Ha már összegzések... "Első bálozóként" kezdve a februári Barlangtól barlangig túrával, befejezve a Hegedűs Róbert emléktúrával. 22 túra, kiírás szerint 691.2km táv és 23642m szint. Fölfelé átnevezés egy (Piros 35->50), lefelé szintén egy (Szurdok 25-re). Egy dupla hétvége (Monoton Maraton+Piros 50). Távban és szintben a legnagyobb teljesített túra a Piros 50, legrövidebb a Himbi-limbi a  Libegő alatt -- ez utóbbi a Csúcsok csúcsa pontozás szerint is leg: 54 pontot ért. A Monoton Maratonon voltam a leggyorsabb: 5.13km/ó lett az átlag. Szintidőből picit kicsúszva elfogadott teljesítés kettő (Tátralátó, illetve Piros 50), természetes, hogy jövőre jövök javítani :-)

Három túramozgalmi teljesítés (Barangolások a Dunazugban dupla, Csúcsok Csúcsa bronz -- ez utóbbinak az adminisztrálását meg kell ejteni). Ha MTSz pontok alapján is számolgatnék, akkor túl lennék az ezüst minősítésen (is), csak a TT-k alapján (1517 pontot számoltam...). Év TT-ja pontozásban kb. 1000 pont (súlyozva 1100 körül), meglátjuk, ez mire lesz elég.

Ezért a szép, túrákban bővelkedő évért elsősorban a családomnak jár köszönet (hogy elviselték, hogy ennyi időt elvitt a túrázás), jövőre, létszámnövekedés okán :) valószinűleg kevesebb, de izmosabb túrát tudok majd bevállalni.

Köszönet illeti a rendezőket is, remélem, jövőre is az ideihez hasonló kellemes élményekkel gazdagodhatok majd.

Nem ismertem a túra névadóját, aki egy évvel korábban hunyt el egy tragikus baleset következtében, úgy gondolom, az MVTE méltó emléket állított neki ezzel a túrával.
Minthogy 2007-ben erről a túráról sem írtam beszámolót, így aztán csak a száraz tények maradnak: 9:15-kor indultam, 15:50-re értem a célba, 187-es rajtszámmal.

Reggel némileg álmosan, de dupla adag izólöttyel, lámpával felszerelkezve neveztem a piros 35-re. Az álmosság érthető, hiszen 6:30-kor már túl voltam a nevezésen, ekkor még elmentem az autóhoz, hogy bakancsra cseréljem a félcipőmet -- aztán némi hezitálás után maradtam a félcipő mellett. Az igazolófüzetre került 6:40-es rajtidőt azért nagyjából sikerült tartani. Apropo nevezés: sokan, nagyon sokan voltunk, a távonként külön asztalnál "veszed meg" a nevezési lapot, majd azt kitöltve másik asztal(ok)nál kapod az igazolófüzetet megoldás jónak tűnik, ha az asztalok fölé (a sorok végénél is látható módon) kikerült volna, hogy melyik asztal melyik táv, akkor még jobb lett volna.

A rómaifürdői rajtból némi városi sétával érkeztem a csillaghegyi hév-megállóba, ahonnan a Kinizsiről ismerős útvonalat követve kellett megmászni a Kevélyeket. Az időjárás kellems volt, a völgyekben még megült a köd -- csodás látványban volt részünk. A kevélyi ponton gyors pecsételés, majd tovább a Kevély-nyeregig. Itt az OKT-s bélyegzővel is megtiszteltem az igazolófüzetet, és máris lehetett zúzni lefelé Csobánka felé. Ezen a szakaszon egy kedves nagymamával beszélgettem, majd Csobánka szélénél a csobánkai ovodások fájánál lemaradtam fotózni egy picit. Csobánka mellett elhaladva ér ki a piros jelzés a műútra, amit keresztezve az út szélén libasorban halatunk a többi túrázóval együtt. Még a Csikóváraljai elágazás előtt némi szerelvényigazítás, majd irány felfelé, először a Csikóvráaljai menedékház bekötőútján, utána pedig normál ösvényen. Itt sikerül egy elágazásban jobbra felfelé egyből a helyes utat meglelni, a túratársdak csapatostól érkeznek a hegyláb felől -- ők egyenesen mentek tovább.

A Tölgyikrek ep-n egy szem cukorka, két bélyegzés (bonuszként a Szurdok túra "Tölgyikrek" bélyegzője is az igazolólapra kerül, miközben Bubu megjegyzi, hogy "babatáv, babatáv...?")
Megyek tovább, és hamarosan az egyik legszebb részre, a sikárosi-rétre érek. Itt készül egy panorámafotó, bár az erdő színeit nagyon nehéz visszaadni... A piroson továbbmenve korábbi túrákról ismert szakasz következik, egészen Dömösig. Szerencsémre ahol el lehetne kavarni, ott mindig van valaki, aki szól, hogy nem arra :) Dömösön kajapont, ismerőssel, akitől kapok némi turbósítót is :-)) a savanyúságos szendvics (két szelet rámás kenyér közé vegyes savanyúság) mellé. A mintegy 10-15 perces frissítés végén még megiszok egy pohár szörpöt, aztán nekivágok Dömös főutcájának, ahol egy ódivatú kilométerkövet fotózhatok. Ez után balra felfelé tart a jelzés -- sajnos az önkormányzat a régi temető köré az igazolófüzetek elkészülte után kerítést építtetett, így némi kóválygással sikerült kijutni a faluból, és nekiindulni a Szakó-nyeregbe vezető rövid, de szép szinteket tartalmazó útnak. Körtvélyespusztánál nagyon szépen látszik, hogy hova megyünk, mondom is az érkező túratársaknak "bátorítás" gyanánt. Kristófcsik Ottó erdész kopjafájánál megállok egy picit (Üdv az erdésznek!), megadni a kellő tiszteletet, majd egyedül indulok tovább.
Nem sokkal később egy bozótost követően fától-fáig, meredek emelkedőn kapaszkodhatunk fölfelé -- ez inkább meredek, mint hosszú szakasza a túrának, szerencsére hamarosan a Szakó-nyeeregnél és az ep-nál liheghetünk (egy picit). Innen szinte már becsukott szemmel is feljutnék Dobogókőre, persze nem csukom be a szememet, mert a táj, az őszi erdő csodálatos arcát mutatja, készül egy pár fotó is.

Dobogókőre felérve frissnek érzem magam, (nomeg Bubu babatávos megjegyzése is piszkálja a csőrömet) a banánt átvéve megkérdezem, hogy át lehet-e nevezni az 50-es távra? A válasz igen, az anyagiakra rákérdezve a válasz annyi, hogy "köszönjük, hogy itt vagy" --Köszönöm, hogy itt lehetek, mondom, és gyorsankeresek egy tovább induló túratársat, vagy társaságot, merthogy nálam csak 35-ös itiner van, a túra további részének a leírásával nem rendelkezem.

Innen tehát Vaddinoékkal megyek tovább, egészen addig, ameddig vissza nem érünk a Pilisszántó mellett elkövetett "szorgalmi feladatból" az ominózus vasoszlopig (pechünkre visszafelől látszik rajta a jelzés...), ahol többen utólérnek minket. Innentől a "csanyapontig" több, apró, és erősen bosszantó elkavarás, útkeresés következik sajnos, immáron sötétben, de azért a Csévi-nyeregbe csak eljutunk épkézláb időben. Itt Röviden beszélgetek Megyeri Lacival, aztán ők elporoznak, én maradok egy másik csapat mellett, erős lámpámat kihasználva záróemberként.

Csapatunk szerencsére rendelkezik tapasztalt vezetővel, így nyugodtan, magabiztosan lépdelek a nyomukban, bár azt egyre inkább látom, hogy az idővel ha nem is nagyon, de gondok lehetnek... A P-P körtúra találkozásáig megmászunk néhány kisebb (meg néhány nagyobb) emelkedőt, majd a fenyves szélén gyönyörködhetünk Pilisvörösvár fényeiben. Innentől kezdve egyre erősebben halljuk az autók zaját, és nem túl meredek ereszkedést követően elérjük a parkolót, a sátrat -- nekem a célt. Nem hittem volna, hogy a két nappal korábbi Monoton Maraton 42km-e után ilyen jól fogom bírni az 50-es távot, de sikerült.

A célban némi adminisztrálás, majd az oklevél és a kitűző átvétele következik, meg egy szelet lekváros kenyér -- nem akarom megvárakoztatni azt a kedves túratársat, aki felajánlotta, hogy autóval bevisznek a Flóriánig. Így is lett, Laci is elsántikált az autóig, majd elindultunk hazafelé.

Röviden: Az útvonal nagyon szép, egy-két helyen lehetne jobban jelzett, vagy akár némi szalagozással megspékelt is. Az itiner (túl)részletes, néhol szájbarágós, azonban a méterben megadott távolságokkal főleg éjjel, sötétben nem sokat lehet kezdeni (lehetne lépéseket számlálni, de most számolunk, vagy túrázunk???).
Az itinernél maradva táv- és szintadatokat, valamint hosszmetszetet tartalmaz, szintidőre vonatkozó adatot viszont én nem találtam benne -- ezt egyébként is kellő rugalmassággal kezelik a szervezők. Az ellátás remek, a kitűző szép, úgyhogy itt is csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy résztvehettem ezen a túrán, és köszönöm mindenkinek, aki ezt lehetővé tette.

Erről a körözGethésről mit is lehetne írni... Tizennégy kör, gyalogolva, kocorászva, 8:15 perc alatt tudtam le. A jelentős átfedésekkel bíró útvonalnak hála, sok ismerőssel sikerült találkozni ezen a gyaloglaton.

Röviden, tömören egy jó túrán voltam, úgy a túraútvonal, mint a leírás/segédlet, illetve az ellátás is nagyon jól eltalált volt. A túra weboldala még a kapott leírásnál is bővebb picit -- látszik, hogy jó szervezőgárda, jól szervezett, szívvel-lélekkel csinált túrájáról van szó.

6:45-os rajtidőt kaptam a túraleírásra, amiben rövid és részletes útvonalleírás, az egyes pontok között követendő jelzéseket, illetve a rész- és össz szint/távolság adatokat tartalmazó táblázat mellett a két táv szintmetszetét, és a tavalyi teljesítők névsorát találtuk. A lap utolsó oldalára még a dobogókői célből induló autóbuszok menetrendjét is megtalálhatta mindenki, így lehetett menet közben a buszokkal is kalkulálni.

Az első ep a Kőhegyen a th.-nál volt, ahol a bélyegzés mellett nagyon kedvesen teával kínálták a résztvevőkek. Innen A Vasas-szakadékhoz vezetett az út (némi oda-vissza szakasszal), itt gyors bélyegzés 8:15-kor, majd indulás tovább. A Lajos-forrásnál lévő tisztásra beérkező sárga jelzésnél az asztaloknál nagy főzőcskéhez készülődtek, no nem a szervezők, de az ottücsörgő úr már mosolyogva igazított mindenkit útba, hogy nem, nem ő az ep. :-)) A forrás melletti pontnál szőlőcukor volt az ellátmány.

Innen továbbindulva oda kellett figyelni az itiner szövegére, hogy az ember a helyes úton haladjon, de némi bizonytalankodás, meg egy túratárs integetése meghozta gyümölcsét, és nem sikerült elkavarnom.

Dömörkapuhoz érve egy szép bélyegző lenyomata volt a jutalmunk, majd némi aszfalt következett. Továbbhaladva szép erdei séta következett, majd három ep. gyors egymásutnában (Lenkó emlékmű -- szép bélyegző, Bükki puszta, Király-kút, illetve egy szelet csoki, ellátmányként.

A Király-kút után gyönyörű, a naptárnál talán néhány héttel előrébb járó erdőben, meg némi aszfalton jutottunk le Dömösre, ahol némi szalagozás segített megtalálni az ep.-t. A vendéglő előtt "etetőpont" is üzemelt, zsíroskenyér, csalamádé, vörös- és lilahagyma, piros arany volt az asztalon (ennyit jegyeztem meg), illetve volt pezsgőtabletta, valamint barackos süti is.

A túra következő szakasza a Duna-parton, illetve az ártéren haladt, némi (elegendő!) szalagozással Pilismarótig. A dunaparti szaksz az nagyon szép, utána viszont hosszú egyenes füldút vezet a kukoricás mellett, amit nincs mit tenni, végig kellett gyalogolni.

Pilismarót szélén egy majorban néhány mangalica, illetve birka volt látható, majd jött a falu, és benne az EP -- itt csak aláírást kaptunk.

A túra össz szintjének jelentős része még előttünk volt (itiner szerint bő 650m), a táv meg csak 9.3km, úgyhogy kellemes emelkedők következtek.

A túra másik "benézhető" pontja is itt van, erre a leírás is felhívja a figyelmet: A vascsövekből készölt híd után nem sokkal az út bal oldalán az aszfalton(!) van felfestve a jelzés letérését mutató nyíl. Innentől megkezdtük a felkapaszkodást a Szakó-hegy tetejére, sikerült is egy-két megállással feljutni, bár a keskeny ösvénytől a szekérútig sokféle szakasz váltogatta egymást, a jelzés itt is, mint a túrán végig jól követhető volt.

Miután a Szakó-hegyet megmásztuk, a Szakó-nyeregbe leereszkedve, majd onnan a piros sávon folytattuk az utunkat a célig. A piros sávon a Pilisi trappról ismerős keresztbe dőlt fa még a helyén van, ezen kívűl azonban innen már csak az egyre sűrűsödő túristaforgalomra kellett odafigyelni.

A célban a teljesítések számától függő kitűző és az emléklap mellé egy csoki is járt.

A teljes idő pontban kilenc óra lett (a végén némi belekocogással, futva érkeztünk csapatostól a célba), íy volt idő a busz indulásáig.

Kellems, bár fárasztó túra, a nehézségét abban látom, hogy a szint jelentős része a táv utolsó negyedére öszpontosul. Vízvételi lehetőség sok helyen van, több lakott területet is érint, így annak, aki esteleg feladja/kiszáll közben, annak sem kell nagyon sokat kóvályognia, mire tömegközlekedési eszközt talál.

No, erről sem írtam anno, úgyhogy igazolólap elő, hátha... Rajtszám 69-es, indulás pontban fél nyolckor, érkezés 17:15-kor, közben Budakesziben 11:00 - 11:30 között frissítés és kajálás. No, majd ha eszembe jut még valami, akkor majd pótolom...

A megközelítés és a hazajutás logisztikai feladatait a MÁV-ra bízva 7:25-kor indultam a Déli pu.-ról, és 8:30-kor már sikeresen elkolbászoltam Tatabányán a piros jelzésről :-) Helyi segédlettel megtaláltuk a jelzést, és "néhány" lépcső leküzdése után már a Turulnál voltam. És hogy miért a Turul parkoló a start, nem pedig az állomás? A vonattal érkezők nem egyszerre, hanem időben elhúzva érkeznek a rajtba, így kényelmesen lehet rajtolni, nagyobb várakozás nélkül. A hazajutást a célból 17:28-kor induló vonattal terveztem, ami a 9:10-es rajtidőt figyelembe véve egy kellemes sétával teljesíthető volt.

Az igazolólap a rövid, tömör, de elegendő útvonalleíráson túl valamennyi fontos információt tartalmazta: a rendezők mobilos elérhetőségét, a vízvételi helyek listáját, egy (tömeg)közlekedési sillabuszt, térképvázlatot, a az érintett települések, nevezetes pontok rövid leírását, részletes táv- és szintadatokat.

Az útvonal végig túristajelzéseken haladt, így szalagozás nem volt, bár egy-két ponton volt lehetőség elkavarásra.

Vértestolnáig a piros sávon nagyon szép, hangulatos és kényelmes az út, némi lejtőt azért bele kell kalkulálni :-) A település szélén váltás a piros kereszt jelzésre, egészen a... szóval a presszóig :-) ahol az EP volt. Nem sokkal múlt fél tizenegy, így egy kellemes csapolt frissítést :) engedélyeztem magamnak, majd a falu főutcáján sétáltam tovább, a kék kereszt jelzésen. Némi aszfalt után a kék sávon megcéloztuk Bányahegyet. Itt (is) van néhány vadvédelmi kerítés, amin létrázni kell, de ez a szakasz is nagyon szép, kellemes útvonal, bár oda kell figyelni, mert egy jobbos kanyart csak a lábunk alatt jelzi egy kék nyíl :-) (Itt pl. elkélt volna a szalag)

Bányahegyen EP és frissítőpont, (nápolyi, szörp) valamint a rövidebb táv célja várt. Megjegyzendő, hogy a rövid távot választóknak innen még jócskán kell sétálni, hogy tömegközlekedéshez jussanak.

Bányahegy után a Gerecse-tetőt céloztuk meg, előbb a kék jelzést követve, majd a kék háromszögre térve.

Miután a kék háromszögön felküzdöttük magunkat a Gerecse-tetőre, és örömmel konstatáltuk, hogy a geotoronyba fel lehet menni, gyors pecsételés, majd szederszakmai bóklászás következett :-))

Az út a kék háromszög jelzésen, romos állapotú aszfalton vezet lefelé, gyakorlatilag a kék jelzésig, ami már a Kis-Gerecse oldalában halad. Itt az út jobb oldalán egy sziklába vájt fülkében található egy nagyon szép feszület.

Pusztamaróton volt a következő EP, ahol szintén kellemes fotótémákat lehet találni, úgy a táj, mint az emlékmű nagyon szép. Innen a piros sáv jelzésen kellett felfelé menni még egy keveset -- ezért azonban kárpótolt a szlovákiai oldal látványa -- még a Mohi atomerőmű hűtötornyait is lehetett látni.

Később a túra talán egyetlen unalmas szakasza következett: hosszan, egyenesen egy kerítés mellett haladt az út -- a változatosságot csak a nagy és nagyobb pocsolyák kerülgetése jelentette :-)

Miután ismét nyílt terepre értünk kiderült, hogy azért van még szint lefelé, hiszen látszott a Duna, meg az is, hogy aránylag közel van, mi viszont relative magasan... Egy bevágásban jött az első jelentősebb ereszkedés, majd nyílt terep -- ahogy az útvonalleírásban is szerepel -- ahol nem jobbra kellett végig tartani, hanem balra, bár gondolom a jobbra vezető földút is levitt a településre -- csak némileg messzebb a céltól. Ezen a ponton, ennél az elágazásnál valamilyen módon jó lett volna jelezni a helyes irányt, bár térkép (nem a kapott térképvázlat) alapján be lehetett azonosítani a helyes irányt.

A nyílt dombtető után murvás úton ereszkedés le, le, le... majd járda, aszfalt, átkelés a főúton, pizzéria, vasútállomás, cél, pecsét, csoki... Meg persze emléklap és a teljesítések számának függvényében változó jelvény várt a túrázókra.

Nagyjából hét és fél órás, kellemes séta után még pihenni is volt idő a vonatig.

A túraútvonal a kényszerűen belekerült aszfalttal együtt is nagyon szép, kellemes környezetben vezet, szintben és távban is megfelel egy kellemes kiránduláshoz. Jó rendezés, nagyon jó tájlkoztató anyag (egy csipetnyi tájékozódási/térképolvasási képesség nem árt), akár "első bálozóknak" is érdemes vele megpróbálkozni.

Aki a szervezők más túráin már járt, tudhatta, mire számítson: én már jártam, és azt kaptam, amire számítottam. Negyvenes táv, a TTT tagjaként 500Ft-ot kellett leszurkolni (ennyiért nagyjából meg is érte), rajt pontban 9:00-kor. Egy szép park közbeiktatásával aszfalton trapp az első EP-ig, ami papíron 3.5km-re van a rajttól. Papíron, merthogy 9:30-kor már meg is kaptam a bélyegzést, ami 7km/ó átlagnak felelne meg -- mondjuk úgy, hogy nem éreztem ennyinek :)

Innen sárga sáv, térkép, meg saccográf alapján azért sikeresen abszolválva a következő szakasz, ahol kaptam a napsütésből rendesen. Az erdőbe érve örültem, egészen a kerítésig, amin egy rozoga létrán lehet(ett még) átmászni -- remélem, jövőre minimum megerősítik majd, mert egy-két fok igencsak randán nézett ki.

A barát-kúti erdészháznál két sráccal futottam össze, ők valami források-kutak mozgalmat is csináltak, úgyhogy el-el maradtak tőlem. Előtte váltottam pár szót az erdésszel, aki megkérdezte, hogy teljesítménytúráról van-e szó, és hogy meddig tart, meddig leszünk kint a terepen -- aztán útba igazított, megmutatva, hol tér le balra a többek (kispisták) által preferált aszfaltról a sárga jelzés.

A sárgán a két forrás- és kútkeresésben is játszó túratárssal mentünk, közepes tempót diktálva. A sárga +-re a letérést töb szem, többet lát alapon sikerült nem elvéteni, az elágazás jelzését én inkább átlagosnak mondanám, mint rossznak, és ugye a szervezőktől nem számíthattunk szalagozásra...

A sárga keresztről egy picit hamarabb kikapaszkodtam az aszfaltra, mert a jelzés mellett gyakorlatilag nincs kijárt ösvény, majd a túra egyszem izmosabb emelkedőjének az aljában tartottam egy 10 perces frissítést, csokival, izotóniás löttyel, ahogy kell :-) A frissítést követően a túra legmasszívabb fél órája következett: emelkedő, bedőlt fák, meg egy darabokban lévő autóroncs megtekintésével. A sárga négyzet helyett balra indultam az erdei úton, de a szembejövő forgalom :) segítségével sikerült pontosítani az útvonalat, köszönet nekik. A túristaházig tartó kapaszkodó legdurvább szakasza ez, az úttól a csúcsog a sárga négyzeten, de sikerült pontban délben a pontra érni, és lerogyni egy padra. Itt volt ivóvíz, illetve lehetett vásárolni ásványvizet is. Nekem még volt az indulás előtt feltöltött kétlityis camelbackben, így nem vettem igénybe egyik lehetőséget sem.

Innen Dobogókőre kényelmesen, egy négy fős társasággal sétáltunk el. Kettőkor már a két pezsgőtablettára engedtem a közkútból a vizet (az egyik sima C, a másik meg multivitamin tablletta volt, egy Ca+Mg kombó talán hasznosabb lenne..), illetve a camelback-be is friss víz került. A bő 20 perces pihenőbe még egy laza sör+virsli is belefért, majd újúlt erővel robogtam a Sasfészeknél megismert csapat után. A robogásban három előtt pár perccel álltam csak meg, pecsételés céljából.

Röviddel ezután utólértem a korábbi társaságot, és a Hoffmann vadászháznál már együtt sikerült majdnem elkavarni, de a helyiek :) szóltak, hogy "mindenki arra ment", és mutatták a helyes irányt -- köszönjük nekik! Az Égett-hárs után lemaradtam -- nem minden folyadékot lehet kiizzadni :-) felkiáltással, ennek ellenére háromnegyed négykor már az utolsó EP-n kaptam a stemplit, és örömmel konstatáltam, hogy nagyon jól állok idővel, de mivel ígértem két túratársnak, hogy hazaviszem őket autóval, így azért amennyire lehetett, próbáltam kilépni, tudva azt, hogy ők meg a 20-as távon indult barátaikkal mennek, akiknek este 6-ra kell beérni.

A hajdani képesfától lefelé vezető vízmosásban volt csak némi lassulás, így nem sokkal később sikerült is utólérni az immáron hét fős csapatukat, majd jött a randa dzsindzsás, később a Fári-kút, utána meg a hab a tortán: mászás felfelé a Vaskapu-hegy oldalában. A végén azért sikerült hibázni: az előre szaldó két fiatal leányzó -- követve a jelzést -- lement a hegyről, de egy apró telefonos segítség után ők is rendben megérkeztek. Persze ha a Fári-kúttól utánunk jövő úr nem szól, hogy negyogy lemenjünk már a hegyről, akkor lehet, hogy mi is így járunk... Ide, az utolsó elágazásba azért nem lett volna nagy kunszt kirakni egy nyilat/papírkát, hogy felfelé tessék menni.

A célba pontban 18:00-kor érkeztünk meg, így a délben indult, és velünk érkező (útközben vártak ránk egy órát) csapattagok is sikerrel, szintidőn belül célba értek, és megapták a jól megérdemelt kitűzőt meg emléklapot -- mindenféle különösebb gratuláció nélkül.

Jóízúen fogyasztottunk a zsíros-lilahagymás, vajas-paprikás kenyerekből, majd a piros jelzésen elindultunk lefelé, és bár a jelzést a városon belül nekünk is sikerült elveszíteni, de a túrának ezt a részét is sikerrel teljesítettük :-))


Röviden összefoglalva: A szervezők sohasem vitték túlzásba (khm.) a terepi munkát, illetve az útvonalleírást, ellenben vastagon fog a ceruzájuk, amikor a nevezési díjról van szó. Olyanoknak javasolt, akik tudnak és szeretnek térkép alapján tájékozódni, és van némi helyismeretük az adott területen. Javasolt még valamilyen kedvezményre jogosító tagság (pl. TTT), mert a teljes ár (1000Ft) nincs arányban a nyújtott szolgáltatással.

Terv: nyolc előtt odaérni a rajthoz, és a TTB-s különítménnyel végigmenni. Mivel egy óra sem volt elég arra, hogy átvágjak a városon, így ebből nem lett semmi, így negyed kilenc után sikerült beállni a sorba, ami hosszú volt -- nem kicsit, nagyon, ennek köszönhetően a rajtidő 21:12.

Amit a rajtban kaptunk: Egy A5-ös méretre hajtott karton borítólapot, benne ugyanekkora méretben, ugyanebből a sárga kartonból egy igazolólapot, egy vaskos leírást (16 oldal a térképpel együtt), az éjszaki vasúti menetrendet, illetve egy Bakonyerdő-s szórólapot (az esőerdők meg pusztulnak...).

Indulás után a Gyermekvasúti múzeum előtere volt az első EP, itt gyors bélyegzés, huss tovább. Fejvakarás, majd a jó irányt eltalálva ét a híd alatt, majd egy kivilágított sétányon apríthattam a métereket.

A fazekas-hegyi felmenetelt majdnem sikerült elnézni (ide jó lett volna egy kis tábla, pl. a Hárs-hegy állomásnál kirakott helyett...), de sikerült időben korrigálni. A pont a csúcson volt, és a sorbanállás ellenére elég tempósan ment a bélyegzés. (Kicsit problémásnak találtam a pontot, mivel a gerinc, amin sorakoztunk, aránylag keskeny, a két oldalon mély és meredek szakadékkal, ami pláne éjszaka, mindenféle korlát nélkül igen veszélyes is lehet.)

Lefelé ugyanazon az ösvényen kellett visszatérni a sárga körsétaútra, amin felfelé jöttem, így kellemesen lehetett egymást kerülgetni :)

A Nagyrétre egy "nagyonnemszeretem" meredek aszfaltcsík vezetett le -- el bírom képzelni, hogy ez a nappali túrán emelkedőként milyen "kellemes" emlékeket hagy a túrázókban :)

A nagyréti EP-n szerintük már jártam :-)) Mondtam nekik hogy igen, de az egy másik túra volt :-))

Innen zúzás fel a sárgán, Hárs-hegy állomásnál apró kitérő jobbra. Az állomástól vissza a sárgára, és egy futamodással már a Kis-Hárs-hegy következett. A kilátó még mindig lezárva. Pecsételés után gyors indulás, bár azon azért elgondolkodtam, hogy az igazolólap szerint 3.4km-t tettem meg, pont egy óra alatt... Nem tudom, a tempómat ennél többnek saccoltam.

A Kaán Károly kilátó felé menet megdöbbentő volt a lámpa fényében látni az iszonyatosan nagy menyiségű szálló port.

A sárgára visszatérve robogás lefelé a Szépjuhászné állomáshoz, ahol kétféle finom itallal vártak minket a rendezők, valami narancsszínűvel, meg limonádéval.

Innen a piros (vasutas nyelven vörös, merthogy a majom feneke, az a piros) jelzésen vezetett az út tovább, fel, az Erzsébet-kilátóhoz. Itt több szakaszon el lehetett oltani a lámpát, mivel Budapest fényszennyezése olyan jelentős, hogy a borult ég ellenére elég világos vot a sétához.

A kilátónál gyors bélyegzés, mert némi távoli villámlást már ekkor lehetett tapasztalni, majd az itiner szerint a műúton tovább. A János-hegy állomásra levezető lépcsőt szépen megleltük, az állomásra érve a ponton éppen rámoltak be a forgalmiba, illetve néhány túratárs is bement, hogy ott várják meg a vihar végét, bár akkor még az eleje sem járt arra (és mint kiderült, később is csak a szélét kapta a hegynek ez az oldala.) Ekkor pontban 23:30 volt.

Némi tanakodás után úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk, hiszen Makkosmária innen 2.5-3km, ami fél óra alatt behúzható, még akkor is, ha nyakunkba kapjuk a vihart. Erre nem számítottam, mert a villámlások távolsága, illetve a szél (léte és iránya) nem erre utalt. Ebbéli meggyőződésemben csak egyszer inogtam meg: egy legfeljebb 6-700m távolságban, a gerinc irányában (Mint kiderült, Normafánál) becsapó villámnál. Némi esőt persze kaptunk, de nem sokat.

Makkosmáriánál az EP az esőbeállóban volt, néhányan bent álldogáltak, mások kint sorakoztak, de nem tartott sokáig itt sem a bélyegeztetés, így lehetett felfelé törni a zöld kereszten.

Itt a leírás alapján lett volna egy elágazás, ahol a Z+ jobbra tart, mi meg megyünk tovább egyenesen, be a Virág-völgybe. Mivel itt sem volt semmi táblázás, így a Z+ -en mentünk egészen a nagyon friss S+ jelzésig, amin pillanatok alatt Virágvölgy állomásra értünk. A Z+ egyébként változott, és ez a S+ is új jelzés, néhány fán csak jelzésalap volt felfestve (tippelem, hogy a S+ le fog érni Makkosmáriáig).

Virágvölgynél sokan várták a vonatot, egy ismerős mondta, hogy teljesen szétáztak, és számára ennyi... Mire bélyegeztettünk, be is futott a vonat teljesen üresen, úgyhogy integethettünk a túrát itt feladóknak.

Az állomástól felkapaszkodtunk a műútig, majd a zöldön le a Disznófő EP-hoz, ahol a megszokott sorbanállást követően kaptuk a bélyegzést.

Felfelé menet néhány előzéssel sikerült tartani a tempót, egészen Normafáig, ahol a Csillebérc állomáshoz vezető ösvényt nem sikerült meglelni, csak egy olyat, ami vissza kivitt az aszfaltos úthoz. Itt is jó lett volna némi útbaigazító jelzés, avagy a túrát a többség által választott aszfaltos úton vinni.

Normafa állomásig séta, többen jöttek szembe, hogy kihagyták Csillebérc állomást. Innen le kellett menni a Farkas-völgybe. Ezt a régi zöldön lehetett abszolválni (A Hidzsrán itt jöttünk fölfelé...). A leágazást nagyon könnyen be lehetett nézni: széles földútról keskeny ösvény balra be a dzsindzsásba (Javaslat: kis táblácska elhelyezése - még messzire se kellene menni a vasúttól...).

A Hidzsrán megismert tisztáson némi erőgyűjtés, energiaital, meg némi pogi betermelése, ismerve a zöld háromszög kapaszkodóját...

A kápolnánál csak egy bélyegzésnyi pihenő, majd irány az OMK. Kiérve a tisztásra szintén jól jött volna egy jelzés, hogy merre van az arra...
Az elkavarás itt sem sikerült, és bár innen végig aszfalt volt, a Széchenyi-emléket érintve szintidőn belül sikerült beérni a célba, és beállni a sorba a kitűző/emléklap/virsli/kenyér/gyümölcslé átvételéhez.

Miután ez megtörtént, és a virsli elfogyott, a siót meg megittam, választhattam, hogy kint keresek valami követ, amire leülök, vagy a váróteremben teszem ugyanezt -- a várótermet választottam.

A beérkező vonatra némi tolatási manővert követően felszállhattunk, majd szép komótosan elindultunk Hűvösvölgy felé. Mivel esni már nem esett, így nagyszerű kilátásban gyönyörködhettünk az utazás során.

Hűvösvölgyben két kedves túratárssal autóba ültünk, és elindultunk haza, kipihenni ezt a kellemes, "sorbanállós" túrát.

Túrabeszámoló, ami remélem nem nekrológ egy szép útvonalon haladó, szerény, de annál barátságosabb szervezésű túráról. A túranaptár szerint ez volt az utolsó rendezés ilyen formában.
Budapestről vonattal érkeztem Bicske alsóra, ahol még nagyjából négy km választott el a célomtól, azaz Csabdi központjától. Ezt a távot kevesebb, mint egy óra alatt kényelmesen sétálva tettem meg, úgyhogy 9:05-ös rajtidőt kaptam a nagyon kedves rendezőktől, a térképet és egy rövid, lényegre törő szöveges leírást tartalmazó igazolófüzetre.

A hely szelleme (Sörszalon) miatt azért egy sör belefért, és 9:10 körül egy túratárssal elindultunk balra a piroson. Egy ideig a faluban haladtunk, majd némi nyílt terep és pici aszfalt után már az Alsó Bitang völgyben sétáltunk, meg sem állva a tükröspusztai EP-ig. Innen először szántóföld mellett, majd erdőben haladtunk, amihez később jófajta szint is társult, egészen a 2. EP-ig, Somlyó, kulcsosházig. Itt ásványvizet lehetett vételezni. Itt a kulcsosház kezelőjétől megtudtuk a tarifát, meg hogy hol lehet érdeklődni, illetve időpontot foglalni, és bár csak negyed 12 körül járt az idő, leültünk falatozni. A 20 perces falatozás után immáron a kék jelzést követve a Somlyó mellett elhaladtunk, majd tovább mentünk lefelé a kéken, egy darabig a bányához vezető utat követve.

Az útról jobbra letérve egy vadvédelmi területn halad keresztül az út, a kerítést alkotó betonacél-hálóból van kialakítva nyitható kapu minkét oldalon. Erre az itiner is felhívta a figyelmet, hogy zárjuk be magunk után -- így is tettünk.

A kisegyházaspusztai egyes tóig szántóföld szélén, szép kilátást meg villamos távvezetékek látványát (no meg a tűző napot) élvezhettük. A kettes tó után az útvonal nem a kék jelzésen halad tovább Nagyegyháza felé, hanem a Pusztatemplomi dűlő felé vezető útra tér le balra. Itt egy A4-es lapon található felirat mutatta a helyes utat. Erről az útról a Nagyegyházát Csabdival összekötő útra, balra fordultunk, ahol ismét találkoztunk a piros jelzéssel. Ezen az aszfaltos úton kutottunk fel a nekünk harmadik, a 15-ös távon indulóknak első EP-ig. Itt csokoládé és ásványvíz járt a bélyegzés mellé.

A mészkemence oldalában haladtunk tovább, itt is segített a helyes út megtalálásában egy jól elhelyezett A4-es lap, a megfelelő felirattal.

Leérve a Váli-víz völgyébe, közelebbről is megcsodálhattuk a részben az autópályáról is látható sziklákat, meg a gyönyörű völgyet.

Óbarok előtt nem kellett balra felmenni a piroson az Öreg Kőszikla-tető felé, hanem az aszfaltos utat követve áthaladva az autópálya alatt, a falu kocsmá... bocsánat, sörözőjében kaptuk a következő bélyegzést.

Innen visszafelé haladva az autópélya alatt átvezető gyalogos aluljárón keresztül jutottunk vissza a piros jelzésre, ahol némi keverés után elértük az itinerben is jelzett Szikla utcát. Innen egy jó darabon napsütötte murvás úton haladtunk, később egy szélesen legyalult földútra befordulva tovább élvezhettük a nap kellemes sugarait -- szerencsére azért fújdogált a szél is.

Innentől egy rövid erdei ereszkedéstől eltekitve kb. három, nem túl érdekes kilométer t tettünk meg a kitűzőn is látható, XIII. századi templomromig, illetve a célig, ahova 15:35-re értünk be.

A célban bélyegzés, zsíroskenyér, vajaskenyér, házi baracklekvár várt minket (a hagyma elfogyott).

A kedves szervezőknek ezúton is köszönöm a túrát, és remélem, jövőre valaki átveszi a túra rendezését, mert kellemes, viszonylag könnyen teljesíthető, javarészt szép útvonalon haladó túráról van szó.