Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2022

Blogarchívum

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2011. március 30., szerda

Ötödik alkalommal jöttem erre a túrára, és remélem, még sokszor jöhetek - úgy az útvonal, mint a rendezés nagyon tetszik - és idén az időjárásra sem lehetett panasz.
Kilenc előtt pár perccel kapom a kezembe az ismerős, nagyon szép, színes térképpel ellátott itinert, aztán nekivágunk az aszfaltnak.
Nekivágunk, tehát a bemelegítő kocogás elmarad - a magánbirtok megkerülése, majd pedig a Kő-orr előtti emelkedő viszont nem :-)
Ez utóbbit kényelmesen sikerül idén is letudni, aztán néhány kanyar, és az első ep-on kapjuk a bélyegzést.  Innen aztán lefelé, meredeken - a bot jó dolog itt is - hogy aztán a völgy túloldalán ismét kapaszkodhassunk fölfelé...
Kellemes beszélgetéssel telik az idő, Dobogó-hegy bélyegzését is begyűjtjük közben, aztán hipp-hopp, Nagy-mező, és már ereszkedünk is lefelé Sóskútra.
A pont pont a szokott helyen: csokival (Mars), palackos ásványvízzel, és persze szép, egyedi bélyegzéssel. Átsétálunk a falun, a Kálvária felé vezető ösvényre a letérés már ismerős, az autóból kapott bélyegzés is - ami viszont szokatlan, az a szinte teljes szélcsend.
A Benta-völgyében kényelmesen kanyarogva haladunk nyíl egyenesen a horgásztó felé.
Itt néhány fa erős "fazonigazításon" esett át, mint ahogy picivel odébb a patak is. A meder ilyen rendezése nem szép, hiszen orrrdít róla, hogy mesterséges, de sajnos szükséges...

Az egykori gyaloghíd hűlt helyét is megtekintjük - pár éve még azon jött át a patakon a túra útvonala...
Az erdészháznál régi autók sokasága - többször megnéztem már, újabbakat nem nagyon látok, úgyhogy nagy nézelődést most nem rendezünk, hanem elindulunk föfelé.
Az emelkedő itt nagyon kényelmes, pont annyira emelkedik, hogy még akár kocogni is lehetne. A Nyakas-kőre néhányan felmásznak, én megelégszem egy fotóval, természetesen azután, hogy a esedékes bélyegzést begyűjtöttem :-)
Aztán persze hátat fordítok a Nyakas-kőnek, és a meredek ösvényből hátralévő részt leküzdve gyönyörködöm egy picit a kilátásban, ami a Madár-szirtről elém tárul.
Itt nekilódulok picit, hogy aztán a jelzés jobbos betérését elvétsem, szerencsére az ismeretlen szakasz néhány méter után gyanús lett, úgyhogy időben visszafordultunk.
A Rédey-kútra rákérdez alkalmi túratársam - megtippelem, hogy az út melletti kerekeskút az :-)
Ezen a zártkertek közötti szakaszon elkezd szemerkélni az eső - nem nagyon, csak éppen hogy - zavarni nem zavar, bár ami igaz, az igaz, nem örültem volna annak, ha kitart vagy netán megerősödik a túra végéig :)
A Szily-kápolna előtt a mindig sáros lejtő most teljesen kényelmes, nem sáros, csak bokakímélően puha. A következő pont a kápolnánál van, melyet az ismertető tábla szerint 1817-ben említenek először:
A Szily-kápolna történetéről kevés írásos dokumentum áll rendelkezésre. Első említését a torbágyi 1817. évi püspöki egyházmegyei látogatási jegyzőkönyvben találjuk. Ez a falun kívül, a szőlők mellett mondja. A főpásztor, Spetykó Ferenc kerületi esperest, bicskei plébánost bízta meg a kápolna felszentelésével. Ekkor lett védőszentje Szent Vendel. Építtetője Szily József (1746-1827) udvari tanácsos. A birtok - melyen a kápolna is áll - eredetileg a hügyei Farkas családé volt, az ő lányukat, Terézt vette nőül 1770-ben. Újabb dokumentum alapján feltételezhető az is, hogy az építést még a Farkas család kezdte meg, és Szily József fejezte be a kápolnától nem messze lévő, hasonlóan klasszicista stílusban épült, azóta elpusztult erdei lakkal együtt. Noha a kápolnát ő építtette, mégsem itt, hanem a kistorbágyi templom sírboltjában nyugodott két, korábban elhunyt felesége mellett.

A kápolnának bővebb felszerelést fia, Szily Antal juttatott, ki később a kápolna padozatában lett eltemetve. Erre utal jelenleg is a márvány sírfedlap. A kápolna előtt, a félkörös, rondella-szerűen kialakított terasz alatt egykor a Szily család sírboltja volt, ahol a család többi tagja pihent. A klasszicista stílusú kápolna empire oltára felett Szent Vendelt ábrázoló oltárkép függött. Az épület belső berendezése fából készült.

1944-45-ben és az utána következő években a kápolna és belső felszerelése erősen megrongálódott, oltárképe elpusztult. Sírboltját feldúlták. Az 1950-60-as években részlegesen helyreállították. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal 6913-as törzsszámon vette műemléki lajstromba. Jelenleg tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Pilisi Parkerdő Zrt.

A Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány 1993 óta tevékenykedik a Szent Vendel-kápolna helyreállításának elősegítésében. Pályázatokból, támogatásokból, társadalmi munkákkal mintegy 10 millió forint felhasználásával sikerült ezt az épületet megmenteni az enyészettől. Még néhány kisebb munka van hátra, s a zsindelyezést kell pótolni.

Kérjük Vándor, ha erre jársz, vigyázz rá, ne rongáld, hogy utódaink is gyönyörködhessenek benne, ha idejönnek kirándulni!
(A kápolnánál található ismertető tábla szövege)

A kápolna után már tényleg csak egy könnyű séta van hátra a célig, közben persze a lőtérnél az utolsó ep bélyegzése is rá kerül a lapra, hogy aztán a célban megkapjuk a díjazást, ami idén is jelvény (az idei a Szily-kápolnát ábrázolja) és Emléklap, valamint kapunk még egy töltött piskótaszeletet is.
A jelvény a tervek szerint jövőre is másfajta lesz, úgyhogy akinek nem elég a szép táj, a kellemes útvonal, és az egyszerű, de jó rendezés, az újabb okot találhat arra, hogy miért érdemes ide többször is eljönni.

Ha minden jól megy, jövőre is itt leszek :-)
2011. március 29., kedd

Ahogy számolom, a 30 éves hazai teljesítménytúrázás és 20 éves TTT pontgyűjtő mozgalomban jelentősebb pluszpontok nélkül is összejöhet a szükséges 2011 pont, de biztos, ami biztos, ezt a plusz 30 pontot jelentő túrát nem hagytam ki. A változatosság kedvéért BMV-vel (busz-metró-villamos) közelítem meg a rajtot - negyed nyolc körül szállok le a hűvösvölgyi végállomáson.
A nevezés gyorsan megy - két A6 méretű cetli összetűzve: az egyik a nevezési lap, a másik egy "ős Kinizsis stílusú"  pecsételőlap - az előbbit leadva megkapom az "itinert" - végül is a K- majd némi piliscsabai séta Klotildligetig a túra első fele, úgyhogy tényleg fölösleges lett volna kettő mondatnál többet írni erről a szakaszról :-)
Indulási időnek fél nyolcat írok a lapra, van pár percem, ismerősökkel váltok pár szót, aztán nekilódulok, keresztül a vasút alatt, majd a sétányt követően hooooosszan aszfalton.
Ez persze annyira nem baj, hiszen lehet nézegetni a szép és kevésbé szép, meg a totálisan tájidegen építészeti csodákat, a már nyíló virágokat. Laci indulás előtt invitált, hogy tartsak vele - itt egy darabig együtt megyünk.
A templomnál most nincs esküvő - na ja, kora reggel van :-)) Van viszont nagyon kellemes idő - remélem, az idei évre ez lesz a jellemző....
A Remete-szurdok előtt a pont pont ott van, ahol két évvel ezelőtt is volt, úgyhogy már rutinosan szólok egy futó után, hogy ha bélyegzést szeretne, akkor ne menjen tovább :-)
A szurdokban érezhetően hűvösebb van, mint úgy általában mindig, a patak pedig ha nem is nagyon erőteljesen, de azért illendően szép vízhozammal folyik - persze a tavalyi Meteorhoz képest sehol sincs, úgyhogy száraz lábbal át lehet rajta kelni... A bicajosok persze nehezebb helyzetben vannak, de úgy nézett ki, hogy ők is sikeresen veszik ezt az akadályt - Az emelkedőre felkapaszkodásukat viszont nem várjuk meg - elindulok tempósabb fölfelé, Lacitól is elköszönve, hiszen ő egy órával későbbi vonatot célzott meg. Felérek, szuszogós, persze, de azért simán megy egyben a kikapaszkodás, meg után a "levezető" normál emelkedés :-)
Nagykovácsi előtt a természet hívó szavának engedve teszek egy rövid kitérőt, úgyhogy mire visszaérek a jelzésre, Laci utol is ér. Rövidesen érkezik a S- jelzés jobbról, majd jön a két, jól ismert sáros-kerülgetős rész, ahol teljesen korrekt doronghidacskák készültek, úgyhogy "menetből" simán vehettük ezeket az akadályokat is.
A Muflon zárva, Laci azért megáll falatozni - én másodszor is elköszönök tőle, és szaporázom a lépéseimet - jó lenne 4 órán belül beérni, hogy a vonat előtt legyen pár percnyi időm.
A szénásokra fölfelé jó dolog gyalogolni, pláne, ha nincs tikkasztó hőség - szerencsére még nincs, úgyhogy igen rendes tempóban haladok. Itt-ott ibolya nyílik, dokumentálom a tényt :-) majd a sorompó után nem sokkal szólok az erre tévedt bicajosoknak, hogy nem biztos, hogy jó helyen járnak... (Elvileg nekik kimarad a Nagy-szénás).
A levegő friss, a táj még így, tavaszelőn is lenyűgöző, de nincs mese, menni kell. A pont a szokott helyen, bélyegzés után némi frissítés, aztán a majdnem utolsó emelkedőn csúcstámadás :-)

Mennyire más körülmények fogadtak itt Budai trapp idején, vagy akár a Piroson... A szél picit fújdogál, de ez már az a tavaszi verzió :-)
A Kőris-völgy is egészen más arcát mutatja -szerencsére- mint bő egy hónapja - bőven van már hóvirág, az út mentén pedig a szorgos favágók munkája nyomán nem túl régen darabolt rönkök pihennek, és árasztanak nagyszerű illatot.
No igen, így is lehet erdőt művelni: nem tarra vágva, hanem okosan, a természettel együtt "gondolkodva" ritkítani az állományt.
Már majdnem elkezdtem magamban a favágókat is dicsérni, hogy az utat szabadon hagyták, amikor a K+ csatlakozásánál balra tartó utunkat bizony-bizony a földön fekvő rönkök keresztezték - mindegy, óvatosan átlépkedek rajtuk, aztán a meredekebbé váló lejtős részen picit kocogósra fogom.
A kocogós tempó aztán majdnem bosszút áll rajtam: az egyik kanyarnál (amit meredeken le lehet balra tartva vágni) az út jobb oldali ágát választom, és bokáig cuppanok a sárba - szerencsére vastag avar fedi, így a cipellőm nagyjából megússza a dolgot :)
Egy érdekesen nőtt fa azért megállásra késztet - jó lenne tudni, hogy a természet hogyan alkot ilyeneket?
Bár lehet, hogy egy vicces kedvű ember csavarta össze a pici fa két ágát, amiből sok-sok év után ez lett...?
Piliscsabáig kocogósan haladok, aztán aszfalt, főút... Az itinert meg az órát nézve esélyes a 4 órán belüli teljesítés és ezzel a korábbi vonat elérése.
A felüljárón megállok egy picit, lentről túratársak érdeklődnek, hogy van-e itt pont - tudtommal nincs, mondom, aztán tovább indulok lefelé a lépcsőn, aminek az aljánál egy hagyományos vödör van felakasztva szemetes gyanánt - nem hagyom ki a "lehetőséget", és az út közben itt-ott felszedett, túratársak által véletlenül elveszített csokipapíroktól megszabadulok.
Innen egy szép fasorral szegélyezett utca következik, picit emelkedik, és nem, nem az első, hanem a második utcán fordulok jobbra, ott, ahol kell, majd kocogósra fogom... Aztán a távolban feltűnik a vasút - jól állok, bőven lesz időm az elvileg 11:48-as vonatig.

A célban a díjazás mellé egy üdítőre vagy teára beváltható bón jár a kitűző és oklevél mellé - tea helyett inkább buborékos üdítőt választok, majd kényelmesen kisétálok a vonathoz. Pénztár zárva, úgyhogy jegyet majd a vonaton... Vagy sem... De tehetek én arról, hogy a kalauz nem járt felénk...?


2011. március 27., vasárnap

Végre sikerült a téli meghűléses-taknyos időszak után találni egy könnyed, és elérhető sétát, amin a tejes családdal részt tudtunk venni. Öt kilométer, délig lehet indulni - tökéletes, még akkor is, ha a reggeli készülődés - amúgy kényelmes hétvégi módon sikerül. Gondoltam én...
Azért egy tankolás beiktatása meg egy apró technikai megállás után sikerült (majdnem) időben megérkezni a rajtba - szerencsére az iskola előtt pont volt egy parkolóhely, úgyhogy beálltam, és amíg a hölgyek készülődtek, addig a nevezést pikk-pakk el is intéztem.
Kellemes időben vágtunk neki a macskaköves utcának, aztán pedig a Kálváriára vezető lépcsősornak. Persze előbb a hídról alaposan meg kellett nézni a patakot is :-)
Minthogy "Dél-Börzsönyi kilátások" a túra címe, így aztán nem hagytuk ki a panoráma megcsodálását már az első 53m szint leküzdése közben sem :-))
Az országzászló és a kápolna megtekintése után folytattuk az emelkedést: itt-ott némi biztatás :) mellett szépen haladtunk fölfelé a kényelmes gyalogúton, ahol anno a NAHÁT-on jöttem lefelé.
Gyerkőcökkel persze nem áll az a jótanács, hogy emelkedőn fölfelé ne állj meg, így aztán hol inni, hol gombát nézni megálltunk - no meg a tájban is lehetett gyönyörködni.
Az emelkedő vége előtt azért Jucit csak fel kellett kapnom - neki még szabad segítséget igénybe venni a túra teljesítéséhez :-) de a pont előtt keresztbe dőlt fa leküzdését már mindenki maga oldotta meg.
 A bélyegzés után picit még feljebb mentünk, virágot, meg tájat nézegettünk, hogy aztán a So jelzés keskeny és itt-ott bizony sáros szerpentinjén ereszkedjünk le, az Ernő-forrásig.
A meredek hegyoldalon már-már valószerűtlen zöld színekben pompázó moha lepi a fákat - bár fotóztam, de messze nem adja vissza a kép a valódi színeket...
A hölgykoszorú :) egészen jól vette ezt a sáros, meredek szakaszt - megmondom őszintén, amikor megláttam egy-két vízátfolyásos részt, én is gondolkodtam, hogy hogyan kéne nem el- vagy lecsúszni, úgyhogy le a kalappal előttük - a végére mindenkinek tetszett a dolog, és ez a fontos, nem?
A forrásnál egy szusszanásnyi időre megálltunk, amíg a párom és a gyerkőcök frissítettek, én levadásztam a GCERNO ládát - természetesen vigyázva a hóvirágokra.
Innen aztán egy lankás völgyben haladtunk lefelé - magyaráztam a nagyobbik lányomnak, hogy hogy alakult ki, meg hogy fönt keskenyebb, aztán lefelé szelídülve kiszélesedik a völgy, és a patak hova folyik...
Kellemes beszélgetéssel telt az idő tehát Zebegényig, ahol aztán aszfalt került a talpunk alá, majd a vasúti sínekkel párhuzamosan sétálva rövidesen elértük az iskolát, a túra célját.
A célban természetesen mindenki személyesen vehette át a szintidőn belüli teljesítésért járó oklevelet és kitűzőt, és a névre szóló ideiglenes rendezvénykártyát is.
Közben persze sok ismerős érkezik a hosszabb távokról, egy-egy üdvözlésre igyekszem időt szakítani - azt, hogy milyen volta terep a többi távon, azt fölösleges megkérdezni: látszik :-)
A díjazás mellé kapott bónért cserébe mindenkinek jár a célvirsli, amit egy padra letelepedve fogyasztunk el.

Örülök ennek a családi kirándulásnak, annak meg még inkább, hogy kényelmesen, szintidőn belül sikerült teljesíteni - hiszen ettől is teljesítménytúra - és már tervezem, hogy mi is legyen a következő ilyen jellegű családi program.


2011. március 20., vasárnap

Mit is lehetne írni egy immáron negyedszer (az éjszakaival együtt nyolcadik alkalommal) abszolvált túráról beszámoló gyanánt? Majd kiderül...
Az idei túranaptárban két "elrettentő" fotót találtam a sorban állókról - jelentem, ez a probléma idén gyakorlatilag megszűnt - egyszerűen azért, mert pontkartonok (azok a lapok, amin az áthaladó résztvevők rajtszámait ikszelgetik) ettől a túrától kezdve nincsenek.
Az időjárás-felelősök kellemes tavaszi időjárást ígértek, ami jelentős indulói létszámot vetített előre, úgyhogy reggel fél nyolckor már a sorban álltam, hogy lehetőleg korán el tudjunk indulni.
A sorban persze rengeteg ismerős, úgy előttem, mint mögöttem, de még több ismeretlen - hiába, ez a túra nagyon népszerű, pláne, hogy ilyen szép idő van. Telefonon megbeszéljük a részleteket, 8-kor indul a nevezés, előtte kitöltöm a hét nevezési cédulát, aztán negyed 9-kor már kezemben a hét füzettel, pecsételőlappal találkozom a többiekkel. A sorszámos pecsételőlapokról a nevek lemaradtak, úgyhogy nincs mese, együtt kell beérni a célba :-)
A Széchenyi-emlék, pontosabban a kilátó az első meglátogatandó hely - itt azért vannak egy páran előttünk, de pikk-pakk túlesünk az adminisztráción, és mehetünk az Apáca-rét felé. Itt az év vadvirágjának választott kökörcsin már virít, bár emlékeim szerint tavaly sokkal többet lehetett látni.
Visszatekintve a torony is megérdemel egy fotót - az ég ragyogóan kék, jó látni a tél szürke árnyalatai után.
A Kápolna gyorsan megvan, aztán a  Farkas-völgyben kapunk sarat is, bár nem sokat - itt picit ellépek a többiektől, mert "tele" van az út, és hátha kevesebbet kell Normafánál sorakozni.
Tényleg kevesebbet várok a bélyegzésre, olyannyira, hogy bőven van idő kibújni a pulcsimból - egy szál bicajos felsőben is szinte melegem van.
Egy érdekes, pusztulófélben lévő fa, no meg a város közelsége miatt "elmaradhatatlan" szemét... Nem értem azokat, akik így szabadulnak meg a hulladéktól... Ha valaki az ő lakásuk elé borítaná le a szemetét, vajon, mit szólnának?! Persze ezt azért képesnek kell lenni végiggondolni, arra meg sajnos egyre kevesebben alkalmasak :-(
Csillebérc után már a pálya melletti ösvényen sétálunk, amikor szembe jön egy szerelvény - de nem eredünk a nyomába, hiszen mi pont a másik irányba tartunk :-)
Normafánál a rétesest kihagyjuk, ellenben szigorúan követjük a jelzést, ami a síház mögött csatlakozik be az innen követendő zöld sávba.
Gyorsan leérünk a pontra, pecsételtetek - hiába, én vettem a nyakamba ezt a feladatot - meg a térképtartó táskát, amiben a lapok vannak :-) Aztán meg előveszem a botokat, mert fölfelé azért picinyt meredek.
Virágvölgy állomáson a "szokásos" teát természetesen a saját bögrémbe kérem, hiszen ezzel is egy eldobható pohárral kevesebbre van szükség. 
Makkosmária előtt a lejtőn szintén előrerobogok, gyorsan bélyegeztetek - mire a többiek utolérnek, már indulhatunk is tovább :)
János-hegy állomásig egy mikroláda, meg egy érdekes fa miatt állok meg egy-egy pillanatra.
Lépcső, murvás út, aztán hipp-hopp, a Libegő felső végénél vagyunk - van, aki a csapból frissít, hiába, "rengeteg" szintet kellett itt egyben leküzdeni :-))
Lépcsőn föl a kilátóig, majd a kilátóba - egészen föl, minthogy valaki azt mondta, hogy fönt van a pont. Nem ott volt, de legalább ismét körülnéztem föntről... Minthogy rengetegen voltak fent, így nem kezdtem el fotózni - viszont sikerül kiszúrni, hogy hol is van a pont: Egy kukakonténer mögötti padra telepedtek le... Most mondjam azt, hogy belevaló gyerekek?? :-)))
A sikeres pontvadászat után begyűjtöttem a megérdemelt bélyegzőlenyomatokat, és máris trappolhattunk lefelé a P- jelzésen.
Itt picit hiányoltam a Parádon látott kerékpárosokat távol tartó alkalmatosságot, pláne az után, hogy néhány humanoid direktben egyenesen a fák között gurult lefelé a kétkerekűjével... Ilyenkor persze sehol nincs a DINP részéről senki, amikor viszont teljesítménytúra pontőreit vonják kérdőre hogy mi is történik a felségterületükön, akkor akárhol ott tudnak teremni.
Szépjuhászné állomásnál picit többet időztem, megvárva a két nosztalgiavonat találkozását. A büfé persze zárva, a csap is "téli üzemmódban" - mondjuk nekem mindegy, a hátamon cipelt készletből kényelmesen tudok frissíteni.
Nagyon sok embert kicsábított a szép idő ide is, úgyhogy a vonatok elhaladását már nem vártam meg, és a többiek után eredtem.
 A S- emelkedőjét egyben küzdöm le - és közben azon gondolkodom, hogy pár évvel ezelőtt mintha magasabb lett volna :-)
Egy túratárssal beszélgetve érünk a S- és a kilátót direktben megcélzó ösvény elágazásához - és tartunk balra a jelzésen - igaz, ez nem az UKK (ÚtvonalKövetők Klubja) túrája, de attól még a jelzést itt is illendő követni.
A Bátori-barlangnál nem csúszik ugyan a lejtő, de ennek ellenére nem egyszerű lejutni a hídhoz - jól jön a bot itt is. Hamar leérünk a S-S3 elágazásához - páran itt várják a társaikat, akik felsétálnak a Kis-Hárs-hegy kilátójához bélyegzésért...
No mindegy. Mi "testületileg" megtesszük a "tiszteletkört, aztán kényelmesen beszélgetve csorgunk le a Sc jelzésig, hogy azon közelítsük meg a Nagy-rétet.
Előtte persze keresztezzük a vasutat, aztán egy kidőlt fa maradványait -a kivágott darabból a jelzést tartalmazó részt itt hagyták - szerencsére egyáltalán nem jelent gondot a jelzés hiánya, hiszen pár méteren belül ott van a pótlása. 
Minden esetre ez a szép nagy fa hiányozni fog azoknak, akik korábban sokat jártak erre, de a természet már csak ilyen... Hol teremt, hol rombol...
A Sc elérése előtt persze van egy kitérőnk Hárs-hegy állomásra, ahol a pecsét mellé/alá még aláírást is kapunk. A pontőrök szerint mindenütt kellett volna :-)
A Sc jelzésen itt-ott tócsákat kerülgetve, kellemesen beszélgetve fogy a táv - aztán bal oldalon a vasút oldalában meglátok két ifjú túrázót ereszkedni a meredélyen... Szerintem ők nem teljesen így gondolták Hárs-hegy állomástól az útvonalat :-) Az egyikük esik egy nagyot... Pedig a Nagy-Hárs-hegy tetejéről lefelé még említettem is nekik, hogy miért is nem szép dolog levágni a turistautak kanyarulatait :-) Messze vannak, de az látszik, hogy nincs nagy baj, úgyhogy tovább megyünk a Nagy-rét felé. A Nagykovácsi út forgalma igen gyér, mint ahogy a Nagy-rétet körbekerülő járdáé is - a legtöbben nyíl egyenesen mennek a ponthoz - mi meg megnézzük a virágokról szóló tájékoztató táblát :-)
A pont után jön a hőn szeretett Villám utca - fölfelé... Van, aki kocog, és van, aki visszafelé jön - csak tippelem, hogy kimaradt a Nagy-rét bélyegzése...
A Fazekas-hegy előtt még levadászom a GCFAZE geoládát, Aztán már csak be kell sétálni Hűvösvölgybe, bónuszként megmászni az állomás peronjához vezető lépcsőket, majd pedig a célban átvenni a jól megérdemelt díjazást. A két "kalandozó" fiatal is beérkezik, megkérdezem, hogy minden rendben van-e, merthogy láttuk a "mutatványt" :)
Az oklevél-kitűző-kupafüzetbe bélyegzés után bőven van idő elfogyasztani a pörkölt+tészta összetételű menüt, amihez szokás szerint egy kis dobozos Sió gyümölcslé is jár.
A kajálás után kényelmesen van időnk a vonatig, amivel aztán visszazötyögünk a rajtba.

Az egész túranap legkalandosabb része persze ez után következett, hiszen némileg megkavarta a közlekedést az ünnep miatt lezárt Erzsébet-híd... De azért utólag kiderült, hogy mindenki sikeresen hazaért :-)




2011. március 6., vasárnap

Ezen a hétvégén ismét dilemma: Budapest-kupa okán Normafa, vagy Cartographia kupa keretén belül Mátrahegy? Előbbi mellett szól, hogy közel van, utóbbi mellett meg az, hogy a Mátrában még nem nagyon túráztam. A Budapest-kupa teljesítése messze nincs veszélyben, a Cartographia esetén meg... Picit rágyúrva akár a legmagasabb fokozat sem elérhetetlen, bár ahhoz azért jócskán kell szerencse is - ha annak lehet nevezni azt, hogy hogyan alakul a kötelező ügyeleti beosztásom idén...
Telekocsit szerveztem, odafelé sikeresen összejöttünk öten, úgyhogy Gödöllőtől teltház volt :-) Reggel 6 után nemsokkal indultunk, és a Gödöllői kitérő, meg a "Gyöngyös nyugat" letérés helyett a város másik végének a megcélzása sem akadályozott meg minket abban, hogy negyed nyolc tájban az akkor még füves placcra szépen leparkoljunk a suli bejárata mellett. Rushboy természetesen a 40-en futott, Petamiék szintén ezt a távot választották - én igyekeztem haza, így Gellérttel a 30-as körnek vágtunk neki.
A nevezés gyorsan ment, számítógépes regisztrálás után külön asztalnál kaptuk meg a rajtidőt (7:34), aztán már indultunk is, a részletes táv- és szintadatokat, valamint a tavalyi teljesítők listáját tartalmazó füzet középső két oldalát kitöltő térkép útvonalvázlatot böngészve.
Mátrafüredet hamar magunk mögött hagyjuk, bár a Muzsla-tetőre fölfelé azért kapunk jeges szakaszokat is, de annyira azért nem vészes :) A fotóapparát autófókusza rendetlenkedik, én meg bosszankodok...
A Rákóczi-forrásnál elköszönünk Petamiéktól - egy kis szíverősítő, csoki cserebere, aztán ők balra, mi meg jobbra megyünk tovább.
A kilátás remek - lenne, ha nem lenne köd, de a táj így is szép, bár azt a teret, azt a valós távolságot egy fénykép nem tudja visszaadni - azért megpróbálom, és egy szélesebb résznél félreállok egy fotó erejéig.
Később rövid időre érintjük a 24-es utat, majd jobbra fölfelé tartunk - a TuHu-s térképen ez a szakasz "ideiglenesen lezárva építkezés miatt" felirattal szerepel, lezárásra utaló jel viszont sehol.
Érintjük a Trianon emlékművet, majd kellemesen emelkedve érjük el Mátraháza parkolót, ahol a második ep található. Kockára tört csoki az ellátmány, én a jó üzleti érzékkel bíró :) lángososnál veszek egy pohár forró teát - tényleg forró, úgy kell a hóban hűteni - hó szerencsére van, bár csak foltokban.
Rövid ideig a főút mellett haladunk, aztán a jelzés balra letér, és ereszkedni kezd.
Egy gyaloghídnál éles kanyar, jég alatt csobogó patak... A talaj még fagyos, itt-ott jég is akad, de gyorsan lehet haladni a P- jelzést követve, nagyjából a főúttal párhuzamosan. Aztán egy rövid időre ismét az aszfaltra kényszerülünk, hogy aztán a túloldalon egy irányjelző tábla után ismét erdei ösvényre cseréljük.
Később ismét aszfalt, ráadásul egy csúnya S-kanyarban... Szerencsére a forgalom -most- gyér, így nincs komoly aggódni valónk. Aztán a szalagkorlát túloldalán virít a fákon a jelzés, ha valaki odafigyel, akkor teljesen egyértelmű a dolog, de ha elbambul, akkor esetleg benézhető. Átlépem a szalagkorlátot, majd rövid emelkedő után eddig kétszer látott tájékoztató lap a fára kirakva: EP 200m-en belül.
No, akkor ez lesz a "mozgó" pont... Így van, megkapjuk a bélyegzést, és nem sokkal később egy széles, havas erdőgazdasági útra érünk. A jelzés balra letér, egy futó meg elrobog. Vagyis elrobogna, de utánaszólunk, hogy nem arra :-)
Parádsasvárig szépen fogynak a méterek, úgy távban, mint tengerszint feletti magasságban - azaz ereszkedünk. A patak partján aztán lassítani kell, mert a meredek oldalban az ösvény keskeny, ráadásul több helyen jeges, úgyhogy a kastélyhotelt is csak a hídhoz leérkezve vesszük alaposan szemügyre.
Az erdőben hívatlan vendégnek számító kétkerekűek behajtása ellen itt is védekezni kell -sajnos- bár ez a megoldás szerintem masszívabb, mint amit a Budai hegyekben itt-ott szétverve láttam...
Az EP jobbra esik, az itt kapható többféle zsíros meg lekváros kenyér meg jól :-) Közel 13km van mögöttünk, meg 506m szint, úgyhogy a fele még odébb van. A ponton 10:29-kor pecsételnek, ami nem sokkal négy fölötti átlag, úgyhogy gyors falatozás a hurka&kolbászzsíros kenyérből (lila hagymával meg csalamádéval), illetve desszertként kóstoló a többféle lekváros verzióból is :-)
A kastély nagyon szép, de sokáig nem gyönyörködünk benne, hiszen a "java" azért még előttünk van. Csevice-üzem, jobbra fölfelé indulunk - azért a nulla lóerős szánt megnézem picit közelebbről is :-)
A Sós-cseri tetőn szúróbélyegző helyett zsírkréta fogad, meg egy szabadkozó felirat - a Rákóczi túramozgalom kódjának a társaságában. A S- jelzésen tovább haladva, jobbra, a fák között feldereng a Kékes is... Mintha felhő lenne - de nem az, bizony-bizony nemsokára oda fogunk felkapaszkodni...
Persze előtte még leereszkedünk a főút ig, hogy aztán a túloldalán egy combos kaptatóval elérjük a Várhegy oldalában futó nagyjából szintes utat. Hófoltok, fenyőillat, aztán kanyargás picit - nagyon szép helyen járunk ismét.
Egy nyereg után jobbról a Kétbükk-közti patak szegődik mellénk - előbb mélyen lent, aztán később egyre közelebb érünk a patak szintjéhez, mígnem Parádóhuta szélén keresztezzük is.
A kocsmában a ponton megkapjuk a következő bélyegzést, és az aszfaltos úton elkezdünk kikapaszkodni a faluból. Előtte persze alaposan szemügyre veszek egy munkagépnek vizsgáztatott öreg, de remek állapotban lévő  Csepel teherkocsit.
A Klarissza csevicéig szolidan emelkedünk, a csevicénél helybeliek töltik a láthatóan régóta erre a célra használt palackokat - többé-kevésbé valamennyi barnás szint kapott a víz vastartalmától. Saját bögre van, így megkóstolom a tetszetős tetővel védett kifolyóból csordogáló vizet. Enyhén kén-hidrogénes, erősen vasas, jó ízű víz, szépen kényelmesen elkortyolgatok egy bögrényit, miközben több túratárs se hall, se lát Dömötör módjára elrobog a forrás mellett...  No mindegy, én ezért is jöttem, hogy lássak, tapasztaljak, nem csak azért hogy menjek. Persze menni azért kell, úgyhogy nekiveselkedek a következő szakasznak, ami... Szóval nagyjából 700m szintet jelent, kevesebb, mint 7 km-en...
Lassan megy, pláne, hogy egy szakaszon épp a kivágott fákat aprítják szorgos kezek...  De azért haladunk, lassan visszaérünk a télbe...
A Pisztrángos tónál szusszanunk egyet a bélyegeztetés mellett, hiszen az eddiginél durvábban emelkedő szakasz következik. Több ismerős is befut a pontra, Gombos "kolléga" a lányával érkezik - a 20-as távon vannak, eléggé szorítja őket a szintidő - gyorsan megbeszéljük, hogy a célban megvárom őket, és hazafelé együtt megyünk.
Ismerős futók is érkeznek, aztán indulnak is - nekik nem jó ácsorogni - meg persze nekem sem, mert a szintidő azért ketyeg...
Aztán elindulok. Meredek, de rövid kapaszkodó jön. A rövid persze relatív fogalom :-) a teljes távhoz képest nem hosszú...
A Gabi halála emléktáblát elolvasom, alaposan, legalább addig is pihenek egy picit :-) Aztán persze nekiveselkedek a következő meredeknek.
A Sötét-lápa nyeregnél szikrázó napsütés, és újabb emelkedő vár ránk - szerencsére ez a part lesz a végső :-) Na jó, majdnem ez... A sziklás ösvény most valahogy nem tetszik, de azért csak feltűnik a meteorológiai állomás, ami egyértelműen jelzi, hogy már tényleg csak pár métert kell fölfelé menni a csúcsig.
Az étteremben van a pont, bent elég nagy a tömeg, alma és forró tea az ellátmány - az almát nem kérem, de teából duplán repetázok :-) Aztán befutnak Gombiék is - döbbenetesen jól jöttek fölfelé, nekem viszont indulni kell, mert a hosszú lefelét nem tudom, hogy fogja bírni a térdem.
Azért a "kötelező" fotókat elkészítem: sípálya, csúcskő, tv-torony... Amikor legutóbb, jó pár éve itt jártam, ősz volt, és iszonyatosan fújt a szél - szerintünk. A TV-toronyban dolgozó kollégák szerint meg nem, hiszen a liftet nem kellett leállítani :-) Már nem is tudom, hogy akkor melyik szintre mentünk föl körbenézni, az biztos, hogy jóval a látogatói terasz fölött jártunk.
No de vissza a mába, azaz a túrához.... Zöld utat kaptunk lefelé, mondhatnám, hiszen a Z- jelzésen megyünk gyakorlatilag végig. Ebben a magsságban még bőven hó van, így ahol lejt, ott lehet kényelmesen robogni-csúszkálni lefelé - egészen a Vályús-kútig. Itt egy romos épületnél kapjuk az utolsó bélyegzést a cél előtt, és azonmód indulunk is tovább. Forrás van, vályú nincs.
Aztán lassan a hó is elfogy, előbb csak foltokban, aztán teljesen eltűnik, és átadja a helyét a sárnak...
Ennek ellenére a völgy, amibe leereszkedünk nagyon tetszik, a csobogó patakkal, mohás köveivel. Itt nekiiramodok, megcélzom a 8 órán belüli teljesítést - egy-két alkalommal csak nehezen sikerül talpon maradni, de azért megúszom esés nélkül.
Egy híd után picit hezitálok, aztán meglátom jobbra lefelé a jelzést - újra kocogósra próbálom fogni, de nehezen megy, mert a keskeny ösvényen előzni nem nagyon lehet, és jó néhányan vannak előttem. Megpróbálom a párhuzamos földutat - egy indában majdnem hasra esek, de ezt is sikerül megúszni... Előzgetek, kerülgetem a sarasabbnak tűnő részeket - kamáslit nem vettem föl, szerencsére az utazónadrágot lecseréltem, úgyhogy mindegy, ha sáros is leszek...
A Csepegő-forrástól már nincs sok hátra, egy saras, de széles földút, majd kellemetlen köves lejtő, amire emlékszem... Mátrafüred szélénél egy pihenőhely, híd, aszfalt, aztán a 24-es út járdája, abasári elágazás, kisvasút, szalagok... Erdészeti szakközép, cél... Érkezési időt gyorsan kapok a füzetbe, meg a számítógépes rendszerbe is bekerül a 7:55-ös időm, az oklevélre viszont várni kell.
Közben megérkezik Gellért is, aztán megérkeznek Gombiék is:  öt percet hagytak bent a szintidőből - minden elismerésem nekik!
Tea, juhbeles virsli, lekváros kenyér desszert gyanánt - az ellátásra nem lehet panasz, az oklevél elkészítésével kapcsolatos probléma, a várakozás így visszatekintve nem is volt olyan nagy gond.
A reggel még füves placc, mint parkoló délutánra picit dagonyássá alakult, úgyhogy rövid átöltözés, pakolászás után a parkolóból való kijutáshoz külső segítséget kértünk és kaptunk (innen is köszönöm!), majd elindultunk hazafelé.

Konklúzióként talán annyit, hogy a Mátra sem viccel. A Budai-hegységben elkényelmesedik az ember, úgyhogy igencsak fontos, hogy ilyen "barátibb" szinteket, emelkedőket tartalmazó túrákra is eljárjak.