, majd ha lehet még gyorsabban továbbállni - fiatal társaság dohányzik a padoknál...
A pontot sikerül elsőre meglelni, ráadásul az órámra nézve konstatálom, hogy egész jól állok idővel, és már csak a Nagy-Hárs hegy van előttem (jó, a kicsi is, meg a Fazekas-hegy és előtte a Villám utca...).
Lefelé természetesen a jelzést követve kanyargok - középkorú csoport, egyforma TTT-s pólóban megy toronyirányt...  Nem foglalkozom velük, ránézésre sohasem értenék meg az "erózió" jelentését.
Szépjuhászné a következő pont, teszek egy privát kitérőt, emiatt a fölfelé menet ismét utolérek néhány ismerőst, de ők kényelmesebb tempóra vannak berendezkedve, úgyhogy fújtatok tovább fölfelé.
Azért még nem tökéletes az erőnlétem a tél után, bár egyben megy az emelkedő, de... Szóval volt ez könnyebb is... Szerencsére a jelzés átmegy szintútba, bár sokan nem veszik igénybe ezt a pihentető útvonalkövetést, és szó szerint toronyirányt mennek tovább, de nekik sem hamarabb :-)
A Kaán Károly kilátóban sokan vannak, majd valami kevésbé zsúfolt napon eljövök nézelődni, de most irány lefelé a picit kellemetlen, de igen-igen ismerős sziklás ösvényen - szerencsére a kellemetlen talajtól a barlangbejárat után elbúcsúzunk, és a széles erdei úton szinte "magától megy" a cipőm: no igen, számát sem tudom, hányszor jártam ezen az úton... Talán ezért van az az érzésem, hogy ez most inkább sport, mint természetjárás...
A Hárs-hegyi nyereg után szemből érkeznek Szilviék - Kis-Hárs hegy megvolt nekik, én gyorsan megcsinálom a "kört", aztán nemsokára utol is érem őket.
Még egy kitérő Hárs-hegy állomásra, aztán tovább, lefelé... Gőzös hangja hallatszik, de pont akkor robog el a nosztalgiavonat, amikor a sínek közelébe érünk...
A Nagyrét után következik a "hab a tortán", azaz a Villám utca - fölfelé. Szilvi "lendületet vesz", és tempósan megindulunk az utolsó partot leküzdeni :-)
A Fazekas-hegyet vannak, akik a gerincen közelítik meg - helytelenül(!) és ez elsősorban nem az útvonalkövetés okán helytelen, egyszerűen balesetveszélyes. A ponton szerencsére nincs tömeg,  pici torlódás azért akad, de hamarosan a széles sétányon fordulunk balra, hogy az aluljárón átrobogva a vasút alatt még megtegyük a múzeumhoz a kitérőt, mielőtt a gyermekvasutas otthon bejáratánál beállnánk az érkeztetésre váró sorba.

A tracket feldolgozva négy és fél óra alatt teljesítettem a távot - ez sajnos kevésnek bizonyult az emléklap megírására, bár gondolom, rajtszám szerint sorba mentek. Mindegy, a kitűző+gratuláció megvan, meg a kupafüzetbe a bélyegzés is :) Az emléklap meg majd postán érkezik, de ekkora létszámnál ez legyen a legnagyobb probléma, amivel a résztvevő szembesül, nem igaz?

A tavalyi logisztikát követve autó a célban, és irány a fogaskerekű végállomása. Itt konstatálom, hogy pár perccel érkezésem előtt indult lefelé a vonat - sebaj, bőven belefér az időmbe, ráadásul busz+villamos kombinációval sem járnék jobban, úgyhogy megvárom a következő járatot.
János-kórháznál kocogás a villamoshoz, amin természetesen sok-sok túratárs közelíti meg a hűvösvölgyi rajtot.
A rajtban sor van, cetliosztás is, így a nevezés gyorsan, gördülékenyen megy. Van A3-as méretű színes térkép (+200Ft) - nekem igazából csak az igazolólap a lényeges, hiszen az útvonalat elég jól ismerni vélem :)
Indulás után még összefutok néhány kedves ismerőssel - kényelmes sétálós tempót terveznek, holnap reggel 200km autózás vár rám, úgyhogy most nem tartok velük, hanem gyors tempóban megcélzom az első ep-t (19:50). Itt szerencsém van, sor nincs - a Fazekas-hegynél viszont sorakozni kell egy keveset, de ez még "belefér".
Innen a sárga sávig ELTE-s ismerősökkel megyek, szóba kerül az őszi Nagybörzsönyi négylevelű rendezése, és az, hogy jövőre, a téli verzió mikor lenne jó...
Aztán a Hárs-hegyre felfelé ellépek, az állomáson gyors bélyegzést követően még lámpa nélkül robogok a jól járható sétaúton. A Kis-Hárs-hegyre tett gyors kitérő után a "darazsas" szakasz következett - este van, erősen sötétedik, úgyhogy az aktivitásuk ilyenkor már elég alacsony lehet, de azért örülök a kritikus pont után az örök erdő tanösvény utáni erősebb kapaszkodónak. Itt már jó lenne lámpázni, de nem akarok megállni - A Bátori-barlangnál nem is látom, merre van a híd, és megyek fent, a sziklán. A kilátónál azért szusszanok egyet (20:50), hogy aztán robogjak tovább a jelzést követve.
Szépjuhásznéhoz pontban kilenckor érek, "csapra verem" a magammal hozott gyümölcslét, és a vízcsapot is alaposan megfejem :-) Lámpa bekapcs, és irány a János-hegy - Kényelmesen zakatolok fölfelé, egy aszfaltcsík, még egy, meg még egy... szűk fél óra, és a kilátónál vagyok - már csak három "fölfelé", ha jól számolom :-) Sötét van, de a lámpa tökéletes, így nem félek egyedül a kilátó mögötti ösvényen, a lépcsőn sem gurulok le - nem is értem, miért mennek sokan az aszfalton...
János-hegy állomás, majd tovább lefelé, Makkosmáriáig - hogy aztán ismét lehessen fölfelé kapaszkodni a gerincen futó aszfaltig - közben persze egy rövid frissítés Virágvölgy állomáson (22:45) - sajnos nem jegyeztem meg, milyen szörp volt, csak azt tudom, hogy nekem ízlett :-) Természetesen saját bögréből, hogy ezzel is kevesebb hulladékot "gyártsak".
Aztán hosszan, meredeken le Disznófő felé, csak azért, hogy visszakapaszkodhassunk :-) A jelzésünk balos letérését majdnem benézzük, de sikerül korrigálni, és az enyhén emelkedő ösvényen feltűnik  Normafa (23:10), ahonnan az "alternatív sétán" lévők az aszfaltot követik, a túrázók viszont a turistajelzést, hogy aztán a vasút mellett, eleinte picit bukdácsolva, majd egy járható ösvényen érkezzenek meg Csillebérc állomásra. Én ez utóbbi útvonalat választom, sétálok, bukdácsolok, megint sétálok :-) így fél 12-kor kapom a pecsétet az állomáson.
Normafa megállóhely után rákapcsolok picit, a kerítés mögött hangosan csahol egy kutya, szerencsére csak hallani lehet, az útra nem jut ki - aztán a balra letérésnél mondok egy cifrát... Persze, számítottam rá, hogy vízmosás jellegű lesz az ösvény eleje... De ez nem "jellegű", ez pont az. Mély, bokatörős, nehezen járható. Pláne sötétben, lámpával... Sikerül "megúszni", de ezzel kell valamit csinálni, mert lassan, de biztosan elfogy az út. (Már nem, már elfogyott...)

Futó robog el mellettem, majd lent, a völgy majdnem aljában, a majdnem tisztásnál, ahol anno a Hidzsra túrán lokumot kaptunk a ponton, balra látom keresgélni az utat - szólok neki, hogy nem arra... Megköszöni, majd eliramodik lefelé.
Várom nagyon az elágazást - az emelkedőt persze kevésbé, de előbb az egyik, utána a másik is érkezik :-) No, ha emelkedő, akkor kapcsoljunk rá :-) Hamar a Kápolnánál találom magam, aztán onnan sem kímélem az erőmet, annyira, hogy a korábban látott futót utolérem...  Az Apáca-rétnél a benézhető "bokrok között jobbra" letérés simán megvan, aszfalt, egyenes, jobbra, Széchenyi-emlék (00:25), tovább körbe, ahogy kell, aztán cél, bélyegzések, virsli...

Kellemes éjszakai séta, jó túraidőben, a résztvevők számához képes nulla sorban állással. Nagyon szép az éjszakai erdő, az éjszakai Budapest látványa... És persze kellemes élmény az éjszakai vonatozás vissza, a rajtba - amit most kihagytam - jövőre viszont jó lenne ismét kipróbálni :-)

Mit is lehetne írni egy immáron negyedszer (az éjszakaival együtt nyolcadik alkalommal) abszolvált túráról beszámoló gyanánt? Majd kiderül...
Az idei túranaptárban két "elrettentő" fotót találtam a sorban állókról - jelentem, ez a probléma idén gyakorlatilag megszűnt - egyszerűen azért, mert pontkartonok (azok a lapok, amin az áthaladó résztvevők rajtszámait ikszelgetik) ettől a túrától kezdve nincsenek.
Az időjárás-felelősök kellemes tavaszi időjárást ígértek, ami jelentős indulói létszámot vetített előre, úgyhogy reggel fél nyolckor már a sorban álltam, hogy lehetőleg korán el tudjunk indulni.
A sorban persze rengeteg ismerős, úgy előttem, mint mögöttem, de még több ismeretlen - hiába, ez a túra nagyon népszerű, pláne, hogy ilyen szép idő van. Telefonon megbeszéljük a részleteket, 8-kor indul a nevezés, előtte kitöltöm a hét nevezési cédulát, aztán negyed 9-kor már kezemben a hét füzettel, pecsételőlappal találkozom a többiekkel. A sorszámos pecsételőlapokról a nevek lemaradtak, úgyhogy nincs mese, együtt kell beérni a célba :-)
A Széchenyi-emlék, pontosabban a kilátó az első meglátogatandó hely - itt azért vannak egy páran előttünk, de pikk-pakk túlesünk az adminisztráción, és mehetünk az Apáca-rét felé. Itt az év vadvirágjának választott kökörcsin már virít, bár emlékeim szerint tavaly sokkal többet lehetett látni.
Visszatekintve a torony is megérdemel egy fotót - az ég ragyogóan kék, jó látni a tél szürke árnyalatai után.
A Kápolna gyorsan megvan, aztán a  Farkas-völgyben kapunk sarat is, bár nem sokat - itt picit ellépek a többiektől, mert "tele" van az út, és hátha kevesebbet kell Normafánál sorakozni.
Tényleg kevesebbet várok a bélyegzésre, olyannyira, hogy bőven van idő kibújni a pulcsimból - egy szál bicajos felsőben is szinte melegem van.
Egy érdekes, pusztulófélben lévő fa, no meg a város közelsége miatt "elmaradhatatlan" szemét... Nem értem azokat, akik így szabadulnak meg a hulladéktól... Ha valaki az ő lakásuk elé borítaná le a szemetét, vajon, mit szólnának?! Persze ezt azért képesnek kell lenni végiggondolni, arra meg sajnos egyre kevesebben alkalmasak :-(
Csillebérc után már a pálya melletti ösvényen sétálunk, amikor szembe jön egy szerelvény - de nem eredünk a nyomába, hiszen mi pont a másik irányba tartunk :-)
Normafánál a rétesest kihagyjuk, ellenben szigorúan követjük a jelzést, ami a síház mögött csatlakozik be az innen követendő zöld sávba.
Gyorsan leérünk a pontra, pecsételtetek - hiába, én vettem a nyakamba ezt a feladatot - meg a térképtartó táskát, amiben a lapok vannak :-) Aztán meg előveszem a botokat, mert fölfelé azért picinyt meredek.
Virágvölgy állomáson a "szokásos" teát természetesen a saját bögrémbe kérem, hiszen ezzel is egy eldobható pohárral kevesebbre van szükség. 
Makkosmária előtt a lejtőn szintén előrerobogok, gyorsan bélyegeztetek - mire a többiek utolérnek, már indulhatunk is tovább :)
János-hegy állomásig egy mikroláda, meg egy érdekes fa miatt állok meg egy-egy pillanatra.
Lépcső, murvás út, aztán hipp-hopp, a Libegő felső végénél vagyunk - van, aki a csapból frissít, hiába, "rengeteg" szintet kellett itt egyben leküzdeni :-))
Lépcsőn föl a kilátóig, majd a kilátóba - egészen föl, minthogy valaki azt mondta, hogy fönt van a pont. Nem ott volt, de legalább ismét körülnéztem föntről... Minthogy rengetegen voltak fent, így nem kezdtem el fotózni - viszont sikerül kiszúrni, hogy hol is van a pont: Egy kukakonténer mögötti padra telepedtek le... Most mondjam azt, hogy belevaló gyerekek?? :-)))
A sikeres pontvadászat után begyűjtöttem a megérdemelt bélyegzőlenyomatokat, és máris trappolhattunk lefelé a P- jelzésen.
Itt picit hiányoltam a Parádon látott kerékpárosokat távol tartó alkalmatosságot, pláne az után, hogy néhány humanoid direktben egyenesen a fák között gurult lefelé a kétkerekűjével... Ilyenkor persze sehol nincs a DINP részéről senki, amikor viszont teljesítménytúra pontőreit vonják kérdőre hogy mi is történik a felségterületükön, akkor akárhol ott tudnak teremni.
Szépjuhászné állomásnál picit többet időztem, megvárva a két nosztalgiavonat találkozását. A büfé persze zárva, a csap is "téli üzemmódban" - mondjuk nekem mindegy, a hátamon cipelt készletből kényelmesen tudok frissíteni.
Nagyon sok embert kicsábított a szép idő ide is, úgyhogy a vonatok elhaladását már nem vártam meg, és a többiek után eredtem.
 A S- emelkedőjét egyben küzdöm le - és közben azon gondolkodom, hogy pár évvel ezelőtt mintha magasabb lett volna :-)
Egy túratárssal beszélgetve érünk a S- és a kilátót direktben megcélzó ösvény elágazásához - és tartunk balra a jelzésen - igaz, ez nem az UKK (ÚtvonalKövetők Klubja) túrája, de attól még a jelzést itt is illendő követni.
A Bátori-barlangnál nem csúszik ugyan a lejtő, de ennek ellenére nem egyszerű lejutni a hídhoz - jól jön a bot itt is. Hamar leérünk a S-S3 elágazásához - páran itt várják a társaikat, akik felsétálnak a Kis-Hárs-hegy kilátójához bélyegzésért...
No mindegy. Mi "testületileg" megtesszük a "tiszteletkört, aztán kényelmesen beszélgetve csorgunk le a Sc jelzésig, hogy azon közelítsük meg a Nagy-rétet.
Előtte persze keresztezzük a vasutat, aztán egy kidőlt fa maradványait -a kivágott darabból a jelzést tartalmazó részt itt hagyták - szerencsére egyáltalán nem jelent gondot a jelzés hiánya, hiszen pár méteren belül ott van a pótlása. 
Minden esetre ez a szép nagy fa hiányozni fog azoknak, akik korábban sokat jártak erre, de a természet már csak ilyen... Hol teremt, hol rombol...
A Sc elérése előtt persze van egy kitérőnk Hárs-hegy állomásra, ahol a pecsét mellé/alá még aláírást is kapunk. A pontőrök szerint mindenütt kellett volna :-)
A Sc jelzésen itt-ott tócsákat kerülgetve, kellemesen beszélgetve fogy a táv - aztán bal oldalon a vasút oldalában meglátok két ifjú túrázót ereszkedni a meredélyen... Szerintem ők nem teljesen így gondolták Hárs-hegy állomástól az útvonalat :-) Az egyikük esik egy nagyot... Pedig a Nagy-Hárs-hegy tetejéről lefelé még említettem is nekik, hogy miért is nem szép dolog levágni a turistautak kanyarulatait :-) Messze vannak, de az látszik, hogy nincs nagy baj, úgyhogy tovább megyünk a Nagy-rét felé. A Nagykovácsi út forgalma igen gyér, mint ahogy a Nagy-rétet körbekerülő járdáé is - a legtöbben nyíl egyenesen mennek a ponthoz - mi meg megnézzük a virágokról szóló tájékoztató táblát :-)
A pont után jön a hőn szeretett Villám utca - fölfelé... Van, aki kocog, és van, aki visszafelé jön - csak tippelem, hogy kimaradt a Nagy-rét bélyegzése...
A Fazekas-hegy előtt még levadászom a GCFAZE geoládát, Aztán már csak be kell sétálni Hűvösvölgybe, bónuszként megmászni az állomás peronjához vezető lépcsőket, majd pedig a célban átvenni a jól megérdemelt díjazást. A két "kalandozó" fiatal is beérkezik, megkérdezem, hogy minden rendben van-e, merthogy láttuk a "mutatványt" :)
Az oklevél-kitűző-kupafüzetbe bélyegzés után bőven van idő elfogyasztani a pörkölt+tészta összetételű menüt, amihez szokás szerint egy kis dobozos Sió gyümölcslé is jár.
A kajálás után kényelmesen van időnk a vonatig, amivel aztán visszazötyögünk a rajtba.

Az egész túranap legkalandosabb része persze ez után következett, hiszen némileg megkavarta a közlekedést az ünnep miatt lezárt Erzsébet-híd... De azért utólag kiderült, hogy mindenki sikeresen hazaért :-)

Lassan vége a nyárnak, így eljött ez a nap, pontosabban este is... A nappali verziókkal együtt hetedik teljesítés, úgyhogy Virágvölgy állomás képével díszített kitűző a díjazás - de ne rohanjunk ennyire előre :)

A tervem idén (is) a rajtidő elején, a tömeg előtt indulni, az elejét tempósan, hogy a szokásos sorállást lehetőleg elkerüljem. A logisztika viszont változott: lemondva az éjszakai vonatozásról az autót a cél közelében rakom le (előtte integetek a hatkor induló vonatnak...), majd a fogaskerekű végállomásához már néhány túratárssal érkezek - aztán szépen gyűlnek az ismerősök, mintha itt lenne a rajt :-) A BKV-s jegyautomata természetesen rossz, szerencsére van két jegyem - no nem mindenki készült így - azért szerencsésen leérünk a János kórház megállóig. Itt a társaság egyik része leszáll, majd kocogósra fogjuk, hiszen épp bent áll a villamos a megállóban - elérjük.
A villamoson is sok ismerős - pedig bőven van még idő a rajtig - gondolom, ők is inkább a rajtban állnak sorban, ha lehet, és nem a pontokon...
Hűvösvölgyben konstatáljuk, hogy sor az természetesen van - bár a hossza elviselhető, ráadásul nagyjából konstans - azaz a négy-öt asztal, ahol lehet intézni a nevezési díj befizetését, meg a paksaméta átvételét, az igen gyorsan tud dolgozni - hála a korábban jól vizsgázott előre kiosztott cetlis módszernek.
Mint kiderül, a rajtot előrehozták, és 7-től már lehetett indulni, úgyhogy a 7:20-as bélyegzésemmel én is nekivágok a múzeum felé vezető első szakasznak :-)
A múzeumban a srác két kézzel :) szórja a bélyegzéseket, mehetünk tovább. A Fazekas-hegy felé vezető éles jobbos letérést rutinosan veszem, és bár van irányjelző lap is kirakva, néhányan azért gondolkodóba esnek, hogy valóban jó felé megyek-e?
A bélyegzés itt is gyorsan megy, mint ahogy a Villám-utcai ereszkedés is - pedig a térdemre vigyázni kéne...
Nagyréten csinálok egy fotót a Hárshegyről és a Holdról - emlékbe jó lesz :) Aztán ismét gyors bélyegzés következik, utána pedig trappolok tovább a Sc, majd S- jelzéseken föl, a Hárs-hegyre. Közben persze beugrok egy bélyegzésre a Hárs-hegy állomásra, illetve a S3 jelzésen a Kis-hárs-hegyen is megteszem a "tiszteletkört".
A Nagy-Hárs-hegyen a pont a kilátó kispista-felőli oldalánál van - néhány futóval azért visszasétálunk a S- jelzésre, és azon folytatjuk az utunkat Szépjuhászné állomásig.
Bélyegzés az irodában, némi frissítés a csapnál, majd -még lámpa nélkül- irány a P-, irány az Erzsébet-kilátó.
Kanyarog a P-, kanyarog, de azért egyszer csak vége lesz, és az erdőből kibukkanva feltűnik a fényben fürdő kilátó - és előtte jópár túratárs: a pont ugyanis még nem nyitott ki - végül is jogosan, hiszen még háromnegyed kilenc sincs...
Készül egy fotó itt is, majd frissítek, ismerősökkel beszélgetünk, téblábolunk - elindulni nem célszerű, hiszen a pontőr két irányból (fent, a jelzésen, és lent az aszfalton) is jöhet, úgyhogy van esély arra, hogy elkerüljük - inkább várunk.
Kilenc előtt pár perccel meg is érkezik a srác, gyorsan sorba rendezzük magunkat, és elibé járulunk a hőn áhított bélyegzésekért :-)) Utána természetesen a jelzést követve indulok tovább Bubu társaságában. A kilátó mögött előkerül a lámpa is - a lépcsőn lefelé azért jól jön.
János-hegy állomáson az épület zárva, a pontőrök az egyik padon rendezkedtek be - sorállás persze itt sincs, hiszen igen jó tempóban haladtunk eddig.
Makkosmária a következő pont, majd ráfordulunk a Z+ jelzésre, egészen Előre, akarom mondani Virágvölgy állomásig, ahol szamóca- illetve narancs ízű szörpökből lehet önkiszolgáló módon frissíteni. A friss csapvíz is jólesik, de a szörp is, úgyhogy alaposan feltankolok folyadékkal.
A gerincen áthaladva meredeken lefelé tartunk Disznófőig - a pont most nem a faháznál van, hanem picit lentebb, ahogy kell. Fölfelé a Z- jelzést követjük, előbb meredeken, majd balra tartva. Jobbról autóbusz kipufogójának a szagát hozza a szél - no, lassan tarthatunk jobbra, fölfelé - akad is egy gyalogút, aminek a végén az autóparkolónál találom magamat. Eddig jó, most át a székelykapun, majd a középső ösvényen lefelé, egészen a vasút keresztezéséig. Persze vannak, akik a könnyebb utat választják, és az aszfalton ereszkednek le Csillebérc állomásig, de lelkük rajta...
A sínek mentén picit botorkálós szakasz következik, aztán lesz ösvény, amin azért kényelmesebben haladunk.
A bélyegzést követően irány Normafa megálló. A változatosság kedvéért itt sincs sor, csak vidám fiatalok, úgyhogy jókedvűen indulok tovább. vagyis picit vissza, majd balra be, az erdőbe. A drótkerítés mögött egy igen haragos kutya ugat - szegény, ha tudná, hogy meddig lesz itt ilyen forgalom :-))
A gázos szerelvények táblái megvannak jobbra, az ösvény is ott van a helyén - bár inkább vízmosásnak lehetne nevezni - nagyon durván néz ki, legalábbis a Budai-hegységhez képest. No mindegy, óvatosan magam mögött hagyom ezt a randa szakaszt, és csorgok lefelé a völgyben, egészen a Z3 jelzésig. Éles balra kanyar, majd szerpentin fel, a kápolnáig, ahol az utolsó előtti bélyegzést is begyűjtöm - innen tényleg csak egy ugrás: Apáca-rétnél a jobbos letérés elsőre megvan, aztán aszfalt, Széchenyi-emlék, bélyegzés helyett aláírás kerül a lapra, aztán a tömeggel ellentétben a Svájci-út lépcsője felé vesszük az irányt. Túratársak érkeznek mögöttünk, kérdezik, hogy hol, merre van a Széchenyi-emlék - így utólag csak tippelem, hogy a Farkasvölgyi útról nem fordultak el jobbra a Rege útra, hanem egyenesen mentek tovább - elmagyarázzuk nekik, hogy merre kéne menniük, elköszönünk, és berobogunk a célba.

A célban, az érkeztetésen van még mit csiszolni - lehet, hogy az aránylag rövid asztal is az oka, de picit nehezen megy a munka, de ez legyen a túra legnagyobb problémája :-) Megkapom az oklevelet, a kitűzőt, illetve egy bélyegzést a Budapest-kupa igazolófüzetbe, majd elfogyasztom a teljesen korrekt minőségű virslit, aztán két túratárssal autóba ülünk, és elindulunk hazafelé, egy kellemes, sorban állás nélküli, pontosan négy és fél órás esti séta után.

Ismét itt van március idusa, és én ismét a Gyermekvasút nyomába eredek :) Panni a Cartographia kupa miatt a Népek tavasza túrát választotta, úgyhogy most siethettem kedvemre :-)
A rajtba fél tíz után nemsokkal érkezem, és megdöbbenek: nincs sor. Semmilyen sor nincs - na ja, négy asztalnál folyt/folyik a rajtoltatás, a tavalyi módszer szerint: a nevezési díjak listája kirakva, kapunk egy cetlit, amire ráírja az ember a nevét meg a fizetendő összeget, majd ezt leadva és befizetve kézhez kapja a pecsételőlapot és a vaskos füzetet.

Rajtidőként 9:50 kerül a lapra, én azért felírom a pontos időt is: 9:42-kor lépek ki a váróteremből. Z-, Svájci út, lépcső, majd jobbra, ahogy kell, a Széchenyi kilátóig, illetve az előtte szerénykedő Széchenyi-emlékig.
Bélyegzés, majd Adrival és Petamival indulunk az Apáca-rét, illetve a Z3 jelzés felé. Tömeg az azért van, előzgetünk, a Kápolnánál szerencsére csak 2-3 túrázó van előttünk.
Tovább lefelé, majd a Farkas-völgyben a változatosság kedvéért fölfelé :) Sár, truty az van bőven - meg túrázó is - szeretnék jó időt menni, így Adriékat elhagyom, és vad előzésekbe kezdek - nem nagyon számoltam, de száz fölöttre saccolom az itt megelőzött andalgó, sétálgató, bóklászó, sarat kerülgető túrázók számát.

Ezzel az előzgetéssel szerencsém volt, Normafa állomásnál sem kellett szinte semmit sem várni, és máris roboghattam tovább Csillebérc felé, a Hol a következőn is használt útvonalon.
Csillebércen az előbb említett túrához hasonlóan sor fogad, de itt sem kellett 3-4 percnél többet várni a bélyegzésre. A vonat elhaladását azért megvártam, majd ahogy azt kell, irány a vasút mellett a Z+ jelzésig, majd azon fel, szépen, át a székelykapu alatt, ahogy a jelzés mutatja... Már akinek mutatta, sokan jöttek "szokás szerint" az aszfalt felől..
Meredeken le a Z- jelzésig (hmmm.. mintha jártam volna már errefelé valamikor...), majd a zöldön le a Disznófőig, meg vissza... Csak hogy a szintet összekaparjuk valahogy :) Közben persze a szép tiszta időben megcsodáljuk a Mátra távolban tisztán kivehető vonulatait...

A "túloldalon" tempósan lerobogok Virágvölgy állomásig, bélyegzés, kis pohárka tea, de többre most nincs időm, megyek tovább Makkosmária felé. A leírásból kiderül, hogy az állomással szemben lévő épületben oktatótermek bérelhetők :) Ezt jó tudni.
Makkosmáriánál bélyegzés, jelzésváltás a piros sávra, egészen Jánoshegy állomásig. Itt azért kell sorakozni picit - viszont amikor megérkezek, épp akkor indulnak Marjanék tovább - no, akkor a lépcső után elcsípem őket :-)

Így is lesz, azonban egészen más a tempónk, ráadásul munka miatt kap egy telefont (na ja, a németeknél nincs ma ünnep...), úgyhogy nekiiramodok fölfelé.
A P- lépcsőjét is sokan "dísznek" tartják sajnos, és szemből támadják a kilátót, én lépcsőzök, a kilátóba felmenetelt azonban kihagyom, ha már az alsó szinten rendezkedett be a két pontőr.

Az óra pontban delet mutat, úgyhogy öt perc pihi, szerelvény-igazítás, egy izólötty lecsusszan, némi csokival kísérve, aztán indulok tovább, mert a Hárs-hegy még előttem van...

A Hárs-hegy megmászása előtt azért Szépjuhászné állomáson nem hagyom ki a bélyegzést :) utána viszont a kellemesen emelkedő S- jelzésen felcaplatok a kilátóig. Nem, nem jobbra a sziklás direkt ösvényen, hanem balra tarva, a jelzés kunkorát is megcsinálva. A kilátónál a kispisták tömege áll jobbról sorban, én balról érkezek, és kapom a sor előtt a bélyegzést. No, innen szinte csak lefelé, bár a Bátori-barlang előtt/mellett azért jó, ha van az embernek plusz két lába, vagy legalább két botja, ugyanis csúszik. Nem kicsit, hanem nagyon. Szerencsére a hóban a "megszokott módon" ki lehet kerülni az ominózus lejtőt - vagy sorban állni a bejárat fölötti sziklán való átjutáshoz.

A Kis-hárs-hegyre egy gyors kitérő, fent szokatlan dagonya van, sor viszont itt sincs, úgyhogy ezzel itt it szerencsém van, mint ahogy a következő ponton, Hárs-hegy állomásnál is.

S-, Sc, majd Nagyrét - 13:07-et mutat az óra, úgy tűnik, sikerül jó időt menni idén... Egy eltévedt túrázó ("civilben" tájfutó) srác jön szembe: ez a pont kimaradt neki, pótolja, aztán korrekten ő is a Villám-utca fordítva nőtt lejtője :) felé jön. Fazekas-hegy, majd kocogósra fogom, hiszen szép kerek időt is lehet belőle csinálni, bár sáros itt-ott az út, de nem számít - jobbra fel a múzeumhoz, majd vissza a gyermekvasutas otthonhoz... 13:22-kor kerül a lapomra az utolsó bélyegzés, Budapest-kupa bélyegző - még épp, hogy látszik verzióban, emléklap, kitűző - gyorsan, pontosan, sorállás nélkül. Még kicseréltetem a tavaly tévesen kapott 4. teljesítésre járó kitűzőt, majd megyek enni (csirkepöri, tészta, uborka, kenyér, és egy kicsi sió almalé) - ez egy ilyen nap nekem, itt sincs sor :-)) (de sör se.. azt majd otthon :-))

Petamiék is beérnek négy órán belül, ő nyer egy üveg bort ezzel :-) A vonat kettőkor indul vissza, Adrival elbúcsúzunk, és vonatozunk egyet a rajtban hagyott autóhoz, majd irány haza.

A napsütés mellé társuló hideg szél, a terep télből tavaszba váltakozó képe "kettő az egyben" téli és tavaszi túrává tette ezt a rendezvényt. A régebbi beszámolókat visszaolvasva látszik, hogy a rendezés során odafigyelnek a problémákra, és igyekeznek azokat a következő alkalommal elkerülni, jobbá, gördülékenyebbé tenni a túrát - ez idén is sikerült.
Nagyon jó látni a sok gyermekvasutast, akik részt vesznek a szervezésben, sürögnek-forognak, reméljük a túraszervezésben később is számíthatunk rájuk!

Ez is megvolt -- Budapest-kupa miatt menni "kell", kedvem nem volt sok, ez rá is nyomta a bélyegét az sebességre/időre, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Hűvösvölgyi-utat még túrják, bár csak az akna- és szerelvényaknák fedlapjait kéne szintbe hozni... (Anno az "átkosban" a nagyobb ünnepekre időzítették a komolyabb beruházások (színlelt vagy valós) átadását, mára ez is a múlté...)

A rajtba nyolc után érek, sorállás már nincs, fejlődés annál inkább: kapok egy cetlit, amire a nevet, illetve az kirakott lapokon szereplő infók alapján a nevezési díj összegét kell ráírni, majd azzal besorakozni a négy asztal valamelyikénél, gyorsan rákerül a név a kartonomra, a karton sorszáma a cetlire, közben a pénzügyeket is lerendezzük, és mehetek a rajtbélyegzős asztalhoz. Az egész procedúra gyorsan ment, 8:25 és már indulhatok is. A Fazekas-hegyi pont lejjebb "költözött", így kevesebb a veszélyes oda-vissza "le lehet zúgni" szakasz. Sor az viszont van, jó (jobb) megoldás nem nagyon.
A Villám utca lefelé is meredek, itt találok két pecsételőlapot, gyorsítok, szerencsére az előttem haladók szórták szét, úgyhogy gyorsan visszakerül a tulajdonosaikhoz. A Hárs-hegy három pontos :-) A Nagy-Hárs-Hegyen a pont sajnálatos módon a kilátó mögött bújik meg, szinte kínálva a S- sziklás rövidítését, ezzel többen élnek is, bár ezen a túrán ez a legenyhébb kispista...
Szépjuhászné állomáson a táv negyedén éppen csak túl engedélyezek öt perc pihit, bár az időm eddig igen ramaty, de majd behozom a P- jelzésen Makkosmária felé...

Nem hoztam be, fiatal társasággal beszélgetve sikerült belassulni, és egy elágazást randán elbénázni.

Makkosmáriánál újabb öt perces pihi, majd a kedvenc emelkedőn a Z+ jelzésen száguldás fölfelé. Virágvölgy állomáson bélyegzés, majd az épület mögött tovább fölfelé, mintegy levezetésképp. Az aszfaltút keresztezése után -varietas delectat- meredeken lefelé kell menni a Disznófő ellenőrzőpontig, hogy utána visszajöhessünk, Normafát megcélozva. Itt a társaság a sajnálatos szokás szerint kettéválik: az "Éjszakai séta a budai hegységben"-t teljesítők (Élükön Kis Pistával, bár ennél is lesz durvább...) a Konkoly-Thege úton, a "Gyermekvasút nyomában" túrát teljesítők a székelykapun át, az előírt kunkorral közelítik meg Csillebérc állomást.

Idén nincs játszadozás a hangossal, gyors pecsételés, majd irány Normafa tmh. Itt is oszlik a társaság, Kis István vezetésével elindulnak az aszfalton, hogy az OMK mögött leereszkedve a Kápolnához, majd visszatérve a Gyermekvasút Nyomában túra útvonalára érkezzenek meg a célba, az előbb már említett "Éjszakai séta a budai hegységben"-t teljesítve, míg a "Gyermekvasút nyomában" túra résztvevői elindulnak visszafelé, majd balra le a völgybe (Segítség: jobb oldalon drótkerítés kiskapuval, majd a kerítésen gázos szerelvények helyét mutató táblák, ezzel nagyjából szemben indul balra egy szűk ösvény).

A völgyben hallom a célban a hangost, a 0:35-ös vonat indul -- esélyem sem volt elérni, úgyhogy sietni nem kell, bár az emelkedőt itt is erősen tolom, csak egy röpke pecsételésre állok meg a Kápolnánál. Innen fölfelé vagy egy tucat éjszakai erdőjáró jön szembe, az enyémhez hasonló papírt/füzetet szorongatva... Szólni fölösleges, csak a velük lévő gyerekeket sajnálom, hogy már ilyen korban csalni tanítják őket...

A Széchenyi-emléknél egy aláírást kapok, majd az alternatív útvonalak közül a Svájci-út lépcsője felé veszem az irányt.

A célba 1:25-kor érek, pont öt óra, eddig csak jobbat mentem, most viszont így sikerült, meg sietni sem nagyon volt érdemes, hiszen vonat visszafelé csak 2:35-kor indul. A bélyegzéseket, oklevelet és kitűzőt gyorsan megkapom, azt csak később veszem észre, hogy az ötödik (Csillebérc) helyett a negyedik teljesítésre járó verziót kaptam ismét. Majd jövőre kicseréltetem. Kapok egy pár virslit, mustárt kérek hozzá, majd egy szelet kenyérrel gyorsan elfogyasztom.

Rengetegen voltak ismét, a rendezés azonban egyre jobb, látszik, hogy odafigyelnek a visszajelzésekre. Jövőre (nemcsak a kitűző cseréje miatt) ha minden jól megy, ismét jövök!

Rajtba érkezés 9:30, egy óra várakozás, majd 10:30-as rajtidővel vágtunk neki a távnak Nagyondinnye kollégával. A várakozásban elgémberedett tagjaink kb. a Széchenyi-emlék körül kezdtek bemelegedni, szerencsére sem itt, sem a Kápolnánál nem kellett várakozni.
Normafához fölfelé gyalogolva eg fél falunyi túratársat előzünk meg -- jól is tesszük, Normafa mh.-nél csak 3-4 ember vár előttünk a bélyegzésre. Csillebércnél picit rosszabb a helyzet, viszont kapunk műzliszeletet :) Innen átbaktatunk a hegy túloldalára, hogy Disznófő után ismét visszamászhassunk :)
Virágvölgy állomásnál picit felmegy a pumpa: előttem ugyanis két srác Disznófőt kihagyva érkezik, mire a pontő... izé, bélyegzős leányzó menti a dolgot: "Majd oda úgy nyomom, hogy ne látszódjon a felirat". Az egy dolog, hogy valaki, valamilyen okból kihagy egy pontot, de hogy ezt "elkenni" a rendezők segítsenek neki... No mindegy, remélem, talán egyszer megértik, miért is tettem ezt szóvá. (Itt volt tea is, de kihagytuk...)
Innen leereszkedtünk Makkosmáriáig, csak azért, hogy felmászhassunk János-hegy állomás érintésével az Erzsébet kilátóig. Közben az eső is elkezdett cseperegni, úgyhogy a kilátónál a pont beköltözött a kilátóba.
A csepergő eső miatt (is) sáros volt a lejövetel, szerencsére azért ez az elfogadható szinten belül maradt. Szépjuhászné állomásnál is gyorsan végeztünk, hogy nekivághassunk a túra utolsó (előtti) emelkedőjének, föl, a Hárs-hegyre. Lefelé a Bátori-barlangnál eléggé sáros volt az ösvény, de balra kerülve sikerült esés nélkül abszolválni ezt a részt is.

Kis Hárs-hegy, Hárs-hegy állomás, Nagyrét -- szokásos útvonal, a pontokon szerencsére minimális várakozás, majd Villám "nagyon nem szeretem" utca (most beszélgetve mintha rövidebb lett volna) illetve Fazekas-hegy volt a "menü", desszertként még betértünk a múzeumba, majd cél, bélyegzés, sorakozás kajáért (sajttal töltött csirketallér rántva rizzsel és uborkával, plusz egy kis dobozos Sió gyümölcslé). A vége 4:25 lett, ami elég tűrhető idő, bár a végét picit ellazsáltuk -- de legalább lesz mihez képest tovább javulni legközelebb :-))

A rajtoltatás szokás szerint baromira lassan ment (az előnevezés  lehetőségét talán mégiscsak jó lenne meggondolni...), a pontoknál a tömeg miatt itt-ott azért előfordultak várakozások, de ebből a szempontból azért javuló a tendencia.
Amit még lehet dicsérni, az a túra végén az egyszerű, de ízletes meleg étel; remélem, a túra a pozitívumait megtartva még sokáig fennmarad, és talán a negatívumokat is sikerül majd egyszer ha nem is teljesen megoldani, de csökkenteni.

2008.08.19-20, azaz éjszakai verzió -- második teljesítés 

Bő egy óra, míg kertek alatt, hegyen át sikerül a városon keresztüljutni, a Hűvösvölgyi út egy rémálom, mintha gyalog menne az ember :-/

Sorállás a szokásos, bár 3-4 asztalnál lehet nevezni, így gyorsan meg -- igaz, egy fontoskodó ifjú titán picit felidegesít -- majd belejön, reméljük.  Ő valami százötven emberről regél, hogy annyian vannak a szervezők összesen...

A nevezési díj kevesebb, mint a "túrabibliában" szereplő összeg, cserébe nincs frissítés menet közben, és a végén is "csak" virslit kapunk -- de ne szaladjunk ennyire előre. Vonat visszafelé 1:20 és négy óra valamikor indul: rajtidőm 8:20, azaz mindennel együtt a nappalin elért időnél jobbat kell mennem.

Kocogósan indulok, a Fazekas-hegyre a leágazást nem vétem el, a forgalom a csúcson - csúcson, de legalább gyorsan megy a bélyegzés. Időadat a pontkartonra kerül, ha jól láttam, az igazolólapra nem -- majd néhol felírom magamnak.
Villám utca lefelé -- aki nem ismeri, hogy merre, annak tényleg jól jöhet a tájoló, mert jelzés egy szál se -- szokás szerint.

A Nagyréten ismét megálló (A túra minden állomáson, megállóhelyen és bokornál megáll...), majd sárga körtúra, sárga (bár itt a leírás alternatív útvonalat is megenged, így vannak, akik a jelzetlen levágást veszik igénybe), és máris a Hárs-hegy állomásnál járunk és állunk.

Innen a Kis Hárs-hegyet célozzuk meg, ahol sorállás fogad, de aránylag tempósan pecsételnek/jegyzetelnek a pontőrök. Egy újabb iramodással a Kaán Károly kilátó, és a mögötte elbújt EP következik, előtte egy ismerős köszön rám, sajnos néven nevezni nem tudom. A folytatásban a tömeg a "szokásos" rövidítésen vonul lefelé -- ez egyébként eléggé bokatörő szakasz így éjjel. Már ismét a sárga sávon tzh és krysta mellett vágtáznék el, ha nem szólnának utánam -- valahogy sötétben, hátulról nagyon rossz a felismerési arányom...

Szépjuhászné állomáson a bélyegzés mellett vizet veszek, majd indulok tovább, immár a piros sáv jelzésen. A János hegyre fel a kunkorokat többen levágják -- nem nagyon nyernek vele, a hegyoldal meg pusztul tőle...

Az Erzsébet-kilátónál lévő pont után maradok a piros sávon, és nem megyek vissza az aszfaltútra, így némi lépcsőzés következik. A letérés után egy dohányzó apuka mellett megyek el (minek megy a természetbe az ilyen, pláne kicsi gyerekkel...?), aztán ismét lépcső: János hegy állomás következik.

A piros jelzés eleinte a széles úton halad, majd jobbra letér -- nagyon szép kapujel mutatja, csak a megerősítés van picit távolabb, itt egy igen rövid csoportos hezitálás következik, majd megyünk tovább.

Következő megálló Makkosmária, leírás szerint nagyjából féltáv, idővel jól állok (2:20 körül), így némi ücsörgés is belefér.

Virágvölgy állomásig kényelmesen emelkedik az út, a pihenő után tempósan megyek fölfelé. Virágvölgy állomásra épp befut egy vonat Hűvösvölgy felől, elkapok néhány kispistázós mondattöredéket :-/ No mindegy. Itt találkozok Nagyondinnyével és Jámborral, és többé-kevésbé együtt haladunk tovább (Disznófő után fölfelé sikerül előrerohannom és elkavarni, de a Normafa mh. utáni letérés előtt már ismét együtt megyünk.)

Átkelünk a gerincen, majd leereszkedünk a Disznófőhöz, hogy visszakapaszkodjunk a normafai buszmegállóhoz -- itt sikerül tovább a zöld sávon maradni (tömegvonzás :-)), úgyhogy gyalogolhatok vissza.

A székelykapun áthaladva három út áll előttem, melyiken induljak, jön a kérdés: a bal szélsőn nem, mert tavaly azon sikerült az aszfaltúthoz visszajutni, a jobb szélső a Z+ maradjon a középső, emlékeim szerint tavasszal itt jöttünk fölfelé. Nyert, ugyanis rövidesen elhaladunk az útvonalleírásban említett oszlop mellett.

A vasút mellett balra fordulunk, némi botorkálás az űrszelvényben (khm...) meg mellette Csillebérc állomásig. Itt üres sörös dobozok az asztalon, móka, kacagás, meg szórakozás a hangbemondással (khm-khm...).

Normafa állomás következik, utána pedig a túra talán leginkább kavarásveszélyes pontja, de a gázos szerelvényeket jelző táblák a kerítésen a helyükön vannak, és utána rögtön ott a csapás balra befelé a dzsindzsásba. Tényleg csapás -- gyakorlatilag egy bokatörő vízmosás van az ösvény helyén, de sikerül ezt is megúszni.

A völgy aljában előbb jobbra kell tartani (a kerékpáros ugratóknál), majd az elágazásnál balra tartva hamarosan elérjük az utolsó emelkedőt, ami a kápolna érintésével az OMK alatti rétig szerpentinezve halad.
A kápolnánál gyors pecsételés, az OMK alatti réten ismét némi tanakodás, aztán jobbra be a fák közé, sacc/kb. megcélozva a Farkasvölgyi út végét.

Nyert! első nekifutásra eltaláltuk, melyik bokorcsoport alatt ér ki a rétre a Farkasvölgyi út, így immáron kivilágított aszfalton lehet robogni a Széchenyi-emlékig. Itt az aszfalton jámbornak sikerül megtalálni egy randa kátyút, aminek következtében térdével illeti az aszfaltot, de komoly baj nincs, megyünk tovább.

Itt dohányzó pontőr fogad, majd nem a megszokott útvonalon, hanem jobbra tartva, majd balra föl egy lépcsőn vezetett az utunk.

A célban pici fejetlenség, bár legalább négyen-öten állnak az asztal túloldalán, és igyekeznek mindenkivel egyszerre foglalkozni. Bélyegzek a Budapest Kupa igazolófüzetbe is, majd önkiszolgáló módon nyakon ragadok két szeletke kenyeret, meg egy adag virslit, némi mustárral, és irány a vonat. Saját mérés alapján 4:45 az időm, ami jobb, mint amit tavasszal csináltam -- ez betudható annak is, hogy most a pontokon sokkal kevesebbet kellett sorakozni pecsételésre várva.

A vonat végül is némi késéssel indul, a kilátópontokon nem, de az állomásokon megáll. Nem meglepő módon sokan szállnak fel útközben is -- igen, ez nem első bálozóknak, vagy a Budai hegyeket csak hírből ismerőknek való, rengeteg a jelzésváltás, több jelzetlen szakasz van benne -- ilyen szempontból nem egy könnyű túra.

A hűvösvölgyi állomáson a peron alatti átjáró zárva, nekivágunk, és áthatolva a sövényen igyekszünk lefelé, közben bemutatom, hogyan kell zéró idő alatt hasra vágódni -- nem mondhatnám, hogy önszántamból teszem, viszont megúszom némi horzsolással, meg a ledes lámpám rommá törésével :-(

Kellemes tavaszi idő, óriási nyüzsi még a tervezett rajtzárás előtt 5 perccel is: mindegy, beálltam a sorba. Néhány ismerős arc, régi kolléga, majd a 2600-as szériából kapott sorszámmal rajt 10:25-ös bélyegzéssel.

A kisebb-nagyobb csoportokat előzgetve, kerülgetve telt a túra nagyjából végig, egy-két ep-n sorban állással fűszerezve (az egyébként lelkes pontőröket az is lassította, hogy náluk 2600-as szériához nem volt ikszelőlap...).

Az OMK utáni réten nagyon szép virágokat fotózhattunk -- meg lehetett figyelmeztetni az arra járó kirándulókat, hogy nézzenek a lábuk alá -- sajnos így is jópár tő a bakancsok áldozata lett :-(

Farkas-völgy tetejénél megjegyeztem, hogy a kerítésen lévő 5-6darab, gázos szerelvényeket jelző táblánál indul lefelé az út -- az augusztusi éjszakai túrán ez jó tájékozódási pont lesz majd.

Csillebérc után aztán kiderült, mit toltam el tavaly augusztusban -- idénre ezt is megjegyeztem.

A kellemes időben gyorsan fogytak a kilométerek, egyszer sem kellett leírást nézni/olvasni, mert nagyjából végig lehetett látni, hogy merre megy a tömeg, bár a csordaszellem, meg a megszokás okozhat problémát is...

Ezt sikerrel tapasztaltam, amikor a Hárshegyről lefelé a Stop-Shop mellett találtam magamat -- el... szóval benéztem a sárga körtúra jelzést. Sebaj, pici aszfaltot belerakva mentem a Nagyrétig, ahol az EP-t csak a csoportosulásról vettem észre -- többen még így is elmentek mellette sajnos (javaslat: mivel itt sok kisebb-nagyobb csoport piknikezik, pláne ilyen jó időben, célszerű lenne egy bójával megjelölni az EP-t).

A Villám utcán felfelé nem igazán az utca névadójához híven araszolt fel a tömeg, bár a cikk-cakkban akár még stimmelhet is :-)) A bunkerhoz fel/le móka most kevésbé tűnt félelmetesnek, de való igaz: a pont ekkora tömeggel nem nagyon tud mit kezdeni a keskeny, oda-vissza ösvény miatt.

A célban finom gulyás, meg egy 2dl-es dobozos gyümölcslét kaptunk, a teljesítések számának megfelelő kitűző plusz emléklap mellé.

A visszaúthoz 16:05-kor különjáratban megkaptuk a nosztalgia motorvonatot (köszönet érte), így egy kényelmes vonatozással zárhattuk a napot.

Jó: útvonal, lelkes pontőrök, gulyás a végén, sokáig gyűjthető különböző kitűzők.
Rossz: Sorban állós túra, futóknak ellenjavallt.

Megjegyzés: Meggondolandó lenne az előnevezést valahogy megoldani.

Terv: nyolc előtt odaérni a rajthoz, és a TTB-s különítménnyel végigmenni. Mivel egy óra sem volt elég arra, hogy átvágjak a városon, így ebből nem lett semmi, így negyed kilenc után sikerült beállni a sorba, ami hosszú volt -- nem kicsit, nagyon, ennek köszönhetően a rajtidő 21:12.

Amit a rajtban kaptunk: Egy A5-ös méretre hajtott karton borítólapot, benne ugyanekkora méretben, ugyanebből a sárga kartonból egy igazolólapot, egy vaskos leírást (16 oldal a térképpel együtt), az éjszaki vasúti menetrendet, illetve egy Bakonyerdő-s szórólapot (az esőerdők meg pusztulnak...).

Indulás után a Gyermekvasúti múzeum előtere volt az első EP, itt gyors bélyegzés, huss tovább. Fejvakarás, majd a jó irányt eltalálva ét a híd alatt, majd egy kivilágított sétányon apríthattam a métereket.

A fazekas-hegyi felmenetelt majdnem sikerült elnézni (ide jó lett volna egy kis tábla, pl. a Hárs-hegy állomásnál kirakott helyett...), de sikerült időben korrigálni. A pont a csúcson volt, és a sorban állás ellenére elég tempósan ment a bélyegzés. (Kicsit problémásnak találtam a pontot, mivel a gerinc, amin sorakoztunk, aránylag keskeny, a két oldalon mély és meredek szakadékkal, ami pláne éjszaka, mindenféle korlát nélkül igen veszélyes is lehet.)

Lefelé ugyanazon az ösvényen kellett visszatérni a sárga körsétaútra, amin felfelé jöttem, így kellemesen lehetett egymást kerülgetni :)

A Nagyrétre egy "nagyonnemszeretem" meredek aszfaltcsík vezetett le -- el bírom képzelni, hogy ez a nappali túrán emelkedőként milyen "kellemes" emlékeket hagy a túrázókban :)

A nagyréti EP-n szerintük már jártam :-)) Mondtam nekik hogy igen, de az egy másik túra volt :-))

Innen zúzás fel a sárgán, Hárs-hegy állomásnál apró kitérő jobbra. Az állomástól vissza a sárgára, és egy futamodással már a Kis-Hárs-hegy következett. A kilátó még mindig lezárva. Pecsételés után gyors indulás, bár azon azért elgondolkodtam, hogy az igazolólap szerint 3.4km-t tettem meg, pont egy óra alatt... Nem tudom, a tempómat ennél többnek saccoltam.

A Kaán Károly kilátó felé menet megdöbbentő volt a lámpa fényében látni az iszonyatosan nagy mennyiségű szálló port.

A sárgára visszatérve robogás lefelé a Szépjuhászné állomáshoz, ahol kétféle finom itallal vártak minket a rendezők, valami narancsszínűvel, meg limonádéval.

Innen a piros (vasutas nyelven vörös, merthogy a majom feneke, az a piros) jelzésen vezetett az út tovább, fel, az Erzsébet-kilátóhoz. Itt több szakaszon el lehetett oltani a lámpát, mivel Budapest fényszennyezése olyan jelentős, hogy a borult ég ellenére elég világos volt a sétához.

A kilátónál gyors bélyegzés, mert némi távoli villámlást már ekkor lehetett tapasztalni, majd az itiner szerint a műúton tovább. A János-hegy állomásra levezető lépcsőt szépen megleltük, az állomásra érve a ponton éppen rámoltak be a forgalmiba, illetve néhány túratárs is bement, hogy ott várják meg a vihar végét, bár akkor még az eleje sem járt arra (és mint kiderült, később is csak a szélét kapta a hegynek ez az oldala.) Ekkor pontban 23:30 volt.

Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, hiszen Makkosmária innen 2.5-3km, ami fél óra alatt behúzható, még akkor is, ha nyakunkba kapjuk a vihart. Erre nem számítottam, mert a villámlások távolsága, illetve a szél (léte és iránya) nem erre utalt. Ebbéli meggyőződésemben csak egyszer inogtam meg: egy legfeljebb 6-700m távolságban, a gerinc irányában (Mint kiderült, Normafánál) becsapó villámnál. Némi esőt persze kaptunk, de nem sokat.

Makkosmáriánál az EP az esőbeállóban volt, néhányan bent álldogáltak, mások kint sorakoztak, de nem tartott sokáig itt sem a bélyegeztetés, így lehetett felfelé törni a zöld kereszten.

Itt a leírás alapján lett volna egy elágazás, ahol a Z+ jobbra tart, mi meg megyünk tovább egyenesen, be a Virág-völgybe. Mivel itt sem volt semmi táblázás, így a Z+ -en mentünk egészen a nagyon friss S+ jelzésig, amin pillanatok alatt Virágvölgy állomásra értünk. A Z+ egyébként változott, és ez a S+ is új jelzés, néhány fán csak jelzésalap volt felfestve (tippelem, hogy a S+ le fog érni Makkosmáriáig).

Virágvölgynél sokan várták a vonatot, egy ismerős mondta, hogy teljesen szétáztak, és számára ennyi... Mire bélyegeztettünk, be is futott a vonat teljesen üresen, úgyhogy integethettünk a túrát itt feladóknak.

Az állomástól felkapaszkodtunk a műútig, majd a zöldön le a Disznófő EP-hoz, ahol a megszokott sorbanállást követően kaptuk a bélyegzést.

Felfelé menet néhány előzéssel sikerült tartani a tempót, egészen Normafáig, ahol a Csillebérc állomáshoz vezető ösvényt nem sikerült meglelni, csak egy olyat, ami vissza kivitt az aszfaltos úthoz. Itt is jó lett volna némi útbaigazító jelzés, avagy a túrát a többség által választott aszfaltos úton vinni.

Normafa állomásig séta, többen jöttek szembe, hogy kihagyták Csillebérc állomást. Innen le kellett menni a Farkas-völgybe. Ezt a régi zöldön lehetett abszolválni (A Hidzsrán itt jöttünk fölfelé...). A leágazást nagyon könnyen be lehetett nézni: széles földútról keskeny ösvény balra be a dzsindzsásba (Javaslat: kis táblácska elhelyezése - még messzire se kellene menni a vasúttól...).

A Hidzsrán megismert tisztáson némi erőgyűjtés, energiaital, meg némi pogi betermelése, ismerve a zöld háromszög kapaszkodóját...

A kápolnánál csak egy bélyegzésnyi pihenő, majd irány az OMK. Kiérve a tisztásra szintén jól jött volna egy jelzés, hogy merre van az arra...
Az elkavarás itt sem sikerült, és bár innen végig aszfalt volt, a Széchenyi-emléket érintve szintidőn belül sikerült beérni a célba, és beállni a sorba a kitűző/emléklap/virsli/kenyér/gyümölcslé átvételéhez.

Miután ez megtörtént, és a virsli elfogyott, a siót meg megittam, választhattam, hogy kint keresek valami követ, amire leülök, vagy a váróteremben teszem ugyanezt -- a várótermet választottam.

A beérkező vonatra némi tolatási manővert követően felszállhattunk, majd szép komótosan elindultunk Hűvösvölgy felé. Mivel esni már nem esett, így nagyszerű kilátásban gyönyörködhettünk az utazás során.

Hűvösvölgyben két kedves túratárssal autóba ültünk, és elindultunk haza, kipihenni ezt a kellemes, "sorban állós" túrát.