Zeller (zöldség)

Zeller


 (Apium graveolens)

K100 visszaszámlálás 2017

Blogarchívum

Search

Betöltés...

Címkék

2010 (50) 2011 (47) 2014 (37) 2012 (35) 2013 (34) 2009 (31) 2015 (30) 2007 (23) 2008 (22) Gyermekvasút nyomában (17) seprű (12) Monoton (11) éjszaka (11) Bia 25 (10) Budai 50 (10) Gyermekvasút nyomában N (9) Hegedűs Róbert emléktúra (9) Meteor (9) Vasas maraton (9) 2016 (8) Budai kilátók (8) Gyermekvasút nyomában É (8) Halmi dűlő (8) Sárga (8) Együtt a magyar családokért (7) Gyermekvasút túra (7) Kinizsi (7) A város peremén (6) Barlangtól barlangig (6) Budai tájakon (6) Fóti Somlyó (6) Himbi-Limbi a Libegő alatt (6) Meteor 21 (6) Monoton minimaraton (6) Tojás (6) rendezés (6) BUÉK (5) Buda határán (5) Budai kilátók extra (5) K100 (5) Normafa (5) Piros (5) Téli Gyermekvasút (5) bejárás (5) EKF (4) Gyertek ki a Vadasparkba (4) Szomor (4) Zöld (4) Buda bércein (3) Budai trapp (3) Budapest terep félmaraton (3) Falasokk (3) HASE (3) Merzse-mocsár (3) Monoton maraton (3) Szurdok (3) Tojás 30B (3) Téry Ödön emléktúra (3) Tündér 7 (3) Vár a Mikulás (3) Éves összefoglaló (3) Óbudai határtúra (3) Aragonit 10 (2) Csabdi (2) Gerecse 50 (2) Határjárás (2) Hegedűs Róbert emlékséta (2) Hárs-hegyi hétvége (2) KTF (2) Kitörés (2) Lábatlan (2) Meteor maraton (2) Monoton félmaraton (2) Nagybörzsönyi négylevelű (2) Pilisi trapp (2) Retro túra (2) Tanúhegyek nyomában (2) Tojás 30A (2) Tátralátó (2) Vitézlő (2) Vértesi barangolások (2) Zongor 45 (2) Zsíros deszka 10 (2) szalagozás (2) terepfutás (2) Éger-völgy (2) 11km a XI. kerületben (1) 20 éves a TTT (1) BEAC 30 (1) BSI-túranap (1) Balaton 20 (1) Budai 25 (1) Budaörsi dolomitok (1) Bujáki kikelet (1) Börzsönyi kék (1) Corvin (1) Cserhát (1) Dolina (1) Don Bosco (1) Dél-börzsönyi kilátások (1) Dűlőkeresztelő (1) Együtt a magyar családokért (Á) (1) Forrástúra (1) Forrástúra a Börzsönyben (1) Forrástúra a Köszegi-hegységben (1) Geocaching tt. (1) Görgey (1) Havazoo (1) Hidzsra a várból (1) Hol a következő (1) Iluska séta (1) Kakukkhegy (1) Karszt (1) Kikelet vizei (1) Kincsem (1) Kinizsi 25 (1) KisNyolcas (1) Kiss Péter Emléktúra (1) Kohász kék (1) Kéktúra a Cserhát-kupáért (1) Kézdi 10 (1) Less Nándor (1) Libanoni cédrus (1) Libegő (1) Magas Bakony (1) Masni (1) Mecsek 999 (1) Merzse-mocsár É (1) Moccanj. Városliget (1) Mátra 40 (1) Mátrahegy (1) Nahát (1) Nyerges 40 (1) Oroszlány (1) PMTT (1) Pest irányába (1) Sorrento 21 (1) Szent Margit nyomában (1) Séta az éjszakában (1) Tojás 20 (1) Turul (1) Téli teljesítménytúra (1) Töki tökölő (1) Viharbükk (1) Váci csata 20 (1) Vándorbottal a vasparipáért (1) Várnak a várak (1) Városliget (1) Vöröskő (1) Zebegényi séta (1) Zugligeti (1) elmaradt (1) feladva (1) túramozgalom (1) Éjjel a Mezőföldön (1) Ну погоди (1)

Ars Poetica is lehetne


Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom.
Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.



A

Túranaptár

természet, az erdő, a szép tájak szeretete gyermekkorom óta bennem él. Faluban nőttem fel, ahol adott volt a lehetőség a természetben csatangolni...

Aztán városi életre kellett berendezkednem a tanulás, majd pedig a munka miatt. Szerencsére Miskolc és a Bükk elválaszthatatlan egymástól, így az erdőjárás, a kirándulás ott sem maradhatott ki az életemből. Budapesttel más a helyzet, rohanósabb az élet...
Persze feltaláltam magamat - ha már Miskolcon, egyetemistaként sokat jártam barlangba, akkor itt is megtaláltam a módját annak, hogy barlangba járjak.
Az MKBT Solymári bizottságán belül lehetőség volt néhány tavasztól őszig tartó szezonban az Ördöglyukban túrákat vezetni - barlangi idegenvezetőként a tudás meg a fizikum berozsdásodása ellen is hasznos nyarak voltak ezek.

Később maradtak a felszíni kirándulások, túrák, aztán 2006-ban egy szórólap, ami egy teljesítménytúrára invitált. Ha jól emlékszem, a Budai kilátókra. No, ez, akkor kimaradt, azonban 2007-ben a Barlangtól barlangig túrával elkezdődött a teljesítménytúrázó "pályafutásom"...
Eleinte csak hobbi, kellemes időtöltés, néha majd' belehalás :) aztán ahogy érezhetően javult a fizikumom, jöttek a szebbnél szebb, húzósabbnál húzósabb gyaloglatok.
No, ezekről a túrákról, az azokon szerzett tapasztalatokról,élményekről szól majd ez a blog.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Zeller? Anno 1988 őszén, az NME rádióstúdiójában Nagy Pali ült a fotelban, nézett, meg ízlelgette az új stúdiós-jelölt nevét, majd kibökte, hogy legyen Zeller. Na, azért :-)
2010. május 31., hétfő
Többen, többször kérdezték már tavaly is, hogy miért nem vágok bele, hiszen "bennem van" egy sikeres Kinizsi 100-as. Nem azt mondom, hogy nem hittem nekik, vagy hogy nem bíztam magamban: egyszerűen szerettem volna egy aránylag alapos felkészülés után nekivágni ennek a túrának.

Idén a jó évkezdet után éreztem azt, hogy tényleg rendben vagyok, jöttek a biztató eredmények (Gerecse 50, Sárga 70, majd Budai 50) - ez után mertem azt mondani, hogy belevágok.
Sok információt, többszörös teljesítők írásait, tanácsait olvastam, hallgattam meg, amiből egy sajátot igyekeztem faragni, úgy a felkészülés, mint a felszerelés és az előkészületek terén.
A felkészülésben a legfontosabbnak a fokozatosságot tekintettem, meg azt, hogy mindenféle "feladat" legyen: éjszakai menet épp úgy, mint tájékozódást igénylő ismeretlen terep, és a távok is legyenek hosszabbak, legyen duplázós hétvége, de az utolsón csak rövidet menjek, mintegy átmozgatásként.

Ezt a tervet sikerült is tartani, szerencsére sérülés, vagy eü. probléma sem jött közbe.

Felszerelésben szó szerint mindenből, az alsónadrágtól az esőkabátig többféle megoldást ki tudtam próbálni - ez is fontos, hiszen egy 20-30 kilométerig "elviselhető" ruhadarab lehet, hogy ekkora távon már gyötrő kidörzsölést, felmaródást okoz. A konklúzió az lett, hogy zokniból -egy vagy két cserével- teljesen megfelel az eddig is megelégedéssel használt Quechua, cipőként pedig a "majdnem" új (nagyjából 400km volt benne a túra előtt), szintén Quechua túracipő.
Persze a korábban jól bevált biciklis hátizsák helyett nagyobbat vittem, hiszen elég sok cuccal, depó nélkül kellett teljesítenem. Mi is került a zsákba?
  •     Másfél liter grapefruit gyümölcsital, a palackra rakott szopókás csővel,
  •     másfél liter Powerade,
  •     hat műzliszelet (kettő megmaradt),
  •     öt tasak gél (kettő ebből is maradt),
  •     táblás csoki (hozzá sem nyúltam),
  •     szőlőcukor (nagy vész esetére, ez is érintetlen maradt),
  •     sós keksz (elfogyott),
  •     pici motoros eü. csomag,
  •     izolációs fólia,
  •     hasfogó,
  •     fájdalomcsillapító,
  •     fenistil,
  •     sportkrém,
  •     multi minerals tabletta (három fogyott),
  •     tartalék alsó,
  •     két pár zokni,
  •     illetve egy póló,
  •     esőkabát (Jó nagy lebernyeg, oldalt tépőzárakkal),
  •     esőnadrág,
  •     kamásli,
  •     bicska,
  •     cipőfűző,
  •     csomagkötöző heveder,
  •     néhány fóliazsák,
  •     pár méter wc-papír,
  •     meg egy tucat nedves törlőkendő.
A zsák tartalma nagyjából egy héttel korábban már összeállt, de hátra volt még a kötelező orvosi... Minthogy a háziorvosom szerencsére nem igazán ismer (eddig nem voltam nála), ráadásul helyettesítéssel és óriási tömeggel szembesültem, amikor meglátogattam, így az üzemorvost hívtam fel azzal, hogy szeretnék egy igazolást kérni. Mivel pár hónapja volt a szokásos alkalmassági, így fogadott, vérnyomásmérés, hallgatózás, néhány jótanács, majd megkaptam a hőn áhított "nulladik EP" bélyegzést :-)

A következő feladat szombaton hajnalban a nem elalvás volt - sikerült 4-kor felkelni, majd könnyű reggeli után a friss hajnali időben kisétálni a buszhoz, amin 4:57-kor csekkoltam a jegy tanulsága szerint :) Egy átszállás, majd Békáson már több túrázónak látszó személy társaságában bandukoltam a nevezés helyszíne, a Veres Péter gimi felé - ami egyébként a Buda határán túra célja is. Itt szépen beálltunk a sorba, és vártuk a nyitást.
A sor nőtt, az idő haladt - egyszer aztán nyílt a bejárat, és egy nagy adag várakozó bebocsátást nyert - a megoldás nagyon jó, a várakozás kint, egy adag nevező bent, és ahogy elfogytunk, úgy jöhetett be a következő csoport. Bent az emeleten több asztal, gyakorlatilag minimális várakozással megkapom a 105-ös rajtszámot, a füzetet, és irány a rajt!
A rajtnál ismét sor, még van pár perc háromnegyed hétig... Majd elindulunk. Profi módon megy a rajtoltatás, gyorsan fogy mindkét sor - kell is, hiszen ezres létszámról van szó... Öt perc múlva indulhatok én is - innen már nincs visszaút, Tatáig el kell mennem!

A városi aszfaltos szakaszról van térkép a füzetben, de ekkora tömegben fölösleges :-) Egy kellemes emelkedő után végre földút, P- és tényleg elkezdődik a nagy kaland.
A Pirosról (is) ismert útvonal fel, a Kevélyre - csak most jóval nagyobb a tömeg, de azért igyekszem saját tempóban tolni - előzgetek, ahol tudok, szerencsére a terep is príma, úgyhogy lehet menni.

A Kevélyen nekünk nem terem bélyegzés - sebaj, lesz még elég... Igyekszem előre, sikerül is a tömeg jelentős részét magam mögött hagyni.
A nyeregből lefelé a K- sáros, csúszós, itt valaki videózni készül - rákérdezek, hogy hogy csak nem burleszkfilmbe való jelenetekre vadászik? Mögötte pár méterrel egy túratárs végszóra perecel egy nagyot - én meg picivel később.

A Z- már barátibb talajviszonyokat hoz - még ott is, ahol a murva mellett, az erdőben kanyarog, hogy aztán felkapaszkodjon a Hosszúhegyre. Itt már van pont, gyors bélyegzés, iramodás tovább. Lent, a hegy aljában megint letérünk a murváról, kidőlt fák alatt bújok át - ezen a szakaszon azért picit egyedül éreztem magam... Végül is távban-szintben szinte azonos a kettő, de a jelzés az jelzés, nem igaz?
A Pilisi szerpentin a hosszas kapaszkodásért csodaszép panorámával kárpótolja azt, aki megáll nézelődni, én most nem teszem, hiszen valahol az ötöde táján járok a távnak... Azért egy virágot, meg egy szép gombát megörökítek, de több megállást nem szeretnék Pilisnyeregig...
Aztán csak lesz egy: lefelé a csúszós köveken sikerül nem teljesen szándékosan leülni... No mindegy, menjünk tovább.
Fél tizenkettőkor kapom a bélyegzést, a cipőbemutatót, meg a büfét kihagyom, és nekivágok a számomra még ismeretlen szakasz enyhe emelkedőjének. Kétágú-hegy, 40-es távon indulóknak molinó mutatja a pont helyét, nekünk itt sem terem bélyegzés :)

A lejtő elviselhetően meredek Kesztölc felé menet, a jelzést/útvonalat követni csapatostól szerencsére nem nehéz. Ezen a részen poros földúthoz is van szerencsénk, majd némi aszfalt után a Hársfa sörözőnél, picivel 33km után az első komolyabb pihenőt is beiktatom. Itt van, aki sört iszik, van, aki Magne-B6-ot kever az italába - én maradok a kávé mellett. Itt 10-15 percet ücsörgünk, beszélgetünk, majd tovább indulunk Dorog felé.
Dorogon, a Mária utcán keresztül vezető rövidítés korrekten ki van szalagozva - itt elkövetek egy hibát: nem pótolom a fogytán lévő gyümölcslét az útba eső ABC-ben - sebaj, legközelebb ezt nem fogom elfelejteni.

Következik a túra "mumusa", a Gete... Ismeretlen terepként nagyon "csalós" az emelkedő - sunyi és hosszú... Egyszer megállok frissíteni, majd a csúcson a bélyegzés után csak időt írok (15:10), és indulok tovább. Lefelé -hogy is fogalmazzam meg finoman- nem túl térdbarát szakasz következik: meg is jegyzem, hogy aki a K- ezen szakaszát kijelölte, annak legalább két felmenője bizonyosan zerge volt :-)

A lejtő után persze emelkedő fog következni - előtte viszont egy "nem túl jól" jelzett balkanyar a K+ jelzésre, azon meg jobbra be a bozótosba. A bozótosba, ahol "kellemes" löszfalat lehet mászni - merthogy arra vezet a jelzés. Sár szerencsére nincs, így lassan, de biztosan felérek a tetőre - szikrázó napsütés, meleg, nyílt terep... Katlan. Előttem meg a Hegyes-kő... Persze addig egy repceföldet is megtekintünk :-) Itt teljesen elfogy a gyümölcslé, sebaj, nincs messze a Tokodiak által évről évre felállított frissítőpont, remélem, tudok vizet tölteni a palackomba.

Tudok. A Tokodi pincéknél olyan fogadtatásban részesülünk, amilyenre -én legalábbis- számítani sem mertem: Gyerekek hozzák elénk a vizet poharakban, mögöttük sorfalat állnak :-) a Túró rudit kínálgató hölgyek... Két pohár víz, meg egy Rudi után leülök, és nézem, ahogy a beérkezők között sürögnek-forognak - jó érzés látni, tapasztalni ezt a kedvességet. Picit odébb hűtött vizet kapok a palackba, meg persze a túrákon elengedhetetlen zsíros kenyérből (kellemesen sós) is lehet fogyasztani - a változatosság kedvéért savanyú uborkával.

Falatozás után elindulok, aztán picit távolabb leülök zoknit cserélni, hiszen közel féltávnál járunk; jóleső, "mintha-kicseréltek-volna" érzés a lábnak a tiszta száraz zokni ilyenkor. Gyorsan továbbállok, mert gyanús felhőt látok gyülekezni - Mogyorósbányára lefelé haladva el is kezd cseperegni, aztán a temetőnél már az esőkabát is előkerül, és a Kakukk vendéglőhöz esőben érkezek.

Beirányítanak a hátsó helyiségbe, bélyegeztetek, meg veszek két banánt, és gyorsan be is rámolom mindkettőt. Dönteni kell: tovább, miközben szemerkél az eső, vagy ennyi, és nem tovább. Az időtervem szerint tíz óra alatt kellett volna ide érnem - kb. fél órával csúsztam ebből ki - viszont a nagyobb kajálós-zoknicserés frissítés már megvolt, így azért nem olyan gáz ez sem.

A döntés egyértelmű: továbbmegyek, hiszen teljesen jól érzem magam, idővel is jól állok - az a pici eső, ami volt, már szinte el is múlt :-) Különben is nincs rossz idő, csak rosszul felkészült túrázó :-)
A Bajóti Öreg-kő alatti pihenőnél fél hét után pár perccel járok, pont nincs, szúnyogok vannak, úgyhogy az alkalmi csapatunk gyorsan tovább is áll, azaz elindulunk le, Péliföldszentkereszt irányába.
Bő húsz perc múlva már ott is vagyunk, pont itt sincs, a kéktúra bélyegzés pontban este hétkor kerül bele az itinerbe. Itt sajnos a tömeg hatására sikerül a focipálya felé rövidíteni - szánom-bánom, legközelebb majd jobban vigyázok. Persze ez apróság azokhoz képest, akik a K- balra letérésével nagyjából szemben érkeznek az Öreg-kő felől, de akkor is bosszant, hogy így sikerült.

Boxutca, alvázkarbantartás :-)) majd nekivágok a következő emelkedőnek, hogy a túloldalon a szódavizes ponton a saját bögrém terhére :-) frissíthessek. Közben beszélgetünk a fröccskészítésről, arról, hogy sokan, barbár módon ásványvizet és nem szódát használnak hozzá.

Innen egy kellemetlen szakasz következett: Hosszan, egyenesen hullámvasutazva egy elektromos távvezeték alatt haladtunk - de itt legalább lehetett látni, hogy mi van előttünk...

Pusztamaróton tájfutó rendezvénybe csöppentünk bele, pont nekünk nincs, hangzavar, "buli" van. Nomeg esti sötétedés is - A híd után lámpát kapcsolok, este 9 óra, nagyjából hat km még Bányahegy, terveim szerint 16 órán belül kéne onnan tovább indulni; úgy néz ki, hogy ez kényelmesen össze is jöhet, pláne, hogy innentől ismerős szakasz következik.
Ismerős, persze, de köves, nem túl könnyen járható az eleje - aztán mégis jóval hamarabb ott vagyunk az üdülőnél, mint gondoltam... A K- nagyjából szintben haladó szakaszán pocsolyák, vízátfolyások vannak jócskán, de mindet ki lehet kerülni.

Bányahegy nehezen akar eljönni, de csak feltűnnek a fények egyszer - saját részre "történelmet" írok, hiszen eddig a Sárga 70 volt a leghosszabb túra, amit mentem, most pedig 72.67km-nél tartok - és teljesen jól érzem magam. Megpróbálok beállni gulyásért - aztán feladom, mert igen-igen lassan megy az összeadás ebben a késői órában a túloldalon, én meg szeretnék gyorsan végezni. Betolok egy gélt, egy műzliszeletet, utánaküldök egy ásványi anyag tablettát, leöblítem némi izotóniás itallal, meg ellátmányként kapott meleg teával.
Pihegés, beszélgetés is belefér - aztán belül a tervezett 16 órán elindulok - sokat nem jó pihenni, ez a negyed óra is elég volt arra, hogy picit rozsdásan kezdjek mozogni... Szerencsére gyorsan felveszem az utazó sebességet :) a nappali túrákról ismerős útvonalon.

Kanyargás, kerítések, létrák, aztán a G50-en szerencsésen megúszott, itt jóval vacakabb állapotú tocsogós rész a kerítés mellett - sikerül azért beázás nélkül átjutni itt is. A vértestolnai műútra többekkel ellentétben a jelzést követve érek ki: odébb sok-sok autó parkol az út szélén - no igen, vannak, akik a "saját erőből"-t depóval együtt értik...

A túra -útviszonyokat tekintve- talán legpocsékabb része következik: szinte kikerülhetetlen pocsolyák, vízátfolyások, szerencsére sikerül többé-kevésbé szárazon megúszni. A K+ érkezik balról, majd a Tarjáni Malom-patak hídja mutatja, hogy lassan, de biztosan közeledik Koldusszállás.

Koldusszálláson meleg leves és tea között lehet választani. Levest kérek - forró. De nagyon jól esik, talán túl jól? Ugyanis picit rosszul leszek: szédülés jön rám... Picit ledűlök, 10 percre kikapcsolom a külvilágot - ez a "gyorsalvás" teljesen helyreráz: a körülményekhez képest frissen tolok be egy gélt, meg némi vegyes sós kekszet/ropit. Folyadékom szerencsére bőven van, alaposan leöblítem a "menüt", majd - a húsz perc körüli pihenés miatt - eléggé furcsa mozgással nekivágok a S- jelzésnek.

Újabb hiba: nem cserélek elemet a lámpában, pedig ráférne...

Emelkedő jön, szerencsére a Kis-réti vadászházig ismerős, tudom, hogy mire kell számítani - ráadásul kevesebb, mint 2,5 kilométer... Itt aztán elemet cserélek - a tartalék lámpám fényénél, aztán tovább, fölfelé...

Nem szeretem a murvás utat... Pláne nem ekkora táv megtétele után... Mindegy, menni kell - és megyek is, fejben a négyes átlagot számolgatom a következő pontokig - Bányahegy után ez a taktika: csak a következő szakasszal foglalkozom: csak arra számolom a távot, az időt.

A S- lekanyarodik balra a murvás útról az Arany-lyuki elágazás felé, onnantól meg a G50-ről ismert hosszú, unalmas egyenes szakaszk jönnek - emelkedőkkel persze... A letérést nem nézzük be, a fonódó P-S- jelzésről a jobbra felmenetelt viszont néhányan igen.

Zsibbasztó szakasz következik - elsősorban persze agyilag - egyenesen fölfelé, nem túl meredeken, de hosszan... Jobbra magasles, az út balra tart, és szintesbe fordul, ahol jobbról visszatér a murva. Ránézek a térképre - durva... Nem akar közelebb jönni a Baji vadászház... Aztán csak-csak vége lesz az egyenes szaksznak, egy kanyar, meg mégegy, meg még néhány - aztán mégegy utolsó emelkedő... Baji vadászház. Sokan ülnek a farakásokon, a földön... Innentől picivel több, mint hét kilométer... De milyen hét kili...

Lefelé, persze. Az elején még semmit sem sejtek, a térkép sem mutat durva dolgokat, sűrűn húzott szintvonalakat. A valóság azonban... Nehéz ereszkedés - koncentrálni kell, mert csúszós, keskeny az ösvény, ráadásul a patakon is át kell kelni valahogy - száraz lábbal sikerül...

Lakott terület, beton/aszfalt - nem baj. és Nem is Baj - csak Baji szőlők... A szántóföld közepén húzódó földúton megállok egy picit, valaki szól, hogy hajrá, már nem sok van - nem sok, persze - előttem... Ja, hogy az ott nem Tata, hanem csak Baj? Messze van, de innentől már négykézláb is... Távoli zaj. Vonat? Az már Tata... De addig még négy... nem is, csak három és fél km... Picit talán kevesebb. Egy óra. Á, jóval kevesebb. Jé, itt egy templom jobbra - no, ez már Baj. Meg 97,26km, ahogy a térképemre felírtam...

Megcsináltam? Nem, nem gondolok erre - majd a célban. Szemetes bal oldalon. Üres izós palack a kézben... Összelapítom, kupak vissza, bele a szemetesbe. Látszik a vasút. Fehéren villg a fénysorompó... Ide kell visszajönni? Második út balra, majd jobbra, keresztül a fenyőligeten... Túratársak itt egyenesen tovább.

Én megyek, ahogy a térkép mutatja - tudom, hogy erre hosszabb. Főút - ők a távolban most kelnek át rajta, talán öt percet, ha nyertek... Tábor, jobbra, balra... Cél, 23 órán belül...

Megcsináltam. Nagyszerű érzés, de soha többé... Leves... Igen, leves. Meleg, sűrű. jólesik. Bármi, bárhogy, csak értelmes kaja legyen. Aztán kimegyek, leülök egy padra, és pihenek...

A vonathoz egy órával korábban elindulok, hiszen "messze" van az állomás... Másfél km :-) Ennek örömére jó sokat kell várni a hazafelé tartó szerelvényre, de sebaj - ücsörögni itt is jó.

Kelenföldön aztán jó néhányan leszállunk, igen, picit zombisan, de egy teljesített K100 tudatával irány a busz - hogy aztán már a jövő évi indulás gondolata kezdjen motoszkálni bennem :-)


2010. május 23., vasárnap
Rövid táv, rövid beszámoló

A tegnapi Kohász kék mini táv után ma a Karszt 15 volt terítéken, kizárólag átmozgatási célzattal. Erre teljesen alkalmas volt, ráadásul a leírás- és térképolvasás gyakorlására is, de erről picit később...
Reggel kilenc előtt értem a rajtba, 8:57 került az igazolófüzetre. Ebben fekete-fehér térkép, rövid útvonal-ismertetés, illetve a pontok távolsága, nyitva tartása szerepelt, illetve kaptunk egy kiegészítést, miszerint a Kecső-völgy helyett a K- jelzésen megyünk.

Aggteleknél ez rögtön kellemes szinttel és kellemetlen lépcsővel indul, egészen a sziklafal tetejéig. Egy rövid fotómegállást engedélyezek magamnak, hiszen a panoráma tényleg szép, és az időjárás is kegyes hozzánk.


Ezt követően karros felszínen hullámvasutazik a szépen rendbe rakott K- jelzés. A Jósvafő fölötti pontig nincs is gond - a pontnál meg nincs bója :) de azért sikerül meglelni őket, majd pedig a kapott tájékoztatás szerint Z-...
A leírás ennek picit ellentmond, de sebaj. Sajnos az aszfalt, Z+, Z- kombinációból a Z+ kimarad, persze se szalag, se irányító táblácska...
Később aztán jobbra felmegyek a Z- jelzésen - többen az aszfalton gyalogolnak itt is tovább, majd az esőháznál ismét előkerül a papír, hiszen van, aki a Z- és van, aki a S- jelzésen halad előttem...
Mint a Vörös-tónál kiderül, ez így van jól: a 25-ös táv a S- jelzésen oda-vissza megy ezen a részen. Én a 15-ön vagyok, úgyhogy a barlang épületénél megkapott csoki után S- tovább.

Miután a kápolnánál kiérünk az aszfaltra, a leírás szerint 80-100 méter múlva balra le kell térni az aszfaltról.
Jelzés ugyan van az út szélén egy fán, de nyilazás nincs rajta - vannak, akik az aszfaltot választják, én alaposan megnézem a kapott térképet, és elindulok balra lefelé. Nyert! nemsokára meglátom az első jelzést, majd egy másikat is, a tanösvény 9. pontját jelző karón.
Ez a szakasz picit gyengén jelzett, de a térképet is figyelve sikerül a jelzést követni.
Kiérve az aszfaltra már már látszik Aggtelek széle, itt még belekocogok egy picit, aztán szalagozás a tó mellett - sikerül picit "tocsogósabb" részt is megtalálni a szélesen lekaszált sávban, de nem zavar, hiszen rövidesen a célban intézhetem az adminisztratív teendőket :)
A díjazás egy tetszetős emléklap, illetve a távolságot feltüntető kitűző. Kérek egy bélyegzést a Cartographia-kupa igazolófüzetbe is, majd egy másik asztalnál tesztelem az ellátmányt - szokásos szíros, illetve margarinos kenyerek sorakoznak, előbbihez hagyma, utóbbihoz lekvár, mint opcionális kiegészítő fogyasztható.
A folyadékpótlásra nem színes "...ízű" szörpök, hanem finom tea szolgál - ízesítés nélkül, langyosan. Nekem nagyon "bejön", persze van, aki méltatlankodik, hogy "semmi íze"...

Kellemes túra, a 2-3 kritikus helyen talán jó lett volna némi szalag, de ezen kívül minden a helyén volt, remélem, lesz folytatása jövőre is.


Kohász kék minimál táv (10km)

A jövő héten tervezett Kinizsi előtt átmozgatás gyanánt a Kohász kék 10 és a Karszt 15-ös távját céloztam meg.

Reggel rajtnyitás előtt már az Interspar parkolójában voltam, aztán egy úr közölte, hogy rossz helyen vagyok, merthogy az inter nélküli spar parkolójában van a rajt, és pont ezért rakja most ki a tájékoztató kiírást. Átautóztam a rajtba, megvártam az első túratársakat, neveztem, és elindultunk. (Az, hogy nem egyedül indul az ember útnak ezen a túrán, az nem véletlen, sajnos egy-két szakaszon előfordulnak rosszarcú helybéliek...)
A lakott területről a temető mellett, kellemesen emelkedve jutunk ki, közben látunk egy érdekes görögkatolikus templomot is. Innen szépen rá lehet látni a városra. Ezt egy akácos követi - most virágzik az akác, az illata teljesen betöltötte az ösvényt.
Egy, csak a jelzést figyelve téveszthető elágazásnál balra lefelé megyünk - a leírás viszont korrekt segítség itt is. Nemsokára az első ep-n vagyok, a lányok picit szenvednek a gyereknyomdával - no igen, nem ilyen körülményekre tervezték ezt az "izét", de sokadik kísérletre csak látszik a labda a lapomon :-)
A pont után a jelzés+leírás alapján könnyű tájékozódni, bár egy szakaszon gyakorlatilag két útvonalon is fel van festve a K-, de itt is sikerül a rövid, lényegre törő és pontos szöveg alapján meglelni a helyes ösvényt.

Nemsokára egy ereszkedéssel érkezünk Somsályba. Sic transit gloria mundi - jut eszembe, amikor meglátom az ablakok-ajtók nélkül, romosan álló egykori művelődési házat, meg picit távolabb a szintén romos templomot...
Persze van itt más is: háborús emlékmű egy valamikor szebb napokat is látott park végében, vagy az utca másik oldalán a hajdani helyi labdarúgócsapat pályája, épülete...
No igen, bányavidék volt, a bányászat megszűnt, és csak a romlás, az elmúlás kísért tovább, ebben az egyébként gyönyörű völgyben lévő faluban.
Bányász vidék, így nem hagyjuk ki a főhajtást a bányász-emlékműnél, hiszen ki tudja, hányan voltak azok, akik nem tértek haza a föld alól...

A faluból egy kellemes emelkedőn jutunk ki, némi aszfaltkoptatást követően, hogy a túloldalon, a távolban látható kőkerteszthez leereszkedhessünk :) Nincsenek magas csúcsok, vannak viszont meredek gyalogutak, ösvények, úgyhogy picit szuszogva készül a következő fotó az út további részéről...
A völgyben a kőkereszt talapzatán ott a K- jelzés - sajnos nem nagyon lehetett máshova festeni, bár egy karón/oszlopon jobb helye lett volna...
A következő gerinc előtt sikerül túlontúl balra tartani, így aztán tökön-paszulyon, de mindenek előtt egy, a gazban lapuló vízfolyáson keresztül térünk vissza a helyes útra. Itt sikerül összefutni az Ózdon lakó másodunokatesómmal - utolért minket, innen vele sétálok a célig.
A leírás szerint a gerincen van az ep - no, annak itt még híre-hamva sincs, csak lejjebb, az Arlói tó mellett - biztos, ami biztos, kattintok egyet :)
A tó vízszintje a szokásos fölött van - nem hinném ugyanis azt, hogy annyira horgász legyen valaki, hogy a teraszról akarjon pecázni :-) Márpedig sok kis házikónál ez az ábra: a tó egészen a teraszig tart :-)
Arlón megyünk keresztül, "véletlenül" szembejön a polgárőrség autója, aztán ahogy a jelzés is mutatja, meg ahogy a leírásban is olvasható, balra, majd kerékpárút, majd jobbra...
A 25-ös főutat elérve már Járdánházán vagyunk, innen még egy pici séta a Gyepes-völgy felé, aminek a bejáratánál a 10-es távnak a célja/etetőpont található.

Az adminisztráció gyorsan megy, kitűző azonos minden távnak (jó nagy :-)), az oklevél nagyon szép (bár a névnek szerintem pici a hely...), az ellátás pedig... Szuper. Olyan kedvesen, jó szándékkal kínálták az idős hölgyek a csodaszépen előkészített "szendvicseket" (két zsíros deszka között apróra szeletelt hagyma, illetve édesszájúaknak rámás-lekváros kivitelben, szalvétába csomagolva), meg a kétféle szörpöt, hogy egyszerűen enni kellett belőle.
Érkezik a fő szervező, Gréti, kérdezi, hogy milyen volt, hogyan láttuk a túrát, közben telefonál, sürög-forog, mutatja a Kohász-út új, fém bélyegzőjét - akkora lelkesedéssel, amit régen láttam. Gréti felajánlja, hogy visszavisz Ózdra, csak várni kell picit - a lehetőséget megköszönöm, a remek hangulatban a várakozás sem probléma :)

Jövőre, ha minden jól megy, a rövid távokon ismét lesz Kohász kék (legalábbis remélem) - ha így lesz, akkor biztos, hogy jövök: nagyon szép táj, lelkes rendezőgárda, korrekt leírás, jól követhető útvonal, tetszetős díjazás, és remek ellátás - kell még valami egy jó túrához?

2010. május 15., szombat

Budai 50 - az utolsó hosszabb „séta” a Kinizsi előtt

Valami azt súgta, hogy korai rajttal kéne nekivágni ennek a túrának - így is tettem: picit azért félve parkoltam le a Szépjuhászné parkolóban reggel hat előtt pár perccel.

A nevezési díj fejében színes térképet, az útvonalon található látnivalók rövid szöveges leírását, szintmetszetet, illetve részletes táv- és szintadatokat tartalmazó füzetet kaptunk. Kilenc ep. Az útvonalon, ez jó. Ami nem, az az, hogy az útvonal változott a Kutya-hegy után – tavaly itt problémáztak a DINP emberei :-( Idén legalább lett nekik szólva... Ha jól tudom.

Az idő kellemes, a terep kevésbé: a Nagy-Hárs-hegyre fölfelé cuppogott a sár a cipellők alatt... A kilátónál pont, megkapom a bélyegzést, és már megyek is tovább. A reggel picit hűvös, de a mozgás jól átmelegít. A Határ-nyereg után föl a S- jelzésen; picit csúszik – milyen is legyen a sok eső után – de azért jól járható. A parkolónál ott a következő pont. 7:15-öt mutat az óra, azaz egy óra 10 perce jövök, bemelegítésnek nem is rossz (6,2km, 340m szint).
Az Újlaki-hegy könnyen megy, lefotózom, ahogy a távolban egy völgyben pára gomolyog, majd a túloldalon indulok lefelé. A fenyőfa megvan, a jelzés is, lefelé bele is kocogok picit, jó lenne hamar végezni ma...
A Virágos-nyeregnél újabb pont (hopsz, tavaly még nem volt...), majd a jelzés eltűnik... No nem azért, mert rossz irányba megyek, sokkal inkább azért, mert dolgos kezek akkurátusan eltávolították azokat. Nekem nem gond ráfordulni a S- „hullámvasutazó egynyomos szakaszára így jelzés nélkül – aki kevesebbet jár erre, az sajnos elég fogós fejtörőt kap itt.

 A Kötők-padja előtt előzöm Béla bácsiékat – hajt a kajapont közelsége :-) Az etetőpont az Alsó-Jegenye-völgy végén, a réten található: itt bő tíz perc alatt végigmeózom a kínálatot :) zsíros, margarinos kenyér, lila hagyma, zöldhagyma, és kétféle szörp fogyasztható. Fél kilenckor indulás tovább. A Paprikás-patak völgye tudom, hogy szép, most nem igazán nézelődök: vár a hosszú unalmas emelkedő a benzinkút után. Az emelkedő végén a S- kunkora kimarad, aztán bejön a K- és egy jó ideig ez fog minket kísérni. A Muflon fél tízkor még nincs nyitva, az itteni pont viszont igen, úgyhogy a bélyegzést követően nem is időzök itt tovább :-)

Az aszfaltos szakaszon látom, ahogy a terep 100 egyik frissítőpontja épp összepakol, barátságosan köszöntjük egymást – jövőre lehet, hogy T50-et kéne kipróbálni? Ezzel a rendezvénnyel, pontosabban ennek a résztvevőivel legközelebb a Nagyszénási emlékfalnál találkozok: szegények a P-K+K- kombináció végén a K- jelzésen nem jobbra, hanem balra fordultak, és ismét a Nagyszénáson találták magukat... Némi útbaigazítás után mindannyian megyünk tovább. A csúcs után újabb futó jön szembe – neki is sikerült az előbbi mutatvány – ő a K- jelzésen visszafordul, és egy darabon együtt kocogunk.
A Kutya-hegy, kapu felirat mellé fél 11-kor kerül bélyegzés, itt eligazítanak rendesen, hogy a változás miatt merre (a kapun ki, majd balra), milyen szalagokat kell figyelni...
Így is teszek, a forgókapu után tehát balra, Nagykovácsi felé indulok, majd pár száz m után tényleg ott díszeleg több fán is a ponton megmutatott szalag – ahogy a muflonfejez jelzés, ez is teljesen korrekten van kirakva: nem sok, de a kényes pontokon mindenütt van. Az ismeretlen szakaszon azért jobban odafigyelek, szerencsére elágazás nincs túl sok, mint ahogy a szint is elég kevés, úgyhogy ismét kocogásra váltok. A Z- jelzést meglátva persze sokkal nyugodtabb leszek – itt már jártam (ha nem is ilyen kellemes túraidőben), ráadásul Telkiig emlékeim szerint szint se nagyon van – már látom, érzem, hogy meglepően gyors is lehetek ma.

Az Anna-vadászház előtt már rutinosan tartok jobbra – aztán Telki előtt, ahogy az erdőből kiérünk ismét – mint kiderül itt nem ez a helyes irány, szerencsére gyorsan korrigálok, pontosabban korrigálunk, mivel egy futó is ebbe az irányba indult.
Együtt kocogunk le Telkibe, még az aszfalton is tartom vele a lépést a Z- balra betérését majdnem elvéti, mint én pár évvel ezelőtt, de ahogy utánaszólok, hogy „bal”, már fordul is be a jó irányba.

A Főúttal párhuzamos egyirányú utca azért megfog mindkettőnket, tempósan, de gyalogolva érünk fel.
A Kerék nevű műintézményben gyorsan pecsételtetek – lóg az eső lába, nem lenne jó sokat kapni belőle... Aztán Telki végén rákezdi – előbb csak csepergősen, majd egyre durvábban. Kalap a fejre, esővédő a zsákra, Z+S+ kombináció – nemszeretem szakasz, sunyin emelkedik, sok a pocsolya, úgyhogy csak tempós gyaloglás marad.

A Z3-at jó látni, bár szintet legyőzni itt kell igazán – valahogy azért csak sikerül :-) és nemsokára feltűnik a P3, amiben ismét van jócskán lejtő, meg szintes szakasz, úgyhogy jöhet ismét a futkorászós verzió.
Itt is van egy cseles letérés, jelzés nem nagyon (csak messze bent, de azért látszik), a bokrok vizesek, de sebaj – már én is az vagyok :-) így aztán becsörtetek.

A köves, kanyargós szakasz csúszik, gyors gyalogló tempóra lassítok, aztán ismét jól kocogható rész jön, majd szinte megváltásként a P-

Emelkedőn tempós gyaloglás, máshol laza kocc, ez egy ilyen túra lett – aztán a 30-as távval közös EP is elérkezik – kapok csokit, van még vagy hat kili – az órára nézve nem nagyon hiszek a szememnek: 13:10... Megeresztek egy telefont... No, akkor mindent bele, most már tényleg nincs szükség tartalékolni, megyek, ahogy a csövön kifér – pontosabban ahogy a csúszós köves szakaszon lehet.
Picivel később Petami csatlakozik a boxutcából :-) ő is kocog, váltunk pár szót, aztán lemarad – más dolga van :-)
Le az aszfaltig az erdő szélén – randán csúszik, de azért lehet haladni – majd jóval az aszfalt után egy szembe jövő lovaskocsi elől kell félreugrani...

A karámoknál még van egy pont, itt vízzel kínálnak – nem kérek, hiszen már „csak” bő 3 km... Jó, persze, Fekete-fej, meg a Nagy-Hárs-Hegy oldala, de akkor is :-) Előbbi fölfelé teljesen jól megy, lefelé azért kevésbé – borzalmasan csúszik, pláne a felső szakaszon. Telefon csörög, jó, rendben :) Aztán ennek a lejtőnek is vége, jön a horror szakasz az aszfalton. Itt lehet választani: vagy az út szélén folyó esővízben lépked/tocsog az ember, vagy pedig az autók lesznek nagyon közel... Túléljük. A Nagy-Hárs-hegy fölfelé, pláne az elején durva, saras, csúszós – itt bot nélkül tényleg csak „gyökkettővel” lehet haladni...

Aztán az utolsó nagy emelkedőnek is vége, szembejövő forgalom is van :-) így aztán kocogás helyett kényelmes séta le a Szépjuhászné állomáson berendezett célig: 14:05, azaz pontosan nyolc óra alatt lett meg a túra.
A jelvény szép, az oklevél szintén – az eső pedig esik... Ismerősökkel váltok pár szót, aztán autóba ülünk, és elindulunk hazafelé.


2010. május 8., szombat
Beszámoló - szintidőn belül

Reggel igencsak korán indultunk Budapestről, mivel a rajtnyitást (7 óra) céloztuk meg. Az autót a strand (cél) előtt hagyva laza sétával értünk a rajtba. A nevezési díj fejében átvettük a színes térképet, illetve rövid leírást tartalmazó, fényes papírra nyomtatott igazolólapot, majd 7:05-kor nekivágtunk a gyaloglatnak, a S- jelzésen.
A Horgásztóig (első ep.) Albertirsa utcáit róttuk. A tó nagyon hangulatos hely, a zsineget áztató néhány horgászt azért kezdtem sajnálni,hiszen utánunk még bőséggel jöttek túrázók arrafelé... A tó és a 4-es főút között átvágtunk a Gerje-patakon, illetve egy vizenyős részen - itt raklapok, illetve pallók segítették az átjutást - a 4-es úton meg polgárőrök - köszönjük!
Az út túloldalán a 30-as és az 50-es táv balra megy tovább a S- jelzésen, mi pedig (a 10-es mezőnyével együtt) jobbra. Jelzés (sárga virág) nagyjából van - azért jó, hogy van velünk olyan, aki már ötödször van itt. Kicsit később, egy kellemes dombocska leküzdése után kiérünk egy szebb napokat is látott aszfaltos útra. Szerencsére az aszfalt nem tart sokáig, jobbra befordulunk a szántóföldek közé, a kellemesen nedves, puha földútra.

Egy vízmosásba lemenve balra, a  Golyófogó völgy felé fordulunk. Itt újabb ep, kapjuk a bélyegzést, picit lóbálom a fényes lapokat, mert nehezen szárad rajtuk a festék...
A szép völgy után újabb pont, itt szétválik a 10-es (bő 13km) és a 20-as táv, az előbbi aszfalton visszamegy Albertirsára, nekünk azért még van azért némi gyalogolni valónk (9,3km, 1:20 menetidővel - jól megy...). Ezen a ponton kapunk egy-egy almát, amit menet közben el is rágcsálok.

A Hársas ep-n palackos ásványvízzel kínálnak, amit köszönettel elfogadok. Itt találkozunk a 30-as és az 50-es táv útvonalával ismét, innen ismét a S- jelzést kell követni. Szép erdős szakasz következik, itt-ott azért egy-egy pocsolya már mutatja magát, de még nem vészes.

Az idén utolsó ep. a Nyíki-tanya előtt egy békésen legelésző birkanyájat mellőzünk - beszélgetni nincs idő, talán majd legközelebb :) A Kisasszony-völgyig nincs is nagyon gond, bár egy-két faltó-falig pocsolya már itt is szembe jön, a szőlő/gyümölcsös mellett aztán sorra kerülgethetjük a sarat/vizet - végül is a héten azért bőven volt eső, úgyhogy csodálkozni semmiképp sem szabad ezen.
A gyurgyalagosnál lefotózom a tájékoztató táblát (aki akkor és ott nem olvasta el, most itt pótolhatja), és robogok a társaim után. A 4-es úton az átkelést itt nem biztosítják polgárőrök - némi belekocogással azért sikerül - némi földút, majd aszfalt, strand, cél: 10:10 a pontos idő. Igen, most siettünk, eddig ez a leggyorsabban abszolvált túrám az idén... A célban nagyon szép emléklapot kapunk a kitűző mellé, majd egy-két szelet zsíroskenyér-lilahagyma-uborka kombó után hazaindutunk.

Nagyon szép, dombvidéki túrán jártunk, kedves pontőrökkel, úgy gondolom, jövőre ismét jövök.

2010. május 2., vasárnap
A  tegnapi Sárga 70 után rövid levezetésnek szántam ezt a 12km-es sétát - az is lett. Mármint rövid, hiszen két órán belül sikerült körbeérni a parkerdőben kijelölt útvonalon, és begyűjteni a második teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet.
Jó néhány ismerős, van, aki duplázott - én sajnos késő értem a rajtba, így nem volt rá lehetőségem - pedig az MVTE-éremnél a megtett km-be is duplán számítana; nem mintha a tervek szerint ne jönne össze az aranyhoz szükséges táv :) A késői rajtnak volt egy másik mellékhatása: lemaradtam a 2. ponton kínált sütiről is.
Sajnos most is sok felégetett foltot lehetett látni az erdőben - teljesen mindegy, hogy gondatlanságból vagy szándékosan - a felégett aljnövényzet, a megégett fák látványa mindenképp elszomorító; a természet azonban élni akar, szinte alig látszott a tavalyi tűz nyoma.
A séta után a célban zsíros, illetve margarinos kenyér, téli szalámi, savanyúság, csoki, szörp várta a hosszú és nehéz menetelésben megfáradt és kiéhezett :-))  túrázókat - csipegettem picit, aztán elindultam haza.


Sárga 70 először - avagy felkészülés a Kinizsire, életem első 70km-es gyaloglatával.

A túra előtt hezitáltam, hogy korábban menjek-e a rajtba, hogy legyen lehetőségem ismerősökkel menni az éjszakai szakaszon, avagy csak a rajtidő végére érjek oda - lerövidítve ezzel a sötétben túrázás idejét?
Ez utóbbit választva az utolsó vonattal indultam útnak - nem meglepő módon jelentős számú túrázó, illetve futó társaságában. A vonaton szerencsére volt ülőhely, így picit sikerült szunyókálni is - gyakorlatilag a holtpont még a túra előtt le lett tudva.
A rajtban természetesen sok ismerős, de még több ismeretlen nyüzsög, hiszen a futók, akik közül sokan ugyanezzel a vonattal érkeztek később indulnak majd, úgyhogy a gyors nevezés után nekivágok az éjszakának.
Picit meglep, hogy a Vörös-kereszt felé menetelve éjjel egy óra környékén mennyire aktívak még a madarak - kellemes madárcsicsergés kísérte utunkat ezen a szakaszon. A pontnál Petami pecsétel - A sárga oda-vissza 140 nem jött össze neki, ennek okán beállt segédkezni. Váltunk pár szót, aztán indulok tovább a fényvisszaverős lapokkal, szalagokkal, táblácskákkal tökéletesen kijelölt úton.
Itt kell is a sűrű jelölés - gyepterület, szántó, fa szinte sehol, minden esetre a rendezők komoly munkát végeztek az előkészítés során, az biztos. Minthogy közel telihold ragyog felettünk, így a lámpa inkább csak az erdei szakaszokon, meg a fényvisszaverős jelzések miatt kell ezen a szép, a túrához nagyon kellemes klímával hozzájáruló tavaszi éjszakán.
A szántóföld után azért jó erdőben járni - itt még túratársakkal/után caplatok, de lassan inkább lemaradok - a jelzések tökéletesek, a csend, pontosabban az erdő éjszakai neszei, a telihold mind-mind segít abban, hogy csak az engem körülvevő természettel, annak csodálatos voltával foglalkozzak.
A Barát-kúti erdészház előtt egy rozoga létrás átkelésre emlékeztem (Pilisi trapp) - most nincs lelakatolva a kapu, átmegyek, majd visszazárom magam után. A rendezők természetesen nem csak a túrázóknak, hanem a vadállatoknak is kiírták, mit kell tenni :-))
Érdekes, hogy a nappali gyaloglatból ismerős terepnek mennyire más hangulata van éjszaka - az élmény is egészen más - leírni nem igazán lehet, ki kell próbálni.
A S-S+ elágazásban van a következő pont, előtte-utána viszont az erdőművelés miatt eléggé vacak földút kerül a túracipő alá. Valahol ezen a szakaszon volt egy felirat, miszerint fakitermelés miatt a turistaút lezárva - mellette pedig a rendezők felirata, miszerint az erdészettel egyeztetve, a túra napján lehet menni. Nem szeretem azt a szót, hogy profi, inkább azt mondom, hogy gondos, gyakorlott rendezők túráján vagyok, le a kalappal előttük!

Pilisszentléleken a futóknak van frissítőpont, mivel azonban 14-15 körüli a futók létszáma, így a csokiból, ásványvízből minket is megkínálnak. Iszok egy kis izoitalt, rárakom a másfél literes üdítőre a szopókás tömlőt, a bónusz csokiból kérek egy kockát, majd két túratárssal nekivágunk az első komolyabb szinttel riogató szakasznak, Pilis-nyereg felé. Emelkedünk. Még mindig... Továbbra is... De legalább normális ösvény, nem teherautók által széttúrt erdőgazdasági út, és nem aszfalt. Egyébként is minden fölfelé megtett méterrel kevesebb szint van hátra :-)
Az emelkedőhöz persze lejtő is tartozik a túloldalon: Pilis-nyereg után lefelé vezet tovább az út - itt figyelni kell, mert a széles útról jobbra le kell térni egy ösvényre. A jelzéssel semmi gond, de ha valaki elbambul, az keresheti, hol ment le a térképről :)
Lefelé megyünk tehát, köves, nem túl térdbarát ösvényen (ha valaki panaszkodik, hogy a S- az Újlaki hegy alján lévő parkoló és a Határ-nyereg között milyen durva, annak figyelmébe ajánlom ezt a szakaszt - garantált hogy nem fog többet panaszkodni :-))

Klastrompusztára beérve a ponton picit leülök beszélgetni, iszok egy kis szörpöt, a csokiból is kapunk, aztán persze tovább kell indulni, immár ismét egyedül. A pontos idő negyed öt, lassan elkezd oszlani az éjszaka sötétje, persze a napkeltére még bőven várni kell.
Elindulok, szinte percről percre csökken a sötétség - nehéz ezt elképzelni olyannak, aki még nem tapasztalta, csak azt, hogy lámpa be: világos, lámpa ki: sötét... Minden esetre nagyszerű élmény.

Pici holtpont azért talán adódik, de megpróbálom az egyetemi nótakincset felidézni (egyedül vagyok, a madarak is alszanak - még), és rájövök, hogy sokat felejtettem :-/ No mindegy, lesz mit pótolni otthon :)
Megyek tovább, az idő is halad, szűnik a sötét - és a madarak is elkezdenek lassan ébredezni... Aztán elkezdődik "a csoda"... Legalábbis számomra, hiszen ilyen töményen még nem tapasztaltam: a madárdal elönti a tájat, betölt mindent, szinte átjárja az embert - egyszerűen gyönyörű! Nem, nem egyszerűen csicseregnek, nincs káosz, csak tökéletes összhang... Megállok, és hallgatom. Aztán rájövök, hogy mehetek tovább, hiszen ez a madárdal elkísér az utamon.

Opsz, bejön a P- balról, ismét ismerős szakasz, bár legutóbb nappal jártam erre a Piros 50B-n, most meg hajnalodik... Mészégetők balról, jobbra be az erdőbe, sorompó, emelkedő... Az Iluska-forrásnál egy társaság alszik, vagy legalábbis próbál aludni hálózsákokban - nem volt szerencséjük ezzel az éjszakával, gondolom többen felébresztették őket :) - én azért igyekeztem minimális zajjal elosonni mellettük.
A napkelte a Fehér-hegy emelkedője előtt, a lekerített rétnél ér, ennek örömére sikerül egy picit hamarabb letérnem jobbra, amire 5-6 perc múlva rájövök, és korrigálok. Az emelkedő most is, mint tavaly ősszel a piroson lihegős, de egyben letudva, jön a fenyves, majd a 4. EP, 27.3km-nél.

Innen ismét ismeretlen szakasz, lefelé a gázvezeték nyomvonalán, majd cseles letérés balra, a kálvária felé, ahol a leírás szerint feltételes ellenőrzőpont lehetséges. Természetesen nem hagyom ki a pontot hiszen azért feltételes, mert érintése feltétele a teljesítésnek :-))
A Mónikáról elnevezett italboltba 7:11-kor érkezek meg, gyorsan harapok egy zsírosdeszkát sok sóval - aztán egy másikat hasonló kivitelben :) A rajtban nem tettem meg, most viszont veszek egy pólót (nagyon jó ötletnek tartom a dolgot), aztán magamra is húzom - a pulcsimat meg a másik pólómat bezacsizom, Adri vállalja, hogy eljuttatja a célba - köszönet érte.

Felfrissülve indulok tovább, lépcső is van, aszfalt is van - meg átkötözgetett szalag is - ezeket visszarakom a helyükre. Az erdőbe érve ismét ismerős terület, gyakorlatilag a célig. Antónia, mármint az árok most egyáltalán nem hozza a formáját: nincs dagonya lent, és nincs dög meleg fent - ez utóbbihoz persze erősen hozzájárul az a tény, hogy az óra fél nyolc körüli időt mutat.

A muflonban van a következő pont, itt megengedek magamnak egy "felező sör"-t - a táv felén túl vagyok, ismerős "pálya" következik. Pálya, ahol a szerepek felcserélődnek: a teljesítés, a sportérték kerül előtérbe, a természet szépsége és csodálata, az ilyen jellegű élmények gyűjtése pedig picit háttérbe szorul. A S- kunkorában természetesen van pont, 8:39-kor kerül be a bélyegzés a füzetbe, némi kocogás után. Tovább lefelé szintén kocogós-gyors gyaloglós tempót diktálok, a benzinkútnál azért belefér egy kávé is - reggel van, ilyenkor kávézni szoktam, most sem hagyom ki :-) Az út túloldalán ott parkol a Pilisszentléleken látott futókat frissítő Ford, ahogy ott mondták is - pakolnak már, de kapok tőlük egy palackos ásványvizet - jólesik így, a kávé után.
Az Alsó-Jegenye-völgy rengeteg szalaggal vár - no nem minket, hanem valami más rendezvény résztvevőit - hazai pálya, végigtolom gyorsan, pláne, hogy jelentős gyalogosforgalom is van, a tömeget meg valahogy nem kívánom...
A Rózsika-forrásnál ismét pont, örömmel konstatálom, hogy sikerült ismét öt környékére tornázni az átlagomat - bár a következő szakaszban lesz szint bőven, de az a terv körvonalazódik bennem, hogy Hűvösvölgyig öt fölött kéne lenni, utána meg enjoy mód, és ahogy megy, úgy megy.
Az emelkedő kellemesen megy - nem is értem, hiszen negyvenvalahány km van mögöttem - de azért jó érzés fölérni a szintben haladó szakaszra. Mármint nagyjából szintben, mert hullámvasutazik ám a S- és vele én is a Virágos-nyeregig eleget. Közben a Kötők padjánál begyűjtöm a következő bélyegzést, szám szerint a 11.-et.

A Virágos nyereg utáni szakaszon egy úr három vizslával sétál, a kutyák el-el kóricálnak az útról - szólok a gazdájuknak, hogy ez nem biztos, hogy jó ötlet. Megköszöni, aztán egy pillanat alatt visszarendeli a kutyákat - én meg elnézést kérek, hiszen nem tudhattam, hogy ilyen jól nevelt engedelmes állatokról van szó. Semmi gond, mondja, sajnos ő is azt tapasztalja, hogy jóval több a neveletlen kutya, meg a kutyával bánni nem tudó tulajdonos. Azért jó látni, hogy van ilyen is, kár, hogy ez a ritka kivétel...

Az Újlaki-hegy is gyorsan megvan, no, innen csak egy le-föl-le, aztán Hűvösvölgy - az órámra nézek... 10:38, ki kell lépnem, ha tartani akarom magam a tervemhez,miszerint Hűvösvölgyik ötössel... Lefelé azért óvatosan megyek, kímélem a térdemet, a Határ-nyereg után aztán elkezdem tolni rendesen - Hűvösvölgybe 11:11-kor érkezek, úgyhogy sikerült a tervezett ötös átlaggal eljutni idáig.

Bélyegeztetek, bekapok 2-3 szelet kenyeret, pihenek úgy tíz percet, feltöltök egy féllityis palackot vízzel, rájövök, hogy a régi cipellőm jobban szellőzött, az újnál a k100-on mindenképp kell majd zoknicserét csinálni - no mindegy, innen már csak 18km van hátra :)

A Nagy-Hárs-hegy a szokottnál picit nehezebben megy, nem is értem miért :) Itt utolérek egy 40-es távon indult leányzót, pici biztatás rá is ráfér fölfelé :-) A kilátónál viccesen megjegyzem, hogy még jó, hogy nem fönt van a pont - egyikünknek sem fűlik a foga a lépcsőzéshez, szerencsére lent megkapjuk a bélyegzést.
Lefelé a leányzó elkezd kocogni - én nem teszem, kímélem a térdeimet inkább. Utolérem Krystát és Tzh-t - ők a k100-as felszerelésüket "tesztelik" ezen a túrán - én csak magamat, más a tempónk, úgyhogy elköszönök, és óvatosan robogok tovább.

Szépjuhászné, Kis-kőfej, Korányi, fahíd, völgy, P- balról... Nem is tudom, hogy hanyadszor gyaloglok erre idén - mondjuk nem is fontos, az viszont igen, hogy Hűvösvölgy után nekiláttam az órával küzdeni, így aztán a Virág-völgyben fölfelé is erős tempót diktálok - a Csacsi-rétre is sikerül kerek ötössel beérni, igaz, a bélyegzés után, ahogy elindulok, kétszer is utánam szólnak, hogy a másik úton kéne menni... Köszönöm, másodszorra sikerült is felfognom :-)

Lassan kezd kifogyni a másfél liter ivólé a palackból, szerencsére Nagyszénászug szélénél van frissítőpont, kérek egy palack buborékos ásványvizet, amit gyorsan le is gurítok - aztán kiderül, hogy nem kellett volna sietni, hiszen kicsivel odébb is ki van rakva egy második szemeteszsák az út mellé.

Nemsokára letérünk jobbra a Kies-völgybe (ami a fakitermelésnek "hála" egyre kevésbé szolgál rá a nevére...), majd balra fel, a völgy oldalába - itt elkezdem a fejemet törni, hogy melyik túrán jártam erre a közelmúltban...? Lassan esik le, hogy a Város peremén jön ugyanezen az útvonalon - lehet, hogy agyilag is kezdek fáradni?

Sorrento a következő feltételes ep. természetesen itt is van pontőr és bélyegzés - meg bő hat kilométer hátra. A S-S+ elágazásnál szemből, a S+ felől jön vissza a Nagy-Hárs-hegynél előrekocogó leányzó - ez, pláne sok km után picit benézhető kanyar - itt azért elfért volna egy szalag. Együtt megyünk tovább, hol gyalogolva, hol kocogva - a Huszonnégyökrös-hegy oldalában aztán megáll erőt gyűjteni, én az órával versengve megyek tovább.

Csalós ez a rész, kanyarog, kanyarog, egy tisztás, meg mégegy, meg megint kanyargunk... Aztán csak feltűnik az ep.: 14:10, azaz a 14 órás teljesítéshez kerek 45 percem van - de lejtő jön, meg tömény aszfalt, úgyhogy még nem lehet borítékolni az eredményt... Már lent, az aszfalton belekocogok, aztán rádöbbenek, hogy a mentőállomásnál még teszünk egy kunkort - szerencsére az autósok előzékenyek, és gyorsan átjutok az út túloldalára - meg aztán a Gimnázium előtti körforgalomnál vissza.

A célban harmadszor is összefutok Petamival - ő adja a célbélyegzést, majd nehezen felfogom, hogy melyik asztalhoz kell odamennem a díjazásért - Szötske gyorsan megírja, megkapom a két tojásos Tojás sárgája kitűzőt is, majd lerogyok egy félmagas zsámolyra a tornaterem oldalánál - nagyjából a kajás asztalokkal átelenben, és próbálom összeszedni magamat: 13:46 alatt, azaz 5.14km/ó átlaggal tettem meg 70 km-t...

Jól esik a gratuláció, a kedves "milyen volt, mesélj?" kérdés - sajnos nem vagyok nagyon kommunikatív, csak próbálom elmondani - no meg érkeznek 40-es távon indult túratársak, az ő okleveleik megírása, átadása Pannira vár, úgyhogy hagyom dolgozni :) és kitöltöm a célban kapott nyereményszelvényt, amivel kulacsot lehet nyerni.

Az ücsörgés/pihenés meghozza a gyümölcsét, lassan sikerül összeszedni magam, elmegyek kezet mosni - Béla bácsi keresi, hogy az öltözőben hol a kézmosó, mondom neki, hogy merre - rám szól, hogy tegezzem :-) Köszönöm, a jövőben így teszek.

Kézmosás megvolt, lehet menni kajálni - zsíros, margarinos (vékonyan, illetve vastagon kenve) kenyér, a margarinos, illetve a sima verzió lekváros kivitelben is választható - itt is gondoltak mindenkire, úgy tűnik :-)
Közben befutott a Huszonnégyökrös-hegynél lemaradt lány is, gratulálunk egymásnak, majd újabb ismerősök jönnek, én azonban lassan szedelőzködök, és elindulok hazafelé.

Sokan, sokat dolgoztak azért, hogy ez a túranap ilyen jól sikerüljön. Azzal, hogy "köszönöm", azzal keveset mondtam - tökéletes volt minden: a szalagozás, a példaértékű, nyomdai úton előállított igazolófüzet, az útvonalvázlat, remélem, hogy jövőre is hasonlóan professzionális szinten sikerül megrendezni ezt a nagyszerű túrát.