Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2018

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2012. május 21., hétfő

A Sárga 50 után hezitáltam, nem is kicsit, hogy kell-e ez nekem, aztán a Budai 50 picit helyrerakta az önbizalmamat, igaz, az Index-es fórumban nem iratkoztam fel a listára még pénteken sem...
Késői lefekvés után korai és izgatott reggel következett - kinéztem több verziót is a közlekedésre, aztán kényelmesen egy átszállásos buszozós megoldással sikerült a rajtba érnem.
A nevezésnél "szokásos" hosszú, de gyorsan haladó sor, bent az asztaloknál is tempósan megy a munka.
A füzetből kimaradt a 2011-es teljesítői lista, pontosabban a 2010-es került bele, de a rendezők javítottak: mindenki kapott egy kétrét hatott A4-es lapot a hiányzó listával. Köszönjük!
Némi szedelőzködés, "kell nekem ez?" gondolat elhessegetése, GPS bekapcs, rajtban rövid sorakozás, és 7:15-ös bélyegzővel a lapomon nekivágok a jól ismert útnak...
Igyekszem előzgetni, saját tempóban haladni - ez többé-kevésbé sikerül is. Közben száll a por, megpróbálom megtippelni, hogy meddig fog tartani a tömeg. Tévedek, jóval tovább...
A Kevélyen pazar kilátás, rövid szusszanás - nekünk itt nincs bélyegzés - sokan megállnak piknikezni, nézelődni; sejtésem szerint zömével a rövidebb távokon indult túratársakról lehet szó, én megyek tovább.  Kevély-nyereg, és zúzás lefelé - a terep jó, erő és kedv -még- bőven van :-) A hosszú egyenesben elszórtan, de tömegesen tartunk Hosszú-hegy felé. A nyeregben persze depós kocsik tömege - nagyon kell, hiszen igen-igen messze vagyunk már a rajttól :-D
A Z- szépen kijárt, így a tömeg szépen követi a jelzést, persze lesz még olyan ahol nem... Aztán elkezdődik a fölfelé - megyek, zakatolok fölfelé - nézzenek oda, pici nyugalom: se előttem, se mögöttem nem látom a folytonos tömeget. A pont előtt kb. 200 méterrel meglátom magam előtt... A pecsétre váró túratársak tömött sorát. Olyan igazi pár évvel ezelőtti Gyermekvasút nyomában feeling, de aztán csak túl leszek a dolgon.
Krisztával találkozok, beszélgetve ereszkedünk lefelé. Lent a jelzés balra letér az útról - idén is eléggé egyedül vagyunk ezen a szakaszon :-) no mindegy.
Emelkedő jön, majd egy kellemes tisztás, itt szusszanok egy picit a László púpja meg a szerpentin előtt - csoki, aztán hajrá.
Éles kanyar, pompás panoráma - picit nézelődök, de csak keveset, mert ezekkel a "csak egy kicsit állok meg"-ekkel prímán ki lehet csúszni a szintidőből.
Pilisi szerpentin, első, második, sokadik figyelmeztetés, egy levágásban szigetelőszalag keresztben és egy felirat is - a következőben viszont semmi... Valaki elindul fölfelé, szólok neki, hogy nem kéne. Durván visszaszól, hogy mi közöm hozzá, próbálom megmagyarázni neki, nem érdekli, felmászik - egyenesen egy rendező karjaiba. Rákerül a lapjára az "ejnyebejnye", és ezzel el van intézve... Végül is a környezet károsítása már megtörtént - nem lenne ésszerűbb a szerpentin alsó ágánál ott állni, és kerek perec továbbküldeni azokat, akik megpróbálkoznak a szerpentin levágásával...?
Aztán felérek, Oláh Tamásék jönnek szembe: vízzel, csokival kínálnak - megköszönöm, jól esik a figyelmességük.
Pilis-nyeregben a már megszokott tömeg, úgyhogy csak bélyegeztetek, és megyek is tovább. Aztán egy alkalmas fatönkre leülök, mert futóművet kell javítani...
Nem lesz ez így jó, de muszáj. Néhány vízhólyag megvarrása és leragasztása következik. Közben arra gondolok, hogy ez még harminc se' volt, és már így néz ki a lábam... Lehet, hogy nem 60km-rel a cipellőben, új, hosszabb távon még nem próbált zokniban kellett volna elindulni?
A tavaly rettentően undok, durva kőzúzalékkal felszórt szakasz egy év alatt picit szelídebb lett, de még most sem igazi, pláne gyaloglásra.
Kétágú-hegynél sincs nekünk pont, robogok le Kesztölc felé. Nocsak, egy Asciimo személyesen :-) Aztán érkezik Pataporc is, váltunk pár szót, aztán leszakadok - A kesztölci kitelepült kocsmánál kiállom a soromat - de megfelelő mennyiségű apró nélkül csak a sor marad, sör nem lesz - sebaj, majd Dorogon.
Út közben egy kidöntött fát kerülünk - a belseje sajnos teljesen üreges, úgyhogy ideje volt kivágni.
Eddig sem tartottam a lazán tervezett megállásokat, így aztán nyugodt szívvel térek be a túratársakkal telt kocsmába: egy sör, és kiülök a fedett teraszra, és újabb futómű-karbantartás következik...
Bár Dorogon van a vége a 40-es távnak, úgyhogy innentől ugyan nincsenek nem százas túratársak, de valahogy mégis sokan vagyunk - van, aki monoton gyalogol fölfelé, és vannak, akik kvaddal jönnek lefelé - mindkét oldal kulturáltan kezeli a helyzetet, nem úgy, mint tavaly a katlannál...
Az egyik tisztásnál félrevonulok, adok magamnak öt perc pihenőt -meg egy gélt (jövőre nem kólaízűt kell venni), aztán pikk-pakk (na jó, annyira azért nem...) fent is vagyok a keresztnél.
Pecsételés után sikerül nagyjából jól időzíteni a lefelé indulást - ezen a zergeúton nagyon jól jön a bot, még így is nehéz, főleg az eleje.
A K-K+ elágazásnál is pihennem kell - kora délután, meleg, tikkasztó idő - az órámra nézek, no, az is elég vacak időt mutat - mindegy, majd ha estefelé jobb idő lesz, belehúzok.
Fölfelé sorbantotyogás van, kibírom, bár nagyon lassú, és szeretnék túl lenni a löszfalon... Aztán laposabbá válik az út, szántóföld, por, és széles csapatban vonuló túrázók... De innen már nem sok van a Tokodi pincékig.
A lefelé jót jelent, hiszen közeledünk - a lábam viszont nem szereti, mint ahogy az aszfaltot sem - no, ez nem lesz egy örömséta Tatáig, pláne, ha a végére gondolok... De nem gondolok rá.
Tokodi pincéknél a második kútnál helybéli hölgyek serénykednek: sorra húzzák a felfrissülésre vágyú túrázóknak a hűs vizet a kútból - én is alaposan lemosom a katlan porát, meg az izzadtság sóját magamról.
Aztán odébb egy szép hosszú sor - pontosabban kettő - vízért is, meg a sor mögött rejtőző ponton kapható bélyegzésért is - néhány sietősebb túratársat úgy kell visszakiabálni, hogy ha vízért nem is, de stempliért azért álljanak meg.
Egy bögre vizet, meg némi zsíros kenyeret berámolok, aztán gyorsan tovább, mert idővel nem állok valami jól - az egynyomos ösvényen a sorban fölfelé tötymörögve azt számolgattam, hogy mennyivel (nem sokkal...) leszek 12 órán belül Mogyin... Nem jó érzés ilyet számolgatni, így aztán ahol lehet előzök, és tempósan tolom föl, aztán lefelé is - 11:20-szal pecsételtetek a Kakukkban, de még vizet kell tölteni a kútnál...
A faluból kifelé elkezd motoszkálni bennem, hogy kell-e még nekem a maradék közel 50 kili...? Kell, vagy sem, megyek tovább - bízom benne, hogy a hátralévő szűk tizenkét és fél óra elég lesz.
Az Öreg-kő pihenőhöz vezető ösvény nekem pont kellemesen emelkedik, az időjárás is egyre kellemesebb, tömeg sincs már, úgyhogy picit dacból is, de tempósan megyek fölfelé - aztán a K- másik ágán meg vissza, a Nyerges 40-ről ismert módon megkerülve a lekerített részt.
A forrásnál a Tokodi pincéknél a ponton kapott bögrém terhére :) frissítek, aztán megérkeznek azok is, akiket az Öreg-kői pihenő előtt előztem meg. Váltunk pár szót, kiderül, hogy Bea első bálozóként van itt: gyors döntés, ha tudunk, menjünk együtt: neki sietősebb, én meg tudom, mi van előttünk :-D
A templom előtti úton megyünk az aszfaltig - a kéktúrás bélyegző doboza tényleg meg tudja zavarni az először errefelé járó túrázót.
A Bika-völgyet már nagyon várom, hiszen a k100-as topicból tudom, hogy hotdogmen ott lesz (tavaly a vértestolnai műútnál volt) - átérünk, ott van, jégkásához már hűvös van, de a hotdog az nagyon jól esik - mint ahogy a szóda is, a picit odébb települt Multinavigator-os ponton. Hiába van nálam a Pilisnyeregnél osztogatott tavalyi és idei cetli is - szörp meg bor elfogyott - így jár az, aki későn érkezik :-/
Hosszú naci, pulcsi - én zoknit is cserélek, aztán lámpa be, és jöhet a nemszeretem hullámzás Pusztamarót felé.
Egyedül sokkal rosszabb - beszélgetve szinte észre sem vettem, és már a Vaskapu túloldalán jöttünk visszafelé. Tanulság: ezen a szakaszon nem szabad egyedül menni.
Pusztamaróton az esőbeállónál sokan vannak, pont nincs, mehetünk tovább. Alig várom, hogy az aszfaltról letérjünk - most valahogy hosszabbnak tűnik ez a szakasz...
Sziklás ösvény, szusszanunk, aztán az egyházi üdülőnél lassan szintesbe fordul a széles erdei út alattunk, és csak megyünk, rendületlenül...
A kerítés(?) mellett erősen figyelünk, hiszen hamarosan balra letér a kék sáv, hogy enyhe, de hosszú emelkedővel felvigyen minket a bányahegyi pontra. Stimmt, megvan, irány Bányahegy.
A völgy túloldalán vezető úton autók fényei látszanak - csalós picit, odébb van még a pont... Aztán csak feltűnik a fáradtan nyüzsgő, fejlámpák fényében derengő tisztás.
Teázunk, leülök egy picit - a talpam nem érzi jól magát, de már csak huszonvalahány kili... Szerencsére csak rövid ideig ücsörögtem, így nem annyira borzasztó elindulni :-) Az órámra nézek: valamivel kevesebb, mint tizenhat és fél órája indultam - alakul ez, éjszakai szakasz ide vagy oda, jó tempóban haladunk.
Ez így marad a következő szakaszon is, hiszen jók a jelzések, az úttal sincs gond - és az egykori kerítésmászások sincsenek már meg.
Kényelmesen haladhatunk - egészen a volt kerítés melletti részig... Itt, bár széles utat tapostak a kerítés elbontásakor, de picit trehány munkát végeztek: sok-sok huzal maradt a földön, amiben lehet botladozni rendesen... Hab a tortán, hogy néhány kőbe is sikerül belerúgnom, rendre a bal lábammal - a harmadik vagy negyedik után azért már eléggé sajog - rá sem merek gondolni, hogy hogy fog kinézni...
Utolérünk egy csoportot, őket követve keresztülvágunk egy tisztáson - utólag esik le a tantusz, hogy ez az örök vitatéma helye, hogy átlósan vagy körbe :-D
Mivel a kerítés itt is eltűnt, így picit "lemegyünk" a jelzésről, aztán a lábunk alatt meglátjuk egy kövön: derékszögben a nyíl: balra és előre mutat. A 2007-es Lábatlan túrán (a kép akkor készült) is itt volt :-) Vannak, akik balra akarnak menni - visszahívjuk őket, hiszen arról kellett volna érkeznünk, arra volt valamikor a létra a kerítésen.
A műútnál depós kocsik sora ismét, majd a tavalyról oly emlékezetes sorompó... Most folyamatosan sós mogyorót rágcsálok, mert a tavalyi beájulós "manővert" nem szeretném megismételni.
Koldusszállásig hosszú, unalmas menetelés - jóval hosszabb, mint amire emlékeztem, de innen már nincs vissza, csak előre, és próbálok nem gondolni az utolsó 18 kilire...
Koldusszállás. A pontos idő 1:50 - teát kérek, nem igazán sikerült eltalálni az összetevők arányát, de mindegy, addig is pihenünk... Jó lenne leülni, de csak a földre lehet, onnan meg nehéz felállni, úgyhogy marad a téblábolás, míg fogyaszthatóvá hűl Bea levese.
Közben kiderül, hogy nem 18 (ahogy két éve Vagdalthústól hallottam), hanem csak 16 km van hátra - ez feldob egy pict... Utólag visszanézve bő negyed órát voltunk a ponton - akkor és ott kevesebbnek tűnt.
A hajtűkanyarig hosszúnak tűnik az út, mint egy ideje minden - de megyek, ezt már tényleg agyban kell megcsinálni. Ahogy elkezdek csak a következő részre koncentrálni, és nem gondolni a végén lévő "kellemes" lefelére, vagy a Baji szőlők után tavaly meglepetésként kapott príma aszfaltra, egyszerre könnyebben megy - bár a sunyi emelkedőknek vége lehetne már... Aztán vége lesz, és mehetünk balra le az Arany-lyuki elágazáshoz, bár... Az igazi fekete leves utána következik, a hosszú, egyenes emelkedő képében... Sötét van, nem látszik, hogy meddig, csak az, hogy nem túl durván, de fölfelé... Szerencsére erőnlétileg nincs gond, a talpam, meg az égetően fájó vízhólyagok nem érdekelnek - itt már tényleg nincs más választás, csak az, hogy végigmegy az ember.
Aztán csak elérjük ismét a murvás utat, nappal nagyon szép, de most csak "legyünk túl rajta".
Az útvonal változásának most kimondottan tudok örülni, hiszen a baji vadászházhoz nem kell felmenni, hanem a Szent Péteri templomromnál van a pont. Időt nézek - jól állok, arra gondolok, hogy némi frissítés ráférne a talpamra, de aztán győz a lustaság (szerencsére), és Bea után indulok.
Baji szőlőkig nagyjából feleződik az eddigi tempónk - belefér, ezen a szakaszon nem lehet rohanni, hiszen elég kellemetlen, köves az ösvény, ami levezet a faluba.
Az aszfalton csak sétálunk - háromnegyed öt van, idővel jól állunk, persze azért megyünk, rendületlenül :-D
Baji szőlők után szint már gyakorlatilag nincs, ellenben végig aszfalt, de már nem érdekel; itt a hajnal, és innen nagyjából egy óra alatt kényelmesen be lehet érni.
Baj, templom, pont nincs, nem baj. Járda, kerékpárút, nem érdekes, menni, menni, menni... Távolban egy fehér vitorla - helyett villogó fény: a tatai fénysorompó. Vörösre vált, vonat jön, megáll, elindul - mire az átjáróhoz érünk ismét szabad az út. Öt óra húsz, utca balra, park, átlósan, másik utca, főút, gyalogos lámpa, nyomom a gombot, szinte azonnal vált. Még jó, mert fázós a reggel,. bár lehet, hogy a fáradtság is teszi.
Tábor, szembe is jönnek "gratulálok" hangzik oda-vissza, ismeretlenül is. Még vagy száz méter, és mi is túl leszünk rajta. Cél. Jó ide bejönni. Vonalkódot olvasnak le, pecsételnek, nyomtatóból frissen érkezik az oklevél - mellé a szokásos jelvény, a kajajegy, és persze a gratuláció..
Átmegyünk enni - babgulyás, avagy csülkös bableves? Fene sem tudja, picit szétfőttek benne a dolgok, de ízre rendben van - és különben is, ilyenkor nem igazán a Michelin csillagos minősítés a lényeg :-D
Jár még egy fánk is, nehezen, de legyűröm, aztán pici ücsörgés után eltipegünk a vonathoz.

Mogyin azt számoltam, hogy mennyire lesz necces szintidőn belül beérni, aztán a vége 22:20 körüli idő lett, köszönhetően annak, hogy az esti/éjszakai szakaszon igen tempósan tudtunk haladni.
A Kinizsi tényleg minden alkalommal más, harmadik teljesítésre is tud új tanulságokkal szolgálni - például azzal, hogy a meleg nappal utáni hűs éjszaka segíthet a nappal összeszedett lemaradást behozni - erre persze nem szabad építeni - vagy épp azzal, hogy az éjszakai szakaszon jobb nem egyedül menni - egyszerűen eltereli a figyelmet a negatív dolgokról, a monotonitásról.

Jövőre? Nem tudom, de jó lenne...

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése