2008-ban 21 túra, két duplázós hétvégével. Első túra a Barlangtól Barlangig, utolsó a Fóti Somlyó lett. Legrövidebb a Hegedűs Róbert emlékséta, illetve a Halmi-dűlő (2, illetve 12,4km), leghosszabb Piros 50A (54.8km).
Leggyorsabban a Halmi-dűlő (7.52km/ó), illetve a Monoton Maraton (5.33km/ó) ment, a leglassabb a Buda Bércein túra (elvileg) 42.5km-én voltam, 3.86km/ó átlagot számoltam. Volt, aki GPS-szel 48km körülinek mérte, így aztán ez a túra kapta a legnehezebben abszolvált gyaloglat címet. Össz táv 683.6km, össz szint 21538m, azaz átlagosan 32.6km/1026m túránként.

A Hárs-hegyi hétvége, illetve (a tavalyi dupla helyett csak szimplán) a Barangolások a Dunazugban teljesítve, Budapest Kupa szintén.

A Fóti Somlyó teljesítésével a TTMR-ben elszámolható pontok 1000 fölé kúsztak, így ott is várható az ezüst minősítés.

A jövő évi cél...? Ha az idei táv/szint/túraszám közelítőleg tartható, akkor nagyon fogok neki örülni, bár úgy tűnik, hogy inkább családdal teljesíthető túramozgalmak éve lesz 2009.

Hogy is ünnepelhetné máshogy egy túraőrült :) a házassági évfordulóját, mint egy jó hangulató túrával :) No, azért a dolog nem ilyen egyszerű: összeszámoltam a TTMR pontjaimat, és az jött ki, hogy az ezüst minősítéshez bizony kell még pár pontocska - de egyáltalán nem bántam meg ezt a gyaloglatot, pláne, hogy körtúraként a logisztikája sem bonyolultabb egy faéknél.

Reggel tehát komótosan elautóztam a rajtba - hivatalos rajtzárás előtt 2-9 perccel már az ismerősök köszöntésén is túl voltam :) Minthogy számomra ismeretlen terepre merészkedtem, a seprűk (G(Dzsí), Petami, Vagdalthús) társaságában indultam el. Térképvázlatunk volt, itinerünk nem nagyon (elfogyott...), seprű helyett meg jóféle gyümölcspárlatot hoztak a kollégák :) Szomjan tehát biztosan nem veszhettünk :)

Egyhelyütt sikerült 2-9 méterrel a kijelölt út mellett haladni, de egyébként becsülettel útvonalkövettünk, és szedtük a szalagokat - meg írogattuk a lapunkra a feltett kérdésekre a helyesnek vélt válaszokat.
A Fáy-présház előtt Gethe Lacival diskuráltunk a túrázók szövegértési  problémáiról: Sokan nem tudták dekódolni az "almát vagy mandarint" kifejezést... Nekünk sikerült :)

A présház túrógombócát nem hagytuk ki - a túratársak párlatügyi vizsgálatot is tartottak - én nem, minthogy a célból autóval kívántam hazajutni, méghozzá olymódon, hogy a bal 1. ülést foglalom el.

A röpke falatozást követően némi bizonytalankodással bár, de leértünk a tó mellé, aztán tovább mentünk, mentünk, mendegéltünk... Aztán egyszer csak ott volt egy cukrászda Mogyoródon :) Pont ott pont, meg csokitorta várt minket.

Innen már nem volt sok előttünk, felmentünk valami kilátóba, aztán már sötétedett, amikor beton, aszfalt, cél... 17:59-kor.

Minthogy erről a túráról sem írtam anno semmit, így a fentiekhez felhasználtam Vagdalthús és Kékdroid beszámolóját - köszönet nekik a jó társaságért!

Nem túra, hanem vezetett séta a Thirring-körutat végigjárva, Robira emlékezve...

Ezt a beszámolót anno "szintidőn belül" sikerült elkövetni a ttt.tr.hu oldalon...:

Második teljesítés beszámolója -- szintidőn belül :)

Hegedűs Robi emlékének szentelve nagyon szép időben, kellemes szintekkel tűzdelt, jól összeállított útvonalon túrázhattunk ma, mintegy ötszázan (én 9:10-kor a 466-os rajtszámmal indultam.). Ez a létszám a szervezőket is meglepte, 9 előtt már elfogyott a magukkal hozott bő négyszáz darab leírás/füzet, így aztán akik csoportosan érkeztek, azok egy itinerrel indulhattak útnak, akiknek így sem jutott, azoknak térképen elmagyarázták az útvonalat, illetve azt javasolták, hogy (az egyébként jól felkészült) pontőröktől is kérdezzenek bátran.
Bár sok a jelzésváltás a túrán, és több szalagozott szakasz is van az útvonalon, részben a tömeg, részben pedig a jól elhelyezett szalagok miatt szerintem az elkavarás lehetősége még leírás nélkül is minimális volt.
Az ellátmány a "szokásos" csokis pontokon túl a Hármashatárhegyen kiegészült banánnal és nagyon ízletes teával. Ez utóbbiból repetáztam, mert bár a tavalyi túrához képest kifejezetten enyhe volt az idő, de a finom, meleg teától csak elcsábultam.
A túra díjazása a teljesítés száma szerint változó színű nagyon szép fém jelvény, illetve a teljesítések számát feltüntető oklevél. (Sajnos az első teljesítőknek járó oklevélből is kifogytak, ahogy a célban hallottam, akiknek nem jutott, azoknak postázni fogják.)

A rendezés hozta az MVTE-től megszokott magas színvonalat, a minden várakozáson felüli létszámból (több, mint a tavalyi létszám duplájára készültek) adódó problémákat is jól kezelték.

A szervezőknek köszönet, a túráért, a terepen lévő túrázóknak meg hajrá, nem sok van hátra :-)

Piros 50, immáron másodszor, avagy "itt a piros, hol a piros" az éjszakában

Későn ébredek, egy HÉV-et elengedek, szerencsére negyed kilenckor még ott vannak a rajtban, így 8:15-ös idővel elindulhatok. Nyugodt tempóban indulok, majd picit később konstatálom, hogy a Kevélyen a pont elvileg 9:55-ig működik -- 8km, kerek száz perc, úgyhogy kilépek picit. Ennek meg is lesz az eredménye, 9:38 kerül a papírra a Kevélyen. A Kevély-nyeregnél egy túratárs ücsörög és falatozik, majd szól, hogy jobbra menjek. Megköszönöm, és zúzok lefelé, itt lehet, és minél gyorsabban megyek az elején, annál kevesebbet kell majd lámpafénynél kóvályogni. A "zúzás" annyira jól ment, hogy a Csikóváralja feltételes ep-hez egy óra alatt odaérek, itt szörp és tejkaramella az ellátmány -- jó szolgálatot tesz az újratölthető túrabögrém :)
Néhány méterrel odébb sikeresen belerúgok az ösvény közepén meredező fatönkbe, aminek következtében rövid "imát" mormogok, megemlítve benne az ominózus fatönköt otthagyó favágó több családtagját... Picit bicegve nekivágok a hátralévő kb. 40km-nek, egy-két ismerőssel haladunk tovább a Tölgyikrek felé. Ezen a szakaszon kapunk némi csepergő záporocskát, egy srác elővesz egy esernyőt, de szerencsére sem erre, sem pedig a a hátizsákomban kucorgó kabátra nincs igazán szükség. Néhány gyorslábú futó (10-kor rajtoltak) elhúz mellettünk.
Tölgyikreknél pont, bélyegzés, ücsörgő-falatozó túrázók (valószinűleg a 35-ös távról), a pontos idő 11:40.

Sikárosi-rét következik, a túra egyik legszebb része: kevés hely van, ahol a körpanorámát gyakorlatilag nem zavarja az emberi kéz nyoma, itt egy magasles kivételével ez a helyzet. Rövid gyönyörködés a tájban, aztán indulás tovább.

A Szőke-forrás völgyében biciklisek jönnek szembe, megjegyzik, hogy de nagy a forgalom... Hát igen, vagyunk egy páran, bár én az 50-es táv (talán) utolsó indulójaként 64-es rajtszámot kaptam -- gondolom azért a babatávosok többen voltak.

Dömösig egy megálló van, a Szentfa-kápolna fölött egy feltételes EP, aztán némi aszfalt, és végre-végre a dömösi kajapont. Az asztal mindkét oldalán sok-sok ismerős arc, egy biccentés ide, egy köszönés oda, de nézzük, miből élünk: margarinos kenyér, felvágott, vegyes savanyúság, és némi speciálisan kezelt :-)) mazsola -- sajnos a kezelésére használt folyadék már elfogyott :-( így be kell érni kétféle szörppel.
Bónuszként kapok egy tejkaramellát is, majd nehezen, de nekivágok az túra egyik nehéz szakaszának. Az, hogy tele pocakkal kell menni, az csak az egyik nehézség... A Szakó-nyeregig ugyanis 4,6km-en kapunk a lábunkba bő 400m szintet.
No, ez a szakasz sem lesz "szívemcsücske", de sikerül abszolválni, bár 2-3 helyen be kell iktatni némi pihenőt. Az egyik ilyen Kristófcsik Ottó erdész kopjafája (Üdv az erdésznek!), bár itt nem elsősorban pihenési céllal áll meg az emberfia...

Szakó-nyeregnél pont, bélyegzés, majd nekivágok a majdnem utolsó kaptatónak. A gerincen itt-ott kellemetlenkedik a szél, de ez csak arra jó, hogy picit gyorsabban lépkedjek :)

Dobogókőn 15:57 kerül a lapra, banán a pocakba, és nyugalom a lélekbe, hiszen a célig van kb. 17,5km, amire a cél zárásáig maradt öt órám, bár a lámpás/elkavarásra alkalmas szakasz még előttem van. Röpke soproni eredetű frissítés a Matyiban, majd elindulok lefelé. Fagyoskatona után utolér Jazzkedvelő topictárs, aki a 85-ös távot célozta meg, Kopárig gyakorlatilag együtt megyünk.

Pilisszentkereszt után éjszakai üzemmódra váltunk, lámpákat bekapcs, és egyesült erővel figyeljük a jelzéseket, és a szalagokat. Pilisszántó szélénél egy pici bizonytalankodás, megnyugtatásként előkerül a GPS, bár csak annyira, hogy lássuk, hol vagyunk -- később még egy-két alkalommal amúgy biztatás vagy megerősítés gyanánt előveszem.

A Csévi-nyereghez hatra odaérünk, pecsételés, majd belemarkolhatunk a cukorkás dobozba. Kicsit később szembejövő forgalom -- majdnem elkerülték a pontot. Az Iluska-forrásnál előbb morcos ugatást hallunk, majd meglátjuk a fényt az esőbeállóban... Khm... Nem kéne éjjel az erdőben szabadon engedni a kutyákat... No mindegy, nem ep, úgyhogy megyünk tovább, a most már tényleg utolsó kaptató következik, utána még egy apró, ott, ahol a gázvezetéket építették... Aztán a forgalom zaját meghalljuk, egyre erősődik, aztán autók fénye... kis híd balra, majd parkoló, sátor, cél, adminisztráció, gulyás...19:50-et mutatott az óra, amikor beértem.

Szép, a rövid távon teljesen jól követhető útvonalon haladó túra, profi szervezéssel. Az éjszakai szakasz kritikusabb részein a szalagozás rengeteget segített, köszönet érte. Bár elfáradtam a végére, de egy csodálatos élménnyel gazdagabban buszozhattam hazafelé.

Úgy tűnik, 2008 őszén nem voltam beszámolóírós kedvemben - erről a túráról se nagyon találtam semmi feljegyzést, a teljesség kedvéért azonban kap egy bejegyzést :)
Az biztos, hogy szép útvonal, meg hogy első teljesítés - meg az is, hogy az oklevél olyan "sehova be nem férős", a díjazás pedig választható - én egy domborított rés "izét" választok - ha lesz időm, megkérdezem, hogy pontosan micsoda :) 23,6km, 700m szint, 4:35 alatt behúzva.

Újabb túra, amiről anno nem követtem el beszámolót - második teljesítés, 8:55 lett a vége (41,2km, 1460m szinttel), ami öt perccel jobb, mint 2007-ben.

NaHáT túra Mikoviny Sámuel tiszteletére (32,5km)

Kicsit késve indultam, így csak 9:05 körül sikerült a rajtba érnem, ahol a kapun belépés után egy székre kirakva várta a résztvevőket a regisztrációs lapocska, amit -mire sorra kerül- kényelmesen kitölthet. A nevezés távonként külön asztaloknál történt, bár amikor én megérkeztem, a két rövidebb távnál álló jelentős létszámot épp terelték a 35-ös meg a nagyobb távok asztalai felé, hogy gyorsabban menjen a dolog. Nekem sikerült egy nagyobb csoport előtt nevezni a 35-re, így 9:15-kor elindulhattam a kék sáv jelzést követve. A rajtban kapott leírás több, mint részletes adatokkal szolgál a túra valamennyi távjáról, a közlekedési lehetőségekről, van benne szintmetszet, rendezői elérhetőség, meg az egyes túrák névadóinak az ismertetésére is sort kerítettek a szervezők. A térképvázlat, mivel valamennyi távot tartalmazza, csak vázlat, de ez a leírással együtt nem jelentett problémát.

A kék sávon fölfelé menni több, mint elégséges bemelegítés gyanánt, (a kilátás viszont csodálatos volt) viszont ez az ára annak, hogy a szint felét az első szakaszon letudja a túrázó, és utána egy kellemes séta legyen a túra -- kivéve az utolsó szakaszt, de arról majd később... Gyerekcsapatok előzgetése után a Szent Mihály-hegy nyergénél megkapom a második bélyegzést (az elsőt a rajtban), és még egy pici emelkedő után a kilátónál lehet gyönyörködni a tájban. A kilátóban csak azért nem, mert "teltház" van.

Innen Zebeggényig lejtő, a sárga-sárga háromszög elágnál (épp jókor...) utólér egy kollégám, aki az 50-en indult futva (jóval utánam persze), és útbaigazít.
A Trianon-emlékműtől szépen kiépített gyalogos szerpentin visz le Zebegénybe, kár, hogy sokan ronda eróziót okozva levágják a kanyarokat, és a gyerekeiket is erre biztatják... Tökfejek. Már nem ők, hanem amit Zebegényben látunk, ugyanis tökfesztivál zajlott éppen. Nyúlfarknyi nézelődés, majd (a túratársak között végzett nem reprezentatív felmérés alapján) gyakorlatilag kötelező rétesezés a Zebegényből egy hangulatos macskaköves utcán kifelé tartó zöld jelzésen. A zöld sáv nagyon szép helyeken vezet, többször átkelünk a patakon, látunk gszépen lekaszált réteket, amik terítve vannak az öszi kikerics virágaival.

Törökmező halastó előtt, ahol a zöldbe balról becsatlakozik a kék sáv, érkezik egy túratárs, aki már visszafelé tart - ő ma már másodszor jár itt, vele sétálok be a halastói ep-hoz, ahol jelentős számban tornyosulnak a zsíroskenyerek lilahagymával, illetve folyamatosan készül és kerül poharakba a tea. Egy apró gond van csak: aki pucolja a nagymát, az pecsétel, gyakorlatban csak kényelmetlen (neki), más gondot nem okoz.

A tó mellett szééép hosszú szalagokkal jól jelzett ösvényen kell haladni, egészen a piros sáv jelzésig, közben megmászva egy apróbb dombot. A piroson továbbhaladva a Kis Hanta patak EP következik, majd rövidesen az ep-n is előre jelzett elágazásnál balra fordulunk, a fonódó piros és sárga sáv jelzést követve, egészen Kóspallag központjáig. Itt is van része az embernek patakon való átkelésben, de mindegyikről elmondható, hogy köveken, farönkökön gyakorlatilag száraz lábbal megoldhatóak.

Kóspallag után kék sáv, majd az útelágazásnál ep, kapok egy bélyegzést meg egy almát. Némi aszfalt után a kék a magasba tör, megyünk mi is... Néhány biciklis húz el, majd ismét nyugalom tölti be a gyönyörű őszi erdőt. Nemsokára elérjük a túra picit problémás szakaszát: a kék ugyanis egy réten halad keresztül, és bár a rét közepén egy nagy fán ott a jelzés, ráadásul a földút is jól jelzi az irányt, nem szemben, hanem a kijártabb földúton jobbra tartva, a rét nagyjából legtávolabbi pontján jutunk be az erdőbe, és találunk újra jelzést. Néhány csipkebokron kívül semmi nincs, így festeni nem nagyon van mire, odafigyeléssel, vagy gps-sel nem jelenthet problémát ez sem.

Rövidesen ismerős szakaszhoz ereszkedünk le: a zöld sáv jelzésen vagyunk ismét, és a törökmezői halastó következik. Zsíroskenyér, tea igény szerint, majd "némi" emelkedő (csak hogy el ne felejtsük, hogy a Börzsönyben vagyunk...) a túristaházig. Jelzésváltás a kék sávra, hullámvasutazó, általában széles úton érkezünk el egy kellemetlen lejtőhöz, szerencsére a talaj épp csak annyira nedves, hogy elég puhán tompítsa a lépéseket.

A lejtőnek persze megkapjuk a böjtjét: Köves-mező előtt egy rendes emelkedő, két létrás kerítéssel spékelve... Mindkét létra mellett ki volt bontva a kerítés, de a ruhám épsége miatt inkább létráztam, bár nagyon nem kívántam már...

Kövesmezőnél szalagok mutatják az utat, egy emberes lejtővel indítva, majd beérve a faluba még kb. 1300 méter, és beértem a célba. 7:30 perc, frissen készült kitűző, választható színes oklevél, szóda, szörp, zsíroskenyér lilahagymával, illetve parizer az ellátmány a célbaérőknek.

Rövid falatozás, majd négy túratárssal autóba ültünk, és hazajöttünk.

Szervezés, útvonal, pontőrök, rendezők hozzáállása jeles, mivel pedig az időjárás is kegyes volt, így egy újabb túra, amire jövőre is el kell jönni, mert nagyon-nagyon jó túra volt.

Nem siettem el az indulást, bár korán függőleges helyzetbe hoztam magam (az, hogy felkeltem, netán felébredtem, az erős túlzás lenne...). A Kabátért még visszaszaladok a lépcsőházból -- esőt is ígérgettek mára, ki tudja...
Gördülékeny rajt, a megkapott paksamétában ott a tavalyi teljesítők listája, illetve egy fénymásolt vázlat a hosszúhajtási kőbánya előtt/után követendő saját jelzéses szakaszról. Részletes "kettőt lépünk, majd balra fordulunk az ösvényen" leírást nem kaptunk, táv/szintadatok, követendő jelzések, ep-k nyitvatartási ideje röviden tömören egy oldalon összefoglalva. Rendezői elérhetőség szintén szerepel a lapon, úgyhogy bátran nekivágok, 8:25-ös rajtidővel. Némi tollászkodás után a kabát, és nem a polár pulcsi mellett döntök -- az előbbi esőben is hasznos. Az indulást némi nosztalgikus érzelmek is késleltetik: a régi úttörővasutasok (igen, akik még az úttörővasúton szolgáltak) vonulnak, régi dalokat énekelve, utánuk egy fúvószenekar is eljátszik néhány régi úttörőnótát...
Az első jelentésbe illő esemény a Hárshegyre felfelé menet, a nyereg után következik be: a turistaút bal oldalán egy fa aljánál méhek vagy darazsak(?) köröznek -- építkeznek no, olyan jófajta kalákában, úgyhogy nagy ívben kikerüljük őket.

Szépjuhásznénál váltás a piros sávra, János-hegyen EP a kilátó előtti placc szélénél, így aztán sokan a futóknak készült rekortán járda bordó szalagját nézik piros sávnak.

Virágvölgynél (vissza)váltás a sárga sávra, kapaszkodás fölfelé, majd Csacsi-rét (ep) következett. Később visszaváltunk a piros sávra, egészen a Piktortégla-üregekig, ahonnan már a P+ jelzést kellett követni.

Budaörs fölött minden alkalommal megállok, és csodálom a kilátást, most is így tettem, sőt, kellemest a hasznossal némi frissítés is belefért az időmbe. Rengetegen eregettek sárkányt az enyhén szeles időben.

A bánya útján lefelé haladva jobbra felfedezem az első barátságos "M"-betűt, meg egy nyilacskát, ami egy kevésbé barátságos módon emelkedő ösvényre mutat. Ha ilyen, ha nem, erre kell menni, úgyhogy némi kapaszkodást követően fenyőfák, majd bokrok között érjük el a sárga sáv jelzést, amin eddigi irányunkkal szemben fogunk egy keveset haladni. A sárga sávról egy öt ágú elágazásnál térünk le balra, az "M"-betűvel jelölt ösvényre, ami a Kavics-árok felé vezet. A jelzés kellő odafigyeléssel jól követhető, tavaly óta úgy tűnik, itt-ott javítottak is rajta, pl. egy villanyoszlopnál, ahol tavaly emlékeim szerint csak az "M"-betű szerepelt, most ott volt alatta az irányt mutató nyilacska is.

A Mária-szurdokban néhány bedőlt fa nehezíti utunkat, majd az ep helyén egy tábla, miszerint 200m-rel lejjebb lesz a pont. Így is van, majd még néhány méter, és következik néhány km-nyi aszfalt -- Budakeszire érkeztünk ugyanis.

Az egyik útba eső "műintézményben" többen frissítünk, ki kávéval, ki árpafőzettel, ki mással, majd haladunk tovább. Rövidesen feltűnik a buszforduló, és mögötte a bolt, ahol ebéd céllal némi vásárlást ejtek meg -- gyorsan felmérve, hogy bőven beleférek az első szakaszra tervezett 4.5 órába.

A bolt után kedves túratárs (21A-n már végzett) érkezik szemből, és mutatja, hogy merre van az arra :)

Mamutfenyőknél "áthaladó" bélyegzés, majd az ebéd elfogyasztása és pici ejtőzés után nekiiramodok a hosszú-hajtási kőbányához (meg azon túl...) vezető szakasznak. Itt picit lassabbra sikerül az iram, így a pont már szembe jön (pontban kettőkor), de megkapjuk a túratárssal a bélyegzést -- én gyorsan elköszönök, és nagyobb sebességre kapcsolok,hiszen egy óra van elvileg arra, hogy a Tarnai-pihenőnél lévő következő ponthoz eljussak időben. Némi belekocogással ez is sikerül, mondom is, hogy vannak mögöttem -- a hölgy bólint, és megköszöni az infót, majd szólt, hogy ha a 21B-n vagy a maratonon vagyok, akkor a piros háromszögre kell letérni majd, ha viszont az 50-es távon, akkor az a zöld háromszögön marad, és a Z3-Z- útvonalon megy be Nagykovácsiba. (Ez tavaly óta megváltozott, az ok egyszerű: legyen benne a túrában a kilátó is.)

Innen már ismét gyakran látott, ismerős útvonal következik: P3, majd P-, egy apró dobozszakmai kitérővel :)

A P- P+ elágazásánál ismét EP, és az utolsó előtti aszfaltmentes szakasz várt -- essünk túl rajta felkiáltással elkezdem szedni a lában lefelé. A P+ jól járható, kényelmes ösvény, így gyorsan leérkezek Remeteszőlősre, ahol balra(!) fordulunk az úton, majd a túloldalon a hídon átmegyünk, és a főúttal párhuzamosan futó utcában jobbra fordulunk, immáron a K+ jelzést követve. Hiába a lakott terület, közkút nincs, arra egészen a Remete-szurdok bejáratáig kellett várni (illetve volt, de le van zárva).

A Remete-szurdok után a K- jelzést követve eljutunk a kegytemplomig (ahol épp esküvő volt), majd ismét csak aszfaltot koptatva, a jelzést figyelve cikkcakkban haladunk a település utcáin egy kicsit, majd pedig hooooosssszaaaan egyenesen, egészen a Villám utca aljáig, ahol rátérünk a Nagyrét felé haladó járdára (vagy mellé...), picit később már következik a célegyenes balra, gyerekvasút hídja, egy jobbos még, majd a rajt/cél, ahol jelvény és egy kis dobozos narancslé várt minden célba érkező túrázóra.

Szumma: A szolgáltatás és a nev. díj (500Ft) viszonya korrekt, a fém jelvény kimondottan szép -- oklevél szokás szerint nincs, az itiner első oldala szolgál ilyen célokat (is). A jelvény a teljesítések számától függően változik picit (a "Természetbarátok túrista egyesülete" felirat háttere más és más színű), úgyhogy jelvénygyűjtőknek is kifejezetten ajánlott :-)

A megközelítés és a hazajutás logisztikai feladatait idén is a MÁV-ra bíztam: 7:40-kor indultunk a Keleti pu.-ról -- a vonaton egy kedves túratárssal beszélgetve gyorsan eltelt az idő Tatabányáig. Elkolbászolás nem volt, ellenben egy menetben fel a turulhoz igen, így 9:00 került a nevlapra rajtidő gyanánt. Az útvonal a szokásos, így az itinert az egész túrán ki sem nyitottam, mentünk a "megszokott" útvonalon.

Laza sétával bőven két órán belül elértünk Vértestolnára, ep. a szokott helyen, a szokásos privát frissítéssel :-) Társaságunk picinyt hízott, tempónk picit fogyott, de az előbbinek hála kellemesen csevegve menetelt e remek egylet felfele.

Néhány kerítés plusz létra, meg egy kellemetlen susnyás tarkította út után végre ismét erdőbe értünk, majd nemsokára bányahegy következett, ahol sport szelet, szörp, meg persze bélyegzés várta a hosszabb távon indulókat -- a rövidtávosokat meg a cél (meg pár km gyaloglat a legközelebbi településig/tömegközlekedési eszközig.)

Innen kékültünk, majd a kék háromszögön törtünk fölfelé a Gerecse-tetőre. Nos, nem hiányzik a Gerecse-ötvenből ez a szakasz :-)) Az emelkedő majdnem tetején hosszú kerülőre kényszeríti az erre tévedő túristát egy kerítés, amit még némi fák között haladó ösvény követ. Hozzá kell tenni, hogy nagyon szépen és jól jelzett az útvonal.

Sajnos a tavalyi szedres terület, meg úgy mindenestől a tető fele le lett kerítve valami randa kerítéssel, úgyhogy picit lentebb, a mobilos torony mellett rendeztem komolyabb szederszakmai megállást. Kicsit odébb egy dobozkát is levadásztam, maj a többiek után iramodtam a szebb napokat látott aszfalton.

A kék háromszög-kék sáv találkozás picinyt benézhető, de az emlékek bevillantak, és a helyes irányba (jobbra a susnyáson át) próbáltam igyekezni, bár ez a szakasz elég hosszan nem éppen alkalmas a gyors tempóra.

A következő ep. Pusztamaróton volt, itt ismét ismerősök, bélyegzés, meg két óra a tavalyi időmig, így elköszöntem, és megpróbáltam erős tempót diktálni fölfelé a piros sávon. Ez sikerült is, az unalmas kerítés mellett bele-belekocogva sikerült kb. egy óra alatt elérni a mélyút kezdetét, ahonnan gps szeint 3.6-3.8km volt csak hátra. A tavaly emlegetett nyílt terep (rét) túloldalán jól láthatóan fel volt festve egy fára a piros sáv jelzés nyíl alakban, úgyhogy elmondható: az egyetlen kritikus pontot is kijavították. Meg úgy általában azt tapasztaltam, hogy nagyon szépen, jól jelzett az összes út, jórészt frissen felújítottak a jelzések.

A vége 7:10 lett, így sikerült a tavalyinál jobbat menni, szederszezon okán meg rengeteg szedret enni, a vonat indulásáig megy a volt pizzéria helyén működő boltban dobozos "üdítőt" venni. Ennyi. Jövőre, ha minden jól megy, megcélozom a harmadik teljesítésért járó kitűzőt -- az ugyanis a teljesítések számától függően változik.